Bruckner Győző (jogtörténész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Bruckner Győző (Felsőlövő, 1877. július 27.Budapest, 1962. április 7.) jogász, jogakadémiai tanár, az MTA tagja (1926-1949).

Élete és munkássága [szerkesztés]

Középiskolai tanulmányait a felsőlövői, késmárki és soproni evangélikus líceumban, egyetemi tanulmányait pedig a budapesti tudományegyetemen végezte.

1901-1902 között a 23. tábori vadászzászlóaljánal egyéves önkéntes katonai szolgálatot teljesített.

1906-ban vette feleségül Farkas Gizellát, négy gyermekük született.

1914. augusztus 1 és 1918 december 10. között harctéri szolgálatot teljesített, több katonai kitüntetést szerzett.

Tanári pályáját 1902. október 1-jén az eperjesi evangélikus kollégiumban kezdte, majd 1903-tól 1920-ig az iglói evangélikus főgimnáziumban működött. 1910-ben az eperjesi evangélikus jogakadémia magántanára lett.

1914-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett és a debreceni egyetem magántanára, majd 1920. szeptember 1-jétől pedig az Eperjesről Miskolcra menekült jogakadémia nyilványos rendes tanára lett. 1926-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta.

1914-ben hosszabb időn át tanulmányokat folytatott Párizsban, az első világháboru után pedig tanulmányutat és levéltári kutatásokat végzett Németországban, Svédországban és Olaszországban, valamint Bécsben, ahol mint a Történelmi Kutató Intézet tagja ugyancsak hosszabb időn át végzett levéltári kutatásokat.

1923-1945 között a miskolci jogakadémia dékánja volt, ez idő alatt teljesen átszervezte és magas tudományos szintre emelte a jogakadémiát.

1925-ben szerkesztésében jelent meg a Confessio Augustana hitvallás négyszázadik évfordulójára kiadott Berzeviczy Emlékkönyv, amely Lipcsében német nyelven is megjelent.

1926-ban elindította és szerkesztette a Miskolci Jogászélet című, első vidéki tudományos jog és államtudományi szakfolyóiratot, valamint a Miskolci Jogakadémia Értekezéseinek Tárát és a Miskolci Jogászélet Könyvtárát.

1941-ben a szegedi egyetemen a szakirodalom művelése és az egyetemi oktatás terén szerzett érdemei elismerésül megkapta az egyetemi nyilványos rendkívüli tanári címet. Széleskörű történeti, jogtörténeti és egyházjogi irodalmi munkásságot fejtett ki.

Mint jogtörténész a magyar jogtörténetírás folklorisztikus irányzataival, főleg a felvidéki városjogok egyes intézményeivel, mellette protestáns egyháztörténettel is foglalkozott.

Széleskörű történeti, jogtörténeti és egyházjogi irodalmi munkásságot fejtett ki.

Nagyban az ő érdeme is, hogyogy Rákóczi és bujdosótársai hamvaival Thököly Imre hamvai is hazakerültek és melyeket éppen Késmárkon helyeztettek örök pihenőre, mivel cikkeivel ide irányította az illetékes körök figyelmét.

Főbb művei [szerkesztés]

  • A szepesi szász nép (Budapest, 1913, Nemzetiségi Ismertető Könyvtár II.)
  • A szepesváraljai 1614 évi zsinat és kánonjai (Nyiregyháza, 1914.)
  • Gróf Thököly Imre késmárki udvartatása (Lőcse, 1914.)
  • A reformáció és ellenreformáció története a Szepességben (Budapest, 1922, I.)
  • A Thököly család késmárki magánföldesurasága (Pécs, 1925.)
  • Kray Jakab késmárki vértanú szereplése és diplomáciai működése II. Rákóczi Ferenc szolgálatában (Budapest, 1927, Akadémiai széfoglaló.)
  • A svéd alkotmány (Miskolc, 1928.)
  • Ferenc Ferdinánd trónörökös magyarországi politikai tervei (Miskolc, 1929.)
  • Az 1530. évi augsburgi birodalmi gyűlés. A Confessio Augustana és magyarországi variánsai (Miskolc 1930., valamint német nyelven Lipcsében jelent meg.)
  • Felsőmagyarországi evangélikus egyházközségeinek elszakítása és a szlovenszkói evangélikus Egyház alkotmánya (Miskolc, 1930, német nyelven is).
  • A középkori partikuláris jogfejlődés és a selmeci városi és bányajog (Miskloc, 1935.)
  • A késmárki céhek jog- és művelődéstörténeti jelentősége (Miskolc, 1941.)
  • Leitmotive der neuen ungarischen evang. Kirchengesetze 1934-37 (Miskolc, 1940.)
  • Lelkészi becsületszék és a Spruchkollégium az evangélikus Egyházjog tükrében (Miskolc, 1942.)
  • A miskolci jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919-1949, (Miskolc, 1996, halála után, 288 lap.)

Források [szerkesztés]