Csengőmadár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Csengőmadár
Bellbird feeding on mountain beech honeydew.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Verébalakúak (Passeriformes)
Alrend: Verébalkatúak (Passeri)
Család: Mézevőfélék (Meliphagidae)
Vigors, 1825
Nem: Anthornis
Faj: A. melanura
Tudományos név
Anthornis melanura
(Gmelin, 1788)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Csengőmadár témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csengőmadár témájú kategóriát.

BellbirdMaunga.jpg
Táplálkozó csengőmadár

A csengőmadár (Anthornis melanura) a madarak osztályának a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a mézevőfélék (Meliphagidae) családjába tartozó faj.

A nem másik faját, a Chatham-szigeteki mézevőt (Anthornis melanocephala) a 20. század elején irtották ki őshazájában, az Új-Zélandhoz tartozó Chatham-szigeteken.

A faj neve az Új-Zélandon őshonos maorik nyelvén Korimako .

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csengőmadár Új-Zéland endemikus madárfaja. A szigetország több szigetén is honos, így költ az Északi-szigeten, a Déli-sziget nyugati és déli részén, a Stewart-szigeten. Ezen kívül előfordul az Auckland-szigeteken is, ahol az ott szintén előforduló tuival együtt a legdélebbi képviselője a mézevőféléknek.

Az erdők lakója. A gyümölcsültetvényeken és kertekben is megjelenik.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Anthornis melanura melanocephala G. R. Gray, 1843
  • Anthornis melanura melanura (Sparrman, 1786)
  • Anthornis melanura obscura Falla, 1948
  • Anthornis melanura oneho J. A. Bartle & P. M. Sagar, 1987

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testhossza 20 centiméter. A kisebb testű mézevő madarak közé tartozik. Karcsú teste és hosszú, kihegyesedő farka van. Színezete egyszínű olajbarna. Feje szürkés, a farka alatt egy világos színű folt van.

A csengőmadár hangja jellegzetes, csengő hangú, melyről a faj a nevét is kapta.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Többnyire csoportosan a fákon keresgéli rovarokból és nektárból álló táplálékát. Megeszi a bokrokon és kerti fákon lévő gyümölcsöket is, mellyel károkat is okoz. A mézevők többségével ellentétben nem túl agresszív faj. Előszeretettel társul más madarakkal, így pápaszemes madarakkal, a rokon tuival és a szintén endemikus óriás gyümölcsgalambbal is.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magas fák ágvillájába durva rostokból készíti csésze alakú fészkét, melyet finom fűszálakkal, mohával, zuzmóval, néha tollakkal bélel ki. A tojó 2–4 tojást rak, melyeket egymaga költ ki 14 nap alatt. Közben a hím egy közeli fán ül és hangosan énekel. A kikelés utáni első négy napban az anya eteti a fiókákat nektárral és apró rovarokkal. Később a hím is segít az etetésben. A fiatal madarak három hét múlva repülnek ki a fészekből.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

New Zealand Bellbird.jpg

Az európaiak megjelenése után a betelepített emlős ragadozók (macskák, hermelinek, menyétek, görények) és a szintén betelepített madárfajok miatt (melyek részben táplálék- részben fészekkonkurensei) a csengőmadár valamennyire megritkult. Később azonban jól alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez, így kivételes endemikus fajként ma sem fenyegeti semmilyen veszély. A külvárosi kertekben is megtalálta életfeltételeit.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]