Branda da Castiglione

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Branda da Castiglione
Raising of the Son of Teophilus and St. Peter Enthroned 01.2.jpg
Branda da Castiglione feltételezett portréja
Életrajzi adatok
Születési név Branda da Castiglione
Cím bíboros, pápai legátus
Született 1350 k.
Castiglione d’Olona, Itália
Nemzetiség lombard
Elhunyt 1443. február 5.
Porto?, Portugália
Munkássága
Vallás keresztény
Felekezet katolikus

Hivatal Piacenza püspöke
Hivatali idő 1404. augusztus 16.1409
Elődje Pietro Maineri
Utódja Bartolomeo Caccia

Branda da Castiglione (Castiglione d’Olona, Itália, 1350 k. – Porto?, Portugália, 1443. február 5.) humanista katolikus főpap, bíboros, pápai követ, a kalocsai és a veszprémi egyházmegye adminisztrátora.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A párizsi egyetemen lett jogi doktor, majd a pápai udvarban szolgált, vizsgálóbíró a legfelsőbb pápai törvényszéken, ahol már ekkor foglalkozott a magyar főpapság ügyeivel.

Egyház-politikus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

XII. Gergely pápa 1404. augusztus 16-án piacenzai püspökké nevezte ki, de Castiglione 1408-ban a piaceniai zsinathoz, utóbb V. Sándorhoz és XXIII. Jánoshoz csatlakozott, aki legátusként Magyarországra küldte, hogy a Zsigmond magyar király által összekuszált egyház-ügyeket rendezze. Megbízatása az volt, hogy a viszálykodókat bírja megegyezésre, s ha ez nem sikerül, döntsön a tényleges – a király által kinevezett – birtokos javára, és az ellenfeleket utasítsa el. Az üresnek nyilvánított kalocsai érsekséget a Schematismus cleri partis in Hungaria sitae Colocensis szerint 1410 és 1413 között adminisztrátorként kormányozta, azonban 1412. november 1. és 1424 között a veszprémi egyházmegye adminisztrátoraként is említik. Óbudai nagyprépostként 1410-től az óbudai egyház újjászervezésében vett részt. Castiglione az óbudai nagyprépost épületében helyezte el az egyetemet; évekig volt az intézmény kancellárja. XXIII. János 1411-ben kinevezte bíborossá, az 1412. március 15-ei lublói királytalálkozó és a II. Ulászló lengyel királlyal kötött béke előkészítője. 1413-ban Zsigmond megbízásából Velencében tárgyalt. 1414-től részt vett a konstanzi zsinaton. Az 1420-as években Budán élt, mint Zsigmond király tanácsadója.

Utolsó évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Óbudai tapasztalatait fölhasználva 1426-ban megalapította a páviai főiskolát, ahol 24 ösztöndíjast taníttatott, köztük a veszprémi káptalan jelöltjeit. Élete végén V. Márton pápa legátusa a német-római birodalomban, IV. Jenőé Lombardiában.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Diós István, dr.: Magyar katolikus lexikon. 2. köt., Szent István Kiadó, Budapest, 1993. 29. p.