Borfő
| Borfő | |
 |
|
| Jellegzetes földbe épített barlanglakás Borfőn | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Szlovákia |
| Kerület | Nyitrai |
| Járás | Lévai |
| Rang | község |
| Polgármester | Albín Kuhajda |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 324 fő (2005) +/- |
| Népsűrűség | 24 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 174 m |
| Terület | 13,38 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 Borfő
Pozíció Szlovákia térképén
|
|
| Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info | |
Borfő, (szlovákul Brhlovce) község Szlovákiában, a Nyitrai kerület Lévai járásában, Lévától 12 km-re keletre a Búr patak patak partján. Kálnaborfő és Tegzesborfő egyesítése. 2001-ben 359 lakosából 354 szlovák volt. Sziklába vájt barlanglakásairól nevezetes.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
A falu környékén már a kőkorszakban laktak emberek. Első írásos említése 1245-ből való, amikor a mai Kálnaborfőt Burfeu néven említik.[1] Az addigi Borfő határában a 16. század elején egy másik község (Tegzesborfő) jött létre, mely 1542-ben szerepel először oklevélben Boorfeni, majd később Tegsesborfo alakban. A két község birtokosairól a Kálnay és a Tegzes családokról kapta a nevét. Kálnaiborfő ura 1506-tól a Kálnay család,[2] később több nemesi család birtoka volt. 1715-ben 9 volt a háztartások száma. Tegzesborfő 1720-tól köznemesi község.[3] 1828-ban 25 házában 155 lakos élt, akik mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A török hódítás időszakában a lakók a házak mögötti hegyoldalba vájtak menedékül szolgáló barlanglakásokat, melyek nagy része a mai napig fennmaradt. Itt tartották állataikat is. Ezekről a sajátos építményekről Bél Mátyás tesz először említést 1742-ben megjelent Notitia Hungaraie novae című enciklopédiájában. Ezekben a lakásokban a 19. század végéig éltek emberek. A két falu birtokosai a két névadó családon kívül a Körmendy, a Baross és a Bakonyi családok voltak.[4] A település a 19. században kőfaragóiról is híres volt. 1910-ben Kálnaborfőnek 340, Tegzesborfőnek 329, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Báti járásához tartozott. Az 1917-es tűzvész előtt kastélya és 13 háza volt. Lakói később mezőgazdasággal, szövéssel, kosárfonással, kőfejtéssel foglalkoztak.
Kálnaborfőt és Tegzesborfőt 1952-ben egyesítették újra. A falu határában 1964-ig andezitet és tufát bányásztak.[5]
[szerkesztés] Nevezetességei
- A falu sziklába vájt, egykor menedékhelyül épített lakásairól nevezetes. Egyiküket, a 142. szám alattit múzeummá rendezték be.
- Dombon álló kétszintes kastélya 1756-ban épült késő barokk stílusban. Egy szintén kétszintes gazdasági épület is tartozik hozzá.
- A Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére épített római katolikus temploma 1760 és 1772 között épült késő barokk stílusban, később többször renoválták. Falfestményei a 18. század második felében készültek.
- Tegzesborfő evangélikus temploma 1700-ban épült,[4] kápolnáját 1860-ban építették késő klasszicista stílusban[3] a korábbi templom felhasználásával, belseje részben barokk.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Községinfó
- Borfő Szlovákia térképén
- Tourist-channel.sk
- Slovakheritage.org (angolul)
- Borfő hegyoldalba vájt házai
- Borfő múzeuma
- Muzeum.sk
- A borfői múzeum
- Nisys.sk
- Vrdesign.host.sk
- Obnova.sk
- E-obce.sk
[szerkesztés] Források
- ↑ Györffy György. Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, III. kötet. Akadémiai Kiadó, 180. o. ISBN 9630536137 (1987)
- ↑ Bakács István. Hont vármegye Mohács előtt. Akadémiai Kiadó, 311. o (1971)
- ^ a b Magyar nagylexikon XVII. (Szp–Ung). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 257. o. ISBN 963-9257-17-6
- ^ a b Hont vármegye és Selmecbánya sz. kir. város, szerk. Borovszky Samu, 51. o (1906)
- ↑ Magyar nagylexikon IV. (Bik–Bz). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1995. 322. o. ISBN 963-05-6928-0
|
|||||||||||
