Csonttalan Ivar

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Csonttalan Ivar (Ivarr, Ívar, Ivor) azaz Ivar Ragnarsson 9. századi dán jarl

Neve feltehetően túlzott magasságára és atletikus testi adottságaira utal, de egyes források szerint vad lovaglás-stílusa miatt kapta. Mégis e különös jelző célozhat arra a feltevésre is, mi szerint e harcos egyetlen csontja sem volt már teljesen ép – köszönhetően a közelharcban, pajzsfalban elszenvedett csonttöréseknek.

Ivarr Ragnarsson, Ragnar Lothbrok fia, két öccsével: Ubbával és Halfdannal útra keltek atyjuk halálát megbosszulni, mely Ragnar sagája szerint Ælla angolszász király keze által következett be. A költemény elárulja, hogy az igazi viking mintaként tartott Ragnart Ælla kígyóverembe vetette, s megtagadta tőle a jogot karddal a kezében meghalni.

Feltehetően 865-ben érkeztek Kelet-Angliába 300-400 hosszúhajónyi harcossal, de egyes források szerint ebbe a létszámba beletartoznak a "lopva" magukkal hozott asszonyok és gyermekek is. Ez a nagy sereg már telelni érkezett Angliába, s Edmund király -bízván a meg nem támadásban, mely egy ideig meg is valósult- lovakat adott nekik.

866 tavaszán Ivarral az élen a hadsereg északnak lovagolt. A cél York volt, ahol éppen polgárháború dúlt. Osbert és Ælla trónkövetelő viszálya közben a dánok könnyedén elfoglalták a várost, s nekiláttak védelmi rendszere megerősítéséhez.

867 márciusában a két rivális király időszakos békét kötött, hogy erőik összevonásával kísérletet tegyenek a város visszafoglalására, ami viszont kudarcba fulladt. Osbert a csatában esett el, ám Ællát foglyul ejtették, s a szörnyű vérsas kínzással[1] végeztek vele. Így a fivérek bosszút álltak atyjuk haláláért.

Ivarr Yorkot Jorvikká nevezte, s egy általa választott bábkirályt ültetett a trónra, Egberthet, ezután a sereget tovább vezette délnek, Mercia felé.

Ostrom alá vették a Merciai Bughred királyt, ahogyan aztán a Wessexi Athelred királyt is, de mindketten inkább danegeldet[2] fizettek, így Ivarr visszatért seregével Jorvikba.

869-ben a legfiatalabb testvér, Halfdan Jorvikban maradt, míg az idősebbek, Ivarr és Ubba megtámadta és legyőzte az Edmund király uralta Kelet-Angliát. Maga a király elmenekült, de egy évnyi üldözés után Ivarr elfogatta, s gyávaságára hivatkozván a dán íjászok elé vetette céltáblául, majd fejét vette (a saga szerint Odin főistennek áldozta).

Edmund király öccse, Edwold, aki igényt tarthatott volna a trón visszaszerzésére, megfutamodott, s remete lett. Ezután Kelet-Anglia népén eluralkodott a rémület. Peterborough Abbey – a mai Northamptonshirenél elhelyezkedő – apátságban kerestek menedéket, de a dánok lemészárolták őket, s elpusztították az apátságot.

Ivarr, bár rövid időre, visszatért Jorvikba. Fivérei elégedettek voltak a hódítással, s Wessex és Mercia elfoglalását tervezgették.

870-ben vitorlát bontott Ivarr, Skóciába indult hadakozni, ott találkozott Fehér Olaffal, Dublin társuralkodójával.

Olaf nem először járt Skóciában, 866-ban is ő hozta a fosztogató sereget. Olaf meg akarta fékezni az ellene irányuló ír támadásokat, ám közben a vagyonszerzés mellett döntött, így viking seregét Skócia ellen vitte. Ivarr csatlakozott hozzá.

Kétfelől támadtak: Olaf flottája élén felvitorlázott a Clyde-n, Ivarr Jorviktól északnyugatra indult útnak, így Dumbarton Rock-nál (Dun Breattan -britek vára- vagy Alcluith) találkoztak azt kétfelől támadva.

Ez az erőd hosszú éveken át sikeresen ellenállt a skótok és más támadók erőfeszítéseinek, de most a dánok ostromának lettek kitéve (ami igazán ritkán fordul elő). Az erőd négy hónapig tartotta magát, aztán Ivarr és Olaf együttesen a földig rombolta.

Megsemmisítése után Ivarrék a tél idején Strathclyde-ben maradtak, de amint kitavaszodott visszatértek Dublinba zsákmányukkal.

Ivarrnak 200 hajóra volt szüksége, hogy elhordja a zsákmányt és a rabszolgákat (amelyek Észak-Afrikában kerültek értékesítésre, vagy az arab kereskedők vásárolták meg őket).

A foglyok között volt Artgal, Strathclyde királya, akiért fiától, Rhuntól váltságdíjat követeltek. Az ambiciózus herceg azonban Ivarrnak ajándékot küldetett, s kérte apja halálát. Ivarr elfogadta a kérelmet, s így Rhun apja halála által király lett.

Ivarr Dublinba vonult vissza immár "Észak Uraként".

873-ban szokatlanul békésen halt meg, gazdagon, bővelkedőn, harcban legyőzhetetlenül és pogányan. A legenda szerint kérésére testét Angliába vitték, s ott, mint egy amulettet, a parton temették el, hogy óvja a földet a további hódításoktól. Hódító Vilmos viszont földi maradványait kiásatta és megsemmisítette, ezáltal a modern kutatásokat lehetetlenné téve. Ezzel szemben Martin Biddle, az Oxfordi Egyetem professzora és felesége, Birthe Kjølbye-Biddle a Repton Derbyshire-ben történt ásatások során találtak egy 9 láb magas emberi csontvázat, melyet Csonttalan Ivarrnak tulajdonítottak. Ezzel megcáfolták azt az elméletet, mely szerint Ivarr az osteogenesis imperfecta nevű betegségben szenvedett volna.

Ivarr talán nem halt meg 873-ban, de végzete 5 évvel később így is utolérte.

Egy 14. századi krónikás könyve (Book of Hyde) alapján Ivarr – akit Hingwar-nak nevez – megfulladt a Hungerford folyóban (Hingwar's Ford), Berkshire-nél, amikor útban volt Eddington felé, hogy meneküljenek az ethanduni csatában győztes szászok elől.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Vérsas kínzás: a bordák felett a bőrön sebet ejtenek, majd néhány bordát letörnek a gerincről, s a keletkezett nyíláson keresztül kihúzzák a tüdőt. Ha az áldozat szívósabb egyén, még egy ideig élt, s a fájdalmak tetézéseként vadászmadarakkal támadtatták a tüdőt.
  2. A danegeld egyfajta váltságdíj. A támadó kiszab egy árat, amelyet a megtámadott ha kifizet, a támadó elmegy. (több esetben aztán visszajön újabb danegeldet követelve, vagy leigázva a várost

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]