Burakumin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A burakumin (部落民) Japán legnagyobb lélekszámú, 3–4 milliós kisebbsége, amely társadalmilag az indiai érinthetetlenek kasztjához hasonlóan hátrányos megkülönböztetést szenved, noha törvényileg már 1871 óta tilos burakuminként való megnevezésük (ekkor sin heiminek, 'új közrendűek' lettek) és nyilvántartásuk. Külsődleges jegyekben semmi eltérés nincs köztük és a többi japán között, de ősi történelmi elkülönítésük gyökerei kitéphetetlennek látszanak. A sintó tisztátalanságképzet és a buddhista állatölési tilalom több mint 1500 éve kizárta az érintkezést mindazokkal, akik hentesmunkát végeztek (eta = 'szennyezettek,' kavaramono = 'folyópartlakók'), majd a Nara-kortól (710–794) a hininnek nevezett koldusokkal, csavargókkal (vándorszínészekkel!), tímárokkal és kelmefestőkkel is, s az Edo-korban (1600–1867) a si–nó–kó–só (harcos, paraszt, kézműves, kereskedő) osztálytagozáshoz hivatalosan hozzákapcsolták az eta–hinint is, akiknek a temetés és szemétgyűjtés is a munkájuk lett, s külön erre a célra kijelölt falvakban (buraku) lakhattak csak. Ma már nehezebb lokalizálni őket, ezért külön detektívügynökségek készítenek listákat róluk, s adják el ezeket vállalatoknak, amelyek továbbra sem igen hajlandók burakuminokat foglalkoztatni, illetve derítik fel „gyanús” vőlegény- és menyasszonyjelöltek múltját, a burakuminok polgárjogi szervezetei pedig a nyilvános megszégyenítés eszközével terrorizálják a róluk politikailag nem korrekten nyilatkozó újságírókat, írókat – miközben hátrányos helyzetükön, úgy látszik, lényegileg lehetetlen változtatni.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]