Cheerleading

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Cheerleaderek

A cheerleading, magyarul hajrázás, szurkolás vagy vezérszurkolás modern sportág, amely a torna, az akrobatika és a tánc elemeit ötvözi. Elsősorban csapattevékenység, amely szorosan kapcsolódik más sportágakhoz, főleg az amerikai futballhoz, a kosárlabdához, a labdarúgáshoz.

A cheerleading története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredetével kapcsolatban két különböző elmélet létezik: az egyik szerint a hajrázás a majorette-ekkel kezdődött a 18. század végén, amikor Napóleon bevonult Párizsba, és lova előtt kicicomázott fiatal lányok haladtak, akik labdákat dobáltak, virágszirmokat szórtak, pálcákat pörgettek.

A másik, és sokkal valószínűbb elképzelés a jelenség (és nem a sportág) születését az 1870-es évekre teszi, amikor is az amerikai Princetoni Egyetemen megalakult az első Pep Club (buzdítóklub), amely akkor még kizárólag férfiak részvételével rendezett szurkolást vezényelte le. Az akkori rigmusok még nagyon egyszerűek voltak, az első ilyen a „Rah, rah, rah!” – volt.

Az iskola nem monopolizálhatta a szurkolásnak ezt a formáját, ami 1884-ben eljutott a Minnesotai Egyetemre, ahol 1898-ra kialakultak a mai rigmusok ősei. Az első klasszikus értelemben vett hajrázó Johnny Campbell volt, aki 1898-ban öt társával megalapította az első igazi Cheerleading Squad-ot (csapatot).

Ugyanitt következett be a következő nagy áttörés a 20. század húszas éveiben, amikor is nők először vehettek részt a hajrázásban. Erre az első világháborút követően kerülhetett sor, amikor a nők az élet minden területén szerepet vállalhattak, korábban a csak férfiak által betöltött állásokban dolgozhattak. A hajrázás a férfiak által monopolizált sportágból koedukált közösségi szórakozássá nőtte ki magát.

A sportág alapjait Lawrence Herkimer tette le 1948-ban, amikor megalapította a Hajrázók Nemzeti Egyesületét; így a cheerleadinget már tanítani is lehetett. Herkimer (akiről egy ugrást is elneveztek, a herkie-t) találta fel a pompont 1956-ban, mint a hajrázó rutin segédeszközét. Ezek akkor még papírból készültek, a műszálas pompont csak 1968-ban készítették először. Herkimer szervezte az első hajrázó-klinikát ötvenkét lány részvételével; majd 1953-ban megalapította az első olyan gyárat, amely hajrázók számára forgalmazott egyenruhákat és cipőket.

Az 1960-as években vált a hajrázás mindennapi jelenséggé: lassan minden középiskolában szerveződött pomponcsapat, akkor még szigorúan zárt nyakú, hosszú ujjú, térd alá érő szoknyás uniformissal. Ekkoriban a csapat tagjának lenni presztízst jelentett, hiszen a szépség alapvető elvárás volt a lányokkal szemben, és a túljelentkezések miatt csak a legcsinosabbaknak jutott hely. Ez volt az az időszak, amelyben először fogalmazódtak meg a pomponlányokkal szembeni előítéletek.

Szintén az ötvenes-hatvanas években kezdtek olyan gyakorlatokat és koreográfiákat betanulni, amelyekben a lányok egymást emelték, vagy piramisokat formáztak; megsokasodtak az akrobatikus és gimnasztikus elemek.

Az első bajnokságot, amelyen az az USA szurkolókórusai részt vettek, 1978-ban rendezték meg. Ebben az időben alakult ki az a szokás, hogy az egyetemi hajrázó-csapatok tagjai ugyanolyan ösztöndíjat kapjanak, mint a futballjátékosok.

A társadalmi megbecsülés azonban karöltve járt a sportág céltáblává válásával: a pomponlány az élcelődések és fétisek középpontjába került, a mozivásznon pedig többnyire a „szép és buta”, illetve az „intrikus” karakterét osztották rá.

Az 1980-as évek volt a hajrázás igazi nagy évtizede. Ekkor kezdődtek meg a középiskolai bajnokságok, ekkor alakultak az első Allstar csapatok – bár látszólag semmi jelentős esemény nem történt, a versenyek kötelező gyakorlatai, a csapattagoktól elvárható minimum-követelmények ebben az időben kapták meg a maihoz leginkább hasonlító formáikat.

A sport a kilencvenes években elterjedt Ázsiában és Európában, napjainkban pedig már harminc egynéhány országban több mint négymillió regisztrált sportoló űzi.

Tények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

- Bár a hajrázók mintegy 97%-a nő, a sportágat a férfiak találták fel és űzték kizárólagosan az 1920-as évekig. A professzionális csapatokban már fele-fele arányban vesznek részt nők és férfiak.

- Az amerikai hajrázók 83%-a B-s vagy annál jobb tanuló (ez Magyarországon a négyesnek felel meg). Az egyetemeken is sok a hajrázó, akik csak bizonyos tanulmányi átlag fölött kapnak ösztöndíjat a sportteljesítményükért.

- Az USA-ban egy átlagos hajrázó körülbelül 160 centiméter magas és körülbelül 49 kiló.

- A hajrázó nők 98%-a atletizált korábban,

- A hajrázók 62%-a űz versenyszerűen más sportágat is.

- Az USA-ban az iskolák 80%-nak van pomponcsapata, többségük amerikaifutball-csapathoz kötődik.

- A leggyakoribb hajrázó-sportsérülés a törött kar és a felhasadt száj.

- A hajrázók 12%-a 5 és 13 év közötti gyerek.

Szervezet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hajrázás gyakorlatilag már óvodáskorban elkezdhető. A legfiatalabb korosztály a Peewee-ben működik és versenyez, a középiskolában Varsity Squad működik, amely két további részre bontható: Junior Varsity (JV) csapatra a tizenhat éven aluliak részvételével, és Senior Varsity csapatra, a tizenhat éven felülieknek.

Léteznek úgynevezett All-Star csapatok, amelyek iskolától és focicsapatoktól függetlenül hajráznak, bármilyen sportmérkőzésen vagy akár más alkalmakon is – tagjai csak tizennyolc évüket betöltött sportolók lehetnek.

A csapatok állhatnak tisztán női résztvevőkből, illetve lehetnek vegyesek.

Megmérettetések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Egyesült Államokban, és azokban az országokban, ahol több évtizedes hagyományai vannak a cheerleadingnek, szokás versenyeket, közismert szóval pomponbajnokságot tartani.

Az európai bajnokságok általánosan elfogadott szabályzata alapján a csapatoknak egy olyan gyakorlatsort kell előadniuk zenére, amely legfeljebb két és fél perc hosszú lehet. Egy 40×40 láb területű, gumiborítású pályán kell végrehajtani a gyakorlatokat, amelyről nem szabad kilépni a szám ideje alatt. Ékszerek viselése tilos, a tetoválásokat általában el kell takarni, és a gyakorlat során csak pomponokat, megafont és a csapat nevével ellátott szalagokat, zászlókat lehet használni. A mini-trambulinok, dobószőnyegek és minden más olyan eszköz használta tilos, amely az ugrások és a dobások magasságát növelheti. A pontozóbírók általában összesen száz pontot adhatnak egy csapatnak, amely a következő elemekből áll:

- általános megjelenés (15 pont)
- nehézségi fok (10 pont)
- tánctudás (10 pont)
- lelkesedés (10 pont)
- mozdulatok kivitelezése (10 pont)
- piramisok, kunsztok kivitelezése (10 pont)
- ugrások (10 pont)
- átfordulások (10 pont)
- koreográfia (5 pont)
- összhang (5 pont)
- biztonságos végrehajtás (5 pont)

A csapatokat a résztvevők száma és fiú-lány összetétele alapján általában négy csoportba sorolják: kis létszámú csapat (Első szint – 16 vagy kevesebb lány részvételével), kis létszámú koedukált csapat (Második szint – 16 vagy kevesebb fő, ebből legfeljebb négy fő fiú), nagy létszámú csapat (Harmadik szint – 17 vagy több lány), illetve nagy létszámú koedukált csapat (Negyedik szint – 17 vagy több fő, ebből legalább öt fiú). A különböző szintű csapatok számára más-más a kötelező elemek száma, ám a kapott pontok alapján a rangsorban mind egyenlő esélyekkel indulnak a legjobb csapat címéért.

A csapat felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hajrázás során a csapat tagjai két, illetve bizonyos esetekben három csoportra oszthatók.

A választóvonal a base (bázis, alap) és flyer (repülő) között húzódik.

A base, magyarul bázis az a személy, aki az összes kunszt és piramis alapját képezi, tartó-ember.

A flyer az, aki a piramisok és kunsztok tetején áll, illetve akit dobálnak. Ideális testalkatára nézve lehetőleg alacsony, vékony; de ha magasabb, akkor is pehelysúlyúnak kell lennie.

Nagyobb csapatokban helye van egy harmadik típusú résztvevőnek is, őket angolul is third-nek, harmadiknak hívják. Ők többnyire fiúk, illetve tisztán lánycsapatokban a legerősebb, legrobusztusabb testalkatúak. Gyakorlatilag ők végzik az emeléseket és a dobásokat (a bázis csak „megtartja” a flyert, de nem ő juttatja fel), ami komoly testi erőt kíván.

A coach (edző) megszervezi és betanítja a gyakorlatokat, felügyeli a felkészülést és az edzéseket. Az ún. Head Coach (vezető edző) az, aki összefogja a csapatot, vagy esetleg csapatokat. Neki van képe arról, hol tart a csapat, és neki van koncepciója arról, hol fog tartani egy hónap, egy év múlva. Őt általában egy vagy két Assistant Coach (segédedző) segíti, ők a koreográfiában és tánctudásban, illetve a specifikusabb kunsztok (magas piramisok, átfordulások) betanításában segédkeznek, szigorúan szakmai szempontból.

Amíg az edzőket általában kinevezik (iskola, vezetőség, támogatók), addig a kapitányokat (Captain) választják, mégpedig a csapat tagjai egymás közül. A csapatkapitány feladata kettős: egyrészt a külvilág felé ő jelképezi a csapatot: a szabálytalanságokért őt vonják felelősségre, a sajtónak ő nyilatkozik a csapat nevében. Másrészt azonban a kapitány feladata a döntés, hiszen az edzők elég ritkán vannak a pályán akár a meccsek, akár a bajnokságok alkalmával. A kapitány átlátja az egész játékteret, tudja, hogy az amerikai fociban (kosárlabdában stb.) éppen mi történik, milyen buzdításokat kell skandáltatnia, vagy éppen mikor jön el az ideje egy kunszt bemutatásának.

A kapitány és a segéd-kapitányok (co-captain) felügyelik a fellépések alkalmával a többi csapattagot, és az ő felelősségük, hogy a gyakorlatokat biztonsággal hajtsák végre.

Cheerleading szótár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Cheerleading (kategoria)- A cheerleading gyűjtő kategória, ide tartozik minden olyan csapattánc, ahol az akrobatikát (emelések, dobások, piramisok) különböző táncstílusokat (pl: hip-hop, break, jazz) kevernek, és az uralkodó kellék a pom-pon.
    A cheerleading versenyeken sok esetben már pom-pon nélkül is előadják a koreográfiákat, de ezeken a versenyeken elsősorban az akrobatikai elemek vannak előtérbe helyezve. Sok esetben a cheerleadinget tévesen a show tánc kategóriához sorolják. A legjelentősebb különbség az előadásban szereplő több mint két akrobatikai elem, illetve a pom-pon használata.
  • Chant (rigmus) – olyan rövid kifejezés, amelyet a hajrázók a közönséggel együtt skandálnak, illetve velük skandáltatnak addig, amíg azok meg nem unják és el nem hallgatnak. Pl: „Haj-rá fi-úk, haj-rá fi-úk!”; vagy „Üsd-vágd nem a-pád!”
  • Cheer (csasztuska) – rövid versike, amit koreográfiával kísérnek. Nem sokszor ismétlik, célja nem az, hogy a közönséggel betanítsák, sokkal inkább figyelemfelkeltő hatású (erre kellenek a pomponok). Pl.: „Kiáltsátok együtt velem / közeleg már a győzelem / ugorjunk fel jó magasra / forró vizet a kopaszra!”
  • Motion (mozdulat) – olyan póz, amelyben a hajrázó a karjával valamilyen speciális pozíciót vesz fel, és egy ideig kitart.
  • Jump (ugrás) – olyan mutatvány, amely során a hajrázó a levegőbe emelkedik, ott valamilyen mozdulatot végez (kar-láb, vagy mindkettő egyszerre), és alaphelyzetben érkezik a földre.
  • Stunt (kunszt) – olyan mutatvány, amit egy flyer és legalább egy bázis mutat be úgy, hogy a flyer fél testhosszal a föld fölött van. Kunsztnak hívják azokat a gyakorlatokat is, amelyeket a flyer bemutat.
  • Tumbling (átfordulás) – bármilyen gimnasztikai gyakorlat, amit egy hajrázó végez, és amelyben a test 360 fokos (vagy ennél nagyobb) mozgást ír le.
  • Routine (rutin, gyakorlat) – általában zenére végzett produkció, amely bármelyiket tartalmazhatja a feljebb felsorolt elemekből, illetve a versenyszabályok alapján bizonyos elemeket kötelezően szerepeltetnie kell.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Cheerleading témájú médiaállományokat.