Borszeszégő

A borszeszégő egy laboratóriumi hőforrás. Inkább kisebb laboratóriumokban, iskolákban használják, mivel lánghőmérséklete csak 400-500 °C, szemben a Bunsen-égő 1100-1200 °C értékével.

Szerkezete

Négy részből áll:

• egy tartályból, ami általában üvegből készül;
• egy porcelán vagy fém gyűrűből, ami megakadályozza, hogy a kanóc visszaégjen, és ez által balesetet okozzon;
• egy kanócból, ami igazából nem ég. A feladata, hogy felszívja az éghető anyagot, ami általában etanol (más néven borszesz) vagy denaturált szesz (spiritusz); és
• egy kupakból.

Működési elve

A kanóc felszívja a tartályból az etanolt. Az égőt úgy gyújtjuk meg, hogy az alkohollal átitatott kanóc tetejét a szesz gyulladáspontjára melegítjük, például egy gyufa lángjával. Ekkor az éghető anyag égni kezd, miközben a kanóc folyamatosan utánpótolja azt a tartályból. A kanóc anyaga szintén eléghet, de ez nem tartozik a folyamat lényegi részéhez, mivel nem jár jelentős hőtermeléssel.

Biztonsági előírások

Az égő használata egyszerű, az esetleges balesetek megelőzésére azonban néhány szabályt be kell tartani.

• Az égőt használaton kívül a kupakkal lefedett kanóccal tároljuk!
• Ha a folyadéktartályból az alkohol 70-80%-a elfogyott, töltsük fel újra az eszközt!
• Az eszközt alkohollal feltölteni csak akkor szabad, ha a kanóc nem ég.
• Az égőt gyufával vagy gyújtópálcával gyújtsuk meg, és sohasem másik borszeszégő lángjával!
• A lángot ne fújással, hanem a zárókupak ráhelyezésével oltsuk el!
• A fenti előírások szigorú betartása mellett a borszeszégő tanulói kísérletezésre is alkalmas.

Lásd még

• Bunsen-égő
• Teclu-égő

Külső hivatkozások

• Fizikai kísérletek gyűjteménye. X.1. rész. Hőforrások. Archiválva 2009. június 3-i dátummal a Wayback Machine-ben