Biohasonló gyógyszer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Boiohasonló gyógyszer: Omnitrope (Sandoz) - Somatropin; Referencia: Genotropin (Pfizer) 2006. április 12. Törzskönyvezett biohasonló készítmény az Európai Unióban [1])
Boiohasonló gyógyszer: Ratiograstim (Ratiopharm) - filgastrim; Referencia: Neupogen (Amgen) 2008. szeptember 15. Törzskönyvezett biohasonló készítmény az Európai Unióban [1]
Erythropoietin.
A diagram sematikusan mutatja a fehérjék és a gének működése közötti kapcsolatot a biokémia, a genetika és a molekuláris biológia által.

A biohasonló gyógyszerek (angol: biosimilars, biosimilar drugs; US: follow-on-biologics (FOB); Kanada: subsequent entry biologics[2]) a törzskönyvezett biológiai gyógyszerek olyan másolatai, amelyek átfogó összehasonlító vizsgálatokkal igazoltan, a referencia termékhez hasonló fiziko-kémiai tulajdonságokkal, hatékonysággal és biztonságossággal jellemezhetők[3]. A gyógyszeripar csúcsát jelentő biológiai gyógyszerek és másolataik, az úgynevezett biohasonló készítmények.

A gyógyszerpiacon az eredeti (originális) biológiai gyógyszerekkel nagyfokú farmakológiai hasonlóságot mutató ún. követő hatóanyagok jelentek meg napjainkban, melyeket összefoglaló néven az European Medicines Agency (EMA) biosimilar, azaz biológiailag hasonló készítményekként hozza forgalomba. A bioszimiláris termék, gyógyszer az, amely egy már meglévő, törzskönyvezett (és forgalombahozott) termékhez nagymértékben hasonlít, különbség csak a klinikai szempontból inaktív alkotórészeikben lehetséges. Másik fontos sajátság: hogy klinikai értelemben nem lehet jelentős különbség a készítmény tisztaságában, hatásosságában és biztonságosságában sem[4].

A különféle krónikus megbetegedések gyógyítására szolgáló gyógyszerkészítmények egyre nagyobb hányadát teszik ki a biotechnológiai eredetű gyógyszerek. Ezek olyan nagymolekulájú proteinek vagy nukleinsavak, amelyeket élő szervezetek (sejtkultúrák) felhasználásával, jellemzően rekombináns technológiával állítanak elő. A ma elérhető gyógyszerek közé tartoznak a monoklonális antitestek („mab”-ok), a citokinek (interferonok, interleukinok, TNF-alfa gátlók), a hormonok (ide értve az inzulint), a vakcinák, az erythropoetinek (EPO/ESA), kolóniastimuláló faktorok (CSF), a terápiás célú enzimek, a rekombináns vérkészítmények, valamint a plazminogén-aktivátorok (TPA). A támogatásban egyelőre nem elérhető, részben kísérleti és vizsgálati fázisban lévő fejlett terápiás gyógyszerkészítmények – jellemzően személyre szabott gyógyszerek – szintén biotechnológiai szerek.

A biohasonló gyógyszerek piaca, története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első generikus biológiai terápiás szerek 16 éve jelentek meg a piacon, pl: Rituximab (Mabthera), amelynek szabadalmi oltalma 2012-ben lejárt.

Az originális és generikus készítmények mellett a biohasonló gyógyszerek képezik az elérhető gyógyszerkincs harmadik, növekvő jelentőségű csoportját. A biohasonló készítmények a generikumokhoz hasonlítanak annyiban, hogy egy már piacon lévő originális gyógyszerkészítmény – egy biotechnológiai eredetű fehérjemolekula – reprodukciói. A biotechnológiai eredetből és a nagy molekulaméretből fakadóan azonban jellegzetességeik sok tekintetben az originális gyógyszerekéhez esnek közel: magasak a fejlesztési költségek, az engedélyeztetéshez klinikai vizsgálatok szükségesek, bonyolult a gyártástechnológia, nehezen valósítható meg a tömegtermelés, és jelenlegi ismereteink alapján főszabályként nem elfogadott a patikai helyettesítés. Alapvetően minél nagyobb méretű egy originális biotechnológiai molekula, piaci-gazdasági szempontból annál inkább originális jellegzetességeket fog mutatni a biohasonló, követő gyógyszer.

Az első biotechnológiai eredetű készítmények piaci kizárólagossága a 2005 és 2010 közötti időszakban járt le mind az US-ban, mind Európában. Ezek közé tartoznak növekedési hormonok, kolóniastimuláló-faktorok, erythropoetinek. A 2012 és 2015 közötti időszakban interferonok, TNF-alfa gátlók, monoklonális antitestek piaci kizárólagosságvesztése várható. Az originális biotechnológiai eredetű készítmény piaci kizárólagosságvesztése után léphetnek piacra ezek „nagymértékben hasonló” és terápiásan egyenértékű helyettesítői, az ún. biohasonló (biosimilar) készítmények. A biohasonló készítmények törzskönyvezése terén az Unió gyakorlata megelőzi az Egyesült Államokét: az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az EU vonatkozó irányelveit követve, szigorú szabályok mentén, kötelező centralizált eljárásban, folyamatosan végzi ezen készítmények törzskönyvezését, szemben az amerikai Gyógyszer- és Élelmiszerügyi Hivatallal (FDA), amelynek ehhez egyelőre hiányzik a törvényi felhatalmazása.

A nemzetközi elemzések azt mutatják, hogy a biotechnológiai eredetű készítmények piaca éves szinten 12-15%-kal növekszik, és 2010-re az IMS Health adatai szerint a világ értékben kifejezett teljes gyógyszerforgalmának kb. 12,3%-át tette ki. A biotechnológiai eredetű készítmények árszintje általában magasabb, mint a hagyományos kémiai úton előállított kismolekulás gyógyszereké, tekintettel a nagyobb kutatás-fejlesztési ráfordításokra, az általuk megcélzott kisebb létszámú betegpopulációkra, a molekuláris szintű komplexitás miatti fokozott biztonságossági követelményekre, valamint ezzel összefüggésben a magasabb előállítási költségekre.

A különféle krónikus megbetegedések gyógyítására szolgáló gyógyszerkészítmények egyre nagyobb hányadát teszik ki a biotechnológiai eredetű gyógyszerek. Ezek piaca éves szinten 12-15%-kal növekszik, és 2010-re a világ értékben kifejezett teljes gyógyszerforgalmának kb. 12,3%-át tette ki[5].

2011-ben 29 cég érdekelt a monoklonális antitest-alapú terápiák területén, összesen 52 termékkel. Ezek indikációi több száz betegségre terjednek ki, és évente mintegy 40 milliárd US dolláros forgalmat eredményeztek. Számos olyan betegség, melyek korábban nem, vagy csak nem-célzott kezeléssel (pl. szteroidok, citosztatikumok) voltak kezelhetőek, jól befolyásolhatóvá, sőt egyes esetekben gyógyíthatóvá váltak. A folyamatos termékfejlesztésnek és tudományos fejlődésnek köszönhetően, az újabb szerek egyre hatékonyabbak (jól megtervezett biológiai hatások), egyre kevesebb mellékhatással bírnak (humá n antitestek). A biológiai terápiás szerek off-label használata divatba jött, és a kedvező tapasztalatok felhalmozódásával nagy valószínűséggel számos új indikáció fog megjelenni a közeli években. A szubsztitúciós terápiákban használt szerek alternatív felhasználása is egyre élénkebben kutatott terület.

Az első generikus biológiai terápiás szerek 15 éve jelentek meg a piacon (pl. rituximab esetén 1997+15=2012). Bár még csak a gyógyszerek 5 százalékát teszik ki, a gyógyszerfejlesztések több mint 50 százaléka már biotechnológiával készült, tökéletesen nem másolható gyógyszerekre irányul. Bioszimilaritás bizonyítása szükséges, ebben az esetben nem értelmezhető a bioekvivalencia [6].

A biohasonló gyógyszerek kifejlesztésének és piacra vitelének szakaszai[7]:

Szabadalom-kutatás Fejlesztés 1.(sejtvonal reprodukálása) Fejlesztés 2. (gyártási folyamat reprodukálása) Analitikai és preklinikai tesztek Klinikai vizsgálatok Engedélyeztetés és forgalomba hozatal Engedélyeztetés utáni fázis
—————> ...> ˇˇˇ> ===> ××××××> **> —————>
folyamatos 1 - 1,5 év 1 - 1,5 év 1 év 3 - 3,5 év 0,5 - 1 év folyamatos

A biológiai készítmények nevezéktana, rendszerezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A biohasonlóságot bizonyító eljárás során szinte az összes önálló bevezetéshez szükséges vizsgálatot el kell végezni, számos fejlesztő nem az összehasonlításra, hanem a kifejlesztett készítmény önálló forgalombahozatali engedélyezésére törekszik, azaz önálló és nem összehasonlító dokumentációt nyújt be. Ezeket a gyógyszereket általánosságban „me too” gyógyszereknek nevezik, mivel azonos indikációban kerülnek forgalomba. Mivel engedélyezésüket nem alapozzák összehasonlító vizsgálatokra, az eredeti és a „me too” készítmény farmakológiai és minőségi hasonlóságának, illetve eltérőségének mértékét nem lehet pontosan meghatározni. Ennek megfelelően klinikai alkalmazásuk kizárólag a vizsgált betegségre korlátozódik, az eredeti készítmény további indikációira történő extrapolációhoz hiányzik az összehasonlításból adódó tudományos alap [8].

Az eredeti gyógyszertől szerkezetileg eltérő, vagyis nem hasonló, de azonos hatásmechanizmusú, gyakran lényegesen kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkező „bio-better” gyógyszereket új analógként, eltérő ATC szám alatt vezetik be a klinikai gyakorlatba. Ilyen analógok például a hosszabb hatást biztosító darbepoietin és a metoxi-polietilénglikolepoietin-béta. Az első esetben öt további aminosav cseréjével az eritropoietin molekulában növelni lehetett a glikoziláció mértékét és a sziálsavtartalmú oldalláncok számát, ami a felezési idő megnyúlását eredményezte [9]. Az utóbbi esetben pegilációval lehetett még hosszabb felezési időt elérni [10].

A biotechnológia lehetővé teszi teljesen új makromolekulák, például azonos antigént kötő, de teljesen új felépítésű antitest-szerkezetek létrehozását is. Az új generációs készítmények lényegesen előnyösebb lehetőségeket nyújthatnak a célirányított biológiai gyógyszerek fejlesztésében. A különböző módon és céllal fejlesztett biológiai gyógyszerek elnevezésére a fejlesztők és a hatósági szakemberek egy egységes terminológiát igyekeznek meghonosítani. A bio-better és az új generációs termékek közötti határvonal azonban nem határozható meg pontosan, biztosan jelentős véleményeltérések lesznek az egyes termékek besorolása tekintetében.

Biohasonló gyógyszerek és biomásolatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A biohasonló gyógyszerek minőségben, biztonságban és hatásosságban nagymértékben hasonlóak egy már engedélyezett referenciagyógyszerhez[11], azon belül is annak hatóanyagához [12]. Szigorú engedélyeztetési folyamaton mennek át, azonban a termelési folyamat – mely gyártóról gyártóra változik – és az aktív hatóanyag szerkezeti jellemzői közötti erős kapcsolat miatt a készítmények szerkezetileg nem feltétlenül teljesen azonosak a referenciagyógyszerrel. Ebben különböznek a biohasonló készítmények a hagyományos generikumoktól, melyek aktív hatóanyaga megegyezik a referenciagyógyszerével[13].

A biomásolatok olyan biotechnológiai úton előállított molekulák, amelyeknek az originális gyógyszerekkel vett nagymértékű hasonlóságát nem igazolja klinikai vizsgálat, és amelyek forgalomba hozatali engedélyeztetése nem a biohasonló gyógyszerek esetében elvárt szigorú engedélyeztetési folyamat szerint történik. Ilyen gyógyszerek elsősorban az Európai Unión kívül vannak forgalomban – minőségüket, hatékonyságukat és biztonságosságukat semmi nem szavatolja. A biomásolatokat nem szabad a biohasonló gyógyszerekkel összekeverni.

A legfontosabb 8 biológiai gyógyszer szabadalmi védettségének lejárati ideje[14]:

Gyári név Lejárat éve Hatóanyag név
AVASTIN 2022 bavicizumab
HERCEPTIN 2015 trastuzumab
SYNARGIS 2015 palivizumab
ERBITUX 2014 cetuximab
ENBREL 2015 etanercept
HUMIRA 2018 adalimumab
REMICADE 2014 infliximab
RITUXAN 2013 rituximab

Hasonló biológiai készítmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eredeti készítmény másolata, az aminosav-szekvencia azonos. Kisebb kémiai eltérések elfogadhatók, amennyiben nincs klinikai jelentőségük. Összehasonlító hatásossági és biztonsági vizsgálatok alapján fizikai-kémiai, valamint nem klinikai és klinikai tulajdonságaik bizonyítottan hasonlóak[8].

Me-too biológia készítmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Önállóan fejlesztett, de nem-innovátor, eredeti készítmény, mely eleget tesz a forgalombahozatali követelményeknek. Részletes összehasonlítás az eredeti készítménnyel nem feltétele az engedélyezésnek, ezért a fizikai-kémiai, biológiai hasonlóság mértéke nem ismert. Hasonló klinikai hatás egyedül nem ad részletes felvilágosítást a hatóanyag esetleges jelentős egyéb farmakológiai eltéréseiről, következésképpen alkalmazásuk kiterjesztése más indikációkra bizonytalan.

Bio-better (hozzáadott értékű) készítmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Biológiai készítmények, melyek szerkezeti vagy funkcionális eltérései az eredeti készítménynél kedvezőbb vagy készítmények eltérő klinikai tulajdonságokat eredményeznek (például a hatáserősség, immunogenitás módosulását, stb.). Engedélyezésük a biohasonló és innovatív készítményekre alkalmazott stratégia elemeiből épül fel. A kedvezőbb klinikai tulajdonságokat megfelelő összehasonlító vizsgálatokkal kell bizonyítani.

Újabb generációs biológiai készítmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miben különbözik a biotechnológiával előállított gyógyszer a kémiai gyógyszertől?[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyógyszereket eredetük alapján két csoportba sorolják: egyrészt vannak a kémiai úton előállított szintetikus szerek, másrészt a biotechnológiai eljárással készített úgynevezett biológiai gyógyszerek. Az előbbiek teszik ki a gyógyszertárak kínálatának 95 százalékát (a fájdalom- és lázcsillapítóktól kezdve az antibiotikumokon keresztül a béta-blokkolókig bezárólag szinte az összes gyógyszer kémiai szer), a gyógyszerfejlesztések több mint 50 százaléka viszont már biotechnológiával készült gyógyszerre irányul. A jövő azért a biológiai gyógyszereké, mert a tünetek helyett a betegségek okát veszik célba, ezért ezekkel a szerekkel a hagyományos kezeléseknél gyakran sokkal jobb eredmények érhetők el. Különösen a daganatos betegségek kezelésében, ahol a hagyományos kemoterápiás terápiák a ráktípustól függően csak 20-75 százalékban hatásosak.

A biológiai rendszerben előállított makromolekulák mikroheterogenitása miatt a követő biológiai hatóanyagok azonossága nem, csak nagyfokú hasonlósága bizonyítható. A gyógyszerként alkalmazott monoklonális ellenanyagok (antitestek) esetében a hasonlóság bizonyítását jóval nehezebbé teszi az IgG hatóanyag nagy molekulatömege, bonyolult szerkezeti felépítése és komplex biológiai hatásai. Az aminosav-szekvencia azonossága alapfeltétele a biohasonlóságnak. A glikozilált fehérjén elhelyezkedő szénhidrátláncokban kisebb eltérések elfogadhatók, amennyiben az eltérések nem okoznak jelentős funkcionális változást. Egyes stratégiailag kiemelt helye(ke)n elhelyezkedő szénhidrátláncok változtatása azonban jelentős mértékben befolyásolhatja az ellenanyag biológiai tulajdonságait. Az ellenanyagok gyógyszertani hatása az antigén megkötése mellett több, az Fc fragmenshez kapcsolódó effektor funkcióhoz is kötött, mint például az antitest-, illetve komplementfüggő citotoxicitási reakciók (ADCC, CDC), fagocitózis. A biológiai jellemzéshez tehát számos funkciót kell mérni, ezek összessége alapján mondható ki a hasonlóság mértéke. A European Medicines Agency (EMA) és az amerikai Food and Drug Administration (FDA) egybehangzó szigorú követelményrendszere szerint a hasonló hatásosság és biztonság bizonyítása a legérzékenyebb és legalkalmasabb in vitro és in vivo vizsgálati elrendezésekben mért eredményeken nyugszik. Az összehasonlító farmakokinetikai és farmakodinámiás mérések, valamint dózis-hatás összefüggések hasonlósága szolgáltatják az alapvető bizonyítékrendszert. Ezeket egészítik ki az összehasonlító terápiás vizsgálatok, melyek végső soron alátámasztják a követő készítmény hasonló alkalmazhatóságát a klinikai gyakorlatban. A hasonlóság összesített megítélése minden adat közös értékelése alapján történő, egyedi döntés[15].

Molekulatömeg és komplexitás, kismolekulák versus nagymolekulák?[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Aszpirin molekulatömege: 180 g/mol, 21 atom.
Az erythropoetin kb. 34 000 g/mol, kb. 30 000 000 atom.

Fontos különbség a biotechnológiai úton előállított gyógyszerek és a hagyományos, kémiai szintézis útján előállított gyógyszerek között, hogy előbbiek makromolekulás készítmények, míg utóbbiak jellemzően kismolekulás készítmények. A kismolekulák móltömege a néhány százas értéktől az 1000-es móltömegig változhat (az aszpirin móltömege például 180). A legnagyobb móltömegekkel a sztatinok rendelkeznek, esetükben 1200 körüli ez az érték. Ezzel szemben a legkisebb makromolekulák is ötször nagyobbak – például az inzulin móltömege 6000 –, mint a hagyományos, kémiai szintézissel előállított készítmények legnagyobb móltömegű hatóanyaga. Azonban a makromolekulákon belül is jelentős eltérések vannak méretben: az interferonok móltömege 20 000 körül van, az erythropoetin kb. 34 000, de egy antitest fúziós fehérje akár 150 000 móltömegű is lehet. A monoklonális antitestek szintén nagyobbak és komplexebbek, mint más biológiai gyógyszerek [16].

Nagy különbség a két előállítási mód között, hogy míg a kémiai úton előállított szerek pontosan definiálható képlettel rendelkeznek, stabilak, viszonylag egyszerűen legyárthatóak, a biológiai szereknél elképzelhető, hogy ugyanannak a cégnek két ampullája között is van különbség. A biológiai gyógyszerek többet jelentenek, mint önmagában egy hatóanyag, esetükben a végtermék nem írható le egyszerűen egy kémiai képlettel, ezek ugyanis utánozhatatlan molekuláris elegyek"

A biológiai szereket nehezebb másolni[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kémiai gyógyszereket a stabil, meghatározott képletű szerkezet miatt a szabadalmi védettség lejárta után más gyártók relatíve könnyen lemásolhatják (ezek az eredetinél olcsóbb generikus gyógyszerek), a biotechnológiai gyógyszerek másolása már nehezebb. Míg a generikus kémiai gyógyszerek terápiás hatásossága igazoltan ugyanolyan, mint az eredeti szeré, ez az úgynevezett biohasonló gyógyszerekre már nem igaz. A biohasonló szereket ezért megtévesztő biogenerikusként emlegetni. A biohasonló szerek ugyanis az eredeti gyógyszerrel összehasonlítva csak hasonló, de nem azonos terápiás hatásosságot mutatnak. Továbbá csak hasonló, de nem ugyanolyan a gyógyszerbiztonságuk, illetve a minőségük sem. Mivel a biológiai szereknél a termék lényege maga az eljárás, ezért a biohasonló gyógyszereknél a legkisebb eltérés a gyártási folyamatban a beteg számára jelentősen megváltoztatja a készítmény hatásosságát és biztonságosságát.

A biotechnológiai eredetű készítmények árszintje általában jóval magasabb, mint a hagyományos kémiai úton előállított kismolekulás gyógyszereké, ráadásul egyre növekvő. Mivel azonban valós életbeli terápiás eredményességük is magasabb, ez a kettősség a finanszírozókat világszerte jelentős kihívások elé állítja. A legtöbb országban a szabályozók és finanszírozók egyelőre keresik a fenntartható támogatási rendszer alapelveit. A „biotechnológiai árrobbanás” kezelésében megkerülhetetlenek az originátor biotechnológiai eredetű készítmény piaci kizárólagosságvesztése után megjelenő biohasonló készítmények, amelyek azok nagymértékben hasonló másolatai.

Prekoncepció és tévhitek a biohasonló gyógyszerek terápiás szerepét és értékét illetően.[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A biohasonló gyártók piaci konkurenciát jelentenek az originális kutatásokat folytató biotechnológiai vállalatok számára. Ők számos ellenérvet fogalmaznak meg a biohasonló gyógyszerek befogadása kapcsán, amelyeket a finanszírozó vagy relevánsnak ítél meg, vagy elutasít. A biohasonló gyógyszerek gyártói azért lobbiznak, hogy készítményeiket a szabályozó hatóságok preferált elbánásban részesítsék, s argumentációjuk főként magának az originátor gyógyszernek a belső minőségi variabilitására, részben a biohasonló gyógyszer – állításuk szerint – újabb, s ezért kifinomultabb gyártástechnológiájának hangsúlyozására irányul.

A kezelőorvosok és finanszírozók viszonyulása a biohasonló készítményekhez országonként változó, és erősen összefügg a szakmai curriculumok felépítésével, a folyamatos továbbképzés rendszerével, valamint a különböző márkák és gyártók beágyazottságával. A tapasztalatok alapján joggal következtethetünk arra, hogy a támogatási technikák nemzetközi átvétele („transzfere”) akadozik, mert a felírásra jogosult szakorvosok körében alacsony az elfogadottságuk, vagy az iparág különböző szegmenseinek érdekérvényesítése nehezíti az adaptációt.

A biohasonló készítmények farmakológiai kérdései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alábbiakban a biohasonló gyógyszerek alkalmazásával és finanszírozásával kapcsolatos farmakológiai szempontok. Ezek közül a legfontosabbak a gyógyszerek korlátozott jellemezhetősége, a terápiás egyenértékűség, a felcserélhetőség, valamint az ún. komparabilitás.

Korlátozott jellemezhetőség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A biotechnológiai gyógyszerkészítmények közös jellegzetessége, hogy több térbeli szerkezeti variánsuk lehet. Ez következik a molekulák méretéből és abból, hogy a hatóanyagot biológiai rendszerekben, élő sejtekben kell előállítani, ahol a minél nagyobb hasonlósághoz nemcsak azonos előállítási paraméterek, de azonos gazdasejtek, sejtvonalak is szükségesek lennének. Az előállítani kívánt fehérjét egy sejtkultúra sejtjeiben tenyésztik, majd ezekből a sejtekből izolálják. Az izolálás a célfehérje leválasztását jelenti a tenyészsejt (host) többi alkotóeleméről, ehhez kapcsolódóan pedig mindazon molekuláris szintű tisztítási folyamatokat, amelyek a célvegyülethez kapcsolódó egyéb komponensek – például cukormolekulák, szénhidrátcsoportok – leválasztását szolgálják. Ezzel párhuzamosan más strukturális beavatkozásokra is sor kerülhet: gyakori például az ún. glikolizáció, amelynek során a fehérjéhez szénhidrát-molekulák kapcsolódnak.

Az izoláció, valamint a struktúramódosítás jelenti a biohasonló gyógyszerfejlesztés legérzékenyebb pontját, mivel a végeredmény nagyon érzékeny az alkalmazott technológiai folyamatra. A makromolekulás jellegből adódóan a végtermék szennyeződésprofilja, harmadlagos és negyedleges térszerkezete eltérő lehet az originális vegyületétől, ami a gyógyszerhatást is befolyásolhatja. Emiatt az előállított terápiás fehérjék profilírozására van szükség minden olyan kémiai, fizikai és biológiai paraméter szempontjából, amely az originális vegyület esetében relevánsnak minősült. Azt, hogy konkrétan mely paraméterek vizsgálata szükséges, a törzskönyvező hatóság szabja meg. Ez gyógyszercsoportonként lehetséges. A profilírozás célja annak igazolása, hogy az előállított vegyület nagymértékben hasonlít (highly similar) az originális biotechnológiai készítményhez. A profilírozás elsődlegesen analitikai tesztekre és preklinikai vizsgálatokra alapul. Mivel azonban a biohasonló gyógyszerek jellemzéséhez ma rendelkezésre álló módszerek nem alkalmasak a nagymérvű hasonlóság minden kétséget kizáró igazolására, a gyártónak az analitikai és preklinikai vizsgálatokon felül korlátozott terjedelmű klinikai vizsgálatokat kell végeznie. Ezek célja – ugyanúgy, mint az originális gyógyszerek esetében – a hatékonyság és biztonságosság igazolása[17].

Nagymértékű hasonlóság és terápiás egyenértékűség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A törzskönyvező hatóság által megadott biohasonló minősítés alapja a készítmény nagymértékű hasonlósága a referenciagyógyszerként választott originális készítménnyel. A nagymértékű hasonlóság alapján a biohasonló gyógyszerek a referenciagyógyszerrel terápiásan egyenértékűnek tekinthetők, ezen felül a tudományos és szabályozói álláspontok többnyire a felcserélhetőséget is elismerik, az automatikus helyettesítés azonban – az immunogenitás veszélye miatt – nem lehetséges. Ennek háttérében a biotechnológiai úton előállított gyógyszereknek a már említett gyártástechnológiára való érzékenysége, illetve korlátozott jellemezhetősége húzódik meg.

A poszttranszlációs módosítások, így például a glikozálás és a gyártási eljárás – úgymint a tisztítás, steril formulázás és tárolás okozta különbségek – eltéréseket okozhatnak a biohasonló készítmény összetételében és immunogenitásában a referenciagyógyszerhez képest. A biotechnológiai eredetű készítmények által kiváltott immunválaszt ezek az eltérések potenciálisan felerősíthetik [18]. Fontos azonban látni, hogy ez a probléma ugyanúgy fennáll az azonos originális vegyület különböző gyártóhelyeken előállított sarzsai, valamint az ún. bioanalóg molekulák kapcsán, melyek hasonló aminosav-szekvenciájú és/vagy glikolizációjú fehérjék (pl. epoetin alfa / darbepoetin, filgrastim / pegfilgrastim). Sőt: a referenciagyógyszer és a biohasonló készítmények hasonlósága nagyobb fokú, mint az ugyanazon originális gyártó által előállított, módosított molekulaszerkezettel rendelkező követő gyógyszereké.

Érdemes látni azt is, hogy a biotechnológiai eredetű gyógyszerek fejlesztésének időigénye, valamint a kapcsolódó technológiák gyors ütemű fejlődése miatt a biohasonló készítmények gyártástechnológiája akár fejlettebb is lehet, mint az originátor készítményé. A biohasonló molekulák előállításával foglalkozó generikus gyártók általában tőkeerős nemzetközi cégek, vagy originális gyártók stabil háttérrel rendelkező leányvállalatai, amelyek jelentős összegeket tudnak fektetni a gyártástechnológiák korszerűsítésébe, fejlesztésébe. Ezt a tényt a biohasonló készítmények gyártói is felismerték: az angol irodalomban a biohasonló készítményekre vonatkoztatva – tisztán marketingcélzattal – néha előfordul a ’biobetter’ („jobb-bio”) elnevezés is.

A poszttranszlációs módosítások okozta esetleges kockázatok kezelése érdekében, a törzskönyvezést követően olyan farmakovigilancia-rendszereket kell működtetni, amelyek révén rendszeres információk nyerhetők a készítmény terápiás eredményességéről és biztonságosságáról. Ezek részben ún. Engedélyezést Követő Biztonsági Vizsgálatok (Post-Authorization Safety Studies, PASS), amelyek voltaképp IV. fázisú vizsgálatok, részben pedig – mint minden biotechnológiai eredetű készítmény esetében – a biohasonló gyógyszerekre vonatkozóan is kötelező a Kockázatkezelési Terv (Risk Management Plan, RMP) összeállítása.

Felcserélhetőség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A terápiás ekvivalenciából fakadóan az originális biotechnológiai eredetű készítmények és biohasonló megfelelőik egymással felcserélhetők [19]. A biohasonló gyógyszereket ugyanúgy lehet alkalmazni, mint az originális terméket a terápia inicializálásakor, mert a hivatalos törzskönyvezési követelmények biztosítják a gyógyszer hatásosságának, minőségének és biztonságosságának nagymértékű hasonlóságát. A terápiaváltás ugyanakkor nagyobb körültekintést igényel: ha a beteget már kezelik biotechnológiai eredetű készítménnyel, úgy az originális gyógyszerről biohasonlóra való átálláskor figyelembe kell venni az eltéréseket a dózisokban, adagolási időközökben és beviteli formákban, valamint az alkalmazás jóváhagyott területeit. A beteget ugyanúgy monitorozni kell, mint az első adagolás esetében.

A felcserélhetőség ugyanakkor nem jelent automatikus helyettesíthetőséget, mint a hagyományos kémiai szintézissel előállított generikumok esetében. Az EMA az országokra hagyja a helyettesíthetőség meghatározását, azonban azt javasolja, hogy az orvosok dönthessenek erről. Az USA-ban az FDA egyetért az EMA ajánlásával, amit azzal indokolnak, hogy a jelenlegi technológia nem alkalmas a helyettesíthetőség meghatározására [20]. Összességében tehát a potenciális immunogenitás miatt az orvos hozzájárulása nélkül nem történhet helyettesítés.

Fontos látni, hogy ha a biohasonló gyógyszer és a referenciagyógyszer hasonlósága nagyobb fokú, mint a referenciagyógyszer hasonlósága saját maga módosított (pl. pegilált, glikolizált) követő molekuláihoz képest, úgy a biohasonló gyógyszer és a referenciagyógyszer közötti felcserélhetőség is egyértelműbb, mint a referenciagyógyszer és annak módosított változata között. Ezt azért lényeges hangsúlyozni, mert az originális gyártók kommunikációja, valamint a szakmai gyakorlat a referenciagyógyszer és annak követő változatai közötti „betegátállítást” (pl. filgrastimról pegfilgrastimra) promotálja, illetve elfogadja, ezzel szemben a referenciagyógyszerről a biohasonló készítményre történő terápiaváltást szakmailag vitatja, holott utóbbi kisebb immunogenitási kockázattal járhat.

A felcserélhetőség kapcsán zajló polémia tehát nem a tudományos bizonyítékokon alapuló orvoslás (evidence-based medicine, EBM), hanem elsősorban évtizedes tradíciók és beidegződések talaján áll. Érdemes szem előtt tartani azt is, hogy míg a hagyományos kémiai szintézis útján előállított gyógyszerek esetében az originális és a generikus készítmény bioegyenértékűségét korlátozott farmakokinetikai vizsgálatokkal ellenőrzik, addig a biohasonló gyógyszerek esetében a nagymérvű hasonlóság igazolása jóval robosztusabb bizonyítékokat eredményező klinikai vizsgálatok révén történik. Azaz a biohasonló gyógyszerek terápiás ekvivalenciája és felcserélhetősége egyértelműbben igazoltnak tekinthető, mint a generikus gyógyszerek bioekvivalenciája.

Komparabilitás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyógyszergyártók változtathatnak a gyógyszer-biotechnológiai készítmények termelési folyamatán a fejlesztés során, de a piacra lépés után is. Ennek oka lehet a gyártási folyamatok fejlesztése, méretnövelés, a termék stabilitásának javítása vagy a szabályozásban bekövetkezett változásoknak való megfelelés. Ha viszont a gyógyszergyártó vállalat megváltoztatja a gyógyszer-biotechnológiai készítmények gyártási folyamatát, a fent említett variabilitás okán gyakorlatilag saját gyógyszerének követő molekuláját, „kvázi-biohasonló” változatát állítja elő. Az originális gyógyszer módosult gyártástechnológiával előállított sarzsai, valamint a biohasonló gyógyszerek tehát ugyanúgy nagymértékben hasonlítanak csak az eredeti készítményre; de tökéletesen nem egyezők azzal. Az originális gyártó a gyártástechnológiai változtatások jelentette kockázatok okán értékeli a gyógyszer releváns minőségi jellemzőit, hogy igazolja: nem történt olyan változás, amely kedvezőtlen hatással lenne a gyógyszer biztonságára és hatásosságára. Ezek az ún. komparabilitási (comparability) vizsgálatok.

Az ICH Topic Q5E dokumentum fogalmazza meg a komparabilitás irányelveit, melyek alkalmazhatóak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • proteinekre és polipeptidekre, és az ezeket tartalmazó gyógyszerekre
  • olyan gyógyszerkészítményekre, melyek esetében a termelési folyamatban történő változtatásokat egyetlen gyártó végezte, beleértve azokat a változtatásokat is, melyeket olyan bérgyártó (contract manufacturer) végzett, amely közvetlenül össze tudja hasonlítani a változás előtti és utáni termék elemzésének eredményeit
  • illetve olyan gyógyszerkészítményekre, melyek esetében a termelési folyamat változásai a fejlesztés során történtek

A komparabilitás nem azt jelenti, hogy a változás előtti és utáni termék minősége megegyezik, hanem azt, hogy nagyon hasonló, valamint hogy a termékről és a termelési folyamatról jelenlegi meglévő tudásunk elegendő bizonyítékot ad arra, hogy semmilyen, a minőségi jellemzőkben bekövetkező különbség nincs negatív hatással a gyógyszer biztonságára és hatásosságára” (ICH Topic Q 5 E). A komparabilitás meghatározható analitikai vizsgálatok és bioassay kombinációjával, vagy – bizonyos esetekben – klinikai és nem klinikai vizsgálatokkal.

Ha a gyógyszergyártó cég önmagában analitikai vizsgálatokkal tudja bizonyítani a komparabilitást, akkor nem szükséges klinikai és nem klinikai vizsgálatokat is végeznie. Ahhoz, hogy megfelelően fel lehessen mérni a termelési folyamat megváltoztatásának hatását, körültekintően meg kell becsülni annak összes előre látható következményét a gyógyszerre. Ennek elvégzéséhez megfelelő kritériumok szükségesek annak a meghatározására, hogy mi tekinthető nagyon hasonló megváltozott gyógyszernek (post-change product). Általában a változás előtti és utáni termékre vonatkozó minőséget vizsgálják, majd az összegyűjtött adatokat összehasonlítják (routine batch analyses).

A biohasonló szerekre való áttérés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A biohasonló készítmények terápiásan egyenértékűek, valamint nagymértékben hasonlók az originális biotechnológiai gyógyszerekkel, emiatt azokkal felcserélhetők (interchangeable) azonban – a bemutatott jellemezhetőségi és immunogenitási szempontok miatt –automatikusan nem helyettesíthetők (substitutable). A hirtelen gyógyszerváltás ezeknél a szereknél több veszélyt rejt, mint a kémiai gyógyszerek esetében. A biohasonló gyógyszerek és az eredeti készítmények indokolatlan cserélgetése ugyanazon beteg esetében nem ajánlott, mert e szerek fehérjetermészetüknél fogva váratlan immunreakciókat idézhetnek elő, ami ronthatja a terápia hatásosságát. Egy gyógyszercsere különösen veszélyes lehet egy hosszú távú kezelés során, például a daganatterápiában, illetve az autoimmun betegségekben használt monoklonális ellenanyagok esetében.

Farmakológiai sajátosságaikból adódóan a biohasonló gyógyszerek terápiásan egyenértékűek az originális készítménnyel, azzal szakorvos által megfelelő kontroll mellett felcserélhetők, azonban nem bioegyenértékűek azzal, s így automatikusan nem helyettesíthetők. Ez voltaképp az automatikus helyettesítés kizárását jelenti. Az automatikus helyettesíthetőség hiánya kizárja a gyógyszertári helyettesítés és a hatóanyagtenderek alkalmazását, valamint igen kockázatossá teszi a hatóanyag-alapú és terápiás elvű referenciaárazást. Utóbbiak esetében ugyanis, ha a magasabb árú készítmény gyártója nem csökkent árat, a páciensek oly mértékű többlettérítési díj fizetésére kényszerülhetnek, amely a tényleges hozzáférést ezekhez a gyógyszerekhez megakadályozza, így a pácienst végeredményben készítményváltásra kényszeríti.

Mindenképpen szükség van olyan edukációs programok szervezésére (a szakmai szervezetek védnöksége alatt), amelyek a kezelőorvosokat megismertetik a biohasonló gyógyszerekkel kapcsolatos tudományos bizonyítékokkal, s eloszlatják az e készítményekkel kapcsolatos alaptalan berögződéseket.

Törzskönyvezett biohasonló készítmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1RH2Recombinant Human Interferon-Alpha [21]

Az Európai Unió területén a somatropin (növekedési hormon) hatóanyag-tartalmú Omnitrope volt az első olyan gyógyszer-biotechnológiai készítmény, mely egyszerűsített eljárással, biohasonlóként került a piacra. 2006-ban került engedélyezésre, és a következő évben forgalomba. (Ugyanezt a gyógyszert Ausztráliában már 2004-ben törzskönyvezték. 2005-től az alábbi rekombináns növekedési hormonok kaphatók az Egyesült Államokban: Nutropin (Genentech), Humatrope (Lilly), Genotropin (Pfizer), Norditropin (Novo), és Saizen (Merck Serono). 2006-ban a US Food and Drug Administration (FDA) jóváhagyta biohasonló változatát a rHGH Omnitrope-ot (Sandoz).)

Az Omnitrope óta még 13 készítményt törzskönyveztek. Az így adódó 14 engedélyezett biohasonló termék 7 különböző hatóanyagon alapszik. A termékek közül kettő somatropin-készítmény, 7 fehérvérsejt-képződést előidéző granulocitakolónia-stimuláló faktor (G-CSF: filgrastim) és 5 vörösvérsejt-képződést serkentő erythropoetin (EPO/ESA), melyek komplexek, de hatásosnak bizonyultak a referenciagyógyszerekkel összehasonlítva és megfeleltek az EU szabályainak. Ugyanakkor volt példa biohasonló készítmény visszavonására és (interferon-alfa esetében) a törzskönyvezési kérelem elutasítására is, így biohasonló interferonok 2011 elején Európában még nem voltak forgalomban[22].

A 2012 és 2016 közötti időszakban várható a legtöbb originális inzulinanalóg, valamint számos monoklonális antitest piaci kizárólagosságvesztése, így ezek biohasonló megfelelőinek megjelenése is várható.

A jövő távlatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Trastuzumab-HER2 komplex[23]
Pertuzumab-HER2 komplex [24]
Az immunglobulin G molekuláris felszíne (IgG).

A molekuláris biológia fejlődése, az ellenanyagokat felépítő részek összetételének és tulajdonságaiknak megismerése lehetőséget nyújtanak az antitestek tulajdonságainak messzemenő optimalizálására, sőt a természetben nem található ellenanyagok szinte tetszés szerinti változatosságban való előállítására is[25].

A klasszikus módszerekkel fejlesztett monoklonális antitestek változatai újabb generációs antitestekhez vezethetnek. Előfordul, hogy azonos antigén ellen termelt antitest az antigénen található eltérő epitóphoz kötődik, aminek következtében az antitest klinikai farmakológiai tulajdonságai megváltoznak. Ezeknek a nem biohasonló ellenanyagoknak a különbözőségét lehet eredményesen felhasználni. A HER2 ellen termelt humanizált trastuzumab például a receptor szubdomén IV-hez, míg a szintén HER2-ellenes pertuzumab a szubdomén II-höz kötődik. Mindkét ellenanyag képes ADCC-reakciót kiváltani. A trastuzumab specifikusan gátolja a HER2 által kiváltott, nem ligand-dependens mitogén jelátvitelt, ezzel szemben a pertuzumab blokkolja a HER2 receptor dimerizációját más HER receptorokkal. Különösen a HER2 és HER3 dimerizációjának gátlása okozott sejttenyészetekben jelentős tumornövekedés-gátlást. Kézenfekvő volt az azonos antigén eltérő epitópjai ellen termelt antitestek kombinációja. Emlőtumoros betegekben is a docetaxel trastuzumabbal és pertuzumabbal együttesen adagolva jóval eredményesebbnek bizonyult, mint a kontroll trastuzumab + docetaxel kezelés. A medián progressziómentes túlélés 12,4 hónapról 18,5 hónapra nőtt (P<0,001).

Izgalmas lehetőség, de nem könnyen megvalósítható az ún. bispecifikus antitestek előállítása, melyekben az antitest „Y” szárának végéhez kötnek azonos, vagy éppen más-más antigénre specifikus variábilis régiókat. Ilyen módon több antigénen egyszerre igyekeznek additív vagy szinergista hatást kiváltani).

A fehérje-biotechnológia mellett a glyco-biotechnológia is újabb, hatásos molekulákhoz vezethet. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az IgG molekulán elhelyezkedő szénhidrátláncok kisebb eltérései általában nem okoznak funkcionális változásokat, és elfogadhatóak a biohasonlóság megállapításakor. A CH2 domének között a 297-es helyen található aszparaginhoz kötődő szénhidrát-oldalláncon a fukóz szerepét azonban döntő jelentőségűnek találták az ellenanyag klinikai farmakológiai tulajdonságainak meghatározásában. A fukóz eltávolítása már az egyik láncról is az IgG térbeli szerkezetét oly mértékben változtatja, hogy az könnyebben lesz képes illeszkedni az immuneffektor sejtek FcγRIII receptoraihoz. Az affinitás emelkedésével fokozódnak az Fc fragmentum által kiváltott effektor ADCC, illetve az ún. 2-es típusú közvetlen sejtkárosító hatások. A fukózmentes, új generációs CD20-ellenes antitest különösen az alacsony affiitású FcγRIII receptorokkal rendelkező betegek számára biztosított hatásosabb kezelést.

A limfómák kezelésében az így létrehozott fukózmentes CD20-ellenes obinituzumab (GA101) eredményesebbnek tűnt a rituximabnál a korai összehasonlító klinikai vizsgálatokban . A kötődés mértékének hasonló fokozódásához vezetett, ha a célsejten található receptor molekuláról távolították el az Asn-162-höz kötődő szénhidrát-molekulát. Ez a receptorváltozat a klinikai gyakorlatban is megfigyelhető volt olyan betegekben, akik kiemelten jól reagáltak rituximab-kezelésre. Viszont ha az antitestről és a receptorról is eltávolították a szénhidrát-molekulákat, akkor érdekes módon az affinitás jelentősen csökkent.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b (Forrás: EGA, EMA
  2. (AARP Issue Paper; AkdÄ, 2008; Búzás, 2010).
  3. Biosimilars – why terminolgy matters; Nature biotechnology, Vol 29: 690-693, 2011
  4. Kerpel-Fronius: Eredeti és hasonló biológiai gyógyszerek alkalmazásának klinikai farmakológiai elvei LAM; 20, 485–491, 2010.
  5. BCE Dankó Dávid – Frang Géza Attila – Girbicz Nikolett – dr. Molnár Márk Péter Alternatívák a biohasonló gyógyszerek fenntartható közfinanszírozási rendszerére Budapest, 2011. július 29.
  6. Biológiai terápiás lehetőségek a komplementrendszer működésének befolyásolására, Prohászka Zoltán, III. Sz. Belgyógyászati Klinika, Kutatólaboratórium Semmelweis Egyetem, Budapest
  7. Forrás: EGA
  8. ^ a b Weise M, Bielsky M-C, De Smet K, et al. Biosimilars – why terminology matters. Nat Biotechnol 29:690–693, 2011
  9. Egrie JC, Browne K. Development and characterization of novel erythropoiesis stimulating protein (NESP). Nephrol Dial Transplant 16(Suppl 3):3–13, 2001
  10. Macdougall IC, Eckardt KU. Novel strategies for stimulating erythropoiesis and potential new treatments for anaemia. Lancet 368:947–953, 2006
  11. A referenciagyógyszer megjelölés ebben a kontextusban azt az originális hatóanyagot jelenti, amelyhez képest a biohasonló gyártó a nagymérvű hasonlóságot igazolni kívánja; nem tévesztendő össze tehát. a referenciaárazás kapcsán használt referenciakészítmény kifejezéssel.
  12. Búzás, 2010; Chu, 2009; Schellekens-Moors, 2010)
  13. (AkdÄ, 2008)
  14. 1. www.gabionline.net/Biosimilars/Research/US-54-billion-worth-of-biosimilar-patents-expiring-before-2020.
  15. Követő, biohasonló ellenanyagok fejlesztésének és alkalmazásának klinikai farmakológiai szempontjai Kerpel-Fronius Sándor Semmelweis Egyetem, Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet, Budapest Kerpel-Fronius S. Clinical pharmacological aspects of development and application of follow-on biosimilar antibodies. Hungarian Oncology 56:104–112, 2012
  16. (Bauer, 2009; Radits, 2006)
  17. (AkdÄ, 2008; Chu, 2009).
  18. (Schellenekens, 2010)
  19. AkdÄ, 2008; Sheppard, 2010)
  20. (Chu, 2009)
  21. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/Structure/index.shtml
  22. (Bauer, 2009; Búzás 2009; Schellekens-Moors, 2010; Walsh 2010)
  23. http://www.rcsb.org/pdb/explore/explore.do?structureId=1N8Z
  24. http://www.rcsb.org/pdb/explore/explore.do?structureId=1S78
  25. Magyar Onkológia 56 : 104 –112 , 2012

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Encyclopedia of Biological Chemistry Ernesto Carafoli Don W. Cleveland
  • Dr. Kutasi József: Fermentációs biotechnológia.
  • Gabhann FM, Annex BH, AS: Gene therapy from the perspective of systems biology. 12: 570-577, 2010.
  • Couto LB, High KA: Viral vector-mediated RNA interference. 10:534-542, 2010.
  • Liu MA: Immunologic basis of vaccine vectors. Immunity. 33: 504-515, 2010.
  • Hall K, Blair Zajdel ME, GE: Unity and diversity in the human adenoviruses: exploiting alternative entry pathways for gene therapy. Biochem. J. 431: 321-336, 2010.
  • Heilbronn R, Weger S.: Viral vectors for gene transfer: current status of gene therapeutics. Handb Exp Pharmacol.197:143-170, 2010.
  • Batey RT. Structures of regulatory elements in mRNAs. Curr. Opin. Struct. Biol. 16 (3): 299–306. 2006. Du L, Shen B. Biosynthesis of hybrid peptide-polyketide natural products. Current Opinion in Drug Discovery & Development 4 (2): 215–28. 2001.
  • Gergely Pál, Penke Botond, Tóth Gyula: Szerves és bioorganikus kémia. Semmelweis Kiadó, Budapest. 1994. ISBN 963-815-44-2X
  • Heard E, Mongelard F, Arnaud D, Chureau C, Vourc'h C, Avner P. Human XIST yeast artificial chromosome transgenes show partial X inactivation center function in mouse embryonic stem cells. Proc Natl Acad Sci U S A. 8;96(12):6841-6. 1999. Lewin B. Genes IX: Jones and Bartlett Publishers. Sudbury, MA, USA. 2008. ISBN 978-0-7637-4063-4
  • Ali O, Wyatt D. Therapy of growth disorders. Curr Opin Endocrinol Diabetes Obes. 18(1):3-8. 2011.
  • Antonia S, Mulé JJ, Weber JS. Current developments of immunotherapy in the clinic. Curr Opin Immunol. 16(2):130-6. 2004.
  • Avidor Y, Mabjeesh N, Matzkin H. Biotechnology and Drug Discovery From Bench to Bedside. South Med J. 96(12):1174-86. 2003.
  • Bhatti Z, Berenson CS. Adult systemic cat scratch disease associated with therapy for hepatitis B. BMC Infect Dis. 23;7:8. 2007. Boyle JJ. Macrophage activation in atherosclerosis: pathogenesis and pharmacology of plaque rupture. Curr Vasc Pharmacol. 3(1), 63-68. 2005.
  • Davami F, Sardari S, Majidzadeh-A K, Hemayatkar M, Barkhrdari F, Omidi M, Azami M, Adeli A, Davoudi N, Mahboudi F. Expression of a Novel Chimeric Truncated t-PA in CHO Cells Based on in Silico Experiments. J Biomed Biotechnol. 108159. Epub 2010 Sep 22.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]