Borfő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Borfő (Brhlovce)
Jellegzetes földbe épített barlanglakás Borfőn
Jellegzetes földbe épített barlanglakás Borfőn
Közigazgatás
Ország  Szlovákia
Kerület Nyitrai
Járás Lévai
Rang község
Polgármester Danuše Francisciová
Népesség
Teljes népesség 310 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 23 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 174 m
Terület 13,38 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Borfő (Szlovákia)
Borfő
Borfő
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 48° 13′, k. h. 18° 45′Koordináták: é. sz. 48° 13′, k. h. 18° 45′
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Borfő, (szlovákul Brhlovce) község Szlovákiában, a Nyitrai kerület Lévai járásában, Lévától 12 km-re keletre a Búr patak patak partján. Kálnaborfő és Tegzesborfő egyesítése. Sziklába vájt barlanglakásairól nevezetes.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A falu környékén már a kőkorszakban laktak emberek. Első írásos említése 1245-ből való, amikor a mai Kálnaborfőt Burfeu néven említik.[2] Az addigi Borfő határában a 16. század elején egy másik község (Tegzesborfő) jött létre, mely 1542-ben szerepel először oklevélben Boorfeni, majd később Tegsesborfo alakban. A két község birtokosairól a Kálnay és a Tegzes családokról kapta a nevét. Kálnaiborfő ura 1506-tól a Kálnay család,[3] később több nemesi család birtoka volt. 1715-ben 9 volt a háztartások száma. Tegzesborfő 1720-tól köznemesi község.[4] 1828-ban 25 házában 155 lakos élt, akik mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A török hódítás időszakában a lakók a házak mögötti hegyoldalba vájtak menedékül szolgáló barlanglakásokat, melyek nagy része a mai napig fennmaradt. Itt tartották állataikat is. Ezekről a sajátos építményekről Bél Mátyás tesz először említést 1742-ben megjelent Notitia Hungaraie novae című enciklopédiájában. Ezekben a lakásokban a 19. század végéig éltek emberek. A két falu birtokosai a két névadó családon kívül a Körmendy, a Baross és a Bakonyi családok voltak.[5] A település a 19. században kőfaragóiról is híres volt.

A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Báti járásához tartozott. Az 1917-es tűzvész előtt kastélya és 13 háza volt. Lakói később mezőgazdasággal, szövéssel, kosárfonással, kőfejtéssel foglalkoztak.

Kálnaborfőt és Tegzesborfőt 1952-ben egyesítették újra. A falu határában 1964-ig andezitet és tufát bányásztak.[6]

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1910-ben Kálnaborfőnek 340, Tegzesborfőnek 329, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel.

2001-ben 359 lakosából 354 szlovák volt.

2011-ben 310 lakosából 301 szlovák volt.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A falu sziklába vájt, egykor menedékhelyül épített lakásairól nevezetes. Egyiküket, a 142. szám alattit múzeummá rendezték be.
  • Dombon álló kétszintes kastélya 1756-ban épült késő barokk stílusban. Egy szintén kétszintes gazdasági épület is tartozik hozzá.
  • A Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére épített római katolikus temploma 1760 és 1772 között épült késő barokk stílusban, később többször renoválták. Falfestményei a 18. század második felében készültek.
  • Tegzesborfő evangélikus temploma 1700-ban épült,[5] kápolnáját 1860-ban építették késő klasszicista stílusban[4] a korábbi templom felhasználásával, belseje részben barokk.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.scitanie2011.sk/wp-content/uploads/EV_národnosť_12_7_v12.pdf
  2. Györffy György. Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, III. kötet. Akadémiai Kiadó, 180. o. ISBN 9630536137 (1987) 
  3. Bakács István. Hont vármegye Mohács előtt. Akadémiai Kiadó, 311. o (1971) 
  4. ^ a b Magyar nagylexikon XVII. (Szp–Ung). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 257. o. ISBN 9639257176  
  5. ^ a b Hont vármegye és Selmecbánya sz. kir. város, szerk. Borovszky Samu, 51. o (1906) 
  6. Magyar nagylexikon IV. (Bik–Bz). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1995. 322. o. ISBN 9630569280  

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]