Compiègne-i fegyverszünet (1940)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Compiègne-i fegyverszünet (1940)
Charles Huntziger francia tábornok aláírja az egyezményt
Charles Huntziger francia tábornok aláírja az egyezményt
Típusa kétoldalú fegyverszüneti egyezmény
Aláírás dátuma 1940. június 22.
Aláírás helye Compiègne, Franciaország
Aláírók  Harmadik Birodalom
 Franciaország
A Wikimédia Commons tartalmaz Compiègne-i fegyverszünet (1940) témájú médiaállományokat.

A második compiègne-i fegyverszüneti egyezményt 1940. június 22-én, 18.50-kor írták alá a Harmadik Birodalom és a Francia Köztársaság képviselői a Compiègne város közelében állomásozó vasúti kocsiban. Az egyezmény értelmében.[1] Franciaországot három zónára osztották: egy német és egy olasz megszállási zónára és a Vichy-kormány (németbarát bábkormány) fennhatósága alá tartozó, névleg önálló szabad zónára (zone libre). A compiègne-i erdőre azért esett a választás, mert 1918-ban ugyanitt írták alá az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezményt.

Előzmények[szerkesztés]

A franciaországi hadjárat (1940. május–június) során a német hadsereg döntő győzelmet aratott a brit és francia erők felett. A hadjárat első szakaszában (1940. május 10.–június 4.) a német harckocsizó csapatok bekerítették és felmorzsolták a legjobban felszerelt brit és francia hadseregeket, majd június 5.–június 21. között délnek fordulva bevették Párizst, a Maginot-vonalat és mélyen behatoltak Franciaország területére. Június 10-én a francia kormánynak is távozni kellett, Bordeaux-ba tette át székhelyét.

A küszöbön álló vereséget látva Philippe Pétain marsall, francia miniszterelnök június 17-én rádión jelentette be szándékát, hogy fegyverszünetet kér a németektől. Eddigre a francia veszteségek elérték a 92 000 halottat, 200 000 sebesültet és több, mint 1 millió hadifoglyot. A britek is több mint 68 000 főt veszítettek halottakban és sebesültekben.

Compiègne kiválasztása[szerkesztés]

A győztes németek kihozzák a párizsi hadtörténeti múzeumból a compiègne-i vagont.

Amikor Adolf Hitler tudomást szerzett arról, hogy Pétain marsall fegyverszünetet kért, a compiègne-i erdőt jelölte ki a tárgyalások helyszínéül. Hitler tudatos bosszút akart állni a franciákon, mivel Compiègne volt a helyszíne az első világháborút lezáró, a németek számára megalázó első compiègne-i fegyverszünet aláírásának.

A tárgyalásokat ugyanabban a vasúti kocsiban folytatták, amelyben Ferdinand Foch marsall fogadta a német fél képviselőit 1918-ban. A tárgyalások kezdetén Hitler pontosan abban a széken, pontosan abban a pozícióban foglalt helyet, mint Foch, de a fegyverszüneti egyezmény bevezető részének felolvasása után elhagyta a helyszínt, a tárgyalásokat pedig a legfelsőbb német vezérkar (Oberkommando der Wehrmacht) parancsnokára, Wilhelm Keitel tábornokra hagyta.

Feltételek[szerkesztés]

Franciaország térképe a fegyverszüneti egyezmény aláírása után
Kék: a Harmadik Birodalomhoz csatolt Elzász és Lotaringia
Lila: a belgiumi és észak-francia katonai főkormányzóság fennhatósága alá vont terület
Narancs: a német származású lakosság számára fenntartott terület – francia menekültek visszatérése tilos
Sárga: német megszállási övezet
Piros: az atlanti partvidék, tiltott zóna, ahol csak helyi lakosok tartózkodhatnak
Zöld: olasz megszállási övezet
Fehér: a szabad Franciaország, a Vichy-kormány fennhatósága alatt maradt terület.
Hermann Göring, Rudolf Heß, Adolf Hitler, Joachim von Ribbentrop és Walther von Brauchitsch a vasúti kocsi előtt, amelyben aláírták a fegyverszüneti egyezményt
Wilhelm Keitel német vezérkari főnök és főtárgyaló
Keitel tábornagy átnyújtja az aláírandó okmányt Huntziger tábornoknak

A tárgyalásokat francia részről vezető Huntziger tábornok állítólag arról panaszkodott,[2] hogy a Franciaországra kényszerített feltételek sokkal keményebbek voltak, mint amelyeket Németországnak kellett elfogadni 1918-ban. Franciaország háromötöde közvetlen német megszállás alá került, a Genftől Tours-on át a spanyol határig húzott képzeletbeli vonal mentén. Az atlanti partvidék közvetlen katonai kormányzás alatt álló tiltott zóna lett, hogy a német Kriegsmarine szabadon használhassa a francia kikötőket. Elzászt és Lotaringiát a Harmadik Birodalomhoz csatolták és a férfilakosságot közvetlenül besorozták a német hadseregbe.

A franciáknak ki kellett adni minden olyan személyt, akik korábban politikai menedékjogot kértek az országban.[1] A megszállás költségeit is a franciáknak kellett állni,[1] ez elérte a 400 millió francia frankot naponta. Csak egy minimális francia hadsereg fenntartását engedélyezték,[1] bár Hitler beleegyezett abba, hogy a franciák megtarthatják a hadiflottát.

A meg nem szállt területen Vichy központtal alakult meg az új francia kormány, amely a zone libre igazgatását végezte, bár polgári közigazgatási fennhatósága névleg kiterjedt az ország egészére. A harcok elől elmenekült polgári lakosságot repatriálni kellett eredeti lakóhelyükre.

A fegyverszüneti egyezmény elvben addig lett volna csak érvényes, amíg a két fél meg nem egyezik a végleges békeszerződés feltételeiben.[1] Erre azonban sosem került sor - 1942 novemberében, a szövetségesek észak-afrikai partraszállását követően a német és az olasz hadsereg megszállta Franciaország teljes területét.

A francia küldöttség, Huntziger tábornok vezetésével, megpróbált egyezkedni és a feltételeket enyhíteni, de Keitel kijelentette, hogy a fegyverszünetet ezzel a feltételekkel kell elfogadni vagy elutasítani. Mivel a franciák katonai helyzete reménytelen volt, Huntzigernek nem volt más választása.

A francia küldöttség emellett meg volt győződve arról, hogy a magára maradt Nagy-Britannia már csak néhány hétig tud ellenállni a németeknek, mielőtt békét kell kérnie a németektől. Érdekes módon ezért nem is tiltakoztak az egyezmény egyik kitétele ellen, amely szerint az összes francia hadifogoly (több, mint 1 millió fő) német fogságban maradhat a hadműveletek befejezéséig.[1] Ennek az lett az eredménye, hogy a francia hadifoglyok nagy többsége (közel 200 000 főt engedtek haza a németek) egészen a háború végéig német fogolytáborokban raboskodott.[3]

Az egyezmény június 25-én hajnali 0.35-kor lépett életbe.

Compiègne lerombolása[szerkesztés]

Az 1918-as emlékmű, a győztesek zászlajával (1940-ben az egész emlékművet lerombolták).

Három nappal a fegyverszüneti egyezmény aláírása után Hitler utasítására a helyszínt a németek lerombolták: dinamittal felrobbantották a „gall dicsőség” központi gránit emlékművét, feltúrták a sugárutakat, kivágták a fákat, eltávolították a síneket és a vasúti kocsit Berlinbe hurcolták.[4] Egyedül Foch marsall emlékműve maradt érintetlenül, mivel Hitler azt akarta, hogy az első világháborús győző szobra tanúja legyen a pusztításnak.

A vasúti kocsi 1944-ben a szövetséges bombázások következtében megsemmisült, de a háború után német hadifoglyok munkájával a Compiègne-i emlékműveket újjáépítették. A vasúti kocsi mása egy közeli színben továbbra is megtekinthető.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d e f A fegyverszüneti egyezmény szövege az Université de Perpignan honlapján.
  2. Shirer 1990, p.750
  3. Durand, La Captivité, p. 21
  4. Compiègne. (Hozzáférés: 2012. január 30.)

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Second Armistice at Compiègne című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

A francia Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Compiègne-i fegyverszünet (1940) témában.