Chaucer-stanza

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Chaucer-stanza vagy Rhyme royal egy hétsoros versszak, a régies angol neve Rime royal. A „királyi rím” elnevezést a The Kingis Quair (A király könyve) című versről kapta, amelyben ez a versszak használatos. Úgy vélik, hogy a verset I. Jakab skót király (1393?–1437) írta (valószínűleg 1424-ben).

Azért hívják Chaucer-stanzának, mert angol nyelven Geoffrey Chaucer angol költő (1340?–1400) használta elsőként a Complaint unto Pity című versében[1][2]. Troilus-strófának is nevezik, mert Chaucer a Troilus és Cressida című művében is alkalmazta.

A versformáról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Chaucer-stanza hét sorból, jambikus pentameterekből álló versszak, a rímképlete ababbcc. Az utóbbinak kétféle megosztása lehetett az általános:

  • egy hármas és két páros rím: a-b-a, b-b, c-c,
  • egy négyes és egy hármas rím: a-b-a-b, b-c-c.

Mivel többféle variációs lehetőséget ad, hosszabb elbeszélő költeményeknél kedvelték, ezért a középkor egyik általános elbeszélő rímképlete volt.

Az előfordulásáról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Geoffrey Chaucer, többek között a következő műveiben használta a Rhyme royalt: Troilus és Cressida, A madarak törvényszéke, valamint a Canterburyi mesék egyes részeiben. Vagy a francia költészetből – egyes források szerint Guillaume de Machaut-tól (1300 körül – 1377) – vette át, vagy az olasz ottava rimából adaptálta, amely nyolcsoros versszak, de Chaucer az ötödiket kihagyhatta.

Később, a 15. és a 16. században – Chaucer hatására – sokan alkalmazták, például John Lydgate, Robert Henryson, Thomas Wyatt, Alexandre Barclay, Edmund Spenser és William Shakespeare is a Lukrécia elrablásában. Spenser (1552 körül – 1599) a saját strófáját, a Spenser-stanzát a Rhyme royalból alakította ki.

A következő évszázadokban ez a fajta versszak kiment a divatból, a 19. században – a középkor újrafelfedezésével – jelent meg újból, de ebből az időszakból rendkívül ritka az olyan mű, amely Rhyme royalban íródott (William Wordsworth, William Morris).

A 20. században is használták néhányan, például W. H. Auden és W. B. Yeats.

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Chaucer. The Cambridge History of English and American Literature in 18 Volumes (1907–21). Volume II. The End of the Middle Ages.. (Hozzáférés: 2010. május 19.)
  2. Nolan, Charles J. (1979. október 14.). „Structural Sophistication in "The Complaint Unto Pity"”. The Chaucer Review 13 (4), 363-372. o. ISSN 00092002. Hozzáférés ideje: 2010. május 18.  

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]