Bifid-rejtjel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A klasszikus kriptográfiában a bifid-rejtjel egy olyan rejtjel, amely a Polübiosz-négyzetet transzpozícióval kombinálja és tördelést használ a diffúzió elérésére. 1901 körül Félix Delastelle találta fel.

Működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Először fel kell rajzolni egy kevert (a példa kedvéért angol) ábécés Polübiosz-négyzetet (I=J):

  1 2 3 4 5
1 B G W K Z
2 Q P N D S
3 I O A X E
4 F C L U M
5 T H Y V R

Az üzenetet ("Meneküljetek!") ezután a megszokott módon koordinátáira konvertáljuk, amelyeket függőlegesen egymás alá írunk:

M E N E K U L J E T E K
4 3 2 3 1 4 4 3 3 5 3 1
5 5 3 5 4 4 3 1 5 1 5 4

Ezt követően sorban felírjuk a koordinátákat:

4 3 2 3 1 4 4 3 3 5 3 1 5 5 3 5 4 4 3 1 5 1 5 4

Újra párba állítjuk őket, majd a megfelelő koordinátájú betűt rendeljük az egyes párokhoz:

43 23 14 43 35 31 55 35 44 31 51 54
L  N  K  L  E  I  R  E  U  I  T  V

Így minden kódolt karakter két eredeti karaktertől függ, tehát a bifid egy digrafikus rejtjel, akárcsak a Playfair-rejtjel. A dekódoláshoz ezt az eljárást egyszerűen meg kell fordítani.

A hosszabb üzeneteket általában adott hosszúságú tömbökre osztják, amelyeket periódusnak neveznek. Mindegyik tömböt külön kódolják. A páratlan periódusok valamivel biztonságosabbak, mint a párosak.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]