Bohémélet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Bohémélet Giacomo Puccini négyfelvonásos operája. A szöveget Henri Murger „La vie de Bohéme” című műve nyomán Puccini útmutatásait követve Luigi Illica és Giuseppe Giacosa írta. Az ősbemutató Arturo Toscanini vezénylésével 1896. február 1-jén volt a torinói Teatro Reggio színházban. A játékidő két óra.

1897-ben Ruggero Leoncavallo is komponált egy Bohéméletet, azonban a Puccini-féle verzió sokkal nagyobb népszerűségre tett szert.

A mű története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bohéméletet pontosan három évvel a Manon Lescaut bemutatója után, ugyanabban a színházban mutatták be ugyancsak Toscanini vezénylésével, de annál kisebb sikerrel. Később azonban Palermóban nagy diadalt aratott, s attól kezdve világszerte játszották. Párizsban 1989-ben mutatták be a „legpárizsibb” operát, ami minden eddigi sikert felülmúlt.

A Bohémélet opera vetett véget Leoncavallo és Puccini éveken át tartó barátságának, ugyanis Leoncavallo előbb felkínálta Puccininek a „Bohémek” librettóját, az azonban nem tartott rá igényt, így Leoncavallo maga zenésítette meg. Később, miután megtudta, hogy barátja megzenésítette ugyanazt a témát, többé nem állt szóba vele.

Szerepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerep Hang Az ősbemutató előadói, 1896, február 1,
(Karmester: Arturo Toscanini)
Rodolfo, egy költő tenor Evan Gorgo
Mimì, hímzőnő szoprán Cesira Ferrani
Marcello, egy festő bariton Tieste Wilmant
Schaunard, zenész bariton Antonio Pini-Corsi
Colline, filozófus basszus Michele Mazzara
Musetta, egy énekesnő szoprán Camilla Pasini
Benoît, háztulajdonos basszus Alessandro Polonini
Alcindoro, városi tanácsos basszus Alessandro Polonini
Parpignol, játékárus tenor Dante Zucchi
Fináncőrmester basszus Felice Fogli
diákok, midinettek, polgárok, árusok, katonák, pincérek, zenészek, kofák, gyerekek.

A cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Helyszín: 1830., Párizs

I. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Színhely: a bohémek padlásszobája

A helyszín egy nyomorúságos, rendetlen és hideg padlásszoba, négy ággyal, négy székkel, egy asztallal és egy mosdóval. Az ablakból Párizs háztetői, kéményei látszanak. A függöny scherzo témára megy fel. A szobában Rodolfo és Marcello fagyoskodik. Rodolfo egy verssel küszködik, amit egy lap rendelt meg tőle, Marcello pedig a hidegtől gémberedett ujjakkal egy festményen dolgozik, melynek címe: Átkelés a Vörös-tengeren. Rodolfo feláll és a kialvó tűzbe dobja egyik vaskos drámáját, majd az ablakból nézi Párizst. Megérkezik üres kézzel Colline: karácsony van és az összes zálogház zárva tart. Rögtön utána azonban Schaunard is megérkezik étellel teli kosarakkal, sőt némi pénzt is hoz. Schaunard két napig zongorázott valakinek, aki a szomszéd papagájának zajától szeretett volna megszabadulni. A problémát azonban megoldotta a szakácsnő egy késsel.

Az éhes bohémek leülnek enni, közben Schaunard felajánlja, hogy megvendégel mindenkit a közeli Momus kávéházban. Erre belép a háztulajdonos és az elmaradt lakbért követeli. Leitatják, mire az öreg a régi szerelmi kalandjait kezdi mesélni, a fiatalok felháborodást színlelnek és kidobják.

Rodolfo otthon marad, hogy befejezze a versét, a többiek nagy zajjal elvonulnak. Alig kezd neki a munkájának, megjelenik az ajtóban a szomszéd szoba lakója, a hímzőnő Mimì. Mimì megérkezésével az addig vidám zene lírai, szomorkás hangulatúvá válik. Mimì tüdőbajos, ezért felfelé jövet a sok lépcsőtől nagyon elfáradt. Rodolfo vízzel locsolja az arcát, majd amikor a huzat eloltja Mimì gyertyáját, Rodolfo is elfújja az övét. A holdvilágos szobában beszélgetni kezdenek: először Rodolfo mutatkozik be, majd Mimì meséli el az életét (Sì, mi chiamano Mimì ária). A kettejük áriája az egyik legszebb olasz ária (O soave fanciulla ária). Ezt követően elindulnak, hogy csatlakozzanak a többiekhez.

II. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Színhely: a Latinnegyed (Quarter Latin)

A felvonást gyors akkordmenetek vezetik be három trombitán, az utcán árusok kínálják portékájukat. A társaság a Latinnegyed szívében, a Momus kávéházban ünnepli a karácsonyt. Rodolfo egy rózsaszín kendőt vásáról Mimìnek, majd csatlakoznak ők is a kávéházi társasághoz, ahol Rodolfo a következő szavakkal mutatja be Mimìt: „Amíg kezem verseket írkál,/ Ujjai közt virág terem, /És mindkettőnk szívében/ – Szerelem!”

Fafúvós scherzo témára egy öregedő gavallér társaságában megjelenik Marcello egykori csapodár szerelme: Musetta. Musetta mögött ajándékcsomagokkal megrakodva a gavallér, Alcindoro. Megpillantva Marcellót, Musetta eldönti, hogy visszahódítja, és szűk cipőjére panaszkodva megszabadul Alcindorotól, akit elküld, hogy vigye el a cipőjét kitágításra. Marcello és Musetta szenvedélyesen átöleli egymást, majd az egész társaság felkerekedik, azonban előtte odaszólnak a pincérnek, hogy mindjárt visszajön az öregúr és majd ő fizet.

A jelenet végén egy kisebb katonai zenekar vonul át a színen, a jelenélevők éneklik az induló dallamát, majd a bohémek és Musetta távoznak. Alcindoro visszatér és bosszúsan kifizeti a számlát, majd ő is távozik.

III. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Helyszín: a Barriére d’Enfer Párizs határában

Ködös, hideg hajnal a párizsi Barriére d’Enfer környékén. A szomszédos kocsmából mulatozás hangjai hallatszanak ki; a zenekari gordonkák d-moll tremolói fölött fafúvósok kvintmenetei hallatszanak. A zene a sivár tájjal tökéletes összhangban van. Az utcán utcaseprők, kofák és tejesasszonyok vannak. Megjelenik Mimì, aki hallotta, hogy Marcello a kocsmában fest, így Rodolfo is itt van. Kihívja Marcellót és arról panaszkodik, hogy Rodolfo állandó féltékenységgel gyötri és el akar válni tőle. Marcello megígéri, hogy megpróbál segíteni, Mimì megköszöni és úgy tesz ,mintha elmenne, közben elbújik egy közeli fa mögött. Rodolfo némi noszogatás után bevallja, hogy ő ma is ugyanúgy szereti Mimìt, azonban Mimì halálos beteg és jobb lenne neki, ha olyasvalakit találna, aki jobb körülményeket tud biztosítani számára mint ő. Mimì hangos zokogásban tör ki, mire a többiek észreveszik őt a fa mögött. A lány beleegyezik a válásba, csupán annyit kér, hogy halasszák tavaszra. Közben kilép a kocsmából Musetta is, gyönyörű madrigálkvartett kezdődik; Mimì és Rodolfo a líra hangján énekel, Musetta kacagva, Marcello mérgelődve. Majd Mimì és a költő átölelik egymást és a kezdődő hóesésben hazaindulnak, Marcello és Musetta összevesznek.

IV. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Helyszín: a bohémek padlásszobája

Az első felvonásból ismert padlásszobában Rodolfo verset írt, Marcello fest. Kettősük a szerelemről szól. Megérkezik Schaunard és Colline is, majd leülnek sózott heringet enni, mellé vizet isznak. A társaság vidám hangulatban van, táncolnak és viccelődnek, majd beront a szobába Musetta, aki közli velük, hogy Mimì már nagyon beteg, haldoklik, és itt szeretne meghalni, ahol egyszer nagyon boldog volt.

Musetta odaadja a fülbevalóját Marcellónak, hogy adja el, a pénzből pedig hozzon orvost és bort. Colline elbúcsúzik a kabátjától (Kabátária), majd elviszi a zsibárushoz. Mimì és Rodolfo szerelmük legszebb pillanatairól énekelnek.

Visszajönnek a bohémok Musettával, hoznak mindent, még egy muffot is, amire Mimi már régóta vágyott. Mimì bedugja két kezét a muffba, majd csendesen meghal. Rodolfo az ablakon néz kifelé, így ő értesül utoljára a lány haláláról. „Mimì, Mimì” ordítja, és a halott lányra borul, miközben a zenekar cisz-moll gyászzenét játszik.

Ismertebb áriák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • "Che gelida manina" (Ó, mily hideg e kis kéz) – Rodolfo I. felvonás
  • "Sì, mi chiamano Mimì" (Úgy hívnak, hogy Mimì) – Mimì I. felvonás
  • "O soave fanciulla" (Ó, te gyönyörű lányka) – Rodolfo & Mimì I. felvonás
  • "Quando me n'vo soletta per la via" (Amikor egyedül sétálok az utcán) – Musetta II. felvonás
  • "Donde lieta uscì al tuo grido d'amore" (Honnan vígan kiröppent a kebledre szállva) – Mimì III. felvonás
  • "O Mimì, tu più non torni" (Ó Mimì, vissza térsz-e még?) – Rodolfo és Marcello IV. felvonás
  • "Vecchia zimarra" (Kabátária) – Colline IV. felvonás
  • "Sono andati? Fingevo di dormire" (Nincs itt senki? Azt hitték, ugye, alszom…) – Mimì IV. felvonás

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Till Géza: Opera. Zeneműkiadó, Budapest 1973
  • Bohémélet. In. 55 Híres Opera, Móra Könyvkiadó 2003

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]