Caorle
| Caorle | |
| Caorle óvárosa | |
| Közigazgatás | |
| Ország | |
| Régió | Veneto |
| Megye | Velence (VE) |
| Frazionék | Brussa, San Giorgio di Livenza; Localitàk: Cà Corniani, Cà Cottoni, Castello di Brussa, Duna Verde, Marango, Ottava Presa, Porto Santa Margherita, San Gaetano |
| Irányítószám | 30021 |
| Körzethívószám | 0421 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 11 896 fő (2004) +/- |
| Népsűrűség | 79 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 1 m |
| Terület | 151 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
| Koordináták: é. sz. 45° 35′, k. h. 12° 53′ | |
| é. sz. 45° 35′, k. h. 12° 53′ | |
| Caorle weboldala | |
Caorle (más írásmóddal: Cáorle, IPA: [ˈkaː.orle]) az egyik legkedveltebb, festői üdülőhely az Adriai-tenger északi partvidékén, Olaszországban, Veneto tartományban. Lakosainak száma kb. 12000 fő (Caorlesi/Caorlotti), területe 150 km², a népsűrűség 75 fő/km².
„Kis Velence” néven is ismert. Jesolo és Bibione között fekszik. A romantikus óvárost szűk sikátorok és pasztellszínű középkori házak díszítik. A sétányt kísérő sziklasort kőfaragók munkái teszik szépségessé. A város jelképe a St. Stefano dómhoz tartozó, henger alakú, 48 méter magas harangtorony, mely messziről is látható. A látványosságok közé tartozik még a szombati piac. A környező lagúnavilág még szinte az érintetlen természet hangulatát kölcsönzi a városkának.
Finom homokos, sekélyvizű strandja különféle sportolási lehetőségekkel várja az odaérkező turistákat. Három strandja, partszakasza van: a központi strand, Porto Santa Margarita, azaz a kikötő és környéke és a Duna Verde strandja. E három mindösszesen 15 km hosszúságot jelent.
Ernest Hemingway kedvenc olasz városa, ahol több regényén is dolgozott.
Tartalomjegyzék |
Történelem [szerkesztés]
A település 2000 éves, melyet halászok és juhászok alapítottak a Iulia Concordia (ma Concordia Sagittaria) légiós támaszpont közelségének köszönhetően. Az 5. században Caorle volt Észak-Olaszország egyik legnagyobb városa, az egyik legfontosabb kereskedelmi központja és kikötője. Az éghajlatváltozás következtében lakosainak nagy része Velencébe költözött át. A falut a velenceiek soha nem támadták meg, vagy foglalták el erőszakosan.
A város a 9. századtól 1818-ig érseki központ, melyet ekkor Velencével egyesítettek.[1]
Galéria [szerkesztés]
Források [szerkesztés]
Külső hivatkozások [szerkesztés]
|
|||||

