Carmine Appice

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Carmine Appice
Carmine Appice.jpg
Életrajzi adatok
Született 1946december 15. (67 éves)
 USA, New York, Brooklyn
Pályafutás
Műfajok hard rock
blues-rock
pszichedelikus rock
heavy metal
Aktív évek 1966-tól
Híres dal "Da Ya Think I'm Sexy?" (1978)
Együttes Vanilla Fudge
Cactus
King Kobra
Guitar Zeus
Kapcsolódó előadó(k) Beck, Bogert & Appice
KGB
Tommy Bolin
The Rod Stewart Band
Ted Nugent
Ozzy Osbourne
Blue Murder
Mothers Army
Pearl
Travers & Appice
Michael Schenker Group
Hangszer dobok, ütőhangszerek, ének
Tevékenység zenész, dalszerző
Kiadók Atlantic, Atco, Epic

Carmine Appice weboldala

Carmine Appice (Brooklyn, 1946. december 15.) amerikai rockdobos, Vinny Appice bátyja.[1] Komolyzenei és dzsessz képzettsége jelentősen hozzájárult dobosi karrierjéhez. 1966-tól dobolt rockzenekarokban, először a Vanilla Fudge, majd a Cactus következett, amelynek révén a USA-ban nagy hírnévre tett szert, de az albumokat Angliában is ismerték. Példaképei Buddy Rich és Gene Krupa, csakúgy mint jóbarátjának, John Bonhamnek. Barátsága Bonhammel mindkét dobos számára alapvető jelentőségű volt a későbbiekben. Már 1972-ben könyvet adott ki The Realistic Rock Drum Method címmel, amely a rockzene minden alapvető témáját összefoglalja, a dobfelszerelés minden elemére külön kitérve. Ez a könyv a doboktatás reformját jelentette.

Zenei pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1960-as/1970-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Appice az 1960-as évek második felében tűnt fel a pszichedelikus rockegyüttes Vanilla Fudge dobosaként[2], ahol Tommy Bogert basszusgitárossal alkottak igen erős ritmusszekciót. Öt albumot készítettek 1969-ig, melyekkel világhírűvé váltak. A Led Zeppelin második és harmadik amerikai koncertturnéján legtöbbször ők voltak a főzenekar, és jó barátságba került a két együttes. Az utolsó Vanilla Fudge albumon (Rock & Roll, 1969) már érezhető a Led Zeppelin hatása, ugyanakkor a két erőteljes stílusú dobos is jó barátságba került.[3] 1980-ban John Bonham halála után neve azok között volt, akikkel a Led Zeppelin folytatását elképzelhetőnek tartották.

A Vanilla Fudge utolsó koncertturnéján (1969 nyár) már köztudott volt, hogy a zenekar ebben a felállásban nem folytatja tovább. Appice és Bogert kiváltak, hogy Rusty Day énekessel és Jim McCarty gitárossal megalapítsák a rövid életű Cactus blues rock négyest. 1972-ben Appice és Bogert újra továbblépett, és Jeff Beckkel folytatták a zenélést Beck, Bogert & Appice néven.[4] A formáció két évvel később bomlott fel. Appice dobolt Jan Akkerman 1974-es albumán session-zenészként, majd a KGB nevű együttes tagja lett, ahol két albumot készített a következő években.

1977-ben Appice Rod Stewart zenekarához csatlakozott, akivel az énekes legsikeresebb korszakában egészen 1981-ig dolgozott együtt. Társszerzője volt néhány Rod Stewart-dalnak, mint például az Angliában és Amerikában egyaránt listavezető "Da Ya Think I'm Sexy?".

1980-as/1990-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1981-ben jelent meg Carmine Appice első szólóalbuma Rockers címmel, amelyet amerikai és japán turné követett. Appice már Rod Stewart mellett is több előadó lemezén közreműködött session-zenészként, többek között Tommy Bolin, Paul Stanley, vagy Stanley Clarke szólóalbumain, de az 1980-as években is keresett session-dobos maradt. Játszott Ron Wood, Jeff Beck, Tim Bogert, Ted Nugent szólólemezein, valamint vendégként szerepelt a Pink Floyd A Momentary Lapse of Reason című albumán.

1982-ben a The Best of Vanilla Fudge című válogatásalbum megjelenésének okán újjáalakult a Vanilla Fudge, amelyben Carmine Appice is részt vett. 1984-ben új albumot rögzítettek, majd hamarosan ismét feloszlott az együttes. 1983-ban Ozzy Osbourne zenekarában játszott Appice a Bark at the Moon lemezbemutató turnéján. A Vanilla Fudge újbóli feloszlása után megalapította a King Kobra nevű együttesét, amely a korszak legnépszerűbb irányzatát, a glam metalt követte. A harmadik album megjelenése után lépett ki a zenekarból, és 1989-ben csatlakozott John Sykes csapatához, a Blue Murderhez, ahol 1993-ig játszott.

1993-tól a Joe Lynn Turner énekes nevével fémjelzett Mothers Army zenekarban dobolt két nagylemezen. 1996-ban és 1997-ben Carmine Appice's Guitar Zeus néven készített két albumot olyan társakkal, mint Tony Franklin basszusgitáros és Kelly Keeling énekes, valamint rengeteg neves gitáros közreműködésével (például Brian May, Yngwie Malmsteen, Ted Nugent, Paul Gilbert, Steve Morse vagy Ty Tabor).

1999-ben jelent meg Carmine Appice második szólóalbuma, a V-8, amelyen három dalban énekel is.

2000-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután 1995-ben Appice újra kapcsolatba került az ex-Vanilla Fudge basszusgitáros Bogerttel, 1999-ben újjáalakították a zenekart, amely azóta is koncertezik[5]. 2005-ben a szintén újjáalakult The Doors és steppenwolf együttesekkel turnéztak együtt, 2007-ben pedig kiadtak egy Led Zeppelin tribute albumot Out Through the in Door címmel.

2001-ben feltámasztották a King Kobra együttest, de egyetlen lemez után újra feloszlott a zenekar. 2004-től az SPV kiadó felkérésére Pat Travers gitáros/énekessel dolgozott együtt[6]. Travers & Appice néven három nagylemezt adtak ki. 2006-ban Appice másik korai együttese, a Cactus is újjáalakult, és a visszatérő koncertek után új stúdióalbumot készítettek.

2006-ban megalapította a SLAMM ütőszenekart, amelyben négy fiatal dobossal szerepel együtt. A Modern Drummer magazin által rendezett 2008-as fesztiválon a SLAMM-mel és szólóban[7] is fellépett. A SLAMM fellépése a fesztiválról kiadott DVD-n is látható.

2009-ben a Michael Schenker Group dobosaként koncertezett.

2010-ben újjáalakult a King Kobra.

Társadalmi szerepvállalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1981-ben Appice jótékonysági munkájának és oktatási tevékenységének elismeréseként Los Angeles polgármestere, Tom Bradley, abban az évben Carmine Appice Napnak nyilvánította május 23-át.[8]

2005-ben hivatalos támogatója lett a Little Kids Rock nevű nonprofit szervezetnek, amely ingyenesen biztosít hangszereket és zenei oktatást a hátrányos helyzetű iskolák tanulóinak az Egyesült Államokban. Appice személyesen vesz részt a programban, hangszereket szállít a gyerekeknek, fellép a szervezet által tartott jótékonysági koncerteken, valamint tagja az igazgatótanácsnak is.[9]

Diszkográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vanilla Fudge[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Vanilla Fudge (1967)
  • The Beat Goes On (1968)
  • Renaissance (1968)
  • Near the Beginning (1969)
  • Rock & Roll (1970)
  • The Best of Vanilla Fudge (1982) – válogatás
  • Mystery (1984)
  • The Best of Vanilla Fudge Live (1991) – koncertválogatás
  • Psychedelic Sundae (1993) – válogatás
  • The Return / Then and Now (2002) – újravett dalok, feldolgozások
  • Out Through the in Door (2008) – Led Zeppelin tribute

Cactus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Cactus (1970)
  • One Way...Or Another (1971)
  • Restrictions (1971)
  • 'Ot 'N' Sweaty (1972)
  • Cactology: The Cactus Collection (1996) – válogatás
  • Barely Contained: The Studios Sessions (2004) – válogatás
  • Fully Unleashed: The Live Gigs (2004) – koncertválogatás
  • Cactus V (2006)

Beck, Bogert & Appice[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Beck, Bogert & Appice (1973)
  • Live in Japan (1974)

KGB[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • KGB (1975)
  • Motion (1976)

Rod Stewart[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Foot Loose and Fancy Free (1977)
  • Blondes Have More Fun (1978)
  • Foolish Behaviour (1980)
  • Tonight I'm Yours (1981)

Carmine Appice[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Rockers (1981)
  • V-8 (1999)

DNA[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Party Tested (1983)

King Kobra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ready to Strike (1985)
  • Thrill of a Lifetime (1986)
  • King Kobra III (1988)
  • The Lost Years (1999) – válogatás
  • Hollywood Trash (2001)

Blue Murder[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Blue Murder (1989)
  • Nothin' But Trouble (1993)

Mothers Army[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Mothers Army (1993)
  • Planet Earth (1997)

Carmine Appice's Guitar Zeus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Guitar Zeus (1996)
  • Guitar Zeus II (1997)
  • Ultimate Guitar Zeus (2006) – válogatás

Char, Bogert & Appice[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • CBA Live (2000) – koncert

Derringer/Bogert/Appice[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Doin' Business As (2001)

Travers & Appice[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • It Takes a Lot of Balls (2004)
  • Live at the House of Blues (2005) – koncert
  • Bazooka (2006)

Vendégszereplései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Drum Battle - Vinnie VS Carmine Appice. YouTube. (Hozzáférés: 2010. július 11.)
  2. Vanilla Fudge – Shotgun. YouTube. (Hozzáférés: 2010. július 11.)
  3. Vanilla Fudge – „I Need Love”. YouTube. (Hozzáférés: 2010. július 11.)
  4. Beck, Bogert & Appice - Superstition. YouTube. (Hozzáférés: 2010. július 11.)
  5. Vanilla Fudge Live 2006. YouTube. (Hozzáférés: 2010. július 11.)
  6. Eduardo Rivadavia: Travers and Appice. allmusic.com. (Hozzáférés: 2009. február 15.)
  7. Carmine Appice a 2008-as dobfesztiválon. YouTube. (Hozzáférés: 2010. július 11.)
  8. Gary James' Interview with Carmine Appice. classicbands.com. (Hozzáférés: 2010. január 26.)
  9. LKR USA: Little Kids Rock. Little Kids Rock.org. (Hozzáférés: 2009. február 16.)
  10. Newsom, Jim: Momentray Lapse of Reason. allmusic.com. (Hozzáférés: 2010. július 11.)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Carmine Appice: The Realistic Rock Drum Method, Alfred Publishing Co. 1995. Warner Brothers 2000.
  • Shadwick, Keith. Led Zeppelin – Egy zenekar története (1968–1980) (magyar nyelven). Budapest: Cartaphilus. ISBN 978-963-2661-15-5 [2005] (2009)