Chastise hadművelet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Chastise hadművelet
Mohne Dam Breached.jpg
A Möhne-gát a támadás utáni napon

Konfliktus Második világháború
Időpont 1943. május 17.
Helyszín Eder folyó, Németország
Eredmény Brit győzelem
Szemben álló felek
UK
Nagy-Britannia, Royal Air Force 617. repülőszázad
náci
Náci Németország
Parancsnokok
Brit Királyi Légierő Guy Gibson
N/A
Szemben álló erők
19 repülőgép különböző légvédelmi eszközök
Veszteségek
8 lelőtt repülőgép
53 halott
3 fogságba esett
2 gát átszakadt
1 gátban súlyos károk keletkeztek
1294 halott

A Chastise hadművelet során a Brit Királyi Légierő 617. repülőszázada német gátak ellen intézett támadást egy erre a célra kifejlesztett bombával, 1943. május 17-én.

Háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A brit Légügyi Minisztérium már a háború előtt is stratégiai célpontként tartotta számon a német iparvidékeket, s ezeken belül a gátakat, amiknek az elektromos áram termelésében és a hajózási csatornák vízzel való ellátásában is fontos szerepe volt. Az ellenük intézett leghatásosabb támadásnak a nagy méretű bombákkal végzett ismételt csapások látszottak, ezeket azonban a Királyi Légierőben (Royal Air Force, RAF) rendszeresített bombázókkal nem lehetett volna megfelelő pontossággal végrehajtani.

A terv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Barnes Wallis mérnök, a Vickers cég repülőgéptervezője a háború kezdetétől a stratégiai bombázások fontosságát hangsúlyozta. Megjegyzések a tengelyhatalmak elleni támadás módszereihez című írásában az energiatermelés megbénítását olyan csapásnak írta le, ami akár a háború feladására is kényszerítheti az ellenséget. Első terve az ún. földrengésbomba volt, amely felrobbanása előtt a földbe fúródik (vagy a vízbe esik), és a levegőnél nehezebben összenyomható közegben a lökéshullámai tovább terjednek, pontatlan találat esetén is nagyobb pusztítást okozva, mint a hagyományos bombák. A földrengésbombának a hang sebességével kellett elérnie a felszínt, ehhez pedig igen nagy tömegűnek kellett lennie: Wallis első bombája a Tallboy 6 tonnás volt, újabb változata, a Grand Slam pedig 10. A RAF akkoriban nem rendelkezett ilyen nagy teher szállítására alkalmas bombázóval, ezért Wallis a bombákhoz egy repülőgép tervét is benyújtotta (Victory Bomber, Győzelem Bombázó), ennek kivitelezése azonban túl sok pénzt és munkát emésztett volna fel, így a minisztérium nem engedélyezte a megépítését. (Később sem készült el, a földrengésbombákat azonban 1944-45-ben számos alkalommal használták.)

Egy eredeti Upkeep ugráló bomba a duxfordi Birodalmi Háborús Múzeumban

1942-ben Gömbbomba - Felszíni torpedó című írásában vázolta fel az ún. ugráló bomba ötletét. Egy gátat elvileg a tározó vizébe dobott torpedóval fel lehet robbantani, a német gátakat azonban torpedóelfogó hálók védték. Wallis szerint, ha egy hordó alakú bombát egy elég alacsonyan és elég gyorsan repülő gépről dobnak le, az a víz felszínére esve tovább pattan, majd egyre rövidülő ugrásokkal egészen a gátig jut. A gátról ugyan visszapattan, ám ha a ledobás közben nagy sebességű (több mint 500 f/p) forgó mozgásba hozzák a haladási irányával ellentétesen, süllyedés közben ismét a gát felé fog tartani. Amikor a mélybe süllyedt bomba felrobban, a felszabaduló gázok a víztömeg nyomása miatt a kisebb ellenállás irányába, vagyis a gát felé összpontosulnak, a bomba teljes pusztító ereje a gátfalnak feszül.

Számos megbeszélés és kísérlet után az Upkeep fedőnevű bomba tervét 1943. február 26-án elfogadták. A támadás időpontját májusra tűzték ki, amikor az áradások miatt a tározók vízszintje a legmagasabb.

A felkészülés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hadművelet levezénylésével megbízott RAF 5. (bombázó) csoport új századot állított fel a Sheffieldtől keletre lévő scamptoni bázison, 21 bombázószemélyzettel. Az eleinte csak X századnak nevezett egység (később a 617-es számot kapta) vezetésével a 170 bevetést a háta mögött tudó, huszonöt éves Guy Gibson alezredest (Wing Commander) bízták meg.

A bombázók átalakított Avro Lancaster Mk III típusú gépek voltak.[1] Tömegük csökkentése érdekében a páncélzat nagy részét eltávolították, valamint leszerelték a középső-felső lőtornyot. A bomba szokatlan alakja miatt a bombarekesz ajtaját eltávolították, a felfüggesztett bomba részben a gép hasa alá lógott.[2]

A nappal végzett repülési gyakorlatokon az éjszakai körülményeket az ablakokra helyezett sötétüveggel és sötét pilótaszemüveggel szimulálták – ha a pilóta elbizonytalanodott, csak le kellett vennie a szemüvegét. (Éjszakai gyakorlatokkal nem akarták feleslegesen kockáztatni a katonák életét.) A helyszínek között volt a Eyebrook-tározó Leicestershire és Rutland megyékben, a Derwent-tározó Derbyshire-ben és a Fleet-lagúna a dorseti Chesil-parton.

A bombákat nagyon pontos távolságban kellett kioldani. Ennek meghatározását a két fő célpont, a Möhne- és az Eder-gátnál az építményeken álló tornyok segítették. Mivel a köztük lévő távolság ismert volt, olyan egyenlő szárú háromszög alakú célzóberendezést lehetett készíteni, aminek alapja akkora volt, amekkorának a tornyok közötti távolság látszott abban a pillanatban, amikor a gép a megfelelő távolságra volt a gáttól. Szintén problémát jelentett a magasság megállapítása (a légnyomás mérésén alapuló berendezések nem voltak elég pontosak) – ezt a gép orra és törzse alá szerelt fényszórókkal oldották meg, úgy döntve meg őket, hogy a helyes magasságon a fényköreik fedjék egymást.

A bombák végső tesztje április 29-én volt, a bázisra május 13-án érkeztek meg. A pilóták, navigátorok és bombakezelők május 15-én értesültek a célpontokról, a többiek a következő napon.

A támadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bombázók felosztása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Lancaster bombázókat három csoportra osztották. Az 1. alakulat feladata a Möhne-gát, majd bombával még rendelkező tagjai számára az Eder-gát támadása volt. A 2. alakulatnak a Sorpe-gátat kellett elpusztítania. A 3. csoport mozgó tartalékként szolgált, két órával később indult, és – a helyzettől függően – a fő célpontokat támadta volna vagy kisebb gátakat (Schwelm, Ennepe és Diemel).

Az 1. alakulat kilenc gépe három csapatra oszlott: Gibson, Hopgood, Martin; Young, Astell, Maltby; és Maudslay, Knight, Shannon. A 2. alakulat öt gépből állt: McCarthy, Byers, Barlow, Rice és Munro. A 3. alakulat Anderson, Townsend, Brown, Ottley és Burpee gépeit tartalmazta. Két egység betegség miatt nem indulhatott el a bevetésre.

A műveletet a RAF 5. csoportjának főhadiszállásáról[3] irányították, a Lincolnshire megyei Granthamből. A morzekódban zajló kommunikáció egyezményes jelei a következők voltak: goner – a bomba ledobva, nigger – a Möhne-gát megrepedt és dinghy – az Eder-gát megrepedt. A Nigger Gibson fekete labrador retriever kutyájának neve volt,[4] amely a támadás napjának reggelén pusztult el, miután elgázolták. A dinghy (gumicsónak) Gibson barátjának, az A-Apple hívójelű gépet vezető Youngnak volt a beceneve, mivel több bevetésén is a vízre kellett letennie a gépét. A goner azt jelenti, hogy valaki vagy valami halott vagy tönkrement.

Az út a célpontokig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A repülők két útvonalat követtek, melyek elkerülték a légvédelmi eszközökkel erősen védett pontokat.

Az 1. alakulat Walcheren és Schouwen között ért a kontinens fölé, az eindhoveni és a Gilze-Rijen-i bázisok megkerülésével repült át Hollandia felett, kikerülte a Ruhr-vidék védelmi vonalait, majd még északabbra fordulva Hamm városát is, s ezután fordult déli irányba a Möhne folyó felé. A 2. alakulat Vlieland szigete fölött ért Hollandiába, ahonnan délkeleti irányban haladt az Ijssel-tó felett, majd a Duisburgtól északnyugatra lévő Weseltől az első csoport útját követte, de a Möhne-gáttól délebbre lévő Sorpe-gátig repült.

Mivel a 2. alakulat útvonala valamivel hosszabb volt, az ő gépeik indultak korábban, május 16-án 21 óra 10 perckor. McCarthy egységének a hidraulika meghibásodása miatt át kellett szállnia egy tartalékgépbe, ami 20 perc késést jelentett. Az 1. alakulat 21 óra 25 perckor indult.

A század első veszteségeit a holland partoknál szenvedte. Munro gépén a légvédelmi találatok miatt a rádió működésképtelenné vált, az Ijssel-tó felett vissza kellett fordulnia; Rice túl alacsonyan repült, a bombája a tengervízbe ért, és leszakadt, így ő is visszafordult. Barlow és Byers gépeit Texel szigete felett lelőtték, és a Watt-tengerbe zuhantak. A 2. alakulatból csak a később indult McCarthy-egység jutott túl Hollandián. Az 1. alakulatból Astell gépe Roosendaal közelében elektromos vezetéknek ütközött.

Utóbbi baleset azért következhetett be, mert a gépek a radarokat kikerülendő alig több mint 30 méteres magasságban repültek. George Chalmers, az Orange hívójelű gép rádiósa a törzs tetején lévő üvegkupolán (astrodome) keresztül látta, hogy a célponthoz közeledve pilótája a fák koronájának megasságában repül, egy fasort használva fedezékként. (Ugyanezen gép visszaútján a német légvédelem lövedékei közül néhány a tenger felszínét találta el, és onnan a gép fölé pattantak – hasonlóan a britek által ledobott bombákhoz.).[5]

A Möhne-gát[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Möhne-tó fölé érve az 1. alakulatból Gibson, majd Hopgood repült rá a célpontra. Előbbi bombája a gát előtt robbant, utóbbit találat érte, nem tudott felemelkedni, és saját bombájának robbanása végzett vele. Martin támadása közben Gibson a gát felett repült át, hogy megossza a német tüzérek figyelmét. Martin gépét eltalálták, de sikerült befejeznie a támadást, igaz, a bombája nem okozott kárt. Az utána következő Young egysége kisebb repedést okozott a gáton, amit Martin egységének sikerült tovább növelnie – a gát átszakadt. Young, Shannon, Maudslay és Knight elindultak az Eder-gáthoz, Gibson vezetésével.

Az Eder-gát[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Eder-gát napjainkban. A bal oldalon a zsilipkapuk hiányoznak – a támadás utáni újjáépítés során elhagyták őket.

Az Eder-gátnál a támadóknak légvédelemmel nem kellett számolniuk, a völgyet azonban sűrű köd ülte meg, és a gáthoz közeli hegyek is nehezítették a rárepülést. Shannon hatszor járt sikertelenül; míg pihenőt tartott, Maudslay próbálkozott, de bombája megakadt a gátban, és a robbanás megrongálta a gépet. Shannon végül eltalálta a gátat, de nem okozott kárt. Az alakulatnak egy bombája maradt, Knight gépén – ezt sikerült pontosan ledobni, és átszakítani vele a gátat.

A Sorpe- és az Ennepe-gát[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2. alakulatból egyedül McCarthy ért el a Sorpe-gátig, amely a többi, betonból készült építménnyel ellentétben vastag földgát volt, s így a legnehezebben átszakítható. A köd és a hegyek ellenére McCarthy-nak sikerült megközelítenie, de a ledobott bomba nem okozott kárt. A főhadiszállás a tartalék alakulat három gépét a Sorpe-gáthoz irányította: Burpee egységét Hollandia felett lelőtték. Brownéknak a növekvő ködben is sikerült eltalálniuk a célt, de az ő bombájuk sem okozott kárt. Az utolsóként érkező Anderson az egyre rosszabb látási viszonyok miatt meg sem kísérelhette a támadást. A két másik tartalékgépet a másodlagos célpontokhoz küldték – Ottleyt német terület felett lelőtték, Townsend ledobta a bombáját az Ennepe-gátra, de azon nem keletkezett repedés.

A Bever-gát elleni lehetséges támadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elképzelhető, hogy Townsend egysége az Ennepe-gát helyett a Bever-gát ellen intézett támadást. Útközben Townsend jelezte, hogy a köd miatt nem találja a célpontját, és a bevetés után készített jelentésében megjegyezte, hogy az Ennepe-gát térképe hibás volt. A Bever az Ennepétől 8 km-re délnyugatra található és az általa felduzzasztott tó hasonlóan néz ki – ugyanakkor a Bever tározójának déli, az Ennepe pedig az északi végében helyezkedik el. A német haditengerészet háborús naplója szerint a Bever-gátat a Sorpe-gáttal egy időben támadás érte. A wupperverbandi hatóságok egy robbanószerkezet maradványait találták a helyszínen. Paul Keiser, egy eltávozáson lévő 19 éves katona szintén jelentett egy repülőgépet, amely többször megközelítette a gátat, végül bombát dobott a vízbe, ami felrobbant. A The Dambusters Raid szerzője, John Sweetman szerint Townsend leírása a ködön és a vízen tükröződő holdról inkább származhat egy a Bever-gát felé haladó megfigyelőtől. Ugyanő azt is kiemeli, hogy az ennepe-wasserverbandi hatóságok határozottan állítják, hogy az egész háború alatt csupán egyetlen bombát dobtak le az Ennepe folyó környékén, ami a gát melletti erdőbe esett, nem pedig a vízbe, amint Townsend jelentésében szerepel. Townsend legénységének tagjai egymástól függetlenül arról számoltak be, hogy láttak egy uradalmi házat, és hogy a gát földből készült megerősített töltés volt – mindez szintén a Beverre utal. A Townsend jelentésében lévő adat a támadás irányáról (355 fokszög) az egyetlen adat, ami egyértelműen az Ennepe-gát mellett szól.

A visszaút[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A visszaúton a holland partoknál Young gépét is lelőtték, a tengerbe zuhant.

A hadműveletben résztvevő bombázók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hívójel Parancsnok, beosztása Célpont Vissztért-e? Megjegyzés
Első hullám
G George Guy Gibson
ezredparancsnok
Möhne-gát Igen A támadás vezetője. A bomba a gát előtt robbant fel. Később a légvédelem figyelmét terelte el más egységekről.
M Mother Hopgood
repülő hadnagy
Nem Légvédelmi találat érte az odaúton. A bomba túlugrott a gáton. A célpont felett lelőtték.
P Peter (Popsie) Harold Brownlow Martin
repülő hadnagy
Igen A bomba célt tévesztett.
A Apple Young
századparancsnok
Nem A bomba elérte a gátat és kisebb repedést okozott. A holland part felett lőtték le a visszaúton.
J Johnny Maltby
repülő hadnagy
Igen A bomba elérte a gátat és nagy repedést okozott.
L Leather David Shannon
repülő hadnagy
Eder-gát Igen A bomba elérte a gátat, de nem okozott kárt.
Z Zebra Henry Maudslay
századparancsnok
Nem A bomba túlment a gáton és megrongálta a repülőgépet. Németország felett lőtték le a visszaúton.
N Nancy (Nan) Les Knight
repülőtiszt
Igen A bomba elérte a gátat és nagy repedést okozott.
B Baker William Astell
repülő hadnagy
N/A Nem Az odaúton elektromos vezetékeknek ütközve lezuhant.
Második hullám
T Tommy Joe McCarthy
repülő hadnagy
Sorpe-gát Igen A bomba elérte a gátat, de nem okozott kárt.
E Easy Barlow
repülő hadnagy
N/A Nem Az odaúton elektromos vezetékeknek ütközve lezuhant.
K King Byers
repülőtiszt
Nem Az odaúton a holland partok felett lelőtték.
H Harry Geoff Rice
repülőtiszt
Igen Az odaúton elvesztette a bombáját, amikor a gép a tenger felszínét súrolta. Célpontja megtámadása nélkül vissztért.
W Willie Les Munro
repülő hadnagy
Igen A holland part felett légvédelmi találat érte. Célpontja megtámadása nélkül vissztért.
Harmadik hullám
Y York Anderson
repülő őrmester
Lister-gát Igen A köd miatt nem találta a célpontját. Éles bombával tért vissza Scamptonba.
F Freddy Brown
repülő őrmester
Sorpe-gát Igen A bomba elérte a gátat, de nem okozott kárt.
O Orange Townsend
repülő őrmester
Ennepe-gát Igen A bomba elérte a gátat, de nem okozott kárt.
S Sugar Burpee
repülőtiszt
N/A Nem Az odaúton Hollandia felett lelőtték.
C Charlie Ottley
repülőtiszt
Nem Az odaúton Németország felett lelőtték.

A károk felderítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bombázó Parancsnokság az 542. századot utasította a támadás által okozott károk felderítésére. A Frank „Jerry” Fray[6] (Flying Officer) által vezetett Spitfire 7 óra 30 perckor szállt fel a bensoni bázisról és napfelkeltére ért a Ruhr-vidék fölé, majd sikeresen fényképezte le az átszakadt gátakat és az árvízzel elöntött területeket.[7] A pilóta így emlékszik vissza:[6]

Úgy 150 mérföldre [kb. 240 km] voltam a Möhne-gáttól, amikor megláttam a Ruhr-vidék ipari létesítményei által okozott párát és keletre valamit, amit felhőnek véltem. Közelebb repülve láttam, hogy a felhőnek tűnő jelenség az árvizen megcsillanó napfény.

Lenéztem a mély völgybe, ami három nappal ezelőtt [egy korábbi felderítő úton] olyan békésnek tűnt, most széles ár hömpölygött benne.

Az egész folyóvölgy el volt árasztva, csak magasabban fekvő helyek foltjai látszottak, facsúcsok, templomtornyok nyúltak ki a vízből. Az ár kiterjedése lenyűgözött.

A támadás után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 133 katonából 53-an vesztették életüket, hármuk pedig hadifogságba esett – ez majdnem 40%-os veszteség. A hazatérők közül harminchárman kaptak kitüntetést június 22-én a Buckingham Palotában: öten a Distinguished Service Order (Kiváló Szolgálatért Rend), tizen a Distinguished Flying Cross (Kiváló Repülős Kereszt) négy sávval, tizenketten a Distinguished Flying Medal (Kiváló Repülős Érem) és ketten a Conspicuous Gallantry Medal (Kitűnő Bátorság Érem) nevű elismeréseket vehették át, Gibsont pedig Viktória Kereszttel jutalmazták.

A 617. század különleges egységként tovább működött (1944-ben Wallis földrengésbombáit is használták, a Tirpitz német csatahajó ellen), és ma is fennáll.

A hadművelet hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Möhne- és a Sorpe-tóból kb. 330 millió tonna víz áradt ki a Ruhr-vidék nyugati felére, mintegy 80 km-es sugarú körben. Házak, gyárak, hidak, utak és vasutak pusztultak el, bányák teltek fel vízzel. A Fulda folyó mentén (ebbe ömlik az Eder) több faluban és szántóföldben keletkezett kár. A halálos áldozatok száma legalább 1650-re tehető:[8] az Eder völgyében 70, a Möhne és a Ruhr folyók mentén 1579 holttestet találtak, ebből 1026 külföldi (nagyrészt szovjet) hadifogoly és munkaszolgálatos volt. A legsúlyosabb emberveszteséget a Möhne és a Ruhr találkozásánál fekvő Neheim városa (ma Neheim-Hüsten része) szenvedte, ahol 800-an haltak meg, köztük legalább 526 munkaszolgálatos nő a Szovjetunióból.

Bár Barnes Wallis azt írta, „Németország olyan csapást szenvedett, amiből évekig nem tud majd felállni”, a Chastise hadművelet taktikai szempontból nem volt igazán sikeres. Jóllehet a gátakon naponta átfolyó egy tonnányi víztömeg a támadás után a negyedére esett, a németek egy újonnan tervezett szivattyúrendszer segítségével június 27-ére visszaállították a korábbi állapot. A legnagyobb és legváratlanabb kár az élelmiszer termelést érte, a Ruhr völgyének termékeny földjei víz alá kerültek, és az állatállomány megtizedelődött.

Albert Speer Hitler bizalmasa voltam című könyvében azt írja, hogy a szövetségesek komoly lehetőségről mondtak le azzal, hogy az első félsiker után nem vezettek további támadásokat a régióban.

Mint sok más brit légitámadás, a Chastise egyik célja is az volt, hogy német csapatokat vonjon el a frontokról (a legnagyobb, ezzel a szándékkal végzett bombázás az 1943-44 telén zajló berlini volt). 1943 májusában ez főként a Luftwaffe és légvédelmi eszközök visszatartását jelentette a keleti fronttól.

A támadással Nagy-Britannia arról akarta meggyőzni a szovjeteket és az amerikaiakat, hogy képes valódi katonai szövetségesként fellépni, illetve hogy a Sztálin által sürgetett második európai front megnyitásáig is minden lehetséges módon támadja a németeket.[9] A megrongált gátakról készült képek nagy hatással voltak a szövetségesek moráljára, s különösen a német bombázások állandó veszélyében élő brit lakosságéra.[6]

Az ugráló bomba sikeres alkalmazása után Barnes Wallis földrengésbomba-tervét is elfogadták. 1944-45 folyamán hajógyárak, tengeralattjáró-dokkok, V-3 ágyúk, alagutak és más célpontok ellen vetették be őket.

A nemzetközi jog változásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Első Genfi Egyezmény (1977) megtiltotta a gátak, védőgátak és atomerőművek elleni támadást, „amennyiben az veszélyes erőket szabadítana fel, és súlyos veszteségekkel járna a civil lakosság körében”. Kivételt csak abban az esetben lehet tenni, ha a létesítményeket „megszokott működésüktől eltérően használják rendszeres, jelentős és közvetlen támogatást nyújtva katonai műveletekhez, s ha ennek megszüntetésére az egyetlen lehetséges megoldás a támadás”.

Az Egyesült Királyság 1998-ban ratifikálta az egyezményt, de az 56. cikkelyhez a következő kitételt fűzte:

Az Egyesült Királyság nem garantálhatja olyan létesítmények feltétel nélküli sérthetetlenségét, amelyek hozzájárulnak a szembenálló Fél háborús erőfeszítéseihez, sem az ezen létesítmények védelmében résztvevőkét, de a rendelkezésre álló adatok alapján (beleértve a létesítményen feltüntetett jelzéseket) kellő körültekintéssel fog eljárni minden katonai művelete során, amelyet az 56. cikkely (1) bekezdésében felsorolt létesítményekben vagy ezek közelében folytat, hogy elkerülje a súlyos veszteségeket a civil lakosság körében; és ilyen létesítmények elleni támadást kizárólag magasabb szintekről kapott megerősítés után indít.

A hadművelet emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Chastise hadműveletről 1954-ben The Dam Busters címmel készítettek filmet. A támadás jelenetei (valamint a 633. század című film hasonló jelenetei) ihlették a Halálcsillag elleni támadást a Csillagok háborúja IV. részében. A Pink Floyd: A fal című film szereplője, Pink a Dam Busters egy részletét nézi a tévében.
  • Peter Jacksont már a kilencvenes évek közepétől foglalkoztatta a film remake-jének elkészítése, végül 2006 szeptemeberében jelentette be az előkészületek megindulását. Jackson Christian Riverst kérte fel rendezőnek, a forgatás 2008-ban zajlik majd új-zélandi és eredeti angliai helyszíneken.[10]
  • 2008. május 16-án a támadás 65. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a gyakorlatok egyik helyszínéül szolgáló Derwent-tározónál.
  • A Commodore 64-re készült, The Dam Busters című repülőszimulátor (1984).
  • A Call of Duty számítógépes játékban a brit kampányon belül található egy küldetés, ami a Chastise hadművelet után játszódik: a feladat az Eder-gát légvédelmének és generátorainak az elpusztítása a RAF második (kitalált) támadása előtt.
  • A Secret Weapons Over Normandy konzol játék egyik küldetése a Chastise hadművelet és norvég szabotőröknek a vemoki vízerőműben végrehajtott akciója elemeinek felhasználásával készült.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. B Mark III Special Type 464 Provisioning Lancaster Specification
  2. Warbird Photo Album - Avro Lancaster B.Mk.I
  3. RAF-lincolnshire.info - HQ No 5 Gp
  4. Warbird Photo Album - Avro Lancaster Mk.I
  5. George Chalmers The Daily Telegraph August 11, 2002. Retrieved February 4, 2008.
  6. ^ a b c Daniel Foggo, Michael Burke. „I captured proof of Dambusters' raid”, The Sunday Telegraph, 2001. július 15. (Hozzáférés ideje: 2008. február 1.) 
  7. Falconer, Jonathan, Staerck, Chris. Allied Photo Reconnaissance of World War II. PRC Publishing Ltd (1998). ISBN 1571451617 
  8. Blank, Ralf. "Die Nacht vom 16. auf den 17. Mai 1943 - 'Operation Züchtigung': Die Zerstörung der Möhne-Talsperre." Landschaftsverband Westfalen-Lippe, May 2006. Retrieved: 29 January 2008.
  9. Churchill, Chapter XXV (concerning US military attitudes to involvement in Europe).
  10. A dam good show - scotsman.com

Bibliográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Paul Brickhill: The Dam Busters, London, Evans Bros., 1951. – Magyarul: A gátrobbantók, Budapest, Háttér Kiadó, 1991. ISBN 963-7455-22-1
  • Winston S. Churchill: The Second World War, Volume IV: The Hinge of Fate, London, Cassell, 1951.
  • Charles S. Cockell: The science and scientific legacy of Operation Chastise, Interdisciplinary Science Reviews 27, 278-286, 2002.
  • Guy Gibson: Enemy Coast Ahead, London, Pan Books, 1955.
  • John Sweetman: The Dambusters Raid, London, Cassell, 1999. ISBN 0-304-35173-3

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]