Bivalykabóca

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Bivalykabóca
Stictocephala bisonia
Stictocephala bisonia
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Rend: Félfedelesszárnyúak (Hemiptera)
Alrend: Auchenorrhyncha
Család: Púposkabócák (Membracidae)[1]
Alcsalád: Membracinae
Nem: Stictocephala
Faj: S. bisonia
Tudományos név
Stictocephala bisonia
(Kopp & Yonke)[1]

A bivalykabóca, vagy Amerikai bivalykabóca (Stictocephala bisonia, syn. Ceresa bubakus Fabricius 1794, angol: Buffalo Treehopper, német: Büffelzikade) a Cicadomorpha alrenden belül, a púposkabócák (Membracidae) családjába tartozó amerikai faj. A 20. században hurcolták be Európába, Észak-Afrikába és Ázsiába, ahol azóta teljesen meghonosodott.

Megjelenés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világoszöld alapszínű bivalykabóca testhossza a 6-9 millimétert is elérheti. A hatalmas, felfelé ívelő nyakpajzsa (pronotum) két oldalra irányuló, sötét árnyalatú tüskében végződik és egy széles, hátrafelé ívelő részben. Az összetett szemük gömbszerűen kiugró. A pontszemek (ocella) a homlokon (frons) könnyen felismerhetőek. Teste és lábai egyaránt világoszöldek, néhol egy kis barnával tarkított. A lábak (tarsus) vörösesbarna árnyalatúak. Az első pár szárnya bőrszerű és áttetsző.

A szürkészöld lárvák háti oldalukon egy sor sörtét viselnek. A nyakpajzs már a lárvánál jelentősen domborul. Testének hátsó szegmense keskenyedve felfelé ível.

Elterjedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredetileg Észak-Amerikából származik, de a 20. században Európa-szerte meghonosodott. Valószínűleg gyümölcs szállítmányokkal hurcolták be. Első európai adata az egykori Magyarország területéről származik 1912-ből. Azóta rohamszerűen hódította meg a Földközi-tenger területét egészen Észak-Afrikáig, valamint Kirgizisztánon és Kazahsztánon át egészen Közép-Ázsiáig meg sem állt.

Folyamatosan húzódott észak felé is: 1966 Lörrach környéke, 2000-ben Darmstadt, 2003-ban Frankfurt am Main közelében, 2005-ben Main-Taunus-Kreis régióban.

Életmód[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bivalykabóca kulturnövényzetben, gyom és cserjésekben húzza meg magát, nagyrészt vízfolyások közelében. A lárvák és a kifejlett példányok is növényi nedvekkel táplálkoznak, amit a speciális szúró-szívó szájszervükkel vesznek fel. Polifág rovarok, vagyis több növényfajt is alkalmas tápnövénynek. Fás szárúak floem nedvét csapolják meg a keringési útvonalakból, mint pl. a rózsa (Rosa), alma (Malus), körte (Pyrus), szilva (Prunus), som (Cornus), galagonya (Crataegus), nyárfa (Populus), szilfa (Ulmus).

A gyomnövényzet fajai közül a koronafürt (Coronilla), somkóró (Melilotus), krizantém (Chrysanthemum), üröm (Artemisia) fajokon táplálkoznak.

Bivalykabócáknak egy nemzedékük (univoltin) van évente. Az áttelelés pete formában következik be. Az első kifejlett példányok július közepén jelennek meg és október végéig lehet velük találkozni. A nőstények csoportokban helyezik le a petéket egy sajátkészítésű, félholdformájú kéregvájatba. A peterakáshoz az alacsonynövésű rózsaféléket (Rosaceae) részesíti előnyben, ahol a peték áttelelnek. A nőstény által vájt hasadékok mindjárt első táplálékforrásként használnak kora tavasszal a frissen kelt lárvák számára. A lárvák a további fejlődésükhöz áttérnek a gyomnövényzetre és 5 vedlési stádium után fejlődnek ki augusztusra.

Gazdasági jelentőség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A petelerakási helyek nagyon nagy számban jelenhetnek meg, sűrűn egymáshoz közel. Azok a növényi részek, melyekben a nőstény kialakította petevájatát, általában elpusztulnak. Ezen a módon a fásszárú növényzet súlyosan károsodhat, hiszen út nyílik a seben keresztül egyéb kár- és kórokozók előtt, ami különösen gyümölcsösökben okozhat nagy pusztítást.

  • Szilfavész okozóját, a Ceratostomella ulmi nevű gombát is terjesztheti (vektor) a sebeken keresztül.

Védekezési lehetőségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelentős kárt fiatal gyümölcsösökben okozhat, mivel 1-3 éves gallyakat használ peterakásra. Komolyabb kár esetén ilyenkor elveszhet egy év. Ahogyan a gyümölcsös idősödik, úgy válik jelentéktelenné a bivalykabóca kártétele.

  • agrotechnikai: ellenőrzött, minőségi, fertőzésmentes szaporítóanyag ültetése,
  • mechanikai: a sérült, fertőzött, elpusztult vesszők eltávolítása,
  • kémiai: augusztusban az egyéb károsítók elleni védekezés során a tojásrakó nőstények eredményesen pusztíthatók.

Megjegyzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • a petéket egy valódi fürkészdarázs[2] faj (Polynema striaticorne) parazitálhatja.
  • a bivalykabóca imágói hetekig képesek parlagfüvön is megélni.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Jackman, John A.: Buffalo Treehopper. Texas Cooperative Extension. Texas A&M Entomology Department, 2001. augusztus 10. (Hozzáférés: 2008. július 16.)
  2. Fürkészdarazsak (Ichneumonidae)
  • W. E. Holzinger, I. Kammerlander, H. Nickel: The Auchenorrhyncha of Central Europe - Die Zikaden Mitteleuropas. Volume 1: Fulgoromorpha, Cicadomorpha excl. Cicadellidae. - Brill, Leiden 2003, ISBN 90-04-12895-6.
  • S. Rietschel: Insekten - Käfer, Libellen und andere, BLV Verlagsgesellschaft, München 2002, ISBN 3-405-16295-5.
  • R. Biedermann & R. Niedringhaus: Die Zikaden Deutschlands – Bestimmungstafeln für alle Arten. Fründ, Scheeßel 2004, ISBN 3-00-012806-9.
  • R. Remane & E. Wachmann: Zikaden - kennenlernen, beobachten. Naturbuch Verlag, Augsburg 1993, ISBN 3-89440-044-7.
  • H. Nickel: The leafhoppers and planthoppers of Germany (Hemiptera, Auchenorrhyncha): Patterns and strategies in a highly diverse group of phytophagous insects. Pensoft, Sofia and Moskau 2003, ISBN 954-642-169-3.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]