Bokros Birman Dezső

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Bokros Birman Dezső (Újpest, 1889. november 19.Budapest, 1965. január 24.) magyar szobrász- és festőművész, grafikus, illusztrátor; a Képzőművészek Szövetségének alelnöke; baleset áldozata. Ízlés- és formavilágát az egyiptomi, a görög, a reneszánsz szobrászat és saját korának stílusirányzatai alakították. A XX. század első felének egyik legkiválóbb magyar akt- és portrészobrásza.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A művészet számára nem a mesteriskolákban kezdődött, hanem a megélhetésért való küzdelem hamar a gyakorlati munkához kapcsolta, és csak dekoratív-szobrász segéd korában iratkozhatott be az Iparművészeti Főiskolára (1907), ahol a műhelygyakorlatát beszámítva azonnal a III. évfolyamra vették fel. Mesterei Mátrai Lajos és Maróti Géza – a XIX-XX. századforduló ismert épületszobrászai – egyéniségét nemigen formálták. Simay Imre éles kritikája pedig 1910-ben az iskola elhagyására kényszerítették. Az álom és a valóság közti szakadékot néha nem akarta tudomásul venni, a művészet szabadsága, és a megélhetési munkák okozta szakadékot nehezen tudta áthidalni, így saját dekoratív szobrászműhelyét rövidesen fel kellett számolnia.

1911-ben Párizsba utazott, és ott nagy nélkülözések közepette élve, hónapokat töltött a múzeumok tanulmányozásával, kisebb megrendelésekből élt. A viaszbábu-formálás és a Van Gogh-rajzok hamisítása közben (erről ő maga írt visszaemlékezésében) nem feledkezett meg a budapesti Munkácsy szoborpályázatról sem. Terve – Munkácsy aktban – általános megdöbbenést keltett az 1914-es kiállításon. Az elítélő bírálatokkal mit sem törődve Ruskicára utazott, hogy a márványfaragásban kellő gyakorlatot szerezzen.

Az első világháború idején korán besorozták, 1915-ben az orosz, majd később az olasz hadszíntéren teljesített katonai szolgálatot. Rövid ideig a sajtó hadiszállásra vezényelték, itt munkája mellett gyakran készített szoborvázlatokat, és mintázással is foglalkozott. A háborúban ismerte meg Szenes Árpádot.

1918 őszén Budapesten a KÉVE, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Egyesületében rendezték meg első gyűjteményes kiállítását. A tanácsköztársaság kulturális vezérkara felismerte tehetségét, és 4000 korona ösztöndíjban részesítette. Ám a tanácsköztársaság bukása után, ezen ösztöndíj elnyerése miatt, mint a „tanácsköztársaság kegyeltje” üldöztetés várta.

1920-ban Párizsba, majd Berlinbe emigrált. Tanulmányokat folytatott, elmélyült az ókori művészet – főképp a plasztikai művészet elemzésében. Az ekkor készült kisplasztikáit, Jób illusztrációit azután több helyen is kiállították, először 1922-ben a Graphisches Kabinettben, Berlinben, majd a Belvederében, s később Budapesten is.

1926-1932 között Csehszlovákiában, azon belül is a volt magyar felvidéken, a mai Szlovákia területén élt, azonban műveivel gyakorta hazalátogatott. Például 1927-ben Schreiber Hugóval a Tamás Galériában mutatkozott be, de járt Romániában és Jugoszláviában is, ahol Ivan Meštrović szobrászatával ismerkedett meg, később is igen nagyra tartotta. 1930-ban részt vett Párizsban a L'Art Francaise Indépendante kiállításán műveivel.

1932-től ismét Budapesten élt, ahol a művésztársakkal való napi kapcsolata szinte lételemévé vált. A szegényekkel, az elesettekkel, az önmaguk képviseletét felvállalni szociális helyzetük okán nem tudóakkal való együttérzés a képzőművészeti baloldal irányába terelte érdeklődését. Megalakulásától fogva tagja volt a Szocialista Képzőművészek Csoportjának, és több közös kiállításon is részt vett.

A második világháború nélkülözései, szenvedései, a bombázások őt sem kímélték. A háború számára betegséggel ért véget, amelynek egyik lezárásaként 1947-től fogva – érdemeinek elismeréseképpen – szociális nyugdíjat folyósítottak a részére. Alkotó kedve fizikai állapotának fokozatos javulásával párhuzamosan erősödött. 1947-ben az Európai Iskolában, majd a Művész galériában nyílt meg gyűjteményes kiállítása.

1948-ban Párizsban járt tanulmányúton, amely után hazatérve (kinn is maradhatott volna!) a Fővárosi Népművelési Központban mutatta be újabb alkotásait. A Pro Arte, majd pedig az elsőként odaítélt Kossuth-díjat kapta meg életműve elismeréséül.

Az 1950-es évek őt sem kímélték – haladó gondolkodású művész-kortársaihoz hasonlóan – mindössze néhány alkalom adódott számára, hogy megmutathassa egyetemes tudását. 1954-ben a Fényes Adolf teremben, majd a forradalom után, 1957-ben, a Műcsarnokban nyílt alkalma a nyilvános bemutatkozásra.

Műtermében őrzött alkotásait gyakran és szívesen mutatta be az alkalmi érdeklődőknek, az ötvenes és a hatvanas évek elején. Közéleti visszavonultságáról a kor kultúrpolitikája gondoskodott. 1965. január 24-én tragikus villamos-balesete után bekövetkezett halála azonban mély részvétet keltett mindazokban, akik szerették és értékelték munkásságát, akik pedig nem voltak kevesen.

Bokros Birman Dezső sírja Budapesten. Farkasréti temető: 33/3-1-20. Sírját saját műve díszíti.

Elek Arthur, Rabinovszky Máriusz, Lyka Károly, Kállai Ernő, Kassák Lajos, Mihályfi Ernő, Pogány Ö. Gábor írásai, kritikái és méltatásai kísérték végig az életét.

A Magyar Televízió, halála után egy posztumusz portréfilm elkészítésével népszerűsítette az életében elismerést alig-alig kivívó, nehézsorú művész munkásságát, 1966-ban, mely Vilt Tibor és Schaár Erzsébet műveiben lelt méltó folytatásra.

Művészetéről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szobrainak sima, vagy éppen rusztikus, mozgalmas felületei alapján jellegzetes stílus periódusokat különböztetnek meg a művészettörténészek. A váltakozás elsősorban a harmincas évek végén következik be. Első fontos munkája a Ruskicán készült Alvó lány című márvány-szobra. Számtalan női portré, leányka fejszobrai zártságukkal fogják meg a nézőt. Férfiképmásainál kitűnő érzékkel rendelkezik a karakter megragadásához. Megrendelésre készült mintázásai épp úgy az életmű részét adják, mint a barátokról, ismerősökről készült szobrok. A Kalapos önarckép (1927), és az Öregkori önarcképe (1955) művészettörténeti jelentőségű alkotások, épp úgy mint az 1944-ben elkészült Rokkant katona című mintázása. A Don Quijoteval a magányos hetyketartású férfiakt sorozata veszi kezdetét. Az 1920-as évek kezdetén számos tömzsi, vastag végtagú, ruhátlan tornász alak mintázása kapcsán képez egy önálló, de kissé egyiptomias és kubista jellegű korszakot. Későbbi alakmintázásain is a test tömegének megragadását tartja szem előtt, a ruhák redői pusztán jelzésértékűek alkotásain. Ilyen formán sokan elsősorban a hazai kubizmus plasztikai képviselőjének tartják.[1]
Szobrai egy része megtalálható a Magyar Nemzeti Galériában Budapesten és az István Király Múzeumban Székesfehérvárott, több jelentős munkája azonban a nagyobb magángyűjteményeket gazdagítja.

Szobrai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alvó lány (1916) (márvány, magasság: 133 cm) (MNG)
  • Guggoló nő (1921) (bronz, magasság: 20 cm) (magántulajdonban)
  • Ölelkezők (1923) (bronz, magasság: 30 cm) (magántulajdonban)
  • László Mihály (1923) (bronz, magasság: 36 cm) (Kiscelli Múzeum, Budapest)
  • Ady-fej (1924) (bronz, magasság: 35,5 cm) (MNG)
  • Szágelné (1927) (bronz, magasság: 30 cm) (magántulajdonban)
  • Kalapos önarckép (1927) (bronz, magasság: 27 cm) ( MNG)
  • Don Quijote (1929) (Bronz, magasság: 117 cm) (MNG)
  • Teremtés (1932) (bronz, magasság: 44 cm) (MNG)
  • Schultheisz Baba (portrészobor)(1932) (Bronz, magasság: 24 cm) (magántulajdonban)
  • Madame Sans Gène (1934) (bronz, magasság: 33,5 cm) (JPM, Pécs)
  • Köszöntő (1935) (bronz, magasság: 39, 5 cm) (MNG)
  • Pán Imréné portrészobra(1935) (bronz, magasság: 36 cm) (magántulajdonban)
  • Kubikos (1941) (bronz, magasság: 16 cm) (MNG)
  • Napba néző bányász (1941) (bronz, magasság: 37 cm) (magántulajdonban)
  • Tékozló fiú (1941) (Bronz, magasság: 34 cm) (István Király Múzeum, Székesfehérvár)
  • Tomi (portrészobor) (1942) (bronz, magasság: 25 cm) (MNG)
  • Aszfaltozó (1943) (Bronz, magasság: 19,6 cm) (MNG)
  • Ruth és Noémi 1944 (Bronz, magasság: 25 cm) (István Király Múzeum, Székesfehérvár)
  • Rokkant katona (1944) (bronz, magasság: 27 cm) (MNG)
  • A Duna-völgyi népek kórusa (1946) (bronz, magasság: 23,5 cm) (MNG)
  • Dózsa György (1946) (bronz, magasság: 40 cm) (István Király Múzeum, Székesfehérvár)
  • Nő teknősbékával (1947) (Bronz, magasság: 25 cm) (magántulajdonban)
  • Gáspár Endre portrészobra (1947) (bronz, magasság: 32 cm) (MNG)
  • Bukor Béla portrészobra (1948) (bronz, magasság: 32 cm) (MNG)
  • Kötényes fiú (Munkásfiú) (1957) ([gipsz, magasság: 70 cm) (István Király Múzeum, Székesfehérvár)
  • Mednyánszky (egész alakos szobor) 1955 (bronz, magasság: 36 cm) (MNG)
  • Halászfiú (1955) (bronz, magasság: 24 cm) (István Király Múzeum, Székesfehérvár)
  • Meditáló (1960) (bronz, magasság: 89 cm) (István Király Múzeum, Székesfehérvár)
  • Bartók portrészobra (1961) (gipsz, magasság: 30 cm) (István Király Múzeum, Székesfehérvár)
  • Álló férfi (1964) (bronz, magasság: 84 cm) (István Király Múzeum, Székesfehérvár)

Plakettjei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Önarckép (1939) (Gipsz, 11 x 11 cm) (magántulajdonban)
  • És vidd magaddal… 1940 (Gipsz, 16,5 cm) (István Király Múzeum, Székesfehérvár)

Grafikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Társasági tagság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emléktábla Bokros Birman Dezső, Hincz Gyula, Pap Gyula és Vedres Márk emlékére

Díjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bokros Birman Dezső önéletírása – kézirat
  • Eisler Mihály József: Bokros Birman Dezső – Nyugat, VII-1914. I. sz. 431-432. old.
  • Elek Artúr: Bokros Birman Dezső szobrász – Nyugat, XVI-1923, 709-710.
  • Kassák Lajos: Bokros Birman Dezső szobrász albuma – Nyugat, XXI.-1928. 767-768. old.
  • Bokros Birman Dezső szobrász, Bp., 1928. – Kállai Ernő előszavával
  • Bokros Birman Dezső kiállításának katalógusa, 1943. Tamás Galéria, Kállay Ernő előszavával
  • Bokros Birman Dezső, Bp., 1949.
  • Bokros Birman Dezső legújabb műveinek kiállítása – katalógus, 1949. Rabinovszky Máriusz előszavával
  • Bokros Birman Dezső kiállítása – 1954.
  • Bokros Birman Dezső emlékkiállítása – Katalógus, 1969. Magyar Nemzeti Galéria
  • Baki Miklós (Szíj Béla): Bokros Birman Dezső – Művészet, 1968. 10. sz.
  • Németh Lajos: Modern magyar művészet. Bp., 1968. 102-103. old.
  • Kovalovszky Márta: Bokros Birman – Corvina Kiadó, Bp., 1971./ A Művészet kiskönyvtára „64”

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bokros Birman Dezső emlékkíállításának katalógusa. Budapest : 1969, Magyar Nemzeti Galéria kiadásában. Csap Erzsébet bevezető szövege nyomán.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bokros Birman Dezső témájú médiaállományokat.
  1. Kontha Sándor az expresszionizmus leghatásosabb magyar képviselőjének tartja. L. Művészeti lexikon. 1. köt. Budapest : Akadémiai, 1965. 262. o.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]