Bonkáló Sándor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Bonkáló Sándor (Rahó, 1880. január 22.Budapest, 1959. november 3.) irodalomtörténész, szlavista.

Élete, és munkássága [szerkesztés]

Piarista gimnáziumba járt, majd elvégezte az ungvári Teológiai Líceumot. Felszentelésére nem került sor. Asbóth Oszkár irányításával szláv filológiát tanult. Szegeden, Gyöngyösön, Zalaegerszegen, Budapesten latint és németet tanított. 1917-től orosz nyelv és irodalom szakos magántanár, 1919 márciusától a Pázmány Péter Tudományegyetem rutén nyelv és irodalom tanszékének vezetője. 1924-től, tanszékének megszűnésétől nyugdíjas. Ezt követően is folytatta kutatásait. Számos tanulmányt írt, orosz klasszikusok műveit fordította magyarra. 1945-ben visszavették az egyetemre, de bírálta a zsdanovi kultúrpolitikát, ezért állásából felfüggesztették.

Bonkáló Sándor szláv tematikára írt műveinek korszakos jelentőségét 1945 után nem ismerték el. Nevét és a szlavisztika terén végzett munkásságát évtizedeken át azért is el kellett hallgatni a nagyközönség előtt, mert az 1930-as években szót emelt a sztálini despotizmus ellen, bírálta a szovjet kormány vallásellenességét, nemzetiségi politikáját, kifogásolta a trianoni békeszerződés következményeként Magyarországtól elszakított ruszin nép identitásától való megfosztását.

Kötetei [szerkesztés]

  • A rahói kisorosz nyelvjárás leíró hangtana (Gyöngyös, 1910)
  • A szlávok (Budapest, 1915)
  • A magyar rutének (Budapest, 1920)
  • Az ukrán mozgalom története 1917-1922 (Budapest, 1922)
  • Az orosz irodalom története I-II. (Budapest, 1926)
  • A kárpátaljai rutén irodalom és művelődés (Pécs, 1935)
  • A rutének (Budapest, 1940)

Forrás [szerkesztés]

  • Ruszin Világ IV. évfolyam, 35-36. szám, 2006 augusztus-szeptember