Csang Hszün
| Csang Hszün | |
 |
|
| A Csing Birodalom miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1917. július 1. – 1917. július 12. |
|
| Előd | (Li Csing-hszi) |
| Utód | (Tuan Csi-zsuj) |
| Császár | (Hszüan Tung) |
|
|
|
| Született | Fengszin,  Csing Birodalom1854. szeptember 16. |
| Elhunyt | Tiencsin,  Kínai Köztársaság1923. szeptember 11. (68 évesen) |
|
|
|
Csang Hszün (egyszerűsített kínai írás: 张勋, tradicionális kínai: 張勳, pinjin: Zhāng Xūn, 1854. szeptember 16. – 1923. szeptember 11.) kínai hadúr és (Csing) lojalista volt. Csapataival (Jüan Si-kajt) segítette, és annak halála után 1917-ben tizenkét napra visszaállította a (Csing)-dinasztia uralmát.
Élete [szerkesztés]
1854. szeptember 16-án született (Csianghszi) tartomány Fengszin megyéjében. A hadsereg tagja lett, és 1896-tól (Jüan Si-kaj) parancsnoklása alatt állt. Ilyen minőségében (Ce-hszi) császárné katonai kísérője volt a bokszerlázadás idején. A (Csing)-dinasztia 1911-es trónfosztása után (Liangcsiang) katonai kormányzója lett 1912-ig.[1]
1913-ban (Csiangszu) tartomány katonai parancsnokává nevezték ki. Csapatai és ő maga is megtartotta a császárság idejében viselt mandzsu copfot, ezért hadserege a „copfos sereg” -, ő maga pedig „copfos tábornok” néven híresült el. A második forradalom idején megtagadta, hogy megadja magát a (Kuomintang) erőinek, és tevékenyen segített (Jüan Si-kaj) elnöknek a forradalom leverésében.[1]
Csapataival bevette Nanking városát, és hatalmas rablást, valamint gyújtogatást rendezett. A nagy felfordulásban katonái tévedésből még a japán konzulátus munkatársait is megsebesítették. Amikor ez (Csang) fülébe jutott, azonnal odasietett, elnézést kért, és kártérítést fizetett.[2]
1916–17 között (Anhuj) tartomány katonai parancsnokaként tevékenykedett. 1917. július 1-jén csapataival elfoglalta Pekinget, a bukott császár (Pu Jit) ismét trónra emelte, ezzel végrehajtva a mandzsu restaurációt, és lemondatta az aktuális elnököt, (Li Jüan-hungot). (Csang) az államtanácsi tagságon kívül megkapta a főváros körüli (Cseli) tartomány vezetését és az északi tengeri kikötők vámügyeinek főfelügyelőségét is.[3]
A restauráció első napján kilenc ediktumot adatott ki a császárral az elnök lemondásáról, a héttagú államtanács- és a miniszterek kinevezéséről. A restauráció második napján ediktumban tiltotta meg a hercegek számára a politikába való beavatkozást, akik ezért szervezkedésbe kezdtek ellene. Az első komplikáció akkor adódott, amikor (Li Jüan-hung) nem volt hajlandó ténylegesen lemondani, és az elnöki palotát elhagyni. Amikor követet küldtek, hogy rábeszéljék a távozásra, már családjával és az elnöki pecséttel a japán követségre menekült. Hamarosan (Tuan Csi-zsuj) hadúr is megindult Peking irányába, ezért a lojalisták Mandzsúria hadurához, (Csang Co-linhez) kívántak segítségért fordulni. A küldött követet azonban elfogták a városon kívül, és erősítés nélkül (Csang) serege július 12-én elvesztette a harcot. A katonák levágták copfjaikat, és menekülőre fogták, (Csang) pedig a holland követségen keresett menedéket.[4]
Másnap lemondatták (Pu Jit) a trónról, és ezzel végleg véget ért a (Csing)-dinasztia uralkodása Kínában. (Csang) Tiencsinben keresett menedéket, és itt élt a politikától visszavonultan, egészen 1923. szeptember 11-én bekövetkező haláláig.[1]
Források [szerkesztés]
Irodalom [szerkesztés]
- Pu Ji: Az utolsó kínai császár voltam, Láng Kiadó, 1989, ISBN 9630256886
|
||||||||||||||||
