Chillon vára

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Chillon vára (Château de Chillon)
The Sun Sets on Château de Chillon.jpg
Chillon vára naplementekor
Ország  Svájc

Állapota ép
Elhelyezkedése
Chillon vára  (Svájc)
Chillon vára
Chillon vára
Pozíció Svájc térképén
é. sz. 46° 24′ 51″, k. h. 6° 55′ 39″Koordináták: é. sz. 46° 24′ 51″, k. h. 6° 55′ 39″
Chillon vára weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Chillon vára témájú kategóriát.

Chillon vára (ʃiˈjɔ̃), Waadt svájci kantonban, a Genfi-tó keleti végében, Villeneuve és Montreux között, egy sziklára épült vízivár. Évente kb. 300 000 látogató tekinti meg; ezzel Svájc leggyakrabban látogatott történelmi épülete.

Chillon története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 19. században Albert Neaf régész vezette ásatások során talált leletek bizonyítják, hogy a tó vizében álló sziklapadokra már a bronzkor idején is építkeztek. A legrégebbi még ma is látható építmények a 11. századból származnak, amikor a vár Sion érsekeinek birtokában volt, majd a 12. századtól a Savoyai hercegek tulajdonába került. A vár mai formája sok évszázados építkezés és átépítés eredménye. A sziklasziget jelentősége abban rejlett, hogy egyrészt természetes védelmet nyújtott, másrészt az Észak- és Dél-Európát összekötő út stratégiailag fontos ellenörzőpontja volt. A tó és a meredek hegyek közötti szűk átjáró megkönnyítette a Lausanne-tól a Simplon-hágón és a Szent Bernát-hágón keresztül vezető út ellenőrzését. A középkorban fontos és jövedelmező vámőrség volt itt.

Savoya-korszak (12. század‑1536)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Chillon Clousier képén (1780-1786)
Chillon 1860-1890 között
Chillon a 19. század végén

A várról 1150-ben tesznek első ízben említést írásos formában. Akkoriban Chillon a savoyai grófok és hercegek kezében volt, akik részben Blonay uraival együtt gyakoroltak jogot a vár felett, közösen ellenőrizték a tó melletti keskeny átjárót. Chillont castrumként, vagyis várként jelölték abban az időben, ami a középkori fogalom szerint azt jelenti, hogy a vár mellett egy kisebb település is létezett.

A 13. században a savoyai uralkodók meghódították a számos uradalomra osztott Waadt nagy részét, majd saját uralmuk alá vonták a mai Nyugat-Svájc kétharmadát. Hatalmas területekkel rendelkeztek az Alpok északi és déli részén és ők uralták a két legfontosabb nyugati hegyi átjárót: a Cenis-hegyen lévő hágót és a Szent Bernát-hágót. Az Olaszországot és Északnyugat-Európát összekötő kereskedelmi utak jövedelmezők voltak, mivel tulajdonosaik különféle címeken adót szedtek többek között az utak fenntartásáért, az utazók védelméért és a területen átszállított áruk után. Chillon földrajzi elhelyezkedése a Szent Bernát útvonalon tehát gazdasági és stratégiai előnyt jelentett.

I. Tamás savoyai gróf 1214-ben két kilométerre Chillontól megalapította Villeneuve-t, ahol elég hely volt egy vámőrség, raktárhelységek és kikötő részére. I. Tamás és fiai átfogó bővítéseket és felújításokat hajtottak végre az épületen. 1255 és 1268 között fia, II. Péter volt a vár ura, 1268-ban utódja I. Fülöp foglalta el a várat, aki Jacques de Saint-Georges kőművesmestert, a várvédelmi rendszerek tervezésére specializálódott építészt bízta meg az építési munkák vezetésével. II. Péter az erődítmény szárazföd felé eső oldalára három félkör alakú tornyot emeltetett, amik a 14. és 15. század folyamán lőrésekkel és kukucskálókkal ellátott várfolyosóval egészültek ki: a várból szemmel követhették a Genfi-tó hajóforgalmát és a tó melletti utat és vámot róhattak ki az áthaladó árukra. A várban a kényelmes, falfestményekkel és kandallóval ellátott lakószobák mellett ünnepi fogadásokra alkalmas terem is volt.

A vár a Savoyai grófok és hercegek számára ideiglenes rezidenciaként szolgált, és a várispánok állandó lakóhelye volt. Az uralkodók állandóan úton voltak, hogy területeiket személyesen ellenőrizzék, és az évszakok is befolyásolták nomád életület: voltak palotáik, amik télen lakhatatlanok voltak, és voltak, amik egy bizonyos tevékenységre – például vadászatra – bizonyultak leginkább alkalmasnak. A grófok és hercegek együtt utaztak hatalmas udvartartásukkal, vagyis közvetlen kíséretükkel, megszámlálhatatlan szolgáikkal és tisztviselőikkel. Mindent magukkal vittek, hogy otthonossá és kényelmessé tegyék ideiglenes szállásaikat, ugyanis a számukra fenntartott szobák és termek távollétükben üresek voltak, azokat zárva tartották. Chillon minden alkalommal egy várispán felügyelete alá került, aki rendszerint a savoyai nemességből származott. Ő volt a helyőrség parancsnoka, ítélkezett, vámot és uradalmi adót szedett.

A 13. század második felétől ugyanaz a személy volt Chillon várispánja és Chablais ispánja. Chablais területe magában foglalta a Vevey és Aigle közötti ispánságokat (mai Unterwallis és a Genfi-tó déli partja, Evian, Thonon) és a savoyaiak legnagyobb közigazgatási körzete volt a 14. században. Chillon vára az egyik legfontosabb közigazgatási- és gazdasági központtá vált a savoyai területek északi részén. Ebben az időben a grófoknak fenntartott épületrész a terület északi részén két újabb épülettel bővült: a Domus clericorum-ot közigazgatási célokra, a kincstárat a levéltári okmányok biztonságos tárolására, valamint a villeneuve-i vámőrség és az ispánságok bevételeinek őrzésére használták. Az pénzbevételeket nem mindig szállították a Chambéry-ben található pénzügyi központba, hanem többnyire a várban tartották későbbi katonai akciókhoz vagy építkezésekhez.

A 14. századtól megváltozott a helyzet: Chillont, mint gazdasági székhelyt felváltotta Chambéry és ettől kezdve a bevételeket ott könyvelték és tárolták. Ezen kívül az udvar más rezidenciákat (Bourget, Thonon és Ripaille) részesített előnyben. VIII. Békés Amadé, a későbbi V. Félix pápa 1436-ban megpróbált újra életet vinni a várfalak közé és Aymonet Corniaux építőmestert bízta meg az átfogó építési munkálatok vezetésével. Corniaux átépítette a védelmi rendszert a tornyok falainak és a körfalak tetején, de fáradozása hiábavaló volt: Chillon a berniek bevonulásáig feledésbe merült.

Berni korszak (1536‑1798)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bonivard kiszabadítása a chilloni várból, Franck-Edouard Lossier

Amikor Savoya hercege a Bernnel szövetséges Genfet fenyegette összecsapásra került sor: Bern - Hans Franz Nägeli kapitány irányítása alatt és Freiburg segítségével – 1536. március 29-én végleg meghódította Waadt-ot. A hadjárat Chillon bevételével zárult. A bernieknek sikerült kiszabadítaniuk François Bonivard genfi apátot, akit Savoya urai hat évig (1530‑1536) tartottak fogva a vár börtönében, mert a reformációt és Genf függetlenségét támogatta. A fogva tartott apátról szól Lord Byron A chilloni fogoly című műve.

A berni uralom idejére emlékeztet a vár tóra néző védőfalára festett, csak részben megmaradt berni címer. A bernieknek egy olyan építmény került a kezébe, ami kora ellenére jó állapotban volt, mivel a burgundi háborúk során[1] nem károsodott. A vár a vevey-i ispánság közigazgatási központja és a várispán állandó lakhelye lett. Az várispánt a berni patríciusok köréből választották és ő viselte a Chillon kapitánya címet is; az urak képviselőjeként számos feladata volt. A vár új urai igényeiknek megfelelően építették át az addig két fő részre – az urak és az ügyintézők részére - osztott épületeket és a védelmi rendszert a modernebb lőfegyverekhez igazítva alakították át.

1733-ban az ispánok Vevey-be helyezték át székhelyüket, mert a vár túlságosan elszigetelt volt és nem nyújtott elég kényelmet. Mivel már nem volt alkalmas háborús célokra raktárépületté rendezték át. 1785-ben a vár északi részében egy gabonatárolót akartak kialakítani, de erre a nagy költségek és az épület nedvessége miatt nem került sor.

Waadti korszak (1798-tól)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lord Byron neve a chilloni vár börtönfalára vésve

1798-ban Vevey-ből és Montreux-ból származó waadti hazafiak foglalták el a várat minden nehézség nélkül, ugyanis a vár lakói nem tanúsítottak ellánást. A waadti forradalom (Révolution vaudoise) során a vár közkincs lett és 1803-ban az akkor alapított Waadt kanton tulajdonába került.

A romantika időszaka rajongott a középkorért, Chillont újra népszerűvé tette. Számos neves személyiség, korabeli író és költő kereste fel és tett róla említést művében. Itt játszódik Rousseau 1761-ben írt Az új Heloise (Julie ou la nouvelle Héloïse) című művének egy része; Lord Byron Rousseau nyomát keresve zarándokolt a várba 1816-ban. Híres verse – A chilloni fogoly - François Bonivard-ról, a genfi Szent Viktor apátság apátjáról szól, akit Savoya-ellenes nézetei miatt Chillonban III. Károly zárt börtönbe. Az első két évben egy toronyszobában őrizték; később a herceg parancsára levitték a pincében lévő sötét tömlöcbe. A cella kőpadlóján ma is látható a fogoly lábanyoma: „Úgy ráértem a sétálásra, hogy a börtön sziklapádimentomába olyan utat koptattam, mintha csak pöröllyel verték volna bele.” – írta Bonivard.[2][3] A fogságban eltűrt szenvedéseit felmagasztalva Byron a szabadság szimbólumává emelte őt, a vár pedig egyfajta szakrális jelleget kapott.

Ez azonban nem érdekelte a waadti hatóságokat: 1836-1838 között a várat hadianyagraktárrá és börtönné alakították át. Ennek ellenére egyre több látogató volt kíváncsi a tóra épült épületegyüttesre. A termeket csak csendőrök felügyelete mellett lehetett megnézni, akiket ideiglenesen várőrként alkalmaztak mindaddig, amíg fel nem váltották őket hivatalos múzeumvezetők.

A 19. században a várat le akarták bontani, hogy köveit a vasútépítéshez felhasználják, de egy történelem iránt érdeklődő képviselő heves tiltakozásával megakadályozta azt. A 20. század elején a kanton egy restaurálási projekt keretében megpróbálta visszaállítani az építményt eredeti állapotába.

Az épületegyüttes[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vár egy fahídon közelíthető meg, ami a 18. században egy felvonóhíd helyére épült. Az épületegyüttes 25 épületből áll, amik három udvar körül csoportosulnak és kettős falrendszer védi őket. Az udvarok egymásból nyílnak: az első udvaron valamikor élénk forgalom uralkodott, a második a várgondnok udvara és a harmadik kizárólag Savoya hercegeinek és grófjainak, valamint kíséretüknek fenntartott udvar volt. Napjainkban rendszeres előadások és szórakoztató műsorok színhelyei.

A vár föld alatti boltíves kamráit évszázadokig börtönként használták; a boltozat a 13. századi nagy gótikus katedrálisokra emlékeztet. A Savoyai-ház tagjai legfélelmetesebb politikai foglyaikat láncoltatták a pillérek kovácsoltvas karikáihoz.

A várban négy díszterem van, amelyek ablakaiból gyönyörű kilátás nyílik a Genfi-tóra. Savoya urai lármás ünnepségeket rendeztek ezekben a termekben, míg a berniek az igazságszolgáltatás és törvényhozás ügyeinek megvitatására használták. A díszterem tálalóiban óntányérok és ónserlegek sorakoznak, a falak mentén masszív középkori fabútorok láthatók, a falakon a környékbeli Vevey nemeseinek címerei, akik 1536 és 1733 között lakták a várat. A legszebb szoba – camera domini - természetesen Savoya hercegének volt fenntartva: a 14. századból származó falfestmények az állatvilág szimbolikus világába vezetik a látogatót.

Chillon kápolnája egy építészeti remekmű; falfestményei a 14. században készültek. A kanton azon kevés egyházi építményeihez tartozik, amelyek túlélték a reformáció pusztításait.

A vár a a tó felőli oldalon hercegi lakosztály, a hegyek felé erőd: tornyok, kettős védőfalrendszer, árkok és őrtornyok tették védetté az épületegyüttest minden lehetséges külső támadással szemben.

Chillon épületegyüttese
A börtönként használt alagsor
A chilloni vár egyik díszterme
Chilloni vár egyik udvara

A chilloni fehérbor - Clos de Chillon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 12 500 m² nagy szőlőhegy közvetlenül a vár közelében, a Genfi-tó partján, a híres Lavaux és Chablais szőlőteraszai között található. A déli fekvésű domboldal mérsékelt klímája és mészkőtalaja különösen kedvez a szőlészetnek és a borászatnak. A Clos de Chillon a waadti chasselas szőlőfajtából készülő száraz, gyümölcsös, fűszeres zamatú fehérbor. Ideális aperitifként vagy halételek, illetve sajtok mellé. A bor kizárólag a várban kapható a nyitvatartási idő alatt. A bevételt a chilloni vár megőrzésére és felújítására fordítják.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vár kicsinyített, valósághű mása a ticinói Swissminiatur makettparkban is látható.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A burgundi háborúk az 1474 és 1477 közötti időszakban a Burgundi Hercegség és a régi svájci államszövetség közötti harcokat jelenti.
  2. „J’avois, si bon loisir de me promener, que je empreignis un chemin en la roche qui étoit le pavement de léans, comme si on l’eût fait avec un martel.
  3. Mendemondák. A világtörténet furcsaságai. Gyűjtötte és magyarázza: Tóth Béla

Források és további információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Chillon vára témájú médiaállományokat.