Brucin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Brucin
Brucine.svg
IUPAC-név 2,​3-​dimethoxystrychnidin-​10-​one
Más nevek 2,3-dimetoxisztrichnin
10,11-dimetoxisztrichnin
Kémiai azonosítók
CAS-szám 357-57-3
PubChem 442021
ChemSpider 390579
KEGG C09084
UNII 6NG17YCK6H
ChEMBL 501756
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet C23H26N2O4
Moláris tömeg 394,46 g/mol
Olvadáspont 178 °C
Ha másként nem jelöljük, az adatok
az anyag standard állapotára vonatkoznak.
(25 °C, 100 kPa)

A brucin növényi alkaloid, a sztrichnin mellett fordul elő többek között a délkelet-ázsiai farkasmaszlag (Strychnos nux-vomica) és ignácbab (Strychnos ignatii) fajokban. A vegyületet Pelletier és Caventon izolálta 1891-ben a farkasmaszlag kérgéből. Szerkezete sokáig tisztázatlan volt.

Fizikai tulajdonságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Etanolból kikristályosítva színtelen, monoklin prizmákat alkot. Íze rendkívül keserű. Hideg vízben rosszul, forró vízben valamelyest jobban oldódik. Éterben oldhatatlan.

Kémiai sajátságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bázikus jellegű vegyület. Tömény kénsavban színtelenül oldódik. Ha ehhez az oldathoz akár csak nyomni mennyiségű salétromsavat adunk, az oldat feltűnően vörössé válik. Nitrátok szintén adják a reakciót. Sói jól kristályosodnak.

Élettani hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel szerkezetileg a sztrichnintől csak alig különbözik, már 2 mg tiszta brucin orális adagolása jellemző tüneteket vált ki. Halálos adagja körülbelül 1 gramm. Magas vérnyomás és egyes szívbetegségek ellen alkalmazzák.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]