Bihari Mihály

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bihari Mihály
Az Alkotmánybíróság 4. elnöke
Hivatali idő
2005. november 12.2008. július 3.
Előd Holló András
Utód Paczolay Péter

Született 1943. február 24. (71 éves)
Budapest

Foglalkozás jogász, politológus

Bihari Mihály (Budapest, 1943. február 24. –) magyar jogász, politológus, egyetemi tanár, a politikatudományok akadémiai doktora. A magyar politológia-oktatás egyik megszervezője, a politikai rendszerek neves kutatója. 1999 és 2008, valamint 2010 és 2013 között az Alkotmánybíróság tagja, 2005–2008-ban elnöke. 1994 és 1998 között országgyűlési képviselő.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az általános iskola befejezése után kárpitostanuló volt, majd letette a szakvizsgát. Rövid ideig dolgozott szakmájában. 1963 és 1965 között töltötte sorkatonai szolgálatát, majd az Eötvös József Gimnáziumban végezte munka mellett középiskolai tanulmányait előbb esti, majd levelező tagozaton. 1966-ban érettségizett. Ezután 1971-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán tanult és szerzett diplomát. Ezt követően 1974-ig az ELTE Bölcsészettudományi Kar szociológia szakán szerzett másoddiplomát, illetve ezenkívül filozófiai szakosítót is szerzett.

1970-től tudományos gyakornokként dolgozott az egyetem állam- és jogbölcseleti tanszékén. 1973-ban kapta meg tanársegédi, 1975-ben adjunktusi kinevezését. Több éven át részt vett a kari tanács munkájában, majd 1980–1981-ben az ELTE egyetemi tanácsának volt a tagja. Ezt követően a Művelődési Minisztérium egyetemi és főiskolai főosztályának vezetője lett. 1985-ben tért vissza az egyetemre (egyetemi docensi beosztásban). 1984-ben létrehozta az egyetemen a politikatudományi csoportot (tanszéket az akkori politikai berendezkedés miatt nem tudott létrehozni). 1989-ben a csoport átalakult tanszékké, amelynek vezetőjévé nevezték ki. 1993-ban vette át egyetemi tanári kinevezését. A tanszéket (amely később intézetté alakult át) 1999-ig vezette. Emellett 1993-ban az ELTE ÁJK Politikatudományi Doktori Iskola alapító elnöke lett. Ezenkívül tanított még az egyetem Bölcsészettudományi Karán, a mai Budapesti Corvinus Egyetemen és a győri Széchenyi István Egyetemen is. Egyetemi állásai mellett 1977-től 1981-ig az MTA Társadalomtudományi Intézetében dolgozott. 1985-ben az MTA Szociológiai Kutatóintézet helyettes igazgatójává nevezték ki, tisztségét 1989-ig viselte. Ezt követően 1994-ig az MTA Politikatudományi Intézet pártszociológiai kutatások osztályának vezetője volt.

1984-ben védte meg a politikai tudományok kandidátusi, 1993-ban akadémiai doktori értekezését. Az MTA Politikatudományi Bizottságának lett tagja, később a bizottság elnöki tisztével bízták meg. 1994 és 1997 között, valamint 2008-tól a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének doktori képviselője. A Magyar Politikatudományi Társaság tagja, egy időben alelnöke, 1992–1994-ben elnöke volt. 1972 és 1983 között a Társadalmi Szemle című folyóirat külső szerkesztője, illetve 1990–1998-ban felelős szerkesztője és főszerkesztője volt.

Közéleti tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1972-ben belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. Politikatudományi írásai és a párt reformtáborában való részvétele miatt vitába keveredett a pártvezetéssel és három prominens társával együtt 1988-ban kizárták a pártból. Ezután készült vele, illetve Bíró Zoltánnal, Király Zoltánnal és Lengyel Lászlóval a Kizárt a párt című dokumentumfilm, majd abból a nagy sikert aratott, azonos című könyv. Alapító tagja volt 1987-ben a Magyar Demokrata Fórumnak (a párttá alakuláskor távozott a szervezetből) és az Új Márciusi Frontnak. 1988-ban rövid ideig segítette az újjáalakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt munkáját. 1988–1989-ben a Nyilvánosság Klub ügyvezetője volt. 1993–1994-ben a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat képviselője volt az MSZOSZ képviseletében. Az 1994-es országgyűlési választáson pártonkívüliként, a Magyar Szocialista Párt támogatásával Budapest 17. választókerületében (Budapest XI. kerülete egy része) indult, megszerezve az egyéni mandátumot. A ciklus alatt az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága alelnöke volt. 1998-ban nem indult a választáson.

1999-ben az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjává választotta. 2005. október 11-én, Holló András akkori elnök mandátumának lejártával, megválasztották még az Alkotmánybíróság új elnökévé. Hivatalát november 12-én vette át az esztergomi prímási palotában, az Aranybulla előtt. Mandátuma 2008 júliusában járt le, az elnöki pozíciót addigi helyettese, Paczolay Péter vette át. Neve 2005-ben felmerült mint lehetséges köztársaságielnök-jelölt, 2010-ben pedig a második Orbán-kormány idején, a miniszterelnök javaslatára ismét bekerült az Alkotmánybíróság tagjai közé. Az Alkotmánybíróságnak 2013-ig, 70. születésnapjáig volt tagja.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja, id. Bihari Mihály (1923–1985), BKV-ellenőrként dolgozott, az 1956-os forradalom idején az üzemi munkástanács elnöke volt, emiatt 1957-ben vizsgálati fogságba került. Édesanyja, Pató Zsuzsanna (1920–) villamoskalauz, majd ruhatáros volt. Szülei 1949-ben elváltak, édesanyja egyedül nevelte. Testvérei: Éva (1944) ápolónő és Ferenc Jenő (1958) autóbusz-vezető a BKV-nál. 1977 óta nős, felesége Varga Zsuzsanna jogász. Gyermekeik: Mihály (1980), Levente (1982) és Zsuzsanna (1988).

Díjai, elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • MSZOSZ-díj (1991)
  • Demény Pál-emlékérem (1992)
  • Bibó István-díj (1996)
  • Lippai-díj (2004)

Főbb publikációi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Politikai rendszer és demokrácia (1989)
  • Reform és demokrácia (1989)
  • Demokratikus út a szabadsághoz (1990)
  • A többpártrendszer kialakulása Magyarországon 1987–1991 (szerk., 1992)
  • Politológia (Pokol Bélával, egyetemi tankönyv, 1992, utolsó kiadás 2009)
  • A többpártrendszerek kialakulása Kelet-Közép-Európában (szerk., 1994)
  • Magyar politika 1944–93 (1993)
  • Magyar politika 1944–2004 (2005)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Elek István: Rendszerváltoztatók húsz év után, Magyar Rádió Zrt. és Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft., 2009. (Interjú, p. 76–82.)