Cruiser Mk VIII Challenger

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Challenger (A30)
Challenger axb01.jpg
Egy Challenger (A30) harckocsi az Overloon - Hadtörténeti Múzeumban, Hollandia

Általános tulajdonságok
Személyzet 4 - 5 (parancsnok, lövegkezelő, töltőkezelő, rádiós, vezető) fő
Hosszúság 8,15 m
Szélesség 2,91 m
Magasság 2,78 m
Tömeg 33 tonna
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 102 mm
Elsődleges fegyverzet Ordnance QF 17 76,2 mm-es löveg
Másodlagos fegyverzet 7,92 mm-es Besa géppuska
Műszaki adatok
Motor Rolls-Royce Meteor
Teljesítmény kW (600 Le)
Felfüggesztés Christie
Sebesség 52 km/h
Fajlagos teljesítmény kW/t
Hatótávolság 260 km

A Cruiser Mk VIII Challenger (A30)[1] második világháborús brit harckocsi volt, amelyet az Mk VIII Cromwell harckocsi alvázán alakítottak ki, de annál nagyobb, 17 fontos (76,2 mm-es) gyorstüzelő ágyút kapott, amely már fel tudta venni a harcot az ellenséges harckocsikkal.

Azonban a nagyméretű ágyút nem lehetett minden kompromisszum nélkül a már meglévő alvázhoz illeszteni, így a Cruiser Mk VIII Challenger jelentős tűzerővel, de csökkentett páncélvédettséggel rendelkezett. Mivel kisebb problémát jelentett az amerikaiaktól kapott Sherman harckocsialvázakra illeszteni a 17 fontos ágyút, és amúgy is gondok jeletkeztek a Cromwell alváz gyártásában, a háború alatt csak mindössze 300 db. Mk VIII Challenger készült el.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Challenger kifejlesztésének egyik vezéralakja Roy Robotham volt. Robotham a Rolls-Royce cég autóipari részlegének egyik vezetője volt, aki a világháború kitörése után tétlenul maradt, mivel az autógyártás leállították. Robotham ekkor csapatával kifejlesztett egy harckocsimotort a Rolls-Royce Merlin repülőgépmotor alapján. A Rolls-Royce Meteor névre keresztelt hajtómű egy nagyon megbízható és nagy teljesítményű harckocsimotort adott a brit tervezőknek, akik első alkalommal az Mk VIII Cromwell cirkálótankba építették be azt. Robotham elismerésként állást kapott a brit ellátási minisztériumban és a harckocsitervező bizottságnál annak ellenére, hogy nem volt semmilyen előzetes tapasztalata harckocsitervezésben.

A Cromwell tornyába eredetileg a Vickers cég által gyártott 75 mm-es (3 hüvelkyes) ágyút tervezték beépíteni, de kiderült, hogy a Cromwell toronyátmérője ehhez túlságosan kicsi. A britek a háború végéig egyre újabb és újabb változatokat hoztak ki ennek a hiányosságnak az orvoslására - így született meg előbb a Comet I (A34), majd pedig az 1945-ben bemutatott Centurion.

Azonban addig is szükség volt egy jelentős tűzerővel rendelkező harckocsira. A brit hadsereg vezérkara két tervet terjesztett be: az A29 jelű 17 fontos ágyúval felszerelt cirkálótank, az A30 jelű terv ugyanolyan fegyverzettel, de nagyobb páncélvédettséggel rendelkező harckocsi volt. A döntés végül a második változatra esett és ez lett az Mk VIII Challenger.

1942-ben rendelték meg a Birmingham Carriage vállalattól az A30-at, míg a tornyot és a fegyverzetet a Stothert & Pitt szállította.

Műszaki jellemzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cromwell harckocsi alvázát át kellett alakítani és a toronygyűrű átmérőjét jelentősen meg kellett növelni, hogy a terveknek megfelelően be tudják illeszteni a toronyba a 17 fontos gyorstüzelő ágyút, illetve a töltő-ürítő szerkezetet. Emellett az alvázat meg kellett nyújtani és még egy futógörgőt kellett beilleszteni. A harckocsi hosszának megnövelése mellett a szélességen nem változtattak, ami némileg rontotta a Challenger manőverezőképességét a Cromwellel szemben.[2] A páncéltestbe épített géppuskát el kellett távolítani, hogy helyet csináljanak a gyorstüzelő löveg lőszereinek.

A nagy és nehéz, 17 fontos lőszerek, a nehéz ágyú és a működtetéséhez szükséges két töltő-kezelő személy jelenléte miatt a tervezőknek csökkenteni kellett a lövegtorony páncélvastagságát, hogy a harckocsi súlya ne növekedjen meg jelentősen. A Cromwell harckocsin a lövegtorony páncélja elöl 75, hátul 60 mm vastag, ezt a Challengeren 63 és 40 mm-re csökkentették.

Az első Challenger 1942-ben készült el. Az első tesztek alapján azt a benyomást keltette, hogy a nagyobb fegyverzetnek köszönhetően feltehetően sikerrel tudja majd felvenni a harcot a németek Panzer IV Special harckocsijával, de ugyanakkor kitűnt a csökkentet páncélzat és az alacsony tűzgyorsaság is, amely közelharcban hátrányba sodorta a Challengert. Ennek ellenére a brit hadsereg 200 darabot rendelt belőle 1943 februárjában, de ugyanezen év novemberére már be is jelentették, hogy ebből a típusból többet nem rendelnek.

Háborús szolgálata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 200 legyártott Challengert általában olyan harckocsizó alakulatokhoz szállították le, amelyek már a Cromwellel voltak felszerelve, mert a két típus közötti sok azonosság megkönnyítette karbantartásukat és javításukat. Bár a súlypontja magasabban volt, mint a Cromwellnek, a Challengert szerették a harckocsizók, nem utolsósorban erőteljes ágyújának köszönhetően. Az ugyanilyen fegyverrel rendelkező Shermanokkal szemben viszont - a Rolls-Royce Meteor motornak köszönhetően - gyorsabb és jobban manőverezhető volt. Azonban a Shermant könnyebb volt legyártani és végül inkább ez terjedt el a brit alakulatoknál.

A normandiai partraszállás során a Challengerek nem tudtak részt venni az első harcokban, csak miután a szövetségesek elfoglalták az első normandiai kikötőket. Ezt követően a háború végéig részt vettek a nyugat-európai harcokban.

Változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Challengernek egy változata készült, az Avenger (SP 17pdr A30) jelzésű harckocsit a súlycsökkentés érdekében más formájú és felülről nyitott toronnyal tervezték. Ez a változat azonban csak 1945-re lett kész és nem is kerültek bevetésre az előtt, hogy Európában befejeződött a háború. A mintegy 250 legyártott példány a Németországot megszálló brit alakulatokhoz került.[2]

Napjainkra csak két példány maradt fenn a Challenger harckocsikból, az egyik Hollandiában, az Overloon War Museum-ban található, a másik a brit Wight Military Museum gyűjteményébe tartozik. Felújítás után a Bovingtoni Harckocsimúzeumban fogják kiállítani.[3]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Cruiser Mk VIII Challenger című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Bombay, László dr. – Gyarmati, József – Turcsányi, Károly dr. (1999): Harckocsik. Zrínyi kiadó, Budapest ISBN 963-327-332-3
Ajánlott szakirodalom
  • Christopher F. Foss. The Encyclopedia of Tanks and Armored Fighting Vehicles - The Comprehensive Guide to Over 900 Armored Fighting Vehicles From 1915 to the Present Day (2002) 
  • Peter Chamberlain. British and American Tanks of World War Two (The Complete Illustrated History of British, American, and Commonwealth Tanks 1933-1945), Chris Ellis (1969) 
  • Peter Chamberlain, Chris Ellis. Tanks of the World, 1915-1945 (1972) 
  • Chris Bishop. The Encyclopedia of Weapons of World War II (1998) 
  • George Forty. The Illustrated Guide to Tanks of the World (2006) 
  • Duncan Crow. Tanks of World War II (1979) 

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bishop, Chris. The Encyclopedia of Weapons of World War II. New York: Barnes & Noble (1998). ISBN 9780760710227 
  2. ^ a b Cruiser Tank Mark VIII Challenger
  3. Pierre-Olivier Buan: Surviving Cruiser Tanks. Surviving Panzers website, 2011. október 25. (Hozzáférés: 2011. november 5.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Cruiser Mk VIII Challenger témájú médiaállományokat.