Blauburger

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Blauburger
vörösborszőlő
Eredet nemesített
Nemesítő neve Dr. Fritz Zweigelt
Nemesítés alapfajtái Kékfrankos, Kékoportó
Nemesítés éve 1923
Hazai elterjedtsége Egri borvidék
Általános elterjedtsége Ausztria, Magyarország
Érési időszak szeptember eleje–közepe
Érzékenység lisztharmat
Borának jellemzői mélyszínű, visszafogott illat és tannin

A Blauburger egy kékszőlőfajta, amelyet kisebb területen termesztenek Ausztriában és Magyarországon. Nem szabad összekeverni a Blauburgunder vagy Kékburgundi fajtával, amely az osztrák, illetve magyar szinonimája a Pinot noir-nak.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Blauburger a Kékoportó és Kékfrankos keresztezése.[1] A keresztezést Dr. Fritz Zweigelt hozta létre 1923-ban a Klosterneuburg-ban (Austria) a Höhere Bundeslehranstalt und Bundesamt für Wein- und Obstbau (HBLAuBA) intézetben.

Területe és borai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1999-ben 880ha Blauburgert tartottak nyilván Ausztriában. Az Egri Bikavér engedélyezett alkotóeleme. Intenzív színű, bogyós gyümölcsökre emlékeztető aromával rendelkező bort ad, visszafogott illattal és csersavtartalommal. A legtöbb esetben házasításokban használják fel, mint festőbort. Jellegében inkább a kék oportóra mint a kékfrankosra hasonlít. A kék oportónál testesebb, karakteresebb bort ad.

Szőlő és termesztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Blauburger jó hozamokat ad, ellenáll a szürke rothadásnak, de érzékeny a lisztharmatra. Zöld munkája átlagos, hónalj hajtásokon sok másod termést hoz. Jó évjáratokban szeptember első heteiben szüretelhető 20-as mustfokkal és 6-7-es savtartalommal.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Blauburger. Vitis International Variety Catalogue. (Hozzáférés: 2010. február 4.)