Höchstädti csata (1704)
| Höchstädti csata | |||
 | |||
| Marlborough hercege aláírja a parancsot Blindheimnél. Robert Alexander Hillingford olajfestménye. | |||
| Konfliktus | Spanyol örökösödési háború | ||
| Időpont | 1704. augusztus 13. | ||
| Helyszín | Bajorország, Höchstädt és Blindheim falvak között | ||
| Eredmény | Döntő francia-bajor vereség | ||
| Szemben álló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Szemben álló erők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
| Térkép | |||
 Höchstädti csata
Pozíció Németország térképén
| |||
 é. sz. 48° 38′ 42″, k. h. 10° 36′ 00″Koordináták: é. sz. 48° 38′ 42″, k. h. 10° 36′ 00″ | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Höchstädti csata témájú médiaállományokat. | |||
.svg){kind=small}
| Spanyol örökösödési háború európai hadszíntér |
|---|
Landau (1702) • Friedlingen • Kehl (1703) • Höchstädt (1703) • Speyerbach • Schellenberg • Höchstädt (1704) • Ramillies • Oudenaarde • Lizard Point • Lille (1708) • Malplaquet • Denain
Carpi • Chiari • Cremona • Luzzara • Cassano (1705) • Nizza (1705) • Calcinato • Torino • Castiglione (1706) • Toulon (1707) • Gaeta • Siracusa
Cádiz (1702) • Vigói öböl • Cabo da Roca • Gibraltár • Málaga • Gibraltár ostroma • Marbella (Punta Cabrita) • Montjuïc • Barcelona (1705) • Badajoz • Barcelona (1706) • Almansa • Menorca • la Gudiña • Almenar • Zaragoza • Brihuega • Villaviciosa • Barcelona (1713–14) |
A höchstädti csata (angolszász irodalomban blenheimi csata) a spanyol örökösödési háború fordulópontja volt, melyben a John Churchill és Savoyai Jenő vezette szövetséges osztrák-angol-holland erők megsemmisítő vereséget mértek a Camille de Tallard marsall által irányított francia-bajor csapatokra. A csata után megfordult a háború menete, a harcok ezek után Franciaország földjére terelődtek.
„Második höchstädti csatának” is nevezik, megkülönböztetve az egy évvel korábban, 1703. szeptember 20-án ugyanitt zajlott első höchstädti csatától.
Előzmények[szerkesztés]
1703–1704 a Habsburg Birodalom egyik legnehezebb időszaka volt. A francia hadsereg, egyesülve a Bajor Választófejedelemség csapataival invázióra készült, emellett II. Rákóczi Ferenc felkelése a keleti országrészt fenyegette, sőt Észak-Itália felől is inváziós veszélytől kellett tartani. A veszélyt felismerve John Churchill, Marlborough grófja, a Hollandiában állomásozó szövetséges seregek parancsnoka elhatározta, hogy megállítja a Duna völgyében előretörő francia–bajor seregeket. Tervét a holland szövetségesek nem támogatták, mert féltek, ha kiviszi csapatait a régióból, a franciák lerohanják Hollandiát is.
A valóságban a szövetségeseknek, ha nem akarták elveszteni a háborút, egyetlen választása volt: Bécs megmentése, hiszen a császárváros elestével széthullott volna a franciaellenes szövetség, és XIV. Lajos francia király akadálytalanul biztosíthatta volna a spanyol trónt utódainak, ami az angolok számára elfogadhatatlan volt. Marlborough ezért azonnal elindult, és mind a hadtápot, mind az ellenség megtévesztését példamutatóan szervezte meg. Felvonulási útvonala mentén lerakatokat létesített, ahol a katonákat felszereléssel és élelemmel látták el, így a seregnek nem magának kellett az ellátmányt rekvirálnia. Ez növelte a csapatok morálját és gyorsította haladásukat. Mivel a herceg egymaga volt a hadtáp parancsnoka és a hadsereg fővezére, a ellátás tökéletes összhangban volt az útvonaltervvel (nem úgy, mint például a franciáknál). Marlborough nem csak a francia sereget tévesztette meg hadműveleteivel és irányváltásaival, de összezavarta a holland kormányt is, amely úgy tudta, hogy az angol–holland csapatok csak előrébb vonulnak a Németalföldet fenyegető franciák ellen.
Marlborough seregei öt hét alatt 400 km-t tettek meg, és a Duna felső folyása mentén megközelítették a francia seregeket. Camille d’Hostun, Tallard grófja kitért az összeütközés elől, helyette egyesült II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem csapataival; eközben John Churchill erői a Savoyai Jenő vezette osztrák fősereggel találkoztak. Itt kezdődött kettejük kapcsolata, ami a háború és életük végére kiváló munka- és baráti együttműködéssé alakult.
A csata[szerkesztés]
A seregek helyzete[szerkesztés]
A kissé nagyobb létszámú francia-bajor sereg Höchstädttől északra, Lutzingen és Blindheim falvak között foglalta el állásait a Nebel-patak mögött. A felállás szerencsétlen volt, ugyanis a sereg mögött volt a Duna folyó, jelentősen gátolva egy esetleges visszavonulást. Az osztrák erők a szövetségesek jobbszárnyán Savoyai Jenő vezetésével, a legjobb angol és holland csapatok a balszárnyon Marlborough irányítása alatt, a Nebel túloldalán álltak fel. Az angolszász történészek az angol csapatokhoz legközelebbi faluról, Blindheimről nevezték el az ütközetet blenheimi csatának.
A szövetséges támadás[szerkesztés]
A csata déli 12:30-kor vette kezdetét, rendkívül széles, 6 km-es arcvonalon. Savoyai Jenő a bajorokkal került szembe, akiknek az első vonalát két ízben is áttörte, de a bajor lovasság mindkét alkalommal vissza tudta verni. A jobbszárnyon kezdetben Marlborough nem tudott átkelni a Nebel túloldalára, kétórás küzdelem árán sikerült csak megvetnie lábát a túlparton. Ettől a ponttól a francia-bajor erők számára a helyzet kezdett romlani. A bajorok megrettentek Savoyai képzettebb osztrák csapatainak támadásaitól, és amikor a császári vezér egységei behatoltak Lützingenbe, a bajorok visszavonultak.
Marlborough erői Blindheim közelében át tudták törni a francia vonalakat is, akik szintén megkezdték a visszavonulást.
A francia csapatok pusztulása[szerkesztés]
A francia erők visszavonulását nagyban gátolta a Duna, mely megakadályozta, hogy dél felé meneküljenek. Északnyugati irányból érte őket a támadás, így egyedül kelet felé egy szűk folyosón, a folyóval párhuzamosan tudtak volna elvonulni, azonban a bajor erők megfutamodásával ez az út ki volt téve az osztrák erők támadásának. A visszavonulókat a folyóba szorították, ahol megpróbáltak átkelni, sokan megfulladtak, sokakat elfogtak. A végeredmény: a francia–bajor sereg összességében több mint 35 000 főt vesztett, azonban a szövetségesek is 12 000 halottal és sebesülttel fizettek a győzelemért.
A szövetséges erők győzelmüket a franciák rossz helyezkedésének, az angol csapatok rendkívüli tűzfegyelmének, valamint Savoyai Jenő és John Churchill remek vezetésének köszönhették.
Következmények[szerkesztés]
A háború menete ezzel a győzelemmel megfordult. Az osztrák főváros, Bécs fenyegetettsége elmúlt, a harcok francia földre terelődtek, és angol-osztrák győzelemmel fejeződött be a háború. A csata Rákóczi-szabadságharc menetének fordulópontját is jelentette, hiszen a közvetlen invázió veszélyének elhárulásával Ausztria a magyarországi eseményekre is odafigyelhetett.
Források[szerkesztés]
- szerk.: Jeremy Black: Höchstädti csata, Hetven döntő csata. Az ókortól napjainkig. Budapest: Atheneum Kiadó Kft. (2006). ISBN 9789639615922
- Zachar József. Csaták, hadvezérek, katonák a XVIII. században. Budapest: Tankönyvkiadó (1990). ISBN 963-18-1921-3
