Biofilm

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Katéteren megtelepedett Staphylococcus aureus biofilm

A biofilm vagy biohártya mikroorganizmusok egy felületen összetapadt, egybefüggő bevonatot képező sejtjeiből áll (a felülethez nem, csak egymáshoz tapadt sejtek mikrobapelyhet alkotnak). A sejtek gyakran az általuk termelt, nyálkának is nevezett extracelluláris polimer anyagokba (extracellular polymeric substance, EPS) ágyazódva helyezkednek el. Ez sejten kívüli DNS-ből, fehérjékből, poliszacharidokból áll. Biofilmek előfordulnak élő és élettelen felszínen, természetes, ipari vagy kórházi környezetben egyaránt.[1][2] A biofilmben élő mikrobák fiziológiailag különböznek ugyanazon faj sejtenként szabadon úszó (planktonikus) állapotától.

A bevonat vastagsága néhány mikrométertől a fél méterig terjedhet, és benne több baktériumfaj, valamint a Protista és az Archaea csoport képviselői is előfordulhatnak. A bevonatban élő baktériumok sejtjei és a sejten kívüli komponensek bonyolult módon rendeződnek el, másodlagos struktúrákat, például mikrokolóniákat hoznak létre, melyeken keresztül csatornák rendszere biztosítja, hogy a tápanyagok megfelelő módon jussanak el az egyes sejtekhez.[3][4] Természetes körülmények között, mint például a földben és a növények felületén a baktériumok többsége bevonatot alkotva található meg.[5]

A biohártya fontos tényezője a krónikus bakteriális fertőzéseknek, vagy a beültetett orvosi eszközöknél fellépő fertőzéseknek, mert a baktériumokat megvédi, így sokkal nehezebben pusztíthatók el, mint az egyedi sejtek,[6] hiszen a folyadékok, gőzök nagyon nehezen hatolnak be a biofilm belsejébe.[7]

A mikrobák több körülménytől függően alakítanak ki biofilmet: ezek közé tartozik a specifikus vagy nemspecifikus kötődési helyek felismerése egy felületen, a tápanyagbőség vagy akár a gátló hatásúnál kisebb koncentrációjú antibiotikumnak való kitettség.[8][9] Amikor az egysejtű átáll a biofilmre jellemző növekedési módra, fenotípusos változáson megy át, melynek során génjei nagy csoportjainak a szabályozása változik meg.[10]

Kialakulásának okai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A biofilmek kialakulásának Jefferson szerint négy fő oka van[11]:

  1. Védekezés: A biofilmben élő szervezetek kevésbé érzékenyek környezetük változásaira (időszakos tápanyaghiány, pH-változások, antimikrobiális ágensek).
  2. Kedvező körülmények kihasználása: A biofilmek révén a mikrobák le tudnak horgonyozni a számukra kedvező mikroélőhelyeken.
  3. Közösségi lét előnyei: A közösségi lét olyan előnyöket jelent a mikroorganizmusok számára, mint a metabolikus terhek megosztása (pl. xenobiotikumok kometabolizmusa) vagy a horizontális génátvitel lehetősége. A biofilmben élő mikrobiális közösség ökológiai potenciálja túlszárnyalja a közösséget alkotó egyes fajok képességeinek összegét.[12]
  4. Elsődleges életforma: Számos mikrobának a biofilm a primer életformája, a plaktonikus lét csupán a kedvezőtlen időszakokra jellemző.

Fejlődésmenete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A biofilm fejlődésének öt lépése: (1) Elsődleges megkötődés, (2) Irreverzibilis kötődés, (3) Biofilm érése I, (4) Biofilm érése II és (5) Visszaalakulás. Minden lépcsőfokhoz egy ábra és a P. aeruginosa biofilm egy azonos méretarányú mikroszkópos felvétele kapcsolódik.

A biofilm fejlődésének öt nagy lépcsőfoka (lásd még jobbra az illusztrációt):

  1. Planktonikus sejtek elsődleges megkötődése a hordozón (primer asszociáció)
  2. Irreverzibilis kötődés
  3. Biofilm érése I
  4. Biofilm érése II
  5. Visszaalakulás planktonikus formába/szétszóródás

A biofilm képződésekor először is a szabadon úszó mikroorganizmusok valamilyen felülethez tapadnak. Az elsődleges megkötődés létrejöttében a sejtek szilárd felszínek iránti „vonzalmán” kívül a hordozók hidrofób vagy hidrofil tulajdonságai, a kemotaxis és a felszínek közelében kialakuló speciális turbulenciaviszonyok is szerepet játszanak.[13] A „kolónia” első sejtjei gyenge, könnyen elszakítható módon, van der Waals-erőkkel kötődnek a felülethez. Ha nem sodorja le semmi őket, permanensen lehorgonyozhatják magukat sejtadhéziós struktúráikkal, pl. pilusokkal.[14] Az első kolonista sejtek előkészítik a többiek letelepedését adhéziós kötőhelyek nyújtásával, és a szukcesszió következő lépéseként megkezdik a biofilmet összetartó EPS nyálka termelését. A növekvő mennyiségű EPS barrier közeget alakít ki, amely védelmet nyújt, valamint a térhatás és a korlátozott tápanyag-diffúzió miatt le is lassítja a sejtek növekedését és osztódását.[15] Egyes fajok nem képesek önállóan a felülethez rögzülni, de a nyálkához vagy a korai kolonista sejtekhez igen. A kolonizáció során jelenik meg a quorum sensinggel való kommunikáció képessége olyan jelzőmolekulák segítségével, mint az N-acil-homoszerin laktonok (AHL). A kolonizáció kezdete után a biofilm növekedését újabb mikroorganizmusok lehorgonyzása és már letelepedett sejtek osztódása adja. A biofilmképződés utolsó stációja az érés, aminek során a biofilm teljesen kialakul, és ettől kezdve leginkább csak formájában, méretében változik. Az érés folyamán a biofilmmátrixban csatornák keletkeznek a víz és a tápanyagok diffúziójának elősegítésére, létrejön a biofilm jellegzetes szerkezete. A biofilm kialakulása az összetapadt sejtkolóniát vagy -kolóniákat magas antibiotikum-ellenállással képes felruházni. Az utolsó fázisban a biofilmekben élő sejtek kiszakadnak a mátrixból, és újra planktonikussá válnak. Tápanyaghiány esetén EPS-bontó enzimeket termelve annak alkotóelemeit tápanyagként képesek felhasználni.

Szétszóródás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A biofilm-kolónia sejtjeinek szétszóródása a biofilm életciklusának fontos része. A szétszóródás lehetővé teszi, hogy a biofilm terjedjen, új felületeket hódítson meg. A diszperzióban szerepe lehet a nyálkát lebontó enzimeknek, mint a dispersin B vagy a dezoxiribonukleáz.[16][17] A biofilmmátrixot lebontó enzimek hasznosak bizonyulhatnak a biofilmek elleni védekezésben is.[18][19]

Újabb keletű bizonyítékok szerint egy zsírsavalapú hírvivő molekula, a cisz-2 decenoic-sav (cis-2-decenoic acid) képes gátolni biofilm-kolóniák növekedését, vagy kiváltani a szétszóródásukat. A Pseudomonas aeruginosa által kiválasztott vegyület több baktériumfaj, illetve a Candida albicans élesztő alkotta biofilmekben képes szétszóródást indukálni.[20]

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A biofilmek általában víz alá merült, vagy vizes oldatban ázó aljzaton találhatók meg, de előfordulnak vízfelületen úszó szőnyeg formájában, vagy magas páratartalom mellett a levelek felületén. Tápanyagbőség esetén gyorsan makroszkopikus (szabad szemmel észrevehető) méretekre nőhet. A biofilmek sok különböző fajta mikroorganizmusból állhatnak, például baktériumok, archeák, protozoák, gombák és algák is elfordulhatnak bennük, mindegyik csoport specializált anyagcsere-funkciót lát el a biofilmben. Egyes mikroorganizmusok speciális körülmények között egyetlen fajból álló biofilmet is képesek alkotni.

Az extracelluláris mátrix[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A biofilmet a sejtek által termelt polimereket tartalmazó, nyálkának is nevezett extracelluláris mátrix (exopoliszacharid, EPS) tartja össze és védi a külső behatásoktól. A mátrix a sejteket védi, egyben lehetővé teszi köztük a biokémiai jelzésekkel történő kapcsolattartást. Egyes biofilmek vízcsatornákat tartalmaznak, melyek segítik a tápanyagok és a jelző molekulák továbbítását. A mátrix anyaga elég erős ahhoz, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén akár fosszilizálódjon.

Az érett biofilmeket 97%-ban víz alkotja, melynek egy része a sejtekben található. Maguk a sejtek mindössze 2-15%-át adják a biofilm szárazanyag-tartalmának. Az EPS alkotói főleg poliszacharidok (vegyesen homo- és heteropoliszacharidok semleges vagy polianionos töltéssel), de a szerkezet felépítésében sejtlízisből származó fehérjék, és nukleinsavak is részt vesznek, melyek extracellulárisak is lehetnek.[12]

A biofilmben élő baktériumok jelentősen különbözhetnek ugyanazon faj szabadon úszó példányaitól, mivel a zsúfoltabb, védettebb környezetben megnyílik az interakció és kooperáció lehetősége köztük. A környezet egyik előnye a tisztítószerekkel és antibiotikumokkal szembeni védelem, mivel a sűrű extracelluláris mátrix és a külső sejtréteg megvédi a közösség belső sejtjeit. Egyes esetekben az antibiotikum-ellenállás akár az ezerszeresére is megnőhet.[21] Sűrűn előfordul a biofilmben a laterális géntranszfer is, ami stabilabb biofilmstruktúrához vezet.[22]

A biofilmek nem minden esetben védettebbek az antibiotikumokkal szemben. A Pseudomonas aeruginosa biofilm formájában sem ellenállóbb az antimikrobiális szerekkel szemben, mint a planktonikus sejtek; bár a logaritmikus fázisban lévő planktonikus sejteknél nagyobb ellenállást mutatnak. A rezisztencia oka a bakteriális növekedés veszteglő fázisában lévő sejtkultúráknál és a biofilmben élő sejteknél is az éppen szunnyadó állapotban lévő, így anyagcserét nem folytató, ezért rezisztens (persister=kitartó) sejtek jelenléte lehet.[23]

Példák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Biofilm a Yellowstone Nemzeti Parkban. A képen látható leghosszabb baktériumszőnyeg-darab mintegy fél méteres.

A biofilmek mindenütt jelen vannak. Nem csak a baktériumok és az archeák, de a mikroorganizmusok szinte minden faja képes valamilyen módon rögzülni a felszínhez vagy egy másik példányhoz. Nem steril, nedves vagy erősen párás környezetben szinte minden állandó felszínen képződhet biofilm.

  • Biofilmek találhatók a legtöbb folyómeder kavicsain és kövein, gyakran a posványok felszínén is. Valójában a biofilmek a folyóvizek táplálékláncának fontos alkotóelemei, mivel a sok hal táplálékául szolgáló vízi gerinctelen állat legeli őket.
  • A biofilmek a legszélsőségesebb körülmények között is kialakulnak: a hévforrások rendkívül forró, sós, erősen lúgos vagy savas vizeitől a fagyos gleccserekig.
  • Emberi lakókörnyezetben biofilmek leginkább a zuhanyzóban képződnek, a kedvező nedves és meleg klíma miatt. Megtalálhatók a vízvezetékek és a csatorna csöveiben, ahol dugulást és korróziót okozhatnak. A padlón vagy a pultokon megtelepedett biofilmek megnehezíthetik az étel-előkészítő helyiségek higiéniájának biztosítását.
  • A fűtő, illetve klímaberendezésekben képződött biofilm csökkenti a hőtranszfer hatékonyságát.[24]
  • A tengermérnöki rendszerek, mint a tengeri olaj- és gázvezetékek biofilmjei[25] jelentős korróziós gondokat okozhatnak. Bár a korróziót zömmel abiotikus tényezők okozzák, legalább 20%-a visszavezethető a fémfelületre rakódott mikroorganizmusok tevékenységére.
  • A hajótesthez tapadó baktériumok az első lépcsőt jelentik a tengerjáró hajók élő anyag okozta elszennyeződésében. Miután a biofilm kialakult, más tengeri élőlények, például kacslábú rákok már könnyebben megtelepedhetnek. A vízi járművet a lerakódások akár 20%-zal is lelassíthatják, ami meghosszabbítja a tengeri utakat és megnöveli az üzemanyagigényt. A szárazdokkban újrafestéssel töltött idő drágítja a tengeri szállítást, a hajók élettartama pedig csökken a korrózió, és az élőlények hajótestről való mechanikai eltávolítása (lekaparása) miatt.
  • A biofilmeknek építő jellegű felhasználásai is vannak. Például sok szennyvíztisztítónak van olyan szennyvízkezelési üteme, ahol a megtisztítandó víz szűrőkre növesztett biofilmeken halad át, melyek kivonják és lebontják a szerves összetevőket. Ezekben a biofilmekben a baktériumok a szerves anyagok eltávolítására szolgálnak (lásd még: biokémiai oxigénigény), a protozoák és kerekesférgek pedig a vízben lebegő szilárd részecskéket, köztük patogénenek és más mikroorganizmusokat távolítanak el. A szintén a biofilmekre épülő lassú homokszűrőt a tavi vagy folyami felszíni vizek ivásra alkalmassá tételére használják. Amit tiszta ivóvíznek tekintünk, az valójában ezen mikroorganizmusok számára hulladék, amiből már nem képesek több tápanyagot kiszűrni.
  • A biofilmek segíthetnek a tengerbe jutott kőolajszennyezés eltávolításában. Az olaj eltüntetéséért a mikrobaközösség szénhidrogén-lebontó tevékenysége felelős, különösen egy nemrégen felfedezett specialista csoporté, a szénhidrogénbontó baktériumok (HCB), melyek közül a legfontosabbnak tűnő az Alcanivorax borkumensis.[26]
  • A sztromatolitok mikrofosszíliák; rétegelt, üledékes struktúrák, amit a főleg cianobaktériumok alkotta egykori biofilmben ragadt, majd cementálódott üledékszemcsék alkotnak. Az ősi sztromatolitokban lelhetők föl a földi élet legkorábbi nyomai, de jelenleg is formálódnak.
  • A legtöbb állat szájüregében lévő kemény felszíneken (jellemzően a fogakon, embernél az implantátumokon, protéziseken is) dentális plakként van jelen a biofilm, ami fogszuvasodást, fogínygyulladást okozhat.
  • Biofilmek találhatók a növények felületén és belsejében is. Okozhatnak betegségeket, vagy – mint a gyökéren élő nitrogénfixáló baktériumok (Rhizobium) esetében – szimbiózisban élnek a növényekkel.[27] A betegséget okozó biofilmre példa a levélfoltokat és burokhibákat okozó citrusüszög (Citrus Canker), a szőlő Pierce-betegségét is okozó, bakteriális levélperzselődésért felelős (Xylella fastidiosa), a paprika, paradicsom bakteriális levélfoltosság-fertőzése.[28]
  • Biofilmeket alkalmaznak a mikrobaalapú üzemanyagcellákban, amikkel változatos forrásokból lehet elektromosságot termelni, az összetett szerves hulladéktól a megújuló biomasszáig.[2]

Biofilmek és fertőző betegségek kapcsolata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A biofilmek a szervezet sokfajta mikrobiális fertőzésében játszanak szerepet, egyes becslések szerint akár 80%-ukban.[29] A biofilmmel kapcsolatba hozott fertőző folyamatok közé tartoznak gyakoribb problémák, mint a húgyúti fertőzések, a katéterek elfertőződése a középfülgyulladás, a dentális plakk kialakulása,[30] a fogínygyulladás,[30] a kontaktlencse elfertőződése,[31] de ritkább, ám veszélyesebb folyamatok, mint az endocarditis (szívbelhártya-gyulladás), a cisztás fibrózisban fellépő fertőzések, és a szervezetbe beépített idegen anyagok, mint az ízületi protézis, szívbillentyű-protézis elfertőződése.[32][33] Újabb eredmények azt mutatják, hogy a biofilmek késleltethetik a bőr sebgyógyulását és a helyileg alkalmazott antibiotikumok hatékonyságát a bőr elfertőzött sebeinek kezelésekor.[34]

Szintén új fejlemény, hogy a krónikus sinusitisszel (orrmelléküreg-gyulladás) operált páciensek 80%-ánál az eltávolított szövetekben biofilmet találtak. Ezeknél a betegeknél a kehelysejtek és csillók mintha le lettek volna hámozva, míg a biofilmmentes kontrollcsoportnál a kehelysejtek és csillók morfológiája normális volt.[35] A kontrollcsoport tíz egészséges tagjából kettőnek a mintáiban is találtak biofilmet. Másszóval, a kultúrák negatívak voltak a tesztre a baktériumok jelenléte ellenére is.[36]

Biofilmek képződhetnek a beültetett orvosi eszközök inaktív felszínén is, pl. katéterek, szívbillentyű-protézisek és méhen belüli eszközök esetén.[37]

Új festési technológiákat fejlesztenek, hogy jól el tudják különíteni az állati testben növő baktériumsejteket, például az allergiás gyulladástól.[38]

Pseudomonas aeruginosa biofilmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az iparosodott társadalmak orvostudomány terén elért eredményeit jelentősen kisebbítik az idősödő, immunszuprimált állapotú népesség körében mind gyakoribb krónikus opportunista fertőzések. A krónikus fertőzések most is az orvosi szakma nagy kihívásai közé tartoznak, jelentős gazdasági kihatással, mivel a hagyományos antibiotikum-alapú terápia nem képes hatásosan megszüntetni ezeket a fertőzéseket. Ezek perzisztenciájának (makacs visszamaradásának) oka a baktériumok biofilmnövesztő képessége, ami megvédi őket az ellenséges környezeti tényezőktől.

A Pseudomonas aeruginosa nem egyszerűen a nozokomiális (kórházban szerzett) fertőzések egyik fontos opportunista kórokozója, hanem a baktériumok perzisztenciáját adó különböző mechanizmusok modellszervezetének is tekinthető. Ebben a kontextusban a planktonikus növekedésből a biofilm-fenotípusba való átváltás működésének megvilágítása, és a baktériumok közötti kommunikáció szerepe a perzisztens betegség fenntartásában segítséget nyújthat majd a P. aeruginosa patogenitásának megértéséhez, a krónikus páciensek jobb klinikai kezeléséhez, végül alternatív fertőzés-elleni kezelési stratégiák, új gyógyszerek kifejlesztéséhez vezethet.[39]

Dentális plakk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dentális plakk a fogakhoz és szájüregbeli protézisekhez rögzülő anyag, ami baktériumsejtekből (leginkább: Streptococcus mutans és Streptococcus sanguinis), nyáleredetű polimereket és bakteriális eredetű más anyagokat tartalmaz; a fogakra települő biofilm. A fogakat és a fogínyt olyan nagy koncentrációban teszi ki a baktériumok anyagcseretermékeinek, ami a fog megbetegedéséhez vezet.[30]

A fogakról, egyes fogászati ötvözetekről, mintázó anyagokról, implantokról, helyreállító és cementáló anyagokról izolált biofilmek baktériumtörzseinek azonosítása fontos szerepet játszik abban, hogy megértsük az egyes anyagok fizikai-kémiai tulajdonságai és a biofilm-megtelepedés dinamikája közti összefüggéseket.[40]

Legionárius-betegség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy 1930 körül épült ház vízvezetékei

A Legionella-baktériumokról is tudott, hogy bizonyos feltételek mellett biofilmet növesztenek, melyekben védettek a fertőtlenítőszerekkel szemben. A hűtőtornyokban, légkondicionált helyen dolgozók, vagy egyszerűen a zuhanyzó emberek mind ki lehetnek téve a belégzéssel elkapható legionellosisnak, ha ezek a rendszerek nincsenek megfelelően megtervezve, összeállítva és karbantartva.[41]

Neisseria gonorrhoeae biofilmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Neisseria gonorrhoeae specialista humánpatogén. Újabb kutatások kimutatták, hogy két különböző mechanizmussal is képes belépni az emberi húgyúti és méhnyaki epiteliális sejtekbe, különböző bakteriális felszíni ligandumok és receptorok segítségével. Ezen túlmenően sikerült demonstrálni, hogy a gonokokkuszok biofilmeket képezhetnek üvegfelszínen és emberi sejteken. Bizonyították, hogy természetes megbetegedés során is kialakulhat biofilm az emberi méhnyak epiteliális sejtjein, és hogy a külső membrán citoplazmabimbóinak (bleb) képződése kritikus a biofilm a méhnyak epiteliális sejtjein való megtelepedése szempontjából.[42]

Molekuláris genetika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Molecular genetics[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mikroszkópia, a molekuláris genetika és a genomanalízis előrelépései miatt sokat fejlődött a biofilmek strukturális és molekuláris aspektusainak megértése, különösen az aprólékosan tanulmányozott modellszervezetek, mint a Pseudomonas aeruginosa esetében. A biofilm fejlődése több kulcslépésre bontható; a megkötődés, a mikrokolónia-képzés, az érés és a szétszóródás. A baktériumok minden lépésben különböző komponenseket és molekulákat állíthatnak csatasorba, köztük a csillókat, a IV. típusú pilusokat, DNS-t és exopoliszacharidokat.[43][44] A hatalmas léptekkel előre haladó biofilmkutatás felfedett több kapcsolódó genetikai szabályozó mechanizmust, köztük a quorum sensinget és az újonnan felismert másodlagos hírvivő molekuláját, a ciklusos di-GMP-t (c-di-GMP). A biofilmek kialakulásának molekuláris szintű megértésével új stratégiákat lehet kialakítani megfékezésükre is.[45]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Hall-Stoodley L, Costerton JW, Stoodley P (2004. February). „Bacterial biofilms: from the natural environment to infectious diseases”. Nature Reviews. Microbiology 2 (2), 95–108. o. DOI:10.1038/nrmicro821. PMID 15040259.  
  2. ^ a b Lear, G; Lewis, GD (editor). Microbial Biofilms: Current Research and Applications. Caister Academic Press (2012). ISBN 978-1-904455-96-7 
  3. Donlan R (2002.). „Biofilms: microbial life on surfaces”. Emerg Infect Dis 8 (9), 881–90. o. PMID 12194761.  
  4. Branda S, Vik S, Friedman L, Kolter R (2005.). „Biofilms: the matrix revisited”. Trends Microbiol 13 (1), 20–26. o. PMID 15639628.  
  5. Davey M, O'toole G (2000.). „Microbial biofilms: from ecology to molecular genetics”. Microbiol Mol Biol Rev 64 (4), 847–67. o. PMID 11104821.  
  6. Donlan RM, Costerton JW (2002.). „Biofilms: survival mechanisms of clinically relevant microorganisms”. Clin Microbiol Rev 15 (2), 167–93. o. PMID 11932229.  
  7. EurekAlert!: A pesky bacterial slime reveals its survival secrets
  8. Karatan E, Watnick P (2009. June). „Signals, regulatory networks, and materials that build and break bacterial biofilms”. Microbiology and Molecular Biology Reviews 73 (2), 310–47. o. DOI:10.1128/MMBR.00041-08. PMID 19487730.  
  9. Hoffman LR, D'Argenio DA, MacCoss MJ, Zhang Z, Jones RA, Miller SI (2005. August). „Aminoglycoside antibiotics induce bacterial biofilm formation”. Nature 436 (7054), 1171–5. o. DOI:10.1038/nature03912. PMID 16121184.   (primary source)
  10. An D, Parsek MR (2007. June). „The promise and peril of transcriptional profiling in biofilm communities”. Current Opinion in Microbiology 10 (3), 292–6. o. DOI:10.1016/j.mib.2007.05.011. PMID 17573234.  
  11. Jefferson, K. K. (2004. July). „What drives bacteria to produce a biofilm?” (pdf). FEMS Microbiology Letters 236 (2), 163–173. o. DOI:10.1111/j.1574-6968.2004.tb09643.x. Hozzáférés ideje: 2011. szeptember 3.  
  12. ^ a b Ian W. Sutherland (2001. május 1.). „The biofilm matrix – an immobilized but dynamic microbial environment”. Trends in Microbiology 9 (5), 222-227. o. DOI:10.1016/S0966-842X(01)02012-1. Hozzáférés ideje: 2011. szeptember 5.  
  13. Annachhatre AP, Bhamidimarri SM. (1992.). „Microbial attachment and growth in fixed-film reactors: process startup considerations”. Biotechnology Advances 10 (1), 69-91. o.  
  14. JPG Images: niaid.nih.gov erc.montana.edu
  15. W. Michael Dunne Jr. (2002. April). „Bacterial Adhesion: Seen Any Good Biofilms Lately?”. Clinical Microbiology Reviews 15 (2), 155-166. o. DOI:10.1128/CMR.15.2.155-166.2002. Hozzáférés ideje: 2011. szeptember 3.  
  16. Kaplan JB, Ragunath C, Ramasubbu N, Fine DH (2003. August). „Detachment of Actinobacillus actinomycetemcomitans biofilm cells by an endogenous beta-hexosaminidase activity”. Journal of Bacteriology 185 (16), 4693–8. o. DOI:10.1128/JB.185.16.4693-4698.2003. PMID 12896987.  
  17. Izano EA, Amarante MA, Kher WB, Kaplan JB (2008. January). „Differential roles of poly-N-acetylglucosamine surface polysaccharide and extracellular DNA in Staphylococcus aureus and Staphylococcus epidermidis biofilms”. Applied and Environmental Microbiology 74 (2), 470–6. o. DOI:10.1128/AEM.02073-07. PMID 18039822.  
  18. Kaplan JB, Ragunath C, Velliyagounder K, Fine DH, Ramasubbu N (2004. July). „Enzymatic detachment of Staphylococcus epidermidis biofilms”. Antimicrobial Agents and Chemotherapy 48 (7), 2633–6. o. DOI:10.1128/AAC.48.7.2633-2636.2004. PMID 15215120.  
  19. Xavier JB, Picioreanu C, Rani SA, van Loosdrecht MC, Stewart PS (2005. December). „Biofilm-control strategies based on enzymic disruption of the extracellular polymeric substance matrix--a modelling study”. Microbiology 151 (Pt 12), 3817–32. o. DOI:10.1099/mic.0.28165-0. PMID 16339929.  
  20. Davies DG, Marques CN (2009. March). „A fatty acid messenger is responsible for inducing dispersion in microbial biofilms”. Journal of Bacteriology 191 (5), 1393–403. o. DOI:10.1128/JB.01214-08. PMID 19074399.  
  21. Stewart PS, Costerton JW (2001. July). „Antibiotic resistance of bacteria in biofilms”. Lancet 358 (9276), 135–8. o. DOI:10.1016/S0140-6736(01)05321-1. PMID 11463434.  
  22. Molin S, Tolker-Nielsen T. „Gene transfer occurs with enhanced efficiency in biofilms and induces enhanced stabilisation of the biofilm structure.”. PMID 12849777.  
  23. Spoering AL, Lewis K (2001. December). „Biofilms and planktonic cells of Pseudomonas aeruginosa have similar resistance to killing by antimicrobials”. Journal of Bacteriology 183 (23), 6746–51. o. DOI:10.1128/JB.183.23.6746-6751.2001. PMID 11698361.  
  24. (1981.) „Influence of Fouling Biofilms on Heat Transfer”. Heat Transfer Engineering 3, 23. o. DOI:10.1080/01457638108939572.  
  25. Schwermer CU, Lavik G, Abed RM, et al. (2008. May). „Impact of nitrate on the structure and function of bacterial biofilm communities in pipelines used for injection of seawater into oil fields”. Applied and Environmental Microbiology 74 (9), 2841–51. o. DOI:10.1128/AEM.02027-07. PMID 18344353.  
  26. Martins dos Santos VAP, Yakimov MM, Timmis KN, Golyshin PN.szerk.: Díaz E: Genomic Insights into Oil Biodegradation in Marine Systems, Microbial Biodegradation: Genomics and Molecular Biology. Horizon Scientific Press, 1971. o (2008). ISBN 978-1-904455-17-2 
  27. Introduction to Biofilms: Desirable and undesirable impacts of biofilm (primary source)
  28. Andersen PC, Brodbeck BV, Oden S, Shriner A, Leite B (2007. September). „Influence of xylem fluid chemistry on planktonic growth, biofilm formation and aggregation of Xylella fastidiosa”. FEMS Microbiology Letters 274 (2), 210–7. o. DOI:10.1111/j.1574-6968.2007.00827.x. PMID 17610515.  
  29. Research on microbial biofilms (PA-03-047). NIH, National Heart, Lung, and Blood Institute, 2002. december 20
  30. ^ a b c Rogers A H. Molecular Oral Microbiology. Caister Academic Press, 65–108. o (2008). ISBN 978-1-904455-24-0 
  31. Imamura Y, Chandra J, Mukherjee PK, et al. (2008. January). „Fusarium and Candida albicans biofilms on soft contact lenses: model development, influence of lens type, and susceptibility to lens care solutions”. Antimicrobial Agents and Chemotherapy 52 (1), 171–82. o. DOI:10.1128/AAC.00387-07. PMID 17999966.  
  32. Lewis K (2001. April). „Riddle of biofilm resistance”. Antimicrobial Agents and Chemotherapy 45 (4), 999–1007. o. DOI:10.1128/AAC.45.4.999-1007.2001. PMID 11257008.  
  33. Parsek MR, Singh PK (2003.). „Bacterial biofilms: an emerging link to disease pathogenesis”. Annual Review of Microbiology 57, 677–701. o. DOI:10.1146/annurev.micro.57.030502.090720. PMID 14527295.  
  34. Davis SC, Ricotti C, Cazzaniga A, Welsh E, Eaglstein WH, Mertz PM (2008.). „Microscopic and physiologic evidence for biofilm-associated wound colonization in vivo”. Wound Repair and Regeneration 16 (1), 23–9. o. DOI:10.1111/j.1524-475X.2007.00303.x. PMID 18211576.  
  35. Sanclement J, Webster P, Thomas J, Ramadan H (2005.). „Bacterial biofilms in surgical specimens of patients with chronic rhinosinusitis”. Laryngoscope 115 (4), 578–82. o. DOI:10.1097/01.mlg.0000161346.30752.18. PMID 15805862.  
  36. Sanderson AR, Leid JG, Hunsaker D (2006. July). „Bacterial biofilms on the sinus mucosa of human subjects with chronic rhinosinusitis”. The Laryngoscope 116 (7), 1121–6. o. DOI:10.1097/01.mlg.0000221954.05467.54. PMID 16826045.  
  37. Auler ME, Morreira D, Rodrigues FF, et al. (2009. April). „Biofilm formation on intrauterine devices in patients with recurrent vulvovaginal candidiasis”. Medical Mycology, 1–6. o. DOI:10.1080/13693780902856626. PMID 19353374.  
  38. Leevy WM, Gammon ST, Jiang H, et al. (2006. December). „Optical imaging of bacterial infection in living mice using a fluorescent near-infrared molecular probe”. Journal of the American Chemical Society 128 (51), 16476–7. o. DOI:10.1021/ja0665592. PMID 17177377.  
  39. Cornelis P. Pseudomonas: Genomics and Molecular Biology, 1st, Caister Academic Press, 159–176. o (2008). ISBN 978-1-904455-19-6 
  40. Mihai A, Balotescu-Chifiriuc C, Lazăr V, Stănescu R, Burlibașa M, Ispas DC (2010. Dec). „Microbial biofilms in dental medicine in reference to implanto-prostethic rehabilitation”. Revista de Chirurgie Oro-Maxilo-Facială și Implantologie 1 (1), 9–13. o. Hozzáférés ideje: 2011. március 14.  
  41. Murga R, Forster TS, Brown E, Pruckler JM, Fields BS, Donlan RM (2001. November). „Role of biofilms in the survival of Legionella pneumophila in a model potable-water system”. Microbiology 147 (Pt 11), 3121–6. o. PMID 11700362.  
  42. Apicella M et al.. Gonococcal Biofilms, Neisseria: Molecular Mechanisms of Pathogenesis. Caister Academic Press, 55–60. o (2010). ISBN 978-1-904455-51-6 
  43. Jarrell K. Pili and Flagella: Current Research and Future Trends. Caister Academic Press, 173–206. o (2009). ISBN 978-1-904455-48-6 
  44. Ullrich M. Bacterial Polysaccharides: Current Innovations and Future Trends. Caister Academic Press, 159–262. o (2009). ISBN 978-1-904455-45-5 
  45. An S et al.. The Impact and Molecular Genetics of Bacterial Biofilms, Environmental Molecular Microbiology. Caister Academic Press, 11–26. o (2010). ISBN 978-1-904455-52-3