Bognár Géza (villamosmérnök)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bognár Géza
Született 1909. december 3.
Budapest
Elhunyt 1987. február 7. (77 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása villamosmérnök,
egyetemi oktató

Bognár Géza (Budapest, 1909. december 3.Budapest, 1987. február 7.) kétszeres Kossuth-díjas villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Csaknem három évtizeden keresztül, 1950-től 1977-ig volt a Távközlési Kutatóintézetben folyó tudományos-mérnöki munka meghatározó alakja. Nevéhez fűződik a mikrohullámú rádió-összeköttetések hazai fejlesztésének elméleti és gyakorlati megalapozása.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1937-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 1938-ban a budapesti Posta Kísérleti Állomás fejlesztőmérnöke lett, később osztályvezetőként dolgozott az intézetben 1950-ig. 1950-ben a Távközlési Kutatóintézet igazgatóhelyettesévé nevezték ki, 1970-től 1976-ig pedig az intézet tudományos igazgatója volt. 1977-ben vonult nyugállományba. Kutatómunkájával párhuzamosan a Budapesti Műszaki Egyetemen is oktatott megbízott előadóként.

1970 novembere és 1975 márciusa között a Magyar Szocialista Munkáspárt központi bizottságának (MSZMP KB) tagjaként tevékenykedett. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pályája elején a rádiótechnikai mérőműszerek tanulmányozásával foglalkozott, nagyfrekvenciás mérési eredményei gyakorlati alkalmazásával hozzájárult a hazai rádiólétesítmények második világháború utáni újjáépítéséhez és fejlesztéséhez. Az 1940-es években munkatársaival demonstrációs céllal kifejlesztette az első magyar távolbalátó vevőkészüléket (tkp. televíziót) és rádiólokátort, valamint összefoglalta a radartervezés lehetséges módozatait.

A későbbi években a híradástechnikán belül mérnöki munkássága középpontjában a mikrohullámú átvitelen alapuló hírközlési rendszerek, az irányított mikrohullámú rádió-összeköttetések tervezése és fejlesztése állt. Willoner Gedeonnal együtt megteremtették az időosztású sokcsatornás – azaz az egyetlen csatornán több információ egyidejű továbbítására alkalmas – mikrohullámú rádió-összeköttetések elméleti alapjait. Behatóan foglalkozott a mikrohullámú távközlési rendszerek több részletkérdésével, így például e berendezések elektroncső-követelményeivel és információkapacitásuk növelésének elméleti lehetőségeivel. Kísérleti eredményei gyakorlati alkalmazásával sikeresen fejlesztette ki a tizenkét csatornás átviteli rendszer technikáját. Ő irányította annak a szakembergárdának a munkáját, amelynek feladata a 4000, 6000, 8000 megaherzes frekvenciatartományban működő mikrohullámú rádióberendezések megtervezése volt.

Pályája során egyetemi jegyzeteket és számos szakcikket publikált, emellett részt vett az 1972-től a magyar és a szovjet tudományos akadémia gondozásában megjelenő Problems of Control and Information Theory című szaklap szerkesztésében.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Farkasréti temető Urnaháza. Itt található Bognár Géza urnafülkéje is.

1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1958-ban rendes tagjává választották. 1956 és 1960 között a tudományos testület titkára, 1960 és 1964 között főtitkárhelyettese, 1973 és 1976 között pedig alelnöke volt. 1964-től 1970-ig a Műszaki Tudományok Osztályának titkári, 1970-től 1973-ig elnöki tisztét töltötte be, emellett részt vett az MTA Nemzetközi Kapcsolatok, valamint Távközlési Rendszerek Bizottságában folyó munkában is. 1980-ban a Lengyel Tudományos Akadémia külső tagjává választották.

Szerepet vállalt több egyéb hazai tudományos, tudománypolitikai testület munkájában. Így 1962-től haláláig tagja, majd elnökségi tagja volt az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak, illetve a Tudományos és Felsőoktatási Tanácsnak. 1963-tól 1984-ig közreműködött az Állami és Kossuth-díj Bizottság tevékenységében. 1966-tól haláláig töltötte be a Nemzetközi Rádiótudományi Unió (URSI) magyar nemzeti bizottságának elnöki tisztét, de tagja volt a Tudományos Uniók Nemzetközi Tanácsa (ICSU) nemzeti bizottságának, a Műszaki Kutatásokat Koordináló Tanácsnak, valamint a Híradástechnikai Tudományos Egyesület elnökségének is.

1949-ben rádiótechnikai fejlesztései elismeréseként a Kossuth-díj első fokozatát ítélték neki. 1956-ban Willoner Gedeonnal megosztva a Kossuth-díj második fokozatát kapták meg a sokcsatornás mikrohullámú rádió-összeköttetések fejlesztése terén végzett kísérleti és gyakorlati munkájukért. 1971-ben, illetve 1975-ben a Puskás Tivadar-díj, 1976-ban az Akadémiai Aranyérem kitüntetettje lett. Emellett több állami díj birtokosa volt: a Magyar Munka Érdemrend bronz (1948), illetve ezüst fokozata (1950), a Munka Érdemrend (1958, 1960), a Munka Érdemrend arany fokozata (1969), a Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének második fokozata (1975) és a Szocialista Magyarországért Érdemrend (1979).

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sokcsatornás irányított sugárzású rádió távközlési rendszerek: A Budapesti Műszaki Egyetem 4. évf. gyengeáramú vill. mérnökhallgatói számára. Összeáll. Laszip Sándor. Budapest: Tankönyvkiadó. 1951.  
  • Irányított sugárzású távközlési rendszerek. Összeáll. Kollányi Miklós. Budapest: Mérnöki Továbbképző Intézet. 1952.  

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 73., 257. o. ISBN 963-05-4420-2
  • Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963056422X   (néhány téves adattal)
  • Magyar nagylexikon IV. (Bik–Bz). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1995. 209. o. ISBN 9630569280  
  • Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 252. o.
  • Új magyar életrajzi lexikon I. (A–Cs). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 806–807. o. ISBN 9635474148  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 161–162. o.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]