Csillagosok, katonák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csillagosok, katonák
1968-as szovjet–magyar film

Kozák András (László)
Kozák András (László)
Rendező Jancsó Miklós
Műfaj
Forgatókönyvíró Hernádi Gyula
Georgij Mdivani
Jancsó Miklós
Főszerepben Kozák András
Juhász Jácint
Operatőr Somló Tamás
Vágó Farkas Zoltán
Jelmeztervező Maja Abar Baranovszkaja
Várdai Gyula
Gyártás
Gyártó MAFILM 4. Játékfilmstúdió
MOSZFILM 1. Stúdió.
Ország Szovjetunió
Magyarország
Nyelv magyar
orosz
Játékidő 90 perc
Képarány 2,35:1
Forgalmazás
Forgalmazó Netflix
BemutatóMagyarország 1967. november 4.
Franciaország 1968. augusztus 30.
USA 1968. szeptember 20.
Korhatár16 III. kategória (F/11430/J)
További információk
SablonWikidataSegítség

A Csillagosok, katonák egy 1967-ben készült magyar–szovjet játékfilm Jancsó Miklós rendezésében.

Történet[szerkesztés]

Az oroszországi polgárháború idején, valahol az orosz alföldön, egy folyó kanyarulatában, 1919 nyarán a fehérgárdisták felülkerekednek a vöröskatonákon. A menekülő vörösöket, akik között grúzok, örmények, magyarok is vannak, sorra fogják el, illetve lövik agyon. A film elsősorban a magyar katonákat állítja középpontba, akik hadifoglyokból lettek vöröskatonák, egyesek a könnyebb hazajutás érdekében, mások azért, mert egyetértettek a kommunista ideológiával. László (Kozák András) épphogy megmenekül attól, hogy őt is agyonlője egy kozák tiszt, századába visszatérve pedig azzal szembesül, hogy a magyar századparancsnok (Madaras József) meghátráló emberein akar példát statuálni. László nem helyesli döntését, és András (Molnár Tibor) is megtagadja parancsát a kivégzés előtt. A parancsnok végül megelégszik azzal, hogy meztelenre vetkőzteti a katonákat, és megszégyenítve elzavarja őket. Visszatérnek a laktanyába, amit időközben megszálltak a fehérgárdisták. A parancsnok inkább öngyilkos lesz, minthogy fogságba kerüljön.

A fehérgárdisták ezredese szabadon engedi a nem orosz származású vöröskatonákat, mondván, hogy ez nem az ő háborújuk, a többiekkel pedig embervadászatot rendez. Leveteti velük az ingüket, és negyedórát ad nekik, hogy elmeneküljenek. Egyesek már a laktanyából sem jutnak ki sikeresen, a többieket pedig lovas katonák kezdik üldözni. Néhány vöröskatona sikeresen megmenekül, egyesek még lovat és fegyvert is tudnak szerezni. A folyópart mellett lévő katonai kórház főorvosnője megengedi, hogy elrejtőzzenek a vörösök a fehér sebesültek között. Számára nincsenek vörösök és fehérek, csak betegek, tetteit a hippokratészi eskü vezérli. A fehérek az erdőbe viszik a nővéreket, és keringőt táncoltatnak velük, közben pedig újabb csapást mérnek a vörösökre. A még harcoló vöröskatonáknak új parancsnoka lesz, aki Lászlóhoz hasonlóan szembeszállt a korábbi parancsnokkal, aki ki akarta végeztetni a gyávákat. Ezalatt a kórházban a magyar parancsnokhelyettes, Sándor (Juhász Jácint) elcsábítja Olga nővért (Krystyna Mikołajewska), hogy László elszökhessen a vörös lovas hadsereghez segítségért.

A fehér légió parancsnoka rájön, hogy a kórházban vörösök is vannak, megölik Sándort, majd megpróbálja rávenni a nővéreket, hogy válasszák szét a vörösöket és a fehéreket. Bár a főnővér végig kitart, Olga végül megtörik, és épp megkezdik a vöröskatonák kivégzését, amikor megérkezik a még harcoló vörös gyalogság. Felülkerekednek a fehéreken, és most ők kezdik el a kórházban ápolt fehérek kivégzését. Megölik Olgát is, amiért elárulta őket. Ez a hatalmi átrendeződés azonban csak ideiglenes, a fehér túlerő könnyűszerrel kivégzi az életben maradt vörös katonákat, akik a Marseillaise-t énekelve vonulnak bele sortüzükbe. László a lovassággal tehát késve érkezik meg, s karddal tiszteleg elesett bajtársai előtt.

Szereplők[szerkesztés]

Díjak, elismerések[szerkesztés]

Magyar Filmkritikusok Díja (1968)
  • díj: nagydíj
  • díj: operatőri díj
Magyar Játékfilmszemle
  • díj: szakmai zsűri rendezői díja
Párizs
  • díj: Moussinac-díj
Adelaide (1969)
  • díj: Dél Keresztje-ezüstdíj

2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé.

További információk[szerkesztés]