Budapesti agglomeráció
. szektorhatár
–– településhatár szektoron belül
NAGYBETŰS TELEPÜLÉSEK: városok
A budapesti agglomeráció a Budapest központtal kialakult településtömörülés (agglomeráció), mely a magyar fővárost és a vele szorosan együtt élő, gazdasági, infrastrukturális, munkaerőpiaci és szolgáltatási tekintetben egymásra utalt településeket foglalja magába. A budapesti agglomeráció egyközpontú tömörülés: Budapest egymaga az agglomeráció népességének több mint kétharmadát adja, a második legnagyobb városnak, Érdnek a népessége a budapesti lélekszám 4%-át sem éri el, a népsűrűséget vizsgálva pedig a központtól a perem felé nagyjából állandó a csökkenés.
A budapesti agglomerációhoz hivatalosan tartozó 81 település felsorolását a budapesti agglomeráció területrendezési tervét rögzítő 2005. évi LXIV. törvény tartalmazza. 2007-ben e 81 településen összesen 2 457 787 fő élt, ami Magyarország lakosságának közel egynegyedét jelentette. Ebből a fővároson kívül 755 290-en éltek.[1]
Tartalomjegyzék |
Története [szerkesztés]
Budapestnek kiemelkedő gazdasági, társadalmi és demográfiai szerepe van Magyarországon belül. Ennek a történelem során nemcsak természetes okai voltak, hanem ezt erősítette például az 1950-es évek erőltetett iparfejlesztésének térbeli koncentráltsága. A szinte ellenőrizhetetlen népességnövekedést különböző adminisztratív intézkedésekkel, például Nagy-Budapest létrehozásával és a letelepedés korlátozásával próbálták ugyan mérsékelni, azonban az egymásnak ellentmondó célkitűzések szükségképpen vezettek lakáshiányhoz a városon belül és rendezetlen, szabályozatlan növekedéshez a környéki településeken.
A budapesti agglomeráció határait hivatalosan először 1971-ben jelölték ki. Ekkor 43 település került az agglomerációs gyűrűbe, összesen mintegy 340 ezer lakossal, melyek közül a 183 ezer aktív kereső kétharmada a fővárosban dolgozott.
A szuburbanizációs folyamat már az 1980-as években jelentős volt, ekkor főleg a magánvállakozók és a munkahelyhez nem kötődő értelmiségiek költöztek ki az agglomerációba. Az 1990-es években a motorizáció nagyarányú fejlődésével a középosztály alsó rétegei is bekapcsolódtak a szuburbanizációba. A Budapestre költözés és a szuburbanizációs kiköltözés az 1990-es évek elejétől Budapest lakossága számának stagnálásához, egyidejűleg az agglomerációs települések egy részének gyors ütemű fejlődéséhez vezetett. Az agglomerációban a magántőke-befektetés egyre jelentősebbé vált, ami esetenként párosul állami nagyberuházásokkal (például autóutak, Hungaroring). A helyi tanácsok helyébe lépett helyi önkormányzatok ugyancsak nagy segítséget nyújtanak az agglomerációs települések fejlődésében.
Az egyes szektorok népessége [szerkesztés]
| Szektor neve | Települések száma | Népesség | Terület | Népsűrűség |
|---|---|---|---|---|
| Északi Szektor |
|
119 621 (2007) | 238,23 km² | 502,1 fő/km² |
| Északnyugati Szektor |
|
129 498 (2007) | 471,88 km² | 274,4 fő/km² |
| Nyugati Szektor |
|
87 089 (2007) | 303,56 km² | 286,9 fő/km² |
| Déli Szektor |
|
198 955 (2007) | 366,17 km² | 543,3 fő/km² |
| Délkeleti Szektor |
|
99 044 (2007) | 317,28 km² | 312,2 fő/km² |
| Keleti Szektor |
|
120 633 (2007) | 315,84 km² | 382 fő/km² |
|
|
|
755 290 (2007) | 2 538,08 km² | 297,6 fő/km² |
Forrás: KSH.[1]
A Budapesti agglomeráció területéhez tartozó települések [szerkesztés]
Forrás: VÁTI.[2]
Lásd még [szerkesztés]
Források [szerkesztés]
- ^ a b c Társadalmi, gazdasági jellemzők (Budapest), Központi Statisztikai Hivatal, 2007.
- ↑ 2005. évi LXIV. törvény a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről (letöltve: 2007. február 28.)

