Cenk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Cenk
Tampalumina1.jpg
A Cenk Brassóból

Magasság 955 m
Hely Brassó
Hegység Keresztényhavas, Kárpátok
Relatív magasság 350 m
Legkönnyebb útvonal felvonóval Brassóból
Elhelyezkedése
é. sz. 45° 38′, k. h. 25° 35′Koordináták: é. sz. 45° 38′, k. h. 25° 35′
A vízmű
A felvonó
Várfalmaradványok
Az egykori millenniumi emlékoszlop
Az egykori Csizmadiák tornya megmaradt alapzata, a csúcsra vezető út aljában
A Bethlen-barlang
Kőpad
TampaVarf.jpg
Râşnov E91.jpg
Az egykori Schützenhaus
A Brașov felirat hátulról

A Cenk (románul: Tâmpa, németül Zinne vagy Kapellenberg, latinul Mons Cinum) 955, más források szerint 957 vagy 960 méter tengerszint feletti magasságú hegytömb, a Keresztényhavas északkeleti nyúlványa Brassó délnyugati részén, a város történelmi központjától délkeletre. A főcsúcstól északkelet–délnyugati irányban húzódó nyereg végében egy 925 méter magas mellékcsúcs található. Főként mészkőből épül fel. Területének zöme, 189 hektár természeti védelem alatt áll. Meredeken, több mint 350 méterrel magasodik a város fölé, a városkép meghatározó eleme. Szép kilátás nyílik róla Brassóra és a Brassói-medencére.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar neve minden bizonnyal összefügg a német Zinne névvel, míg román neve a 'tompa' jelentésű, szláv eredetű tâmp melléknév nőnemű alakjából való. A német Kapellenberg a rajta 1712 és 1737 között állt kápolna emlékét őrzi.

Élővilága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1595-ben, majd később minden komolyabb tűzvész (1689, 1731, 1860, 1880 és 1946) után bükkel és fenyővel ültették be. A hegy különösen a túlszaporodott barnamedvékről nevezetes. 2008-as adatok szerint a hegyen 45 medve él.[1] (Az optimális terület egy medve számára kb. 625 hektár, tehát a hegy területének többszöröse.[2]) A medvék a Cenk mindkét oldalára rendszeresen lejárnak élelemért, kukákat borítanak fel, és az is előfordul, hogy emberre támadnak. Mivel összefügg a Keresztényhavas erdőségével, a hiúz és a farkas is gyakori vendégnek számít. Megtalálható rajta a Romániában honos lepkefajok 35%-a. Legértékesebb növényei az erdélyi májvirág és a Bromus marcensis nevű rozsnokfaj.

Utak a csúcsra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az 1970-ben épült felvonó a vízmű közeléből viszi fel az utasokat a csúcsra és vissza.
  • Ugyanonnan indul, de 2950 méter hosszan, 25 szerpentinen keresztül kanyarog a piros háromszöggel jelölt út, amelyet 1837-ben építettek. Megmászása kb. egy órát vesz igénybe.
  • A leglátványosabb a Csigahegy-től induló Fr. Gabony-lépcső (sárga háromszög), amelyet 1930–31-ben vágtak a sziklába és 2008-ban újítottak föl.[3]
  • A Lovagok útja (kék jelzés) a Bolgárszegből indul, felvisz a Cenk nyergére, és a Keresztényhavas felé halad tovább.
  • Rakodó felől egy gépkocsival is járható út visz föl a csúcsra.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Brassovia vára ismeretlen időben, de valószínűleg a 12. vagy a 13. században épült. A tatárok 1345-es és a törökök 1421-es betörése idején falai közé menekült a város népe. Hunyadi János 1447-ben szemrevételezte a várat, és elrendelte lebontását. 1448 és 53 között, a városerőd építésével párhuzamosan nagy részét elbontották, bár gyakorlatilag bevehetetlen volt.

A 15. században a hegy aljában épült fel a városerődhöz tartozó két őrtorony. A Késesek tornya a Takácsok bástyájától délre a keleti, a Csizmadiák tornya a nyugati városfal déli meghosszabbításához kapcsolódott. A 18. században elbontották őket. Az előbbiből semmi nem maradt, utóbbiból az alapzat és a Posztóművesek bástyájához vezető falszakasz részletei.

A tetőn talán 1696-ban keresztet állítottak, amelyre utalva a katolikusok a hegyet Kreuzberg-nek is hívták. Ennek helyén 1712-ben egy katolikus városatya, Johann Draudt Szent Leonárd-kápolnát építtetett (a patrónus megegyezett a korábbi várkápolnáéval). A kápolna szintén névadóvá vált, azonban a Kapellenberg név lényegesen tovább megmaradt. Ezt 1737-ben egy földrengés megrongálta, és nem építették újjá.

A 19. század folyamán a déli városfal mentén, a hegy aljában húzódó felső promenád a társasági élet fontos színterének számított.

A felső promenád nyugati végéhez, a Takácsok bástyája fölé a szász lövészegyesület építtette föl 1864–65-ben, Peter Bartesch tervei alapján az ún. Schützenhaus-t (lövölde). Eredeti funkciója mellett hamar az elegáns brassói közönség legkedvesebb szórakozóhelyévé vált. Mellette vendéglő, tekepálya, 1898-tól pedig zenepavilon működött. 1916-ban leégett. Helyén ma a Nicolae Rucăreanu Erdészeti Líceum található.

Az 1940-es évek elején és a kommunizmus idején is születtek olyan tervek, amelyek a hegy alatt fúrt alagúttal kötötték volna össze a Rakodó-negyedet a Belvárossal.

Emlékművek a Cenken[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Orosz győzelmi emlékmű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az orosz intervenciós hadsereg 1849-ben, a magyar felkelők feletti győzelem emlékére kőobeliszket emeltetett, rajta a sárkányt legyőző oroszlán vasból készült szobrával és az Austria cum Russia unita – Rebellio devicta felirattal. Ezt 1861-ben, 1869-ben vagy 1870-ben villámcsapás, George Bariţ emlékei szerint 1861-ben emberi kéz pusztította el. Helyére kilátóerkélyt építettek.

„Árpád-szobor”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Millennium alkalmából a magyar kormány, Thaly Kálmán ötlete nyomán emlékoszlopot állított fel az ország négy „kapujában”. Ezek azt a célt voltak hivatottak szolgálni, „hogy valamint az ott lakó nemzetiségek, úgy az országba bejövő idegenek is lássák azokban a magyar állameszme kifejezését; lássák e feltünő helyen álló oszlopokról, hogy az magyar föld, melyre léptek; emlékeztessék azok a nemzetiségeket, hogy az magyar föld, melyen laknak, és valamennyi nemzetiségnek kijusson belőlük”.[4] A Cenk csúcsára tervezett, 20,3 méter magas szobrot Jankovics Gyula faragta, és megegyezett azzal, amelyet Dévényben állítottak fel. A koncepció szerint az oszlop tetején álló, három és fél méteres alak, aki baljával magyar címeres pajzsra támaszkodva, jobbjában kivont karddal nézett a Tömösi-szoros felé, nem Árpád volt, hanem egy névtelen honfoglaló vitéz, de a szobrot már a felavatását megelőző sajtóvitában „Árpád-szobornak” keresztelték el. Az elkészítés és a felállítás teljes költsége 22 585 forintra rúgott.

Az egyedüli helység volt, ahol a szobor felállítását tüntetések és más incidensek kísérték. Az avatás előtt két hónappal az egy malomban tárolt alkotást ismeretlenek megrongálták. 1896. október 18-án, a dévényivel egy napon avatták fel. A kőtömböt a Honterus-völgyből drótkötélpályán emelték a helyére. Az eseményen beszédet mondott Perczel Dezső belügyminiszter és németül Friedrich Müller nagyszebeni szász püspök is. A feketeszászok nem ellenezték a szobrot, sajtójukban úgy állították be a magyar millenniumi ünnepségeket, mint amelyek szelleme nem irányul a nemzeti kisebbségek ellen. A zöldszász és román lapok azonban felháborodással reagáltak a város fölé magasodó honfoglaló vitéz tervére, és mindvégig nem tértek napirendre felette. Az avatás napján a zöldszász érzelműek ablakukba szász zászlót tűztek, a románok pedig egy ortodox ünnep ürügyén román zászlókkal vonultak fel.

Felavatása után a hivatalos magyar nemzeti ünnepségek állandó helyszínévé vált. 1901-ben egy ismeretlen rálőtt. 1913 szeptember végén Ilie Cătărău (egyes források szerint besszarábiai diák, mások szerint valójában Katarov nevű bolgár, vagy éppen orosz ügynök) és Eliad Cotofan tulceai bokszoló bombatámadást intézett ellene, amelyben talapzata súlyosan megsérült. Másnap a római katolikus plébános imát mondott, mások nemzeti tartalmú verseket szavaltak tövében, hogy szimbolikusan mintegy „újraszenteljék”. Néhány hónappal később, egy hatalmas viharban összedőlt. Talapzatát 1916-ban a román hadsereg hordta el.

Maradványait előbb a városi történeti múzeum pincéjében őrizték, fejét 2002-ben a magyar evangélikus egyház brassói központi hivatalában állították ki.

20. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1946-os tűzvész után nem sokkal, 1950-ben a várost Sztálinváros névre keresztelték át. Ennek alkalmából fenyőkből kirakták rajta Sztálin nevét. A feliratot a növényzet később körülnőtte, de télen még ma is láthatók az alin betűk. Az 1970-es évek elején az egykori Árpád-szobor helyére román zászlót tűztek ki. 2004-ben a kilátóterasz előtt Hollywoodot idéző Brașov feliratot, mellette pedig lézerreflektorokat helyeztek el.[5]

Építmények, látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A vár átlagosan 170–180 centiméter vastag kerítőfalai egykor 23 ezer m²-es, közel egyenlő oldalú háromszög alaprajzú területet zártak körbe. Északi oldalán ma kétszáz méteres szakaszon 80 cm széles falmaradvány húzódik, melyet több kapunyílás tör meg a középtájon, a Csigahegy-ról érkező út egykori vonalában. Nyugati és keleti falmaradványai 180 cm szélesek és néhol két méter magasak.
  • A csúcstól délkeletre, a meredek sziklafal szélére 1873-ban építettek kilátóteraszt. A teraszból nyíló természetes sziklaüregben vendéglőt rendeztek be, majd a helyet Bethlen András földművelésügyi miniszter 1891-es látogatásának emlékére Bethlen-barlang-nak nevezték el. Reggelenként a bérlő szamara vitte föl a sört a barlanghoz. 1905-ben kibővítették. 1977-ig vendéglőként működött, akkor leégett. A ráccsal lezárt barlangban 2001-ben márványkeresztet állítottak.
  • A város új vízvezetékének építésekor, a hegyet kikerülő vezetékhez kapcsolódva épült föl 1893-ban a vízmű impozáns épülete a promenád mellett, a Kötélverők bástyája felett Christian Kertsch tervei alapján. Előtte kis teret alakítottak ki, zenepavilonnal.
  • A sétány padjai között egy az idő által kikezdett régi kőpad. A legenda szerint a kő, amelyből készült, 1817-ben gördült le a hegyoldalon, maga alá temetve egy szerelmespárt.
  • Egy másik kőpad a Gabony-lépcső aljában áll. Ezt Oskar Alesius városi szenátor emlékére állították.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. index.hu
  2. Sepsi Árpád – Kohl István: A kárpáti barnamedvéről. Kolozsvár, 1997, 13–14. o.
  3. Monitorul Expres 2008. július 30.
  4. Thaly Kálmán: Az ezredévi országos hét emlékoszlop története. Pozsony, 1898, 10. o. Kiemelés az eredetiben.
  5. www.brasso.ro

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]