Carl Jacob Burckhardt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Carl Jacob Burckhardt
Született 1891. szeptember 10.[1][2][3][4][5]
Bázel[6]
Elhunyt 1974. március 3. (82 évesen)[1][3][4][5][7]
Vinzel
Állampolgársága svájci
Házastársa Elisabeth Burckhardt[8]
SzüleiCarl Christoph Burckhardt
Foglalkozása
Tisztsége
  • High Commissioner of the League of Nations in the Free City of Danzig
  • elnök (1945–1948, Nemzetközi Vöröskereszt)
Iskolái Bázeli Egyetem
Kitüntetései
  • A művészetek és a tudományok érdemrendje
  • Frankfurt am Main város Goethe-plakettje (1949)
  • Lübeck díszpolgára (1950)
  • A német könyvszakma békedíja (1954. szeptember 26.)[9]
  • Willibald-Pirckheimer-Medaille (1958)
  • Osztrák Tudományos és Művészeti Díj (1959)
Sírhelye Cemetery of Vinzel (177)
A Wikimédia Commons tartalmaz Carl Jacob Burckhardt témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
A Népszövetség képviseletének volt épülete, a mai Újvárosháza Gdanskban

Carl Jacob Burckhardt (Bázel, 1891. szeptember 10.Vinzel, Vaud kanton, 1974. március 3.) svájci diplomata és történész. Legjelentősebb diplomáciai megbízatása a Népszövetség főképviselői posztja volt Danzig Szabad Városban 1937 és 1939 között.

Élete és munkássága[szerkesztés]

Első diplomáciai tapasztalatait Svájc bécsi követségén szerezte 1918 és 1922 között, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása utáni zűrzavaros években. 1922-ben doktori címet szerzett, majd a Nemzetközi Vöröskereszt munkatársa lett és Kisázsiában részt vett a török függetlenségi háború utáni lakosságcsere lebonyolításában.

Ezután visszatért Svájcba, megnősült és a zürichi egyetem docense lett 1927-ben, majd 1929-ben a modern történelem címzetes professzora. 1932 és 1937 között már az újonnan alapított genfi Nemzetközi Tanulmányok Intézete rendes professzora volt. 1935-ben publikálta az első kötetét Richelieu bíborosról szóló átfogó életrajzának, amit csak 1967-ben fejezett be.

1937 és 1939 között ő lett a Népszövetség utolsó főbiztosa Danzig Szabad Városban. Igyekezett megőrizni a város független nemzetközi státuszát, ennek érdekében szoros munkakapcsolatot alakított ki vezető náci politikusokkal. Személyesen találkozott Adolf Hitlerrel is, aki rajta keresztül igyekezett meggyőzni a Nyugatot arról, hogy stratégiai céljai kizárólag a Szovjetunió ellen irányulnak. A német okkupáció után Svájcban dolgozott, újra a Vöröskereszt állományában. Ebben a minőségében többször utazott a Harmadik Birodalomba fogolytáborok látogatására.

A háború után a Nemzetközi Vöröskereszt elnöke lett 1945 és 1948 között. Vezetői tevékenysége sok politikai bírálatot váltott ki, mert olyan szigorúan vette a Vöröskereszt semlegességét, hogy nem volt hajlandó elítélni a napvilágra került náci bűnöket sem. Kemény antikommunizmusa jegyében a náci bűnöket tartotta a kisebbik rossznak. 1945 és 1949 között egyúttal Svájc párizsi követe is volt.

1949 után visszatért akadémiai pályafutásához és egy sor könyvet publikált. 1954-ben kitüntették a Német Könyvkereskedelem Békedíjával.

Művei[szerkesztés]

  • Der Berner Schultheiss Charles Neuhaus (1925)
  • Richelieu (4 kötetben, 1935–67)
  • Gestalten und Mächte (1941)
  • Reden und Aufzeichnungen (1952)
  • Meine Danziger Mission, 1937–1939 (1960)
  • GW (6 kötetben, 1971)
  • Memorabilien (1977)
  • Briefe: 1908–1974 (1986)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Integrált katalógustár (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 26.)
  2. Berlini Művészeti Akadémia. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b BnF források (francia nyelven)
  4. a b Babelio (francia nyelven)
  5. a b The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)
  6. Integrált katalógustár (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  7. Annuaire prosopographique : la France savante. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  8. https://commons.wikimedia.org/wiki/File:GraveMarieElisabethDeReynold-CimetiereDeVinzel_RomanDeckert09072022.jpg
  9. https://www.friedenspreis-des-deutschen-buchhandels.de/alle-preistraeger-seit-1950/1950-1959/carl-jacob-burckhardt

Források[szerkesztés]