Cista

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A cista (vagy ciszta) hengeres testű, általában kétfülű doboz vagy edény, amely az ókorban főleg kozmetikai szerek tárolására szolgált. Díszítésük néhány, párhuzamosan körbefutó bordán van elhelyezve.

Nálunk általában sodronyos cistának nevezik ezeket, és az ú. n. hallstatti kultúra maradványai. Vékony bronzlemezekből készültek. Füleik rendesen félkör alakú, sokszor csavart drótból készült fogantyúk, amelyek a nyílásra nittolt hurkokba vannak akasztva. Ezek az edények annyira jellegzetesek és annyira elütnek minden más bronzedénytől, hogy egy pillantás meggyőz arról, hogy ezek mind egy és ugyanazon civilizáció maradványai; földrajzi elterjedésük egyuttal azon népnek elterjedése és vándorlási útja felől is felvilágosítást nyújt, amely azokat készítette. Csak az a kérdés, hogy mely népnek tulajdonítandók.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bertrand a galatáknak, vagy galloknak tulajdonította őket, akik aztán a Duna völgyén keresztül terjesztették volna el előbb Németországban, aztán Itáliában. Az újabb kutatások e vándorlásnak éppen megfordított útját mutatták ki. Már Gozzadini úgy találta, hogy ezen edények gyártásának középpontja Bologna környéke, tehát éppen Itália a kiindulópont, ahonnan azután elterjedt felé, mégpedig - ahogyan Mortillet feltételezte - , azon kereskedők útján, akik az ebben a korszakban különösen kedvelt balti borostyán beszerzése érdekében a balti és az északi tenger partjáig elkalandoztak. Az eddig ismert cisták közül, amelyeknek száma mintegy százra tehető, negyvenöt darab, tehát csaknem fele a bolognai, négy pedig a vele szomszédos hercegségekből került elő.

  • Magában Bolognában (Certosa, San-Paolo és egy közkertben) harminhatot leltek: egyet Monteveglióban, hármat Marzabottóban, hármat Ramonteban, egyet Toianó és egyet Bagnarolában.
  • Ugyancsak felső Olaszországban, tehát szinte Bologna környékén, találtak egyet a pármai, egyet a modenai, egyet az estei s egyet a rimini hercegségben.
  • Kettő Dél-Olaszországból is ismeretes, még pedig egy, bár ismeretlen lelőhelyről, a nápolyi múzeumban, egy pedig Nocerában.
  • Felső-Olaszországból kiindulva aztán kettős utat követ a borostyánkereskedés és vele a ciszták elterjedése is. Az egyik ut a Duna völgye, melyből a Visztula, az Odera, az Elba és a Weser völgyébe ágazik az út, amelyen keresztül eljut Caverzanoba, hol hármat, Tirolba, ahol Moritzing mellett egyet, Salzburgba, ahol Hallstatt mellett hatot, Magyarországra (kurdi lelet) továbbá Lengyelországba, ahol Kalisz mellett egyet, Posenbe, hol Primendorf mellett egyet, Hannoverbe, ahol ötöt és pedig egyet Nienburg, négyet Luttum mellett, s végre Holsteinba, ahol egyet Meyenburg, egyet pedig a Lübeck melletti Pansdorfon találtak, mely utóbbi a legészakibb lelőhely. A másik út a Rajna völgyén vezet keresztül s ezen át jutottak e ciszták egyrészt Svájcba, másrészt Franciaországba és Belgiumba.

A leghíresebb leletek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]