Borbiró Virgil

Borbiró Virgil (másként Bierbauer, Borbiró-Bierbauer, Nagyenyed, 1893. március 6. – Budapest, 1956. július 25.) építész, építészettörténész, építészetelméleti író.

Életpályája

Építészcsaládból származott, apja Bierbauer István építész a Magyar Királyi Posta műszaki főigazgatója volt, anyai nagyapja Seefehlner Gyula hídépítőmérnök a budapesti Szabadság és Erzsébet hidak építésének mérnök vezetője volt.

Olaszországi tanulmányút után beiratkozott a müncheni Műegyetemre, ahol 1915-ben szerzett mérnöki oklevelet. (Diplomáját 1918-ban honosították.) Tanítványa volt Friedrich Schmidtnek, Friedrich Tierschnek és Theodor Fischernek. Művészettörténetet is hallgatott a müncheni műegyetemen Joseph Vollnál és Joseph Poppnál, a müncheni egyetemen pedig Heinrich Wölfflinnél és Fritz Burgertnál. 1920-ban műszaki doktori címet szerzett „Bramante und die ersten Plane für Sankt' Peter im Rom” című értekezésével a müncheni egyetem építészeti osztályán. (1921-ben honosították).

1918-tól 1922-ig az Országos Lakásépítési Miniszteri Bizottságnál dolgozott, amikor megkapta első jelentősebb építészeti megbízatását a Tihanyi Nagyszálló megtervezésre, ami nem valósult meg. Ettől fogva magánépítészként dolgozott. Korai épületein – a galyatetői turistaház (1921–23), a tihanyi Sportszálló (Mikle Károllyal, 1922–23), a kaposvári Főposta (Müller Pállal, 1924–25), a Belvárosi Tűzőrség (Reichl Kálmánnal, 1925–26), különösen ez utóbbi kettőn – érződik a klasszicizmus építészetében ekkor elsőként végzett részletes kutatások hatása. Ebben a témában keletkezett tanulmányai a Magyar Művészetben és a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében jelentek meg 1925–28 között.

1925-ben társult Reichl Kálmánnal, így került kapcsolatba a Székesfőváros Elektromos Műveinek Kelenföldi Erőmű Telepének kiépítésével. A korszak egyik legnagyobb középítkezését Reichl 1926-ban bekövetkezett halála után egyedül folytatta 1934-ig. Reichl hatására ismerkedett meg az északi téglaépítészettel, Fritz Höger, majd 1927-es németországi és hollandiai tanulmányút után de Klerk és Dudok építészetével. Úti élményeiről a Magyar Mérnök és Építész Egylet hétfői előadó estjein számolt be. Ekkortól vált a modern építészet lelkes propagátorává.

Az ipari építészet mellett ekkor fordult figyelme a modern építészet másik legfontosabb problémája a lakáskérdés felé. A Magyar Mérnök és Építész Egylet magyar részről 1927-től őt delegálta a Comité International des Architectes-be. Ebben a minőségében hívta meg Budapestre a XII. Építész Kongresszusra a küldötteket, amelynek egyik főrendezője is volt. 1930-tól a Lieges-i építészegylet, 1931-től a RIBA tiszteletbeli tagja.

Jelentős nemzetközi kapcsolatai révén 1928 májusában a Vállakózók Lapja mellékletéből önálló folyóirattá szervezi a nemzetközi és hazai modern építészet eredményeit ismertető „Tér és Formát”, melynek egyik szerkesztője (a másik szerkesztő Komor János 1931-ig) és legtöbbet publikáló szerzője volt. A havonta megjelenő folyóirat szerkesztője szélesen értelmezte a korszerű építészet fogalmát, Le Corbusier könyveinek ismertetésétől a CIAM magyar csoportjának művein át az expresszív téglaépítészet és az új népi építészet alkotásai is helyet kaptak a folyóiratban. Középutas beállítottsága a folyóirat indító cikkében (Építészet-térművészet) jól követhető. Egyrészről elutasítja a stílusépítészet utánzását, de egyúttal – annak ellenére, hogy Le Corbusier hívének vallja magát – elutasítja a Le Corbusier-i lakógép fogalmát is. A modern építészettől egy új stílus kialakulását várja. Későbbi írásaiban is az ortodox modern építészekkel szemben nem a nagy lakóházak, a kollházak építését tartotta szükségesnek és gazdaságosnak, hanem kisebb, elsősorban családi házak építését.

„A magyar építőművészet jelen állapota, modern irányú fejlődésének szükségessége és akadályai” címmel a Mérnök Egyletben 1928-ban tartott nagy vitát kiváló előadásában megfogalmazott cél megvalósításának szolgálatába állítja lapját: a magyar építészeti kritika megteremtése és egy új építésügyi szabályzat elfogadása. Az építési szabályzat reformja a városrendezési problémák felé terelik figyelmét. Megszervezi a Mérnök és Építész Egylet városrendezési értekezletét (1930), majd 1933-ban a Gellért Szállóban az egylet első városrendezési kiállítását, Nyiri Lászlóval. Itt mutatja be Árkay Bertalannal közös javaslatát a Nemzeti Stadion Aranyhegyen való elhelyezésére. Több városrendezési pályázaton is részt vett: az Erzsébet út torkolatának kialakítására (1930), a Boráros téri Duna híd budai hídfőjének rendezésére (I. díj, 1936), az Óbudai híd budai hídfőjének rendezésére (1937). Pályázat útján kap megbízást a Budaörsi repülőtér felvételi épületének elkészítésére (Králik Lászlóval, 1936–37).

1937-ben megjelenik szakirodalmi munkásságának főműve „A magyar építészet története”, amely első összefoglalása ennek a témának, amely egyúttal tartalmazza a falusi és tanyasi építkezés történetét is. Már a Tér és Forma 1929-es évfolyamában két teljes számot szentel a népi építészet problémakörének. Az 1937-ben elfogadott új építésügyi szabályzat kidolgozásában bizottsági tagként és az alapelvek kidolgozójaként is jelentős szerepe volt. Legfontosabb újítása, hogy a városoknak 5 éven belül ki kellett dolgozniuk általános városrendezési terveiket. Több városrendezési terv elkészítésére kapott megbízást: Tata 1939, az újraegyesített Komárom 1941, a visszacsatolt Nagybánya 1943, Vác 1943. A háború miatt külföldi kapcsolatai megszakadtak, behívták frontszolgálatra, ezért 1942 decemberében megválik a Tér és Forma szerkesztésétől.

A háború után a demokratizálódás idején jelentős közéleti tevékenységet folytatott. 1945–48 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, a Magyar Művészeti Tanács, és 1947-ben Kassák Lajos Alkotás című folyóiratának szerkesztőbizottsági tagja. 1947–49 között parasztpárti építésügyi államtitkár, az újjáépítés szervezése a feladata. 1948–49 között a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1949 után kiszorítják a közéletből, a Képzőművészeti Főiskola Építészeti Tanszékének rendes tanárává nevezik ki. 1951-től a TIPUSTERV-nél moduláris tervezéssel foglalkozik, majd az Országos Építésügyi Hivatalnál a nagy beruházások előkészítésében közreműködik. 1953-ban részt vett a Budapest városépítészeti kérdéseivel foglalkozó konferencián, ahol támadta az Engels térre tervezett városközpont sztálinista megalomániás vonásait. A fiaival Borbiró Tamással és Borbiró Miklóssal közösen utolsó műveként készített „Javaslatok Budapest városrendezésére” c. munkájában elsőként javasolja a Belvárosban sétáló utcahálózat kialakítását.

Díjai

Szakirodalmi munkásságát többször díjazták, 1926-ban Czigler-éremmel, 1932-ben Kéler Napóleon-díjjal A kislejtésű tetőszerkezetek című könyvéért, kislakásépítéssel foglalkozó cikkeiért Fittler-érmet kapott.

Posztumusz Ybl Miklós-díj 2010

Művei

Több kiállításon is szerepeltek tervei:

• a Budapesti XII. Nemzetközi Építész Kongresszus, (1930, Műcsarnok)
• Párizsi II. Modern Nemzetközi Építészeti Kiállítás (1933)

Kiállítás szervezései:

• „Hogyan építsünk?” építészeti propaganda kiállítás (1932)

Kiállítási épület tervei:

• a milánói Iparművészeti Kiállítás magyar pavilonja (Kaesz Gyulával, 1933)
• a RIMA kiállítási pavilonja 1938–41 között a BNV-n

Épületek

• Lakóház átalakítás, Budapest, Fortuna u. 9. 1921.
• Turistaház, Galyatető, 1921.
• Sportszálló, Tihany, (Mikle Károllyal) 1923.
• Magyar Királyi Posta és Távírda Palotája, Kaposvár (Bierbauer Istvánnal és Müller Pállal) 1924.
• Fővárosi ELMŰ Kelenföldi áramfejlesztőjének műhelye és toronyépülete, 1925–26.
• Belvárosi Tűzőrség, Budapest, (Reichl Kálmánnal) 1925–26.
• Központi Városháza egyenáramú alállomása, Budapest, 1926–27.
• Fővárosi ELMŰ Kelenföldi áramfejlesztőjének 30 KW-os kapcsolóháza, 1927–29.
• Say-villa, Balatonfüred, 1928.
• Fővárosi ELMŰ Hungária körúti transzformátor állomása, 1928-29.
• „Korszerű családi ház” a Budapesti Lakberendezési Vásáron, (Kósa Zoltánnal) 1931.
• Konti-villa a kislakásos mintatelepen, Budapest, Napraforgó u. 4. 1931.
• Fővárosi ELMŰ Kelenföldi áramfejlesztőjének III. kazánháza és a 30 KW-os kapcsolóház bővítése, 1931–34.
• A milánói Iparművészeti Triennálé magyar terme (Kaesz Gyulával) 1933.
• Sertésvágóhíd fedett rakodói, Budapest, 1933.
• Fővárosi ELMŰ Simor utcai alállomása, 1933–34.
• Budaörsi repülőtér forgalmi épülete (Králik Lászlóval) 1936–37.
• A RIMA Rt kiállítási pavilonja a BNV-n, 1938–1939–1940–1941.
• Pestlőrinci temető ravatalozója, Budapest, 1942.
• Magyar Királyi Téli Gazdaság Iskola, Csorna, 1942.
• A Wurm-udvar műemléki helyreállítása, Budapest, Dorottya u. 6., 1946.

Archívumok

Töredékesen fennmaradt hagyatéka (tervek, kéziratok, fotók, dokumentumok) két részletben 1969-ben és 1993-ban az Magyar Építészeti Múzeumba került. Néhány terve a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tervtárában is megtalálható. Építész irodájának bútorait az Iparművészeti Múzeumban őrzik.

Bibliográfia

A „Tér és Formában” megjelent írásait többféleképpen szignálta: B.V., B, Sz, Szerkesztő, Spectator, r.l.

Önálló kötetben megjelent írásai

• Neuere Unterschuchungen über Bramantes Plan für Sankt Peter. München, 1920.
• A régi Pest-Buda építészete. Budapest, 1920.
• A kislejtésű tetőszerkezetek. Budapest, 1932.
• Budapest városépítészeti problémái. Budapest, 1933.
• A magyar építészet története. Budapest, 1937.;
• Magyarország repülőgépről. Budapest, 1937.
• A magyar városrendezés eszközei és feladatai. Budapest, 1940.
• A kislakásos családiházak mintatevei. (sajtó alá rendezte). Budapest, 1941.;
• A magyar klasszicizmus építészete. Budapest, 1948.
• Romokból élet, magyar újjászületés (főszerkesztő). Budapest, 1948.
• Építészettörténet (egyetemi jegyzet). Budapest, 1949.
• Stílusváltozás a XV-XVI századi olasz és francia építészetben. Budapest, 1953.
• Debrecen. Budapest, 1954.
• Győr városépítéstörténete. (Valló Istvánnal). Budapest, 1956.
• A magyar összehasonlító háztudomány. Lapis angularis V. Szerk. Fehérvári Zoltán – Prakfalvi Endre Budapest 2003.

Róla szól

• Granasztói Pál: Emlékezés Borbiró Virgilre 1893-1956. Magyar Építőművészet 1956 255. o.
• Rados Jenő: Emlékezés Borbiró Virgilre. Magyar Építőművészet 1971. 51. p;
• Pusztai László: Tervek az OMF Építészeti Múzeumában. Magyar Építőművészet 1975. 59–61. o.
• Tészabó Julia: A Tér és Forma. In: Kritika 1981/11. 16–18. o.
• Fehérvári Zoltán: Borbiró Virgil (1893-1956) építészeti tevékenysége. Szakdolgozat, 1987. ELTE BTK Művészettörténeti Tanszék.