Címerkép

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Címerkép
Coat of Arms
A címer részei

A címerképek a mesteralakok mellett a címereken előforduló címerábrák másik nagy csoportját képezik.

Ide tartozik minden, - a természetben és az ember környezetében, hiedelemvilágában előforduló, képileg megjeleníthető ábra. Míg a mesteralakok nagyrészt a címerpajzsra korlátozódnak, a címerképek a pajzson kívül megtalálhatók a sisakdíszeken is. Címerképek továbbá a sisaktakarók, a pajzstartók, a címersátrak, a trófeák, a jelmondatok szalagjai és más kiegészítő címerrészek is. A címerképek a pajzson kívül talán a legfontosabb alkotórészét képezik a címernek. Egyes szerkezeti szemléletű címertanokban, - például az angolban), - azonban a pajzson előforduló ábrák közül a mesteralakokat (ordinary) tekintik a fő alkotórésznek, melyek geometriájához a többi címerábra elrendezése igazodik.

Névváltozatok:
címeralak (szimbólum, embléma) (Püspöki Nagy, Rozsnyó 17-19. l.), pajzsbeli kép (Forgon, Gömbös 25. l.), alak (Nagy Iván III. 127.l., VII. 23. l.), képlet (uő. VI. 69. l.)de: (gemeine) Figur, en: common charge, heraldic figure, fr: figure, la: figurae vulgares, cs: figura obecná, obecné znamení


Rövidítések

A címerképek jellege[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Címerkép lehet mindenféle természetes vagy mesterséges objektum. A konzervatívabb szemlélet szerint nem megengedettek a modern technika gyártmányai, sem semmi olyasmi, ami egy középkori címerben anakronisztikus lenne. Ezért egy bizonyos időnek el kell telnie addig, amíg egy címerkép pajzsra emelhető. Más országok heraldikája merészebben nyúl ezen címerképekhez is. Megfelelő stilizálással ezek is ízlésesen és a heraldika szabályinak megfelelően ábrázolhatók a címereken. Idővel minden "klasszicizálódik" és az olyan modern ábrák, mint az atommodell is megtalálják az utat a heraldikába.

A mesteralakoktól eltérően a címerkép nem geometrikus, hanem képzőművészeti ábrázolás. Bartolo de Sassoferrato szerint a címerkép nem érintkezhet a pajzs szélével (ez a követelmény Közép-Európában és a magyar heraldikában nem mindig teljesül – más definíció szerint a címerképnek legalább három oldalával kell érintenie a pajzs szélét) és a mező minél nagyobb felületét kell kitöltenie (ez a címerviselő felismerhetőségét szolgálja nagy távolságból is) és a természetes jellegüknek megfelelően kell azokat ábrázolni (az oroszlánt például kitátott pofával és kinyújtott nyelvvel). Másrészt azonban a címerképeknek stilizáltnak kell lenniük, amely háttérbe szorítja természetes jellegüket és kiemeli a jellemző vonásaikat. Például a fa levelei és gyümölcsei, a sas karmai stb. szinte eltúlzottan nagyok, de heraldikailag ízlésesek. A mező és a címerábra színének ezenkívül kontrasztban kell állnia egymással, hogy biztosítsák a felismerhetőséget. Ezért kell fémre színt helyezni vagy fordítva. Ezek egyben a címerművészet fő szabályai is, melyeket Silvester Petra Sancta foglalt össze. (Ilyen szabály például, hogy természetes jellegük a lehető legjobban kitűnjön, a kis sasok csonkán ábrázolandók, a címerkép nem utalhat az azt viselő család nevére stb.) A címerképek általában jobbra fordulnak. Ellenkező esetben azt a címerleírásban külön meg kell említeni. Ezt Gatterer azzal magyarázta, hogy a pajzsot a lovag a bal kezében tartotta, ezért a címerkép feléje nézett.[1]

A címerképeknek gyakran tulajdonítanak valamilyen, a címerviselőt jellemző tulajdonságot. Az élő heraldika korában azonban ilyen jelentéssel még nem rendelkeztek. Petra Sancta és Sassoferrato egyaránt elvetette a beszélő címereket. Később, például az újkori angol heraldikában, a címerviselő család nevére gyakran utaltak szójátékkal.

A címerképeknek (például a kétfejű sasnak) nem kell minden részletükben szimmetrikusnak lenniük. Az apró pontatlanságok jobban kifejezik a stilizált jellegüket. Az régi heraldikában mindig valamilyen élethű ábrázolásmódtól eltérő módon ábrázolták a címerképet. A valósághű ábrázolások kivételesek voltak, ez egyéni jellegzetességnek számított. A kutatók a Mohács előtti időszak realista ábrázolásmódját a nyugat-európai heraldikához képest a magyar heraldika egyik sajátos vonásának tartják.

Az élő heraldikában a címerképeket nem ábrázolták teljesen természetes módon. Idővel az adott heraldikai típusra vagy stílusra jellemző jegyeket vették fel (például a rózsa ötszirmú, a sas kiterjesztett szárnyú). Ezt külön nem szabályozták, hanem koronként és országonként az uralkodó művészeti stílus és jelleg formálta. A címerképet ábrázolhatják egészben vagy csonkán, illetve egyes részeit, különféle pózokban, más címerábrákkal díszítve stb.

A címerképek rendszertana[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

38. "Az Isten pedig tested ád annak, a mint akarta, és pedig mindenféle magnak az ő saját testét."
39. "Nem minden test azon egy test, hanem más az embereknek teste, más a barmoknak teste, más a halaké, más a madaraké."
40. "És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké."


Pál apostol első levele a Korinthusbeliekhez, 15. rész, 38-40. vers

Címerkép lehet mindenféle tárgy, ember, állat stb. Az angol heraldikában a címerképeket természetesekre, képzelt és képzeletbeli alakokra osztják. Cassaneus a címerképeket állatokra, fákra és virágokra osztotta (Catalogus gloriae mundi, 79. l.). Spener (Insignium theoria) a címerképek között megkülönböztetett A. természeteseket és B. mesterségeseket. A természetesek lehetnek: a) élők és b) élettelenek. Az élők: 1. emberek, 2. állatok, 3. növények. Az életelenek: 1. égitestek, 2. földiek (tűz, víz és föld). A mesterségesek: a) szerszámok, b) ruházat, c) fegyverek, d) épületek, e) betűk, nevek. (Ezenkívül a mesteralakok közt megkülönböztetett első és másod osztályúakat.) Lényegében ezt a rendszert alkalmazta Schmeitzel is. (A címerképeket két nagy csoportra osztja: 1. természetesek, 2. mesterségesek. A természetesek alcsoportjai: élők [emberek, állatok, növények] és élettelenek [égitestek, földiek: tűz, víz, föld]. Az állatok alcsoportjai: repülők, járók, úszók és csúszó-mászók. A mesterségesek alcsoportjai: szerszámok, ruházat, fegyverek, épületek, betűk és nevek.) Ezen felosztások részben bibliai eredetűek lehetnek.

A címerhatározás klasszifikációs rendszere a címerképeket hat csoportba osztja: 1. emberek, 2. tárgyak, 3. állatok, 4. természeti tárgyak és jelenségek, 5. növények, 6. egyéb címerképek.

A kereszteket a nyugat-európai heraldika a mesteralakok közé sorolja, ha a végük érintkezik a pajzs szélével és címerképnek tekinti, ha lebegnek a pajzsban. A magyar heraldika általában mind a két típust mesteralaknak tekinti.

A címerképek rendszerezési elvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A címerképek rendszerezéséhez olyan rendszerre van szükség, mellyel lényegében a teljes reális univerzum leképezhető. Ezért sokféle szempontot kell egy rendszeren belül egyesítenünk, azaz speciális objektumelméletre van szükségünk. Az efféle sokrétű rendszerezési módszer ugyanazon objektumkészlettel kapcsolatban nem teljesen szokatlan. Ha a címerhatározás objektumkészletét szeretnénk definiálni, a pajzson (és sisakdíszen) előforduló objektumokat a funkció és rokonság, közelség (együttesen a funkcionális affinitás) alapján kell csoportosítani, majd rendszerezni.

A heraldikai objektumok akkomodációja a növényrendszertanban speciális esetben alkalmazott fenetikus affinitás elvei szerint lehetséges, mely az érzékeléssel felfogható rokonságon, hasonlóságon, illetve habituális, tehát származástani kategóriákon kívüli kapcsolatokon alapul. A taxonómiai értelmezés szerint ennek lényege, hogy A faj közelebb áll B-hez, mint C-hez. A heraldikai objektumok összetartozását (tehát csoportosíthatóságát) a funkcionális affinitás szerint lehet meghatározni. Ezen az alapon tekinthető koherensnek egy olyan rendszer is, mely többféle rendszerezési elvet ölel fel és eltérő rendszertani szinteket rendel egymáshoz. (Az állatok esetében ez a filetikai és fenológiai elv, a tárgyaknál a funkcionális, a növényeknél a fenológiai. Az emberek, valamint a természeti tárgyak és jelenségek csoportja nem annyira szerteágazó, hogy itt feltétlenül szükség lenne alcsoportokra. Ezért – főleg ami az utóbbit illeti – ezen csoportok heraldikai szinten in toto képezik a klasszifikációs rendszer elemét.)

Ezen sokrétűség azonos kategóriákon belül a biológiában sem ismeretlen. A lepkéket például filetikai (származástani) alapon rendszerezik, de a hernyókat csak mesterséges rendszerek keretén belül, fenológiailag lehet osztályozni. Ezenkívül például a heraldikai sas nem konkrét faj, hanem a sasok általános, stilizált képviselője. Az állatok filetikai rendszerén belül tehát újra a fenetikai és más efféle szempontok érvényesülnek.

Minden olyan rendszer tudományosnak tekinthető tehát, mely engedelmeskedik bizonyos szabályoknak, tehát megismételhető. Ez még akkor is igaz, ha például a paleontólógiában nem tudjuk, hogy egy lábnyomhoz milyen fajnév tartozik. Amikor Kr. e. a 4. század végén az arisztotelészi iskolához tartozó Theofrasztosz megalkotta a növények első mesterséges rendszerét (fák, cserjék, lágyszárúak), nem tudhatta, hogy ez lesz az alapja Alexander von Humboldt ún. alapformáinak és a Raunkiaer-féle életforma-kategóriáknak, melyek nélkül nem jellemezhetők az olyan nagyobb növényzeti rendszerek, mint a növénytakaró, az ökológiai spektrum, a fiziognómia, a formációk, kompozíciók stb. Ha a címerek chorológiai szempontjait vizsgáljuk, egyfajta heraldikai társulást szemlélünk, s akkor ezen rendszertani elvek sem nélkülözhetők.

A mesterséges állatrendszerek közül az egyik megközelítésben ilyen életforma-típusokat állítottak fel a testalkat és a helyváltoztatás típusa szerint (csúszó, úszó, mászó, ugró, repülő), mely nagyon hasonlít a Spenernél megtalálható heraldikai rendszerhez. Cassaneus a címerképeket állatokra, fákra és virágokra osztotta.

A heraldikában a címerképek egységesítő elve tehát a funkcionális affinitás, de ehelyett bármilyen más átfogó elv is alkalmazható, mely koherens klasszifikációs rendszerként igazolja tudományos voltát. A funkcionális affinitás azonban csak egy keret, mellyel együtt a megfelelő rendszerezési eljárásokat kell alkalmazni, mely igen-nem ítéletpárokkal dolgozik és legfontosabb alkalmazási területe a címerhatározás.

Emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ember csoportba tartozik az ember és testrészei (fej, láb, kéz, páncélos kar, szív, vér, Isten szeme stb. – de ezek a további határozói kulcsban az emberen belül a csonka csoportot alkotják, az egész alakos emberek a teljes csoportot), az egyházi méltóságok (pap, püspök, szentek stb.), az állatokkal együtt szereplő emberek (lovas, vadász), a képzeletbeli lények, ha ember formájú az ábrázolásuk (vadember, szfinx, szirén, kentaur), miközben az az általános elv érvényesül, hogy a lény rendszertani besorolását a fej határozza meg. Például a kentaur is ezért került az ember csoportba. A magyar címereken gyakran szerepel a páncélos kar és a láb. Ezek lehetnek levágottak, ha a vágóvonal egyenes és letépettek, ha a vágóvonal cafatos. A címerkép lehet növekvő, ha csak 1/3-a látható, előtűnő, ha félig és előtörő, ha a kétharmada látszik. Ha csak a körvonalai figyelhetők meg, árnyéknak nevezzük.

Oroszlán.PNG

Tárgyak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A leginkább szétágazó csoportot talán a tárgyak képezik. Ezek külön alcsoportokra oszthatók: 1. fegyverek (pajzs, sisak, páncél, kard, gránát, ágyú, ágyúgolyó), 2. közlekedési eszközök és részeik (kocsi, kocsikerék), 3. munkaeszközök és műszerek (fejsze, fogók, szegek, malomkő, ásó, mérleg, kötél), 4. az öltözet és részei (kalap, szemüveg, cipő, szalag, bojt, ékszerek), 5. épületek és építmények és részeik (vár, bástya, erőd, templom, gyár, kerítés, oszlop, ajtó, sorompó, ablak, kulcs, oltár, létra, lépcső, csengő, sátor, harang, sorompó, kút, szökőkút), 6. berendezési tárgyak (szék, asztal, tükör, párna), 7. hatalmi és méltóságjelvények (korona, pásztorbot, mitra, jogar, zászló, koszorú), 8. hangszerek (dob, trombita, hárfa), 9. edények és tárolóeszközök (kehely, doboz, tarisznya, dézsa, láda, koporsó), 10. használati tárgyak (fésű, borotva), 11. egyéni és csoportjelképek (betűk, mesterjegyek, jelvények, jelképek), 12. ételek és nyersanyagaik (perec, cukorsüveg, méz, liszt, kenyér), 13. a műveltség eszközei (könyv, pergamen, írótoll), 14. állatokhoz kapcsolódó tárgyak (patkó, nyereg, kantár, ostor, kengyel, sarkantyú, állatbőr, zabla, méhkas), 15. egyéb tárgyak (felismerhetetlen tárgyak, rendszerezhetetlen tárgyak).

Állatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állatok csoportja szintén több alcsoportra oszlik (ragadozók, madarak, patások, rágcsálók, egyéb emlősök, hüllők és kétéltűek, halak, gerinctelenek, egysejtűek, képzeletbeli állatok, egyéb állatok). Az állatok nagyobb csoportjait a címerállatok fenológiai jegyei szerint alakítjuk ki. A sor végén a képzeletbeli állatok vannak.

Az állatokra is érvényes, hogy azon lények besorolásánál, melyeknek nincs külön neve és két eltérő állat testrészeiből állnak (például medvefejű és oroszlántestű lény), a fej (és annak máza) a releváns, az állatot a fej szerint soroljuk be a rendszerbe (a medvék közé).

A heraldikában rendkívül gyakori az oroszlán, a bagoly és a sas, melyek gyakran további megkülönböztető jegyekkel is rendelkeznek mint például lépő, ülő, ugró, ágaskodó, visszanéző stb. oroszlán és más négylábú állatok. Az állatok eltérően színezett csőrét, karmait, patáját, agyarait, fogait, esetleg uszonyait, sörényét, farokvégét stb. a címerleírásban fegyverzetnek nevezzük. Így például beszélhetünk arannyal fegyverzett vörös oroszlánról.

Természeti tárgyak és jelenségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A természeti tárgyak és jelenségek csoportját viszonylag kevés címerkép teszi ki. Főképp a természetes ábrázolásmódnál fordulnak elő: természetes halom, hegycsúcs, domb, szikla, barlang, folyó, patak, tenger, felhők, szivárvány, villám, eső, zivatar, szél, Nap, Hold, csillagok, atommodell stb.

Növények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A növények csoportja viszonylag jól behatárolható. Felosztásuk: 1. virágok (heraldikai és természetes liliom, heraldikai és természetes rózsa, tulipán), 2. mezőgazdasági növények (búzakalász, kéve, szőlőfürt), 3. fák és cserjék (csonkolt faág, tönk, ), 3. termések és levelek (falevél, makk, fenyőtoboz, alma), 4. indák és vízinövények (tengeri hínár), 5. növényzeti takaró (rét, erdő), 6. egyéb növények (páfrány; gombák – bár ezek filetikailag nem növények).

Egyéb címerképek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyéb címerképek közé azokat az objektumokat soroljuk, amelyek meghatározhatatlanok ugyan, mert a címerábrázolás, a pecsétlenyomat stb. sérült, kopott, de a címerképekhez való tartozásuk mégis felismerhető. Ide tartoznak azon címerképek is, melyek a fenti csoportokba nem sorolhatók be, például az Atommodell (heraldika), amely igen ritka és újkeletű.

Emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ennél a kategóriánál néhány alcsoport bevezetése is elégséges.

Testrészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emberek rang és foglalkozás szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyházi személyek és szentek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képzeletbeli lények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Azon képzeletbeli lényeket soroljuk az emberek közé, melyek feje (esetleg más testrésze) emberi, a testük pedig valamilyen állaté. Ide soroljuk a többféle emberből összeállított heraldikai címerképeket is. Az állatfejű képzeletbeli lények az 'állat' csoportban találhatók.

Egyéb emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ide tartozik minden olyan ember, mely nem határozható meg pontosabban vagy nem sorolható be a fenti kategóriákba.

Tárgyak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tárgyak csoportja rendkívül szerteágazó, de néhány kategória által felölelhető. Az egyes alcsoportok a magyar heraldikában leggyakrabban előforduló tárgyak szerint követik egymást.

Lásd még:Ablak (heraldika)

Fegyverek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közlekedési eszközök és részeik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Munkaeszközök és műszerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az öltözet és részei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fejtől a talpig követik egymást.

Épületek, építmények és részeik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Berendezési tárgyak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hatalmi és méltóságjelvények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hangszerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Edények és tárolóeszközök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Használati tárgyak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéni és csoportjelképek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ételek és nyersanyagaik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A műveltség eszközei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Állatokhoz kapcsolódó tárgyak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéb tárgyak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Állatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állatok nagyobb csoportjait a címerállatok gyakorisága szerint rendszerezzük, majd fenológiai alapon (hasonlóságuk és összetartozásuk szerint), de tekintettel voltunk a nagyobb filetikai (származástani) összefüggésekre is. A sor végén a képzeletbeli állatok vannak, melyek besorolásánál a fej a meghatározó. (Az emberfejű, állattestű képzeletbeli lények az állat csoportban találhatók.) Ide tartoznak azon állatok is, melyek több állat testrészeiből tevődnek össze (pl. halfarkú kutya).

Ragadozók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A ragadozókat heraldikai gyakoriságuk szerint, majd filetikai alapon csoportosítjuk.

Madarak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Patások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ide tartoznak a páros- és paratlanujjú patások.

Rágcsálók és rovarevők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéb emlősök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ide tartozik minden olyan emlős, mely ritkán szerepel a címerekben és nem sorolható be az előbbi csoportokba, mint a majom és a félmajmok, a denevér, az elefánt, a lamantin stb.

Hüllők és kétéltűek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ide tartozik mindenféle hüllő (kígyó, gyík, teknős, krokodil) és kétéltű (béka, szalamandra, gőte), valamint a ritkán előforduló kihalt (azaz nem képzeletbeli) hüllők (dinoszauruszok).

Halak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkori heraldika a halak közé sorolta az olyan emlősöket is, mint a delfin (a halak királya), a cet, valamint a kígyó, és a vallásos szemlélet egyes más vízi állatokat is halnak tekintett, mint a teknős és a rák, melyeket böjti időben is lehetett fogyasztani. Ezeket azonban mi a hüllők, illeteve a gerinctelenek közé soroljuk. Újabban, főleg az angol heraldikában az akvarisztikában divatos tengeri halak is megjelentek, mint a papagájhal.

Gerinctelenek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ide tartozik minden alacsonyabb rendű gerinctelen állat, mint a polip, a pióca, a rovarok és más ízeltlábúak (skorpiók, pókok), a rák, kagyló, csiga, szivacs, tengeri csillag, korall stb.

Egysejtűek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ide tartoznak a modern heraldika egysejtű címerállatai, mint az amőba, a baktériumok és a vírusok.

Képzeletbeli állatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéb állatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Természeti tárgyak és jelenségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezen címerképeket a gyakoriságuk szerint rendszerezzük.

Növények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A növényeket először a gyakoriságuk (rózsa, liliom), majd a fenológiai szempontok szerint csoportosítjuk. A sor végén a nagy növényzeti társulások állnak, mint a rét, az erdő stb. Fenológiai alapon a növények közé soroljuk a gombákat is, noha ezek filetikailag önálló csoportot alkotnak.

Virágok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdasági növények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fák és cserjék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Termések és levelek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Indák és vízinövények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Növényzeti takaró[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéb növények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ide tartoznak a gombák, páfrányok stb. és a meghatározhatatlan növények.

Egyéb címerképek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ide tartoznak azon címerképek, melyek nehezen rendszerezhetők, de az alakjuk egyértelműen a címerképek és nem a mesteralakok közé sorolja őket.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Gatterer, Johann Christoph: Abriss der Heraldik. Göttingen, 1774. 40. l.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]