SETI

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(CETI szócikkből átirányítva)
Caddle Föld zászlója
Hűha! jelet rögzítő papír
A SETI@Home program képernyőfotója, mellyel a rádióteleszkópok által rögzített adatokban otthon folyik a kutatás idegen rádiójelek után

A SETI (angolul „Search for Extra-Terrestrial Intelligence”, azaz a „földön kívüli intelligencia keresése”) interdiszciplináris tudományág, melynek célja a földön kívüli, intelligens élet felfedezése. Elsősorban a csillagászat, az asztrobiológia, az informatika és a filozófia határtudománya.

A tudományág művelése egyelőre semmilyen egyértelmű, megismételhető eredménnyel nem járt (az UFO-észleléseket leszámítva - melyek, ha igazak is, nem feltétlenül utalnak idegen civilizációra - a legismertebb, vitatott eset talán a Hűha! jel), viszont ha sikerülne a földönkívülieket felfedezni és velük kommunikálni (CETI, „Communication with Extra-Terrestrial Intelligence”, azaz Kommunikáció Földön Kívüli Intelligenciával), az az emberiség történetének kétségkívül legnagyobb tudományos felfedezése lenne.

A földönkívüliek létének lehetősége és a SETI[1] gondolata a Kopernikuszi világképpel jelent meg, ekkor még nyilvánvalónak gondolták, hogy a Naprendszer minden bolygója a Földhöz hasonlóan lakott, később, mikor kiderült, hogy ez lehetetlen, a földönkívüliek lehetséges élőhelyei egyre távolabb kerültek. A 20. századra, a csillagászati műszerek fejlődésével, és a földön kívüli élet felfedezésének elmaradásával általános pesszimizmus uralkodott el, ezt legjobban a Fermi-paradoxon fejezi ki, amely szerint a Világegyetemben máshol is meg kell jelenjen az élet és a fejlett technológiájú civilizációk, azonban mi, emberek ebből semmit sem látunk, tehát ilyenek nem is léteznek. Jelenleg csak kisebb, magán- és egyetemi finanszírozású SETI-programok folynak. A közeljövőben, az exobolygók felfedezésének tömegessé válásával, sokkal alaposabb ismeretanyag fog rendelkezésünkre állni a földön kívüli élet lehetőségeiről.

A SETI története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Percival Lowell rajzai a valóságban nem létező marsi csatornákról

Már az ókori görögök is felvetették, hogy ha az égitestek léteznek, akkor a felszínükön élet is keletkezhet. A Kopernikuszi forradalom után Giordano Bruno volt az első, aki felvetette, hogy a csillagok lehetnek távoli napok is, melyek körül lakott bolygók keringhetnek, őt ezért 1600-ban az inkvizíció keretében eretneknek nyilvánították és megégették.

A 19. századra a csillagászati távcsövek minősége elérte azt a szintet, hogy a Naprendszer bolygóinak felszínét megfigyelhessék velük, így felmerült a gondolat, hogy a földönkívüliek is figyelhetik esetleg a Földet. A bolygók megfigyelése mellett ezért többen (többek között Carl Friedrich Gauss is) felvetették, hogy a földi intelligens életnek valamilyen nyilvánvaló jelét kellene adni. Elsősorban hatalmas, más bolygókról is megfigyelhető geometriai alakzatok létrehozását, majd fényjelek küldését javasolták.[2][3] A 19. század végén a marsi élet melletti bizonyítékként kezelték a Giovanni Schiaparelli által a bolygón felfedezni vélt marsi csatornák létét, melyekkel egy kihalóban lévő civilizáció vezette volna a vizet a sarki jégsapkák felől a száraz egyenlítői vidékekre. Később kiderült, hogy a „csatornák” optikai érzékcsalódások voltak, melyeket az akkoriban kezdődő fényképezéssel még nem tudtak megerősíteni.

A SETI a második világháború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rádiózás elterjedésével a kommunikáció feltételezett médiumai a rádióhullámok lettek. Mind a mai napig elsősorban ezek figyelése jelenti a SETI fősodrát. A SETI, mint komolyan felvetett tudományos kérdés, Giuseppe Cocconi és Philip Morrison 1959-es, Nature-ben megjelent cikkétől létezik, melyben amellett érveltek, hogy az idegen civilizációkkal a hidrogén 21 centiméter hullámhosszú rádiósugárzásán (körülbelül 1420 MHz) a legcélszerűbb felvenni a kapcsolatot.[4]

Az első komolyabb kísérletet 1960-ban folytatták, ekkor az Ozma-terv keretében két közeli, a Naphoz viszonylag hasonló csillag, a τ Ceti és az ε Eridani megfigyelése folyt a green banki rádiótávcsővel. 1963-ban épült meg a kifejezetten a SETI-kutatásokra tervezett Big Ear rádiótávcső, mellyel 1977-ben a Hűha! jelet rögzítették. Ezt a rádiótávcsövet 1998-ban lebontották, helyén golfpálya épült.

1974. november 16-án sugározták ki az Arecibói üzenetet, mely az első, idegeneknek szánt rádióüzenet volt, innen számítható az aktív SETI történelme. A Carl Sagan és Frank Drake által összeállított, 1679 másodperces adást a Messier 13 gömbhalmaz felé adták, mert így az sokkal több csillaghoz jut el kb. 25 000 év múlva. Ez a próbálkozás elsősorban szimbolikus jelentőségű volt.[5]

1979-ben a University of California útjára indította a SERENDIP-programot, melynek keretében a csillagászati megfigyeléseket végző rádiótávcsövekre szerelnek egy rádióspektrométert, és ennek jeleit rögzítik, majd feldolgozzák. A sorozat hosszú ideje folyamatosan működik (jelenleg a SERENDIP IV program zajlik), és ennek világszerte ismertté vált mellékterméke a SETI@Home jelfeldolgozó program, melyet bárki letölthet, és így az adatok feldolgozásában bárki részt vehet, aki rendelkezik személyi számítógéppel, és hajlandó a processzoridő egy részét (a képernyővédő funkció ideje alatt) a SETI-kutatás rendelkezésére bocsátani.[6]

1992-ben indult a NASA tíz évesre tervezett HRMS-programja (High Resolution Microwave Survey, „nagy felbontású mikrohullámú felmérés”), de 1993-ban a nevadai Richard Bryan szenátor sikeresen nyújtott be egy javaslatot, amely minden támogatást megvont a programtól. A program költsége kisebb volt, mint a NASA évi költségvetésének 0,1%-a, ez adófizetőnként egy ötcentest jelentett. A szenátor kijelentése szerint a programot a költségvetés szűkössége miatt kellett megszüntetni.

Az egykori Szovjetunióban is jelentős SETI-kutatómunka folyt az 1960-as és 1970-es években, a megfigyelések mellett jelentős elméleti munkát végzett a Kardasev-skálát kidolgozó Nyikoláj Kardasev és egykori professzora a Carl Sagannal a SETI-témában közös könyvet megjelentető Joszif Sklovszkij. A Szovjetunió széthullásával ezek a kutatások, pénz híján, nem folytatódtak.

A jelenlegi SETI-kutatásokat elsősorban magánadományokból finanszírozzák.

A SETI napjainkban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közeljövő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A SETI jövőjével kapcsolatos egyik érdekes kérdés, hogy mennyi idő múlva vehetjük fel a kapcsolatot az első földön kívüli civilizációval, az optimista várakozások szerint 20-200 éven belül, a pesszimisták szerint pedig már a kérdés is tudománytalan.[7]

A földönkívüliek kutatására felhasználható módszerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rádióhullámok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az optikai SETI[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A SETI megfigyelések kezdetekor nyilvánvalónak gondolták, hogy a földön kívüli civilizációk csakis rádióhullámok formájában érintkezhetnek egymással. A helyzet az 1960-as években, a lézer felfedezésekor változott meg, ezzel ugyanis erősen irányított sugarak hozhatók létre, így gazdaságosan lehet segítségükkel kommunikálni, majd informatikai megfontolásokból rájöttek, hogy a rövidebb hullámhosszon időegység alatt több információ vihető át.

Az első optikai SETI (OSETI) programot a Szovjetunió (illetve akkor a világ) legnagyobb távcsövével, a zelencsuk-hegyi BTA–6 teleszkóppal végezték 1978-tól, Svarcman vezetésével. (A rádiótartományban akkor már sok amerikai program futott, részben ezért választottak egy kevésbé ismert területet.) A MANIA (Multichannel Analysis of Nanoseconds Intensity Alterations, azaz nanoszekundumos intenzitásváltozások többsávos analízise) programban különféle égitestek (nem csak csillagok) felől érkező, igen rövid fényimpulzusokat, illetve nagyon keskeny színképvonalakat kerestek. A program 13 évig tartott, a déli égboltra is kiterjedt a 2 méteres, argentin Leonsito obszervatórium bevonásával.

A látható fény tartományán kívül a csillagászati műholdak adatait elemezték, illetve ezekkel hajtottak végre észlelési programot. Az infravörös tartományban az IRAS és az ISO, az ultraibolyában a Copernicus holdakhoz kapcsolódtak programok.

Napjainkban a Planetary Society 1,5 méteres távcsövével végeznek SETI-megfigyeléseket.[8]

Űrszondák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz SETI témájú médiaállományokat.

Magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Angolul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Almár Iván - Galántai Zoltán: Ha jövő, akkor világűr. 169-200. old. Typotex Kiadó, 2007. ISBN 978-963-9664-52-4
  2. Schirber, Michael: Early Attempts to Contact Aliens (angol nyelven). Astrobiology Magazine, 2009. január 29. (Hozzáférés: 2009. január 29.)
  3. Dr. Galántai, Zoltán: Próbálkozásaink története. Űrvilág.hu, 2009. február 1. (Hozzáférés: 2009. február 1.)
  4. Dr. Galántai, Zoltán: 50 éve SETI. Űrvilág.hu, 2009. szeptember 19. (Hozzáférés: 2009. szeptember 20.)
  5. Dr. Galántai, Zoltán: Az első, idegeneknek szóló rádióüzenet évfordulója. Űrvilág.hu, 2007. november 16. (Hozzáférés: 2009. február 2.)
  6. SETI@Home projekt
  7. Galántai, Zoltán: http://www.urvilag.hu/article.php?id=3242. Űrvilág.hu, 2009. május 17. (Hozzáférés: 2009. május 17.)
  8. Galántai, Zoltán: Optikai SETI élőben. Űrvilág.hu, 2007. november 5. (Hozzáférés: 2009. február 3.)