Borfő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Borfő (Brhlovce)
Brhlovce typical dwelling.JPG
Jellegzetes földbe épített barlanglakás Borfőn
Közigazgatás
Ország  Szlovákia
Kerület Nyitrai
Járás Lévai
Rang község
Polgármester Albín Kuhajda
Népesség
Teljes népesség 310 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 23 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 174 m
Terület 13,38 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Borfő  (Szlovákia)
Borfő
Borfő
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 48° 13′, k. h. 18° 45′Koordináták: é. sz. 48° 13′, k. h. 18° 45′
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Borfő, (szlovákul Brhlovce) község Szlovákiában, a Nyitrai kerület Lévai járásában, Lévától 12 km-re keletre a Búr patak patak partján. Kálnaborfő és Tegzesborfő egyesítése. 2011-ben 310 lakosából 301 szlovák volt. Sziklába vájt barlanglakásairól nevezetes.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A falu környékén már a kőkorszakban laktak emberek. Első írásos említése 1245-ből való, amikor a mai Kálnaborfőt Burfeu néven említik.[2] Az addigi Borfő határában a 16. század elején egy másik község (Tegzesborfő) jött létre, mely 1542-ben szerepel először oklevélben Boorfeni, majd később Tegsesborfo alakban. A két község birtokosairól a Kálnay és a Tegzes családokról kapta a nevét. Kálnaiborfő ura 1506-tól a Kálnay család,[3] később több nemesi család birtoka volt. 1715-ben 9 volt a háztartások száma. Tegzesborfő 1720-tól köznemesi község.[4] 1828-ban 25 házában 155 lakos élt, akik mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A török hódítás időszakában a lakók a házak mögötti hegyoldalba vájtak menedékül szolgáló barlanglakásokat, melyek nagy része a mai napig fennmaradt. Itt tartották állataikat is. Ezekről a sajátos építményekről Bél Mátyás tesz először említést 1742-ben megjelent Notitia Hungaraie novae című enciklopédiájában. Ezekben a lakásokban a 19. század végéig éltek emberek. A két falu birtokosai a két névadó családon kívül a Körmendy, a Baross és a Bakonyi családok voltak.[5] A település a 19. században kőfaragóiról is híres volt. 1910-ben Kálnaborfőnek 340, Tegzesborfőnek 329, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Báti járásához tartozott. Az 1917-es tűzvész előtt kastélya és 13 háza volt. Lakói később mezőgazdasággal, szövéssel, kosárfonással, kőfejtéssel foglalkoztak.

Kálnaborfőt és Tegzesborfőt 1952-ben egyesítették újra. A falu határában 1964-ig andezitet és tufát bányásztak.[6]

2001-ben 359 lakosából 354 szlovák volt.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A falu sziklába vájt, egykor menedékhelyül épített lakásairól nevezetes. Egyiküket, a 142. szám alattit múzeummá rendezték be.
  • Dombon álló kétszintes kastélya 1756-ban épült késő barokk stílusban. Egy szintén kétszintes gazdasági épület is tartozik hozzá.
  • A Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére épített római katolikus temploma 1760 és 1772 között épült késő barokk stílusban, később többször renoválták. Falfestményei a 18. század második felében készültek.
  • Tegzesborfő evangélikus temploma 1700-ban épült,[5] kápolnáját 1860-ban építették késő klasszicista stílusban[4] a korábbi templom felhasználásával, belseje részben barokk.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.scitanie2011.sk/wp-content/uploads/EV_národnosť_12_7_v12.pdf
  2. Györffy György. Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, III. kötet. Akadémiai Kiadó, 180. o. ISBN 9630536137 (1987) 
  3. Bakács István. Hont vármegye Mohács előtt. Akadémiai Kiadó, 311. o (1971) 
  4. ^ a b Magyar nagylexikon XVII. (Szp–Ung). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003 257. o. ISBN 9639257176  
  5. ^ a b Hont vármegye és Selmecbánya sz. kir. város, szerk. Borovszky Samu, 51. o (1906) 
  6. Magyar nagylexikon IV. (Bik–Bz). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1995 322. o. ISBN 9630569280