Chilei spanyol nyelvjárás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Panorámafelvétel a chilei fővárosról

A chilei spanyol nyelvjárás (español chileno) a kasztíliai spanyol nyelv Chilében beszélt változata, amelyet több mint 15 millió fő, az ország lakosságának 99%-a használ anyanyelvként vagy második nyelvként.[1] A belső nyelvjárási tagolódásról eddig még nem készültek részletező tanulmányok; a művelt nyelvhasználat az ország egész területén viszonylag egységes, a nyelvjárási sajátosságok inkább a népies nyelvre vonatkoznak.

Hangtani jellemzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ci-map-CIA.png

A chilei spanyol általános fonetikaifonológiai tulajdonságai az alábbiakban foglalhatóak össze:

  • A hangsúlytalan magánhangzók instabil volta, az e és o záródása szó végén. A jelenség szintén megfigyelhető más amerikai spanyol nyelvjárásokban.
  • Az szó- és szótagvégi /-s/ a nyelvterület legnagyobb részén hehezetként valósul meg vagy kiesik, kivétel az ország északkeleti csücske, ahol archaikusabb nyelvjárást beszélnek.
  • Az ll /ʎ/ és y /ʝ/ nem megkülönböztető ejtése (yeísmo) csaknem az egész országban, bár léteznek kisebb, megkülönböztető nyelvi szigetek (Talca, Quirihue, Cauquenes, Antuco, Los Ángeles, Angol, Cautín és Aisén, illetve Parinacota tartomány); olykor előfordul a megkülönböztető és a nem megkülönböztető forma egyazon beszélőnél is.
  • Chilei jellegzetesség a velárisok /k, g, x/ palatalizációja e és i előtt.
  • Megfigyelhető a tr csoport, illetve az -r- és -rr- asszibilációja, főleg a népies vagy hanyag nyelvben.

Nyelvtani sajátosságok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legfontosabb nyelvtani jellemzők a következők:

  • Egyes szám második személyben a és a vos személyes névmást egyaránt használják. A köznyelvben alaktanilag a többes szám második személyű igealak az elterjedtebb az egyes számú tegezésnél: vos/tú estáis ’te vagy’. A névmást a művelt rétegek használják.
  • A többi amerikai spanyol nyelvjáráshoz hasonlóan a köznyelvben inkább az analitikus jövő időt használják: voy a cantar ’énekelni fogok’; míg a művelt rétegek nyelvében a szintetikus alak dominál: cantaré (ugyanaz).

Nyelvjársi zónák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fent leírt jellegzetességek alapján három nyelvjárási zónát lehet egymástól jól elkülöníteni, amelyek az alábbiak:

  1. Parinacota taromány az ország északkeleti csücskében, meglehetősen archaikus nyelvhasználattal, mintegy 4500, főleg ajmara eredetű lakossal;
  2. Chiloé nyelvhasználata (dialecto chilote), amely nem kizárólagos a szigeten, hanem szintén jellemző a szomszédos szigetekre, valamint Llanquihue tartomány déli részére, körülbelül 300 000 beszélővel. Archaizmusok és neologizmusok egyaránt jellemzőek.
  3. Cautín tartomány falusi nyelvhasználata, ahol a mapuche indiánok 80%-a él (közel 380 000 fő), többségében kétnyelvűek, s nyelvük, a mapudungu jelentős hatást gyakorol az általuk beszélt spanyolra.

Jegyzetek és hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Francisco Moreno Fernández, Jaime Otero Roth: Demografía de la lengua española (PDF). Instituto Complutense de Estudios Internacionales (ICEI), 2006. (Hozzáférés: 2009. május 1.)

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Manual de dialectología hispánica. El Español de América, Manuel Alvar (Director), Ariel Lingüística, Barcelona, 1996. ISBN 9788434482180. (CHILE, Claudio Wagner, Universidad Austral de Chile, pp. 222–229)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]