Bogárdi János

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bogárdi János
Bogner János (1934-ig)
Életrajzi adatok
Született1909. június 11.
Torontáltorda
Elhunyt1998. november 18. (89 évesen)
Budapest
SírhelyFarkasréti temető
Születési neveBogner János
Ismeretes mint
  • vízépítő mérnök
  • hidrológus
IskoláiBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Magyar Királyi József Műegyetem, Budapest (1931)
Pályafutása
Szakterülethidrológia
Kutatási területhidraulika, hidrometria, a folyami hordalékszállítás kérdései
Tudományos fokozatműszaki doktor (1942),
műszaki tudományok doktora (1952)
Munkahelyek
Budapesti Műszaki Egyetemóraadó tanár (1945–47), egyetemi magántanár (1947–49), egyetemi tanár (1962–79)
Országos Vízjelző Szolgálat, Budapestfőmérnök (1941–45), igazgató (1945–52), szolgálatvezető (1952–95)
Szakmai kitüntetések
Széchenyi-díj (1993)
Akadémiai tagságMTA levelező (1962), rendes tag (1973)

Bogárdi János (Torontáltorda, 1909. június 11.Budapest, 1998. november 18.) Széchenyi-díjas magyar vízépítő mérnök, hidrológus, egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Hidrológiaihidraulikai munkássága középpontjában a folyami hordalékmozgás törvényszerűségeinek vizsgálata, dinamikai jellemzőinek és mennyiségi mutatóinak méréselmélete állt. Ötven éven keresztül (1945–1995) volt az Országos Vízjelző Szolgálat vezetője.

Életútja[szerkesztés]

Szülei Bogner János és Schiller Etel voltak. Középiskolai tanulmányait Nagybecskereken fejezte be 1927-ben, majd a Magyar Királyi József Műegyetemen szerzett építőmérnöki oklevelet 1931-ben. 1931–1933-ban különböző mérnöki magáncégek alkalmazásában állt. 1933-ban a folyammérnöki hivatalnál helyezkedett el, s előbb a nyíregyházi, majd 1935-től 1940-ig a győri kirendeltség mérnöke volt. Időközben 1937–1938-ban amerikai ösztöndíjjal az Iowai Egyetemen tanult tovább, s ennek befejeztével megszerezte a mesterfokozatot. 1941-től 1945-ig a Földművelésügyi Minisztérium alá tartozó Vízrajzi Intézet főmérnöke volt. Mérnöki munkájával párhuzamosan sok energiát fordított az önképzésre: 1937-ben vette át jogászi végbizonyítványát a Kecskeméti Református Teológián és Jogakadémián, 1939-ben gazdaoklevelet szerzett a Magyaróvári Királyi Gazdasági Akadémián, műszaki doktori értekezését pedig 1942-ben védte meg a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

1945-ben kinevezték a Vízrajzi Intézet – 1952 utáni nevén Országos Vízjelző Szolgálat – vezetőjévé, s egészen 1995-ig irányította az itt folyó munkát. Ezzel párhuzamosan 1945-től a fővárosi műegyetemen óraadó, majd helyettes tanárként, 1947-től 1949-ig magántanárként oktatott. 1952 és 1962 között a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet kísérleti osztályát vezette, 1955-től egyidejűleg a hidraulikai laboratóriumban folyó munkát is irányította. 1962-ben az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem, majd az 1967-es műegyetemi integrációt követően 1979 decemberi nyugdíjazásáig a Budapesti Műszaki Egyetem I. számú vízépítési tanszékének egyetemi tanára, 1980-tól a tanszék tudományos tanácsadója volt. Pályája során több külföldi egyetemen megfordult vendégprofesszorként: 1964–1965-ben az egyesült államokbeli Iowai, Utahi és Coloradói Egyetemeken, 1966 és 1978 között évenkénti rendszerességgel a Padovai Egyetemen volt vendégprofesszor, emellett előadott a belgrádi (1967, 1970), a bécsi (1968, 1972, 1975), a grazi (1970) és a karlsruhei (1974) műszaki egyetemeken is. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) szakértőjeként több ízben járt külföldi tanulmányúton (Belgrád, Róma stb.).

Felesége Perl Magda volt. 1941-ben kötött házasságukból három gyermek született: János – Jonos J. Bogardi néven németországi vízgazdálkodási mérnök, a karlsruhei egyetem professzora –, Magda és Mária.

Munkássága[szerkesztés]

Magáncégek és folyammérnöki hivatalok mérnökeként az 1930-as években elsősorban gyakorlati, mérnöki tevékenysége volt jelentős. 1931-ben a nicki Rába-duzzasztómű építésénél, 1932-től a Hanság-főcsatorna kotrási munkálatainál dolgozott. 1933 után a Tisza szabályozásának kérdéseivel, árvíz- és belvízvédelmi, kisvíz-szabályozási feladatokkal foglalkozott. 1940–1941-ben építésvezetőként közreműködött a dunai árvíz elleni védekezés munkálataiban, s elkészítette a BudapestPaks közötti folyószakasz általános szabályozási tervét. A Vízrajzi Intézet, majd az Országos Vízjelző Szolgálat főmérnökeként, illetve vezetőjeként tevékenységének hangsúlyos része a szervezési feladatok (vízállásjelentés és -előrejelzés, árvízmentesítés, jégtelenítés stb.) mellett az elméleti hidrológiai, hidraulikai és hidrometriai kutatás lett.

Már az 1930-as évek közepétől foglalkoztatta a folyami hordalékmozgás kérdéskörének számos vonatkozása, s ez irányú kutatásai végigkísérték egész pályáját. Az Iowai Egyetemre 1938-ban A folyóvíz által szállított kavicsok címmel nyújtotta be értekezését. Pályája későbbi szakaszában a Tisza tiszalöki folyószakaszán tanulmányozta a lebegtetett hordalékok mozgásának sajátosságait, s modellkísérletek segítségével kidolgozta a hordalékszállítás mennyiségi változásának, a meder állandóságának számítására alkalmas mérlegegyenleteket, továbbfejlesztette a hidromechanikai modell- vagy kismintakísérletek elméleti alapjait. Tanulmányozta a folyami roncsok (pl. a felrobbantott budapesti Duna-hidak) vízduzzasztó hatását, a folyami víztározók feliszapolódási folyamatait. Nevéhez fűződik a magyarországi folyóvizek hordalékszállítását mérő országos törzshálózat megszervezése.

Emellett behatóan tanulmányozta a belvízrendezéshez elengedhetetlen lefolyási tényezőket, a levezetendő vízmennyiség függvényében kidolgozta a fajlagos vízhozam korrelációszámítási eljárását, amely a felszíni vízelvezető csatornák tervezése és telepítése során alkalmazható. A talajvíz változásának, dinamikájának törvényszerűségeit vizsgálva egyebek mellett felismerte a meteorológiai tényezők és a talajvíztükör összefüggéseit.

Szakkönyvei mellett jelentős tevékenységet fejtett ki az egyetemi jegyzet- és tankönyvírás, valamint a tudománynépszerűsítés területén (hidraulika, hidromechanika, vízgazdálkodás stb.). 1947-től 1955-ig a Magyar Vízrajzi Intézet Tanulmányai című kiadványsorozat szerkesztője volt.

Szervezeti tagságai és elismerései[szerkesztés]

1962-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1973-ban rendes tagjává választották, 1965-től 1978-ig a vízgazdálkodási bizottság, 1973-tól 1980-ig a mérnöki, építészeti és közlekedéstudományi szakcsoport munkáját elnökölte. 1977-ben a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagjainak sorába választották.

1958-tól 1965-ig a Meteorológiai Világszervezet (WMO) európai hidrometeorológiai bizottságának elnöke, a Nemzetközi Öntözési és Belvíz-mentesítési Bizottságnak (ICID) 1967-től 1976-ig alelnöke, 1976 után díszelnöke volt, 1965 és 1969 között a szervezet magyar nemzeti bizottságát is ő vezette. 1971-től 1977-ig a Nemzetközi Hidraulikai Kutatási Egyesület (IAHR) vezetőségi tagja, 1973-tól 1977-ig alelnöke volt, 1978-ban pedig az egyesület tiszteleti tagjává választották. Emellett tagja volt az Amerikai Vízgazdálkodási Társaságnak (AWRA, 1965), levelező tagja az Osztrák Vízgazdálkodási Szövetségnek (1971), tiszteleti tagja a Padovai Galilei Tudományos, Irodalmi és Művészeti Akadémiának (1977).

1968-ban megkapta a Német Vízgazdálkodási és Vízerőszövetség Gottlieb Hagen-emlékérmét, 1978-ban az ICID Nagy Emlékplakettjét, 1979-ben pedig a Munka Érdemrend arany fokozatát. 1975-ben a Bécsi Műszaki Egyetem díszdoktorává avatták. A folyami hidraulika és a vízmérnöki tudományok terén kifejtett életművéért 1993-ban Széchenyi-díjat kapott.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Hordalékmozgás folyókban. Budapest: Mérnöki Továbbképző Intézet. 1943.  
  • Hordalékmozgás a folyószabályozásban. Budapest: Egyetemi ny. 1943.  
  • A lefolyási tényező és a levezetendő belvízmennyiség. Budapest: Vízrajzi Intézet. 1947.  
  • Korrelációszámítás és alkalmazása a hidrológiában. Budapest: Akadémiai. 1952.  
  • A korreláció-vizsgálat alkalmazása az előrejelzésben. Budapest: Mérnöki Továbbképző Intézet. 1954.  
  • A korrelációszámítás szerepe a hidrológiában. Budapest: Mérnöki Továbbképző Intézet. 1955.  
  • A hordalék szerepe a folyószabályozásban. Budapest: Mérnöki Továbbképző Intézet. 1955.  
  • A hordalékmozgás elmélete. Budapest: Akadémiai. 1955.  
  • Alkalmazott hidrológia: Hidrológiai mennyiségek közötti kapcsolatok meghatározása. Budapest: Tankönyvkiadó. 1962.  
  • Kevés víz, víz, sok víz. Budapest: Akadémiai. 1967. = Korunk Tudománya,  
  • Válogatott fejezetek a hidraulikából és a hidrológiából. Budapest: Tankönyvkiadó. 1970.   (Kozák Miklóssal)
  • Vízfolyások hordalékszállítása. Budapest: Akadémiai. 1971.  
  • Vízfolyások hidraulikája. Budapest: Tankönyvkiadó. 1972.  
  • Hidromechanika. Budapest: Tankönyvkiadó. 1972.  
  • Sediment transport in alluvial streams. Budapest: Akadémiai. 1974.  
  • Környezetvédelem – vízgazdálkodás. Budapest: Akadémiai. 1975. = Korunk Tudománya,  
  • Hidraulika I–II. Budapest: Tankönyvkiadó. 1976.   (Kozák Miklóssal)
  • Öntözési és vízrendezési értelmező szótár. Szerk. Bogárdi János, Petrasovits Imre. Budapest: Akadémiai. 1980.  
  • Kutatási jelentések a vízgazdálkodásban: A kutatástervezés és -szervezés főbb kérdései. Budapest: Akadémiai. 1980.  

Források[szerkesztés]

  • Ki kicsoda: Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Budapest: Kossuth. 1981. 86. o. ISBN 963-09-1832-3  
  • Magyar nagylexikon IV. (Bik–Bz). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1995. 202. o. ISBN 963-05-6928-0  
  • Haszpra Ottó: Bogárdi János (1909–1998). Magyar Tudomány, CVI. évf. 5. sz. (1999) 618–620. o.
  • Starosolszky Ödön – Vágás István: Bogárdi János 1909–1998. Magyar Tudomány, CVII. évf. 2. sz. (2000) 237–620. o.
  • Új magyar életrajzi lexikon I. (A–Cs). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 801–802. o. ISBN 963-547-414-8  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 159–160. o.
  • Kossuth-, állami és Széchenyi-díjasok 1948–2008 II. Szerk. Gyuricza Péter, Móritz Rita, Szalay Antal. Budapest: Magyar Közlöny. 2008. 34. o. ISBN 978-963-9722-43-9

További információk[szerkesztés]

  • Rapali Vivien: Operatív szempontból nem használható - Töréspontok és pártállami érdekek egy tudós karrierútjában. Betekintő, XIV. évf. 1. sz. (2020) 25–41. o.