Csiangok (történelmi nép)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.
 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.
Átírási segédlet
csiang
Kínai átírás
Hagyományos kínai羌
Egyszerűsített kínai羌
Mandarin pinjinqiāng
Wade–Gilesch'iang1

A csiangok népcsoport a mai Kína területén, akiknek a neve már az i. e. 13. századból származó Sang-kori jóslócsont-feliratokon is gyakorta felbukkan. Ezen a néven feltehetően különböző korokban, különböző etnikumokat jelöltek, akik alighanem valamilyen, a sino-tibeti nyelvcsaládba tartozó, tibeto-burmai nyelvet beszéltek. A Szung-dinasztia idején megerősödő, majd 1038-ban Nyugati Hszia néven önálló dinasztiát alapító tangutok őseinek is a csiangokat tartják.

Eredetük[szerkesztés]

A csiangokat jelölő piktogram legkorábbi előfordulása, a Sang-kor utolsó két és fél évszázadából (i. e. 14–11. század) származó, úgynevezett jóslócsontok feliratain olvasható. A ma ismert, mintegy 100 000 jóslócsont közül, több mint 800 darabon szerepel a csiang írásjegy, amely jól reprezentálja a Sang-korban játszott jelentős történelmi szerepüket. A piktogram e korai formáját többféle módon jegyezték fel, amely az egységesített írás hiányában korántsem meglepő a jóslócsont-írás karaktereinek esetében.[1]

A 羌 (csiang) írásjegy piktogram változatai[2]
Piktogram Képelemek Leírás
人 (zsen) 'ember'
羊 (jang) 'juh' 		jobbra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, a fején kosszarvval
ua. az előző piktogram változata, balra forduló emberalakkal
ua. balra forduló, oldalnézetből ábrázolt térdeplő emberalak (a kezét a térdére helyezi), a fején kosszarvval
人 (zsen) 'ember'
羊 (jang) 'juh'
糸 (sze) 'kötél' 		balra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, fején kosszarvval, a nyakán átvetett kötéllel, amelynek a fonott része a testével merőlegesen lefelé csüng
ua. az előző piktogram változata azzal a különbséggel, hogy a kötél fonott része az emberalak nyakán, vízszintesen helyezkedik el
人 (zsen) 'ember'
羊 (jang) 'juh'
石 (si) 'kő' 		balra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, fején kosszarvval, a nyakán és a tarkójánál egy kődarabbal
人 (zsen) 'ember'
羊 (jang) 'juh'
手 (sou) 'kéz' 		balra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, fején kosszarvval, a nyaka felé pedig más valaki keze nyúl
人 (zsen) 'ember'
羊 (jang) 'juh'
糸 (sze) 'kötél'
火 (huo) 'tűz' 		balra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, fején kosszarvval, a nyakán átvetett kötéllel, alatta tűz

Kuo Mo-zso (郭沫若; 1892–1978), a neves kínai tudós, aki elmélyült és alapos munkát végzett a kínai írás legkorábbi formáinak elemzésében, 1965-ben még úgy gondolta, hogy a piktogram a 'kutya' jelentésű kou (狗) írásjegy kora piktogramjának és az 'ember' jelentésű zsen (人) összevonása. Magyarázata szerint a képjel egy „kutyafülekkel rendelkező álló emberalak”. Állítása szerint a képjel a sang őseit jelenthette, amely egyben az elhunyt királyok halotti neve is lehetett, mivel a kutya a bátorságot és a hűséget jelképezte.[3]

Kuo Mo-zso vélekedése azonban nem vált általánosan elfogadottá. Számos olyan felirat olvasható, amely arról tudósít, hogy a sangok csiangokat támadtak meg, fogtak el, vagy áldoztak fel. Ezek mind bizonyítékai annak, hogy valós személyeket, feltehetően egy népet jelölhetett a csiang piktogram.[4] A szakértők már csak ezért sokkal inkább az i. sz. 100-ban összeállított Suo-ven csie-ce magyarázatát tekintették mérvadónak, amely szerint a csiang írásjegy képjel formája az 'ember' zsen (人) és a 'juh' jang (羊) képjelek összevonása. Az első kínai etimológiai szótár összeállítója, Hszü Sen azt is tudni vélte, hogy a csiangok egy nyugati zsung (barbár) birkapásztor nép (hszi-zsung mu-jang-zsen 西戎牧羊人).[5][6]

Hszü Sen azonban nem ismerhette a több mint ezer évvel korábbi jóslócsontokon szereplő eredeti piktogramokat, elemzése során az írásjegyek későbbi, pecsétírásos változataira támaszkodott. A csiangok pásztornépként történő azonosításában minden bizonnyal közrejátszott a 'juh' jelentésű jang (羊) írásjegy, jól felismerhető, csavart kosszarv részének jelenléte, amelyet az álló emberi figura mintegy a fején visel. Így szerinte az írásjegy egyfajta huj ji (會意) típusú, vagyis ideogrammatikus összetételű írásjegy, amelyek esetében két piktogram összevonásával alkottak egy harmadik írásjegyet.[7] Edwin G. Pulleyblank (1922–2013) azonban megkérdőjelezte az ókori etimológia helytállóságát, szerinte ugyanis ebben az esetben nem ideogrammatikus összetételről van szó, hanem úgynevezett hszing seng (形聲), vagyis fonoszemantikai összetételről, amelyben a jang (羊) képjel nem a jelentésével járul hozzá, a csiang írásjegy egységéhez, hanem a kiejtésével.[8]

Elhelyezkedésük[szerkesztés]

A jóslócsont-feliratokon gyakorta felbukkan egy Csiangfang (羌方) helynév, amelyet a szakértők a sang fennhatósága alatt álló területektől nyugatra, a mai Sanhszi tartomány déli és Honan tartomány nyugati részére helyeznek el.[9] Abban is konszenzus van, hogy a csiangok élettere nem korlátozódott egy jól körülhatárolt területre, és nem feltétlenül szűkíthető az egykor Csiangfang néven emlegetett területekre. A legtöbben ugyan azon a véleményen vannak, hogy a csiangok a sangoktól leginkább északnyugatra helyezkedtek el, jellemzően azokon a területeken, amelyeket a Csiangfang vidékével azonosítottak, de olyan vélekedések is vannak, miszerint a csiangok a mai Kanszu és Csinghaj tartományok területén éltek, de a cseh sinológus, Jaroslav Průšek (1906–1980) Szibériába helyezi a csiang szállásterületeket. Egyes kínai szakértők jóval szélesebb zónára tolják ki a csiangok életterét, amelyet így a mai Senhszi, Kanszu, Ninghszia, Csinghaj, sőt Szecsuan tartomány egy részére helyeznek. A széles területeken, elszórtan élő előfordulást támogató elméleteket zömében a csiangok feltételezett pásztorkodó, nomád életmódjával magyarázzák.[10]

Az egykori csiang területek pontosabb lokalizálásához a régészet is hasznos bizonyítékokkal szolgálhatna. Azonban a szóba jöhető területeken mindezidáig meggyőző leletek nem kerültek elő. A legáltalánosabban elterjedt vélekedések szerint a csiangokhoz leginkább az úgynevezett Szeva-kultúra (Szeva ven-hua 寺洼文化) köthető, amelynek emlékeit Kanszu tartományban tárták fel. A Szeva-kultúra feltehetően valamikor az i. e. 14–11. század között virágzott, vagyis épp abban az időben, amikorról a kínai írás azon első emlékei is származnak, amelyeken a csiangokkal kapcsolatos első feljegyzések is olvashatók. A régészeti leletek alapján azonban az állapítható meg, hogy a Szeva-kultúra lakói nem nomád, pásztornép volt, hanem letelepedett földművelők. Erre utalnak többek között a sertéstartásra utaló maradványok is.[11]

Életmódjuk[szerkesztés]

Hszü Sen fentebb már ismertetett vélekedése szerint a csiangok birkatartással foglalkozó nomád nép lehetett. Ezt azonban cáfoja az a tény, hogy amennyiben az egykori Szeva-kultúra lakói csakugyan a csiangok voltak, akkor a régészeti bizonyítékok nem támasztják alá a nomád életmódot.[12] Hszü Seng véleményével Edwin G. Pulleyblank is vitába szállt, aki szerint a csiangok neveként használt piktogramban a 'juh' jelentésű képjelből származó kosszarvak nem a jelentésben játszanak szerepet, hanem a karakter kiejtésére utal, így a karakter „összekapcsolása a pásztorkodással véletlenszerű és másodlagos.”[13]

Etnikai meghatározásuk[szerkesztés]

I. sz. 100-ban Hszü Sen szerint a csiangok a nyugati zsungok (hszi-zsung 西戎) egyik ágát képviselhették. Pulleyblank a Co csuanban olvasható egyik passzusra hivatkozik, miszerint:„Mi zsungok ivásban, evésben és öltözködésben (ti. szokásainkban) különbözünk a kínaiaktól (hua 華), nem szállítunk hozzájuk ajándékokat, nyelven nem érintkezünk velük.”[14] Pulleyblank megjegyzi, hogy bár úgy tűnhet, mintha a zsungok valamilyen nem-kínai nyelvet beszélő etnikum lett volna, de más történeti forrásokra és nyelvtörténeti rekonstrukciók alapján bizonyosan állítja, hogy a zsungok, így a csiangok is valamilyen, a sino-tibeti nyelvcsaládba tartozó tibeti-burmai nyelvet beszélhettek.[15]

Pulleyblank álláspontjával száll szembe Christopher I. Beckwith (1945–), aki elképzelhetőnek tartja a csiang szó indoeurópai nyelvű etimológiáját: „A tokhár nyelvben a klānk- szó jelentése: 'lovagol', 'szekéren utazik' úgyis mint 'szekéren vadászatra indulni', így pedig a csiang jelentheti akár azt is, hogy 'szekerező'; s ebben az esetben lehetséges a csiangok indoeurópai származtatása.”[16]

Történeti szerepük a Sang-korban[szerkesztés]

A Sang-dinasztia idején a rituális életben rendkívül fontos szerepet játszott az emberáldozat. A jóslócsont feliratok tanúsága szerint a nyilvánosan, szertartásos keretek között feláldozott emberek több mint a fele csiang volt. Továbbá a csiangok az egyetlen nem-sang etnikum, akiket a szövegek konkrétan megneveznek. Az áldozatként szolgáló csiangok vagy hadifoglyok voltak, vagy külön hajtóvadászatot indítottak, hogy az áldozathoz kellő számban szükséges csiangot összegyűjtsék. Arra azonban máig nem született magyarázat, hogy a sang udvar miért preferálta a csiangokat az emberáldozatok során szemben az összes többi szomszédos etnikummal.[17]

Elképzelhető, hogy csiangok rabszolgaként is élhettek a Sang-dinasztia felügyelte területeken, és többek között a földművelésben és a vadászatban vehettek részt.[18]

A csiangok életteréhez köthető Csiangfang vidéke a jóslócsont-feliratok tanúsága szerint a sangok számára meglehetősen fenyegető lehetett. Amíg egy-egy hadjáratra általában csupán 3000–5000 fős hadsereget mozgósítottak, addig – egy ízben legalábbis – 13 000 katonával támadták meg Csiangfangot.[19]

Kapcsolatuk a csoukkal[szerkesztés]

A nomád, állattartó életmódot folytató csouk, akik eredetileg a sangok északi szomszédjai voltak, hol ellenséges, hol pedig szövetséges viszonyban voltak a sangokokkal. Az i. e. 11. század közepére azonban kihasználták, hogy a Sang-dinasztia meggyengült, és megdöntötték hatalmát. Ezt követően pedig az egykori sangok területeken Csou néven új dinasztiát alapítottak.

Az Írások könyve szerint a döntő ütközetre Mujenél (牧野) (magyarul: „Pásztorpuszta”)[m 1] került sor, ahol csouk seregéhez olyan „barbár” népek és államok csatlakoztak szövetségesként, mint Jung (庸), Su (蜀), Csiang (羌), Mao (髳), Vej (微), Lu (盧), Peng (彭) és Pu (濮).[20] Pulleyblank ez alapján arra a következtetésre jut, hogy a csou sereget vezető, Vu király azokat a tibeto-burmai nyelveket beszélő „nyugati barbár”, zsung népeket gyűjtötte szövetségbe, ahová maguk is tartoztak.[21]

A csouk magukat a legendás Hou-csi nemzetségéből származtatták, akinek az anyja egy bizonyos Csiang Jüan (姜嫄 vagy 姜原) volt. Pulleyblank tanulmányában rámutat a tulajdonnevekként megjelenő csiang (姜) és a csiang (羌) karakterek fontetikai és grafikai hasonlóságára, ami alapján valószínűsíthető a csouknak a csiangokkal történő rokonítása.[22] Majd három évtizeddel később Beckwith a rokonság meglétét már kész tényként kezeli művében.[23]

Későbbi szerepük[szerkesztés]

A Han-dinasztia hivatalos történeti művében, a Han suban szerepel egy csocsiang (婼羌) néven emlegetett nomád nép, akik Tunhuangtól délnyugatra éltek. A leírás szerint mintegy 450 átmeneti épületük (sátruk?) volt, a népesség száma pedig 1 750 volt. 500 harcost tudtak kiállítani. vizet és legelőt keresve terelték jószágaikat, a hegyekből származó vasból készítettek maguknak fegyvereket, íjakat, lándzsákat, rövid késeket, kardokat és vértet használtak.[24]

Az i. sz. 239 és 265 között összeállított történeti mű, a Vej lüe (《魏略》) 22. fejezetében olyan csiang törzsek vannak említve, mint a „barna hagymák” (cung-ce 葱茈), a „fehér lovak” (paj-ma 白馬) és a „sárga ökör csiangok” (huang-niu csiang 黄牛羌).[25]

Hivatkozások[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. ↑ Muje a mai Honan tartomány északi régiójában található Hszinhsziang (新鄉) város egyik körzete.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Shelach 1996. 3. o.
  2. ↑ Liu 1993. 230., 231. o.
  3. ↑ Shelach 1996. 3., 4. o.
  4. ↑ Shelach 1996. 5. o.
  5. ↑ Lásd az eredeti szövegben: Shuowen jiezi (kínai nyelven). Chinese Text Project. (Hozzáférés: 2015. január 23.)
  6. ↑ Shelach 1996. 4., 5. o.
  7. ↑ Shelach 1996. 5. o.
  8. ↑ Pulleyblank 1983. 420. o.
  9. ↑ Shelach 1996. 7. o.
  10. ↑ Shelach 1996. 7. o.
  11. ↑ Shelach 1996. 7–9. o.
  12. ↑ Shelach 1996. 9. o.
  13. ↑ Pulleyblank 1983. 421. o
  14. ↑ Lásd az eredeti szövegben: Zuo zhuan 278. (kínai nyelven). Chinese Text Project. (Hozzáférés: 2015. január 23.)
  15. ↑ Pulleyblank 1983. 419–422. o
  16. ↑ Beckwith 2011. 375., 376. o
  17. ↑ Shelach 1996. 13–16. o.
  18. ↑ Shelach 1996. 15–17. o.
  19. ↑ Shelach 1996. 7. o.
  20. ↑ Lásd az eredeti szövegben: Shang shu 30. (kínai nyelven). Chinese Text Project. (Hozzáférés: 2015. január 23.)
  21. ↑ Pulleyblank 1983. 422. o.
  22. ↑ Pulleyblank 1983. 420. o.
  23. ↑ Beckwith 2011. 44. o
  24. ↑ Lásd az eredeti szövegben: Han shu (kínai nyelven). Chinese Text Project. (Hozzáférés: 2015. január 24.)
  25. ↑ A Vej lüe 22. fejezetének, John E. Hill angol nyelvű fordításában lásd: Wei lüe 30. (angol nyelven). (Hozzáférés: 2015. január 24.)

Irodalom[szerkesztés]

  • ↑ Beckwith 2011.: Beckwith, Christopher I. Empires of the Silk Road: A History of Central Eurasia from the Bronze Age to the Present. Princeton University Press. ISBN 9780691150345
  • ↑ Di Cosmo 2002.: Nicola Di Cosmo. Ancient China and Its Enemies The Rise of Nomadic Power in East Asian History. Cambridge University Press. ISBN 0 521 77064 5
  • ↑ Hulsewé 1979.: Hulsewé, A. F. P. China in Central Asia: The Early Stage 125 BC – AD 23: an annotated translation of chapters 61 and 96 of the History of the Former Han Dynasty. E. Brill, Leiden 1979: 80–81. ISBN 90-04-05884-2
  • ↑ Liu 1993.: Liu Xinglong 劉興隆. Xin bian jiaguwen zidian 新编甲骨文字典 [„Új jóslócsont-felirat szótár”]. Guoji wenhua chuban gongsi 國際文化出版公司, Peking, 1993. ISBN 7-80049-940-5-G
  • ↑ Loewe – Shaughnessy 1999.: Michael Loewe – Edward L. Shaughnessy (eds.). The Cambridge History of Ancient China: From the Origins of Civilization to 221 B.C. Cambridge University Press, 1999. ISBN 0-521-47030-7
  • ↑ Pulleyblank 1983.: Pulleyblank, E. G. „The Chinese and Their Neighbors in Prehistoric and Early Historic Times”. Keightley, David N. (ed.) The Origins of Chinese Civilization. University of California Press. Berkley, Los Angeles, London. 1983: 411–466. ISBN 0-520-04229-8
  • ↑ Shelach 1996.: Gideon Shelach. "The Qiang and the Question of Human Sacrifice in the Late Shang Period". In Asian Perspectives 1996. 35(1): 1–26.

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Csiangok_(történelmi_nép)&oldid=20601645”