Bonnie Jeanne Dunbar

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bonnie Jeanne Dunbar

Bonnie Jeanne Dunbar Dr. (Sunnyside, Washington, 1949. március 3.–) amerikai űrhajósnő.

Életpálya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1971-ben a Washingtoni Egyetemen kerámia mérnöki diplomát szerzett. Egyetem után a Boeing Computer Services elemzője. 1973-1975 között elkészített diplomamunkájának (nátrium-béta-alumínium ionos diffúziója) eredményeként meghívást kapott Oxfordba, a Harwell Laboratóriumba. Kutatási területe a folyadékok viselkedése szilárd felületeken. Visszatérve Amerikába, a Kaliforniai Rockwell International Space vezető kutató mérnöke lett. Feladata volt az űrrepülőgépek termikus védelmi rendszeréhez tartozó berendezések és gyártási folyamatok elősegítése. Nem elhanyagolva a polgári felhasználás lehetőségeit. A NASA kötelékében repülésirányítóként szolgál a Lyndon B. Johnson Űrközpontban. Aktívan részt vállalt az űrrepülőgép programban. 1983-ben megvédte tudományos fokozatát (PhD). Pilótavizsgával rendelkezik, több mint 200 órát töltött egyedül a levegőben sportrepülőgéppel, másodmagával 700 órát a T–38 oktatógéppel, illetve 100 órát másodpilótaként a Cessna Citation Jet szállítógéppel.

1980. május 19-től részesült űrhajóskiképzésben. Öt űrszolgálat alatt összesen 50 napot, 8 órát és 24 percet töltött a világűrben. 1996-tól A NASA Nemzetközi Űrállomás (ISS) felkészítési programjának helyettes vezetője, elősegítendő az orosz-amerikai műveleteket, előkészítve a távlati programokat. 2005. szeptember 30-án köszönt el az űrhajósoktól. 2005-től a Washingtoni Űrhajózási Múzeum vezetője.

Űrrepülések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • STS–61–A a Challenger űrrepülőgép kilencedik repülése, küldetés specialista. Összesen 7 napot, 0 órát és 44 percet töltött a világűrben. Az első alkalom, hogy amerikai űrrepülőgépen más nemzetek (európai országok: Németország, Franciaország, Svájc és Hollandia) kutatói által összeállított (több mint 75 kutatási feladat) programot hajtottak végre. Feladat végrehajtás előtt Dunbar hat hónapot töltött Európában, felkészülve az űrbeli program irányítására.
  • STS–32 a Columbia űrrepülőgép kilencedik repülése, kutatásfelelős parancsnok. Összesen 10 napot és 21 órát töltött a világűrben. Műholdat állítottak pályára, begyűjtöttek felderítő műholdat. Program szerinti kísérleteket végeztek. Dunbar irányította a kutatási programot.
  • STS–50 a Columbia űrrepülőgép 12. repülése, küldetés specialista. Összesen 13 napot, 19 órát és 30 percet töltött a világűrben. A Mikrogravitációs Laboratórium–1 lehetőségeit kihasználva 12 órás váltásban két-két űrhajós folyamatosan végezte az előírt programot. Több mint 30 kísérletet, több mint 100 kutató programot hajtottak végre.
  • STS–71 az Atlantis űrrepülőgép repülése. küldetés specialista. Összesen 9 napot, 19 órát és 22 percet töltött a világűrben. Az első űrsikló, amelyik dokkolt a Mir-űrállomással. Az űrsiklót úgy alakították ki, hogy a csatlakozó modulja kompatibilis legyen az űrállomás fogadó moduljával. Kutatási program végrehajtását az űrsiklóban, a Mikrogravitációs Laboratórium–1-ben illetve a Mir űrállomáson végezték.
  • STS–89 az Endeavour űrrepülőgép repülése, küldetés specialista parancsnok. Összesen 8 napot, 19 órát és 48 percet töltött a világűrben. A nyolcadik Shuttle–Mir dokkolással több mint 9000 kilogramm tudományos felszerelést, logisztikai hardvert és vizet is szállított. Az előírt repülési, tudományos és kísérleti program felelőse.

Tartalék személyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szojuz TM–21 kutató-űrhajósnő

Szakmai sikerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Viselheti az űrhajós jelvényt. Több polgári kitüntetésben, valamint űrhajós szolgálati elismerésbe részesült.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]