Charles Garnier

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Charles Garnier (litográfia)
A régi párizsi Opera napjainkban
A monte-carloi Casino napjainkban

Charles Garnier (Párizs, 1825. november 6. – Párizs, 1898. augusztus 3.) neobarokk építész, két monumentális alkotást hagyott az utókorra, a párizsi Operát (1874) és a monte-carloi Casinot (1879).

Élete és munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A párizsi Képzőművészeti Főiskolán (École des Beaux-Arts) tanult Hyppolyte Lebas-nál és a rajzoló Viollet-le-Duc mellett. Rómában hat évet töltött ösztöndíjasként, s ott megismerkedett az ókor emlékeivel, s a római reneszánsz és barokk képzőművészet monumentális alkotásaival.

1852-ben tért vissza Párizsba, ott Balluval együtt a Saint-Jacques tornyot restaurálta. 1860-ban a párizsi vezetés pályázatot írt ki nemzeti opera létesítésére. A pályázaton mintegy százhetvenen vesznek részt, Garnier nyeri meg a pályázatot. Fantasztikus lehetőség a pályázat megnyerése Garnier számára, annak az építkezésnek a megvalósíthatóságát nyerte el, amelynél nagyobb méretű nem volt Párizsban az egész 19. században.

A régi párizsi Opera[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rendkívül magabiztos Garnier a részletekkel túlterhelt neobarokk stílussal saját bevallása szerint a "III. Napóleon stílus"-t akarta megteremteni. Tény, hogy a párizsi Opera (1862-1874) a neobarokk építészet valóságos áradatát indítja el Franciaországban, de Németországban, Olaszországban, sőt az amerikai földrészen is, mind Észak-, mind Dél-Amerikában. Garnier sikere, fontossága, hatása nem az újszerű és merész formai megoldásokból adódik, Garnier ereje a szintézisalkotásban nyilvánul meg, egyben azzal, hogy halmozza a részleteket. Az egész színházi épület szerkezetének minden egyes eleme a teatralitásig hangsúlyozódik: az előcsarnok, a lépcsőház, a hall, a színpad, az öltözők, a messziről látható vaskupola, a belső díszítések visszatérése a homlokzaton, a szokatlanul sajátos életet élő szobrászati elemek, melyek közül legkiválóbbak Carpeaux Tánccsoportja és Guillaume Muzsikája. Garnier térszemlélete igen merész a szélsőségesen hangsúlyozott részletek együttese miatt. A részletek kidolgozásának módját Garnier tudatosan kölcsönözte neves mesterek egész sorától (Sansovino, Palladio, Perrault, Bibiena, Levau, Lebrun, Piranesi). Az Opera alapterülete 11 000 négyzetméter, 2200 nézőt tud befogadni egyszerre.

A monte-carloi Casino[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Garnier még egy nagy megrendeléshez jutott életében, ő tervezhette és alkothatta meg a monte-carloi Casino épületét, fel is építte 1878-1879-ben lényegében és egészében a párizsi Opera klasszicizáló neobarokk stílusában, de természetesen alkalmazkodva az épület funkciójához itt is éppen úgy, mint az Operánál. Rendkivüli mély benyomást keltett vele az egész világon. Garnier klasszicizáló neobarokk eklekticizmusa Las Vegasba is eljutott.

Összegzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Opera és a Casino Garnier életének két monumentális és hatásos alkotása, ezeken kivűl még megalkotta a monte-carloi operát, melynek mérete nem hasonlítható a párizsiéhoz, hiszen egy kis operaházra[1] volt ott szükség, megépítette monte-carloi nagy szállodát is, s még számos párizsi és vidéki épület alkotásában vett részt. Nice csillagvizsgálóját Gustave Eiffel közreműködésével építette 1878-ban. Több nagyobb épületet már nem hagyott az utókorra, de egy életműnek ez éppen nagyon tiszteletre méltó. Építettek Párizsban a XX. század második felében Garnier Operájának közelében egy új, modern operaházat, de sokaknak még ma is Garnier Operája az "igazi". Nagyon elfogadott lett Garnier klasszicizáló neobarokk eklekticizmusa, olyan annyira, hogy Eiffel vasból készült tornyát elfogadhatatlannak tartották, aláírásokat gyűjtöttek ellene. Maga Garnier is az aláírok közt szerepelt, karikatúrával tiltakozott 1887 február 14-én a Le Temp hasábjain ifj. Alexander Dumas, Guy de Maupassant és más jeles személyiségek társasságában az Eiffel-torony megépítése ellen. A Tour Eiffel természetesen megépült az eredeti határidőre, az 1889-es világkiállításra, ma Párizs egyik, ha nem a legfőbb szimbóluma, csodájára jár az egész világ, körülötte ünneplik a franciák július 14-ének estéjét tűzijátékkal. Bizony a csodálat mellett Garniert is elérte a kritika, vannak, akik túldíszítettnek, sőt dagályosnak is mondják alkotásait, ez már csak így van a franciáknál, a különböző ízlésű emberek mást és mást szeretnek legjobban Párizsból, de hogy Garnier épületei az alapértékekhez tartoznak, ahhoz nem férhet kétség. Garnier épületei a polgárias ünnepélyességet, megnyugodottságot tükrözik.

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A párizsi Opera 1900-ban és az Opera három szoborcsoportja

Jegyzetek és források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Aude G. de Tocqueville: Guide des 400 plus beaux monuments. Ill. Jean Pattou. Paris, Larousse, 1992. Garnier monte-carloi operáját l. 108-109. o. ISBN 2035235111
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Charles Garnier témájú médiaállományokat.
  • A romantika enciklopédiája. (Encyclopédie du Romantisme.) Összeáll. Francis Claudon. Ford. Balabán Péter. Budapest, Corvina, 1990. Garnier szócikket l. 186-187. o. ISBN 9631326659