Csikóhalak

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Csikóhalak
Tüskés csikóhal (Hippocampus histrix)
Tüskés csikóhal (Hippocampus histrix)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Rend: Pikóalakúak (Gasterosteiformes)
Család: Tűhalfélék (Syngnathidae)
Nem: Csikóhalak (Hippocampus)
Cuvier, 1816
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Csikóhalak témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csikóhalak témájú kategóriát.

A csikóhalak (régies néven csikócák) (Hippocampus) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül a pikóalakúak (Gasterosteiformes) rendjébe és a tűhalfélék (Syngnathidae) családjába tartozó nem.

Előfordulásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tengeri csikók Indonézia partjai mentén egészen Ausztráliáig, Európa, Afrika és Észak-Amerika atlanti-óceáni partjainál megtalálhatók. Egyes fajok Amerika csendes-óceáni partvidékének vizeiben élnek. A tengeri csikóállományról keveset tudunk, de a rákászok teliholdnál ezrével fogják ki a párzásra összegyűlt példányokat. A rákászok sajnos sok kárt okoznak a tengerfenék vegetációjában, ahol a tengeri csikó fajok is élnek. Keresett akváriumhalak, bár fogságban keveset élnek és ritkán szaporodnak.

Megjelenésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Méretük változatos, a legkisebb csikóhal faj 17 mm-es (Hippocampus denise), a legnagyobb 35 cm-es. A tengeri csikók másodpercenként mintegy harmincötöt csapó hátuszonyuk segítségével lebegnek a vízben.

A barna és sárga összes árnyalatában előfordul, nem ritka foltos változata sem. Ha megrettennek, éheznek, vagy fájdalmat éreznek, színük elhalványodik, bőséges táplálkozás mellett, a jóllét következtében színezetük élénkebbé válik, sőt nász idején, vagy pedig olyankor, amikor zsákmányoló kedvük támad, fémfény ömlik el rajtuk. Színváltoztató tulajdonságukat arra is felhasználják, hogy beleolvadjanak a környezet összhangjába, elrejtőzzenek ragadozóik elől.

Törzsük oldalt lapított, hasuk nagy, kidomborodó, nincsen farokúszójuk, hanem farkuk fogószervvé alakul át, ami aláhajló, pörgén csavarodó. Rájuk nézve jellemző a fej állása. Amíg a többi hal feje egyenes folytatása a törzs tengelyének, addig a csikóhalaké szöget alkot vele. Erősen görbülő nyakán ül és a lóéhoz hasonlít, innen kapta nevét is. Szemüket nagy látószögben tudják mozgatni, így testük mozgatása nélkül tudják szemmel követni a ragadozókat, és kiszemelt áldozataikat. Bőrüknek pikkelyein többé-kevésbé kiemelkedő tüskék és dudorok vannak. Kopoltyúik bojtformájúak, hasi úszói hiányoznak.

A jelenleg ismert legapróbb csikóhal a Csendes-óceán nyugati, trópusi vizeiben él, a vízfelszín alatti 13-90 méteres mélységben. A latinul Hippocampus denise névre keresztelt faj átlagosan mindössze 16 milliméter hosszúságúra nő - kisebb, mint egy felnőtt ember körme - de találtak csupán 13 mm-es egyedeket is.

Életmódjuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csikóhalak hosszú farkukkal átkulcsolva az angolnafű vagy a hínár szárán naphosszat lengedeznek és megvárják amíg valamilyen táplálék állat kerül a közelükbe. A mozgása igen sajátos, többnyire függélyes helyzetben lebegnek. Mozgásuk iránya a csavar gyanánt működő úszó beállításától függ s e szerint függélyesen emelkednek a felszín felé, vagy pedig hasoldalukkal előre vízszintesen haladnak. Úszáskor a hátuszonya - és nem a farka - segítségével jellegzetes hullámmozgást felvéve galoppozik tova. Amint zsákmányát kiszemeli, szájüregéből előbb minden vizet eltávolít - kopoltyúfödelét és száját is becsukva vákuumot képez - végül szájába szippantja a betóduló vízzel együtt az áldozatot. Az így keletkező örvény olyan erős, hogy nagyobb termetű garnélákat is magával ragad, s ezek a szájon keresztbe akadva, kettétörnek. Az apró rákok és a különféle lárvák kiemelt helyet foglalnak el menüjében, de ínséges időkben az is elég, ha kiszemelt áldozat elég apró ahhoz, hogy lenyelhesse.

Szaporodásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbb csikóhal monogámiában él párjával (de van ellenpélda is például a Hippocampus abdominalis), rendszeresen udvarlással erősítik párkapcsolatukat. A párzási időszak a trópusi vizekben egész évben, hidegebb vizekben tavasszal és nyáron van, és egybeesik a teliholddal.

A családban azonban nem a nőstény, hanem a hím hordja magában a petéket a farka tövén található zacskóban. A legújabb kutatások szerint a hím a környező vízbe ereszti spermáját a megtermékenyítés során és nem közvetlenül a zacskóba, ahogy az korábban gondolták. A párzás során a nőstény a hím hasoldali költőerszényébe préseli az ikrákat. Az utódok kikeléséhez, a vízhőmérséklettől függően 14-28 nap kell. Az utódok száma fajtól függően változó, de körülbelül 50 lehet. A legtöbb csikóhal fajnál két-három hetet vesz igénybe az ikrák fejlődése. A kikelő ivadékok kicsiben ugyanolyanok, mint a szülők, akik kikelés után már nem gondozzák őket. A költőtáska az ivadék kirajzása után visszafejlődik.

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nembe az alábbi fajok tartoznak

Névrokonok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szárnyas csikóhalak (Pegasidae) testét szintén csontpajzsok borítják, arcorruk is megnyúlt, kis szájuk azonban fogatlan és nem végső állású, hanem a hasoldalra nyílik. Erre a családra az ejtőernyőszerű, széles mellúszó a jellemző, amelyben – az összes többi halcsaládtól eltérően – 5 kemény sugár van. Kopoltyúik fésűsek; úszóhólyagjuk nincs. Kevésszámú, kis termetű faj tartozik ide, amelyek az Indiai- és Csendes-óceán melegégalji részeit lakják.

A repülő csikóhal, Pegasus natans L., 10 cm-esre nő meg. Hátúszóját 5, mellúszóját 11, hasúszóját 3, az alsót pedig 5 sugár alkotja. Orra hosszú, lapos, kard alakú nyúlvánnyá alakult át, amelyet oldalra irányuló fogak szegnek be. Farkát 12 páncélgyűrű vértezi fel. Testét barna pettyek tarkítják.

Felhasználás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hiedelmek szerint csontja segít a kopaszság, az oldalfájás, az asztma, az érelmeszesedés és a szexuális problémák leküzdésében, a tradicionális kínai gyógyászatban is előszeretettel alkalmazzák. Ezért a Fülöp szigetek környékén található - híresen nagy - állománya 1985 és 1995 között 70%-kal csökkent. Minden évben csikóhalak ezreit halásszák ki és exportálják Európába, Japánba és az Egyesült Államokba. Ázsiában csontvázából évente 45 tonnát adnak el - ez körülbelül 16 millió példányt jelent. Az akváriumoknak is kedvelt díszhala, illetve szuvenírként is rengetegen vásárolják csontvázát, és dísztárgyak készítésére is felhasználják. A túlzott halászat miatt veszélyeztetett fajok, halászatuk ma már tilos.

Akvarisztika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sok akvarista díszhalként tartja a csikóhalakat, de a vadon befogott csikóhalak rosszul viselik az akváriumi fogságot: csak élő zsákmányt fogyasztanak, illetve akváriumban az immunrendszerük legyengülése miatt hajlamosabbak betegségek elkapására. Az utóbbi időkben tenyésztettek ki speciális akváriumba való csikóhalakat is, amik jobban bírják a fogságot. Akváriumban együtt tartható más fajokkal, de azokat gondosan kell megválogatni. A csikóhal lassú evő, így ha agresszív gyors evő fajokkal kerül egy akváriumba, akkor alul fog maradni az élelemért vívott küzdelemben, ami miatt legyengülhet és elpusztulhat. A lassú mozgása miatt gyors ragadozó halakkal sem szabad összezárni.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Halak Halakportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap