Bognár Géza (villamosmérnök)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bognár Géza
Született 1909. december 3.
Budapest
Elhunyt 1987. február 7. (77 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása villamosmérnök,
egyetemi oktató
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bognár Géza témájú médiaállományokat.

Bognár Géza (Budapest, 1909. december 3.Budapest, 1987. február 7.) kétszeres Kossuth-díjas villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Csaknem három évtizeden keresztül, 1950-től 1977-ig volt a Távközlési Kutatóintézetben folyó tudományos-mérnöki munka meghatározó alakja. Nevéhez fűződik a mikrohullámú rádió-összeköttetések hazai fejlesztésének elméleti és gyakorlati megalapozása.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1937-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 1938-ban a budapesti Posta Kísérleti Állomás fejlesztőmérnöke lett, később osztályvezetőként dolgozott az intézetben 1950-ig. 1950-ben a Távközlési Kutatóintézet igazgatóhelyettesévé nevezték ki, 1970-től 1976-ig pedig az intézet tudományos igazgatója volt. 1977-ben vonult nyugállományba. Kutatómunkájával párhuzamosan a Budapesti Műszaki Egyetemen is oktatott megbízott előadóként.

1970 novembere és 1975 márciusa között a Magyar Szocialista Munkáspárt központi bizottságának (MSZMP KB) tagjaként tevékenykedett. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pályája elején a rádiótechnikai mérőműszerek tanulmányozásával foglalkozott, nagyfrekvenciás mérési eredményei gyakorlati alkalmazásával hozzájárult a hazai rádiólétesítmények második világháború utáni újjáépítéséhez és fejlesztéséhez. Az 1940-es években munkatársaival demonstrációs céllal kifejlesztette az első magyar távolbalátó vevőkészüléket (tkp. televíziót) és rádiólokátort, valamint összefoglalta a radartervezés lehetséges módozatait.

A későbbi években a híradástechnikán belül mérnöki munkássága középpontjában a mikrohullámú átvitelen alapuló hírközlési rendszerek, az irányított mikrohullámú rádió-összeköttetések tervezése és fejlesztése állt. Willoner Gedeonnal együtt megteremtették az időosztású sokcsatornás – azaz az egyetlen csatornán több információ egyidejű továbbítására alkalmas – mikrohullámú rádió-összeköttetések elméleti alapjait. Behatóan foglalkozott a mikrohullámú távközlési rendszerek több részletkérdésével, így például e berendezések elektroncső-követelményeivel és információkapacitásuk növelésének elméleti lehetőségeivel. Kísérleti eredményei gyakorlati alkalmazásával sikeresen fejlesztette ki a tizenkét csatornás átviteli rendszer technikáját. Ő irányította annak a szakembergárdának a munkáját, amelynek feladata a 4000, 6000, 8000 megaherzes frekvenciatartományban működő mikrohullámú rádióberendezések megtervezése volt.

Pályája során egyetemi jegyzeteket és számos szakcikket publikált, emellett részt vett az 1972-től a magyar és a szovjet tudományos akadémia gondozásában megjelenő Problems of Control and Information Theory című szaklap szerkesztésében.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Farkasréti temető Urnaháza. Itt található Bognár Géza urnafülkéje is.

1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1958-ban rendes tagjává választották. 1956 és 1960 között a tudományos testület titkára, 1960 és 1964 között főtitkárhelyettese, 1973 és 1976 között pedig alelnöke volt. 1964-től 1970-ig a Műszaki Tudományok Osztályának titkári, 1970-től 1973-ig elnöki tisztét töltötte be, emellett részt vett az MTA Nemzetközi Kapcsolatok, valamint Távközlési Rendszerek Bizottságában folyó munkában is. 1980-ban a Lengyel Tudományos Akadémia külső tagjává választották.

Szerepet vállalt több egyéb hazai tudományos, tudománypolitikai testület munkájában. Így 1962-től haláláig tagja, majd elnökségi tagja volt az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak, illetve a Tudományos és Felsőoktatási Tanácsnak. 1963-tól 1984-ig közreműködött az Állami és Kossuth-díj Bizottság tevékenységében. 1966-tól haláláig töltötte be a Nemzetközi Rádiótudományi Unió (URSI) magyar nemzeti bizottságának elnöki tisztét, de tagja volt a Tudományos Uniók Nemzetközi Tanácsa (ICSU) nemzeti bizottságának, a Műszaki Kutatásokat Koordináló Tanácsnak, valamint a Híradástechnikai Tudományos Egyesület elnökségének is.

1949-ben rádiótechnikai fejlesztései elismeréseként a Kossuth-díj első fokozatát ítélték neki. 1956-ban Willoner Gedeonnal megosztva a Kossuth-díj második fokozatát kapták meg a sokcsatornás mikrohullámú rádió-összeköttetések fejlesztése terén végzett kísérleti és gyakorlati munkájukért. 1971-ben, illetve 1975-ben a Puskás Tivadar-díj, 1976-ban az Akadémiai Aranyérem kitüntetettje lett. Emellett több állami díj birtokosa volt: a Magyar Munka Érdemrend bronz (1948), illetve ezüst fokozata (1950), a Munka Érdemrend (1958, 1960), a Munka Érdemrend arany fokozata (1969), a Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének második fokozata (1975) és a Szocialista Magyarországért Érdemrend (1979).

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sokcsatornás irányított sugárzású rádió távközlési rendszerek: A Budapesti Műszaki Egyetem 4. évf. gyengeáramú vill. mérnökhallgatói számára. Összeáll. Laszip Sándor. Budapest: Tankönyvkiadó. 1951.  
  • Irányított sugárzású távközlési rendszerek. Összeáll. Kollányi Miklós. Budapest: Mérnöki Továbbképző Intézet. 1952.  

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 73., 257. o. ISBN 963-05-4420-2
  • Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963056422X   (néhány téves adattal)
  • Magyar nagylexikon IV. (Bik–Bz). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1995. 209. o. ISBN 9630569280  
  • Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 252. o.
  • Új magyar életrajzi lexikon I. (A–Cs). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 806–807. o. ISBN 9635474148  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 161–162. o.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]