Birtokos eset

A birtokos eset, latin szóval genitivus az a nyelvtani eset, amely valaminek vagy valakinek (birtok) valamihez vagy valakihez (birtokos) tartozását fejezi ki. A birtokos szószerkezetekben a birtokost jelölő névszó kapja meg a birtokos esetragot (a magyarról lásd alább).

A genitivus széles körben elterjedt, létezik az indoeurópai nyelvek többségében (latin, görög, kelta és szláv nyelvekben), a sémi nyelvekben stb.

A genitivus egyéb jelentései

Az indoeurópai és más nyelvek genitivusa a szó szoros értelemben vett birtokláson kívül a főnév ún. „jelzői esete” lehet, és sokféle szemantikai funkciót is betölthet. Gyakoribb funkciói a következők:

• cselekvést, történést, állapotot jelölő főnevek mellett kifejezheti az alanyt (genitivus subiectivus), például a vihar közeledése,
• ugyanezek mellett a tárgyat (genitivus obiectivus), például az ajándék átadása,
• halmazból egy bizonyos mennyiséget, ill. csoport valamely tagját (genitivus partitivus), például az eső nagy tömege, a fivérek fiatalabbika, vagy például latinul a paria ballatorum a „táncos párok”,
• pontosítást, kifejtést, azonosítást (genitivus explicativus), például a mértéktartás erénye,
• tulajdonságot, jellemzőt (genitivus qualitatis), például az angolban: a matter of great importance (nagy jelentőségű kérdés)
• jelzővel állva vocativust helyettesíthet, például a spanyolban: ¡Pobre de ti! „Szegény Te!”

Használata egyes nyelvekben

Finnugor nyelvek

A finn nyelv (és jellemzően az összes többi balti-finn nyelv) a birtokos esetet a tárgyeset -n ragjával jelöli.

A magyar nyelvben a birtokos esetnek alakilag nincs saját jele (esetragja); a birtoklás kifejezésekor a birtokos személyjelet (pl. ‑m, ‑ja) kapcsoljuk a birtokot jelölő szóhoz. A birtokos vagy teljesen ragtalan, vagyis alanyesetű marad, vagy dativusba (‑nak/‑nek) kerül, például: Péter.0_nom könyv.e = Péter.nek_dat a könyv.e. A két tag az utóbbi esetben felcserélődhet, ill. elszakadhatnak egymástól. A birtoklásra a birtokjel is utalhat: Pistáé (pl. egy házra utalva). A birtokos viszony a szóösszetételekben lehet jelöletlen, például ablaküveg, vagy jelölt, például barátfüle.

A birtokos névmások – sok más nyelvtől eltérően – szintén ugyanezen jellel képződnek a személyes névmásokból: én (személyes) – enyém, tehát ezeknek sincs birtokos esetük.

Indoeurópai nyelvek

Az indoeurópai nyelvekben a birtokos eset szerepét a genitivus tölti be, amelynek ragja az alapnyelvben -i volt. Így például a latinban: linguae mundi „a világ nyelvei”.

A birtok elöljáróval való kifejezését l. alább.

A birtokviszony egyéb kifejezései

Birtokos személyjel

A magyar sajátos módon nem a birtokoson, hanem a birtokon jelöli a birtoklás tényét: autóm, autód, autója.

Birtokjel

A magyarban a birtokoshoz tapadó ún. birtokjel fejezi ki azt, hogy valaki vagy valami a birtokoshoz tartozik, például Péteré. Az angolban ez egybeesik a birtokos esetet kifejező jellel:

• Péter autója: Peter’s car
• Az autó Péteré: The car is Peter’s.

Birtokos névmás

A birtokos névmások a legtöbb nyelven a személyes névmások birtokos esetei. Számos nyelv, például a finn szabályos úton, a személyes névmások ragozásával hozza létre őket: minä 'én' – minun 'enyém'. Másokban a képzés útja rendhagyó, vagy nem az eset használatával történik (pl. magyar).

Fontos megkülönböztetni a jelzői és az állítmányi szerepű birtokos névmást: az én autóm (jelzői), de: az autó az enyém (állítmányi).

Birtoklást kifejező igék

Az indoeurópai nyelvekben igen elterjedt a birtoklást kifejező ige használata ’neki van valamije, ő birtokol valamit’ jelentésben. A magyarban azonban ilyen ige nem használatos, hanem a létige szolgál erre a célra a birtokoshoz tett ‑nak/‑nek raggal és a birtokhoz illesztett birtokos személyjellel.

Birtoklást kifejező elöljárók

A germán és az újlatin nyelvekben (a román kivételével) a névszóragozás eltűnése miatt ma már nincs birtokos eset, hanem elöljáróval fejezik ki a birtokviszonyt (pl. angol of, német von, újlatin de).