Bethlen Gábor
| Bethlen Gábor | |
| Iktári Bethlen Gábor | |
 | |
| Bethlen Gábor | |
| Erdélyi fejedelem, magyar király | |
| Uralkodási ideje | |
| Erdély fejedelme (1613. október 23. – 1629. november 15.) Magyarország királya (1620–1621) | |
| Elődje | Báthory Gábor |
| Utódja | Brandenburgi Katalin |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Bethlen család |
| Született | 1580 Marosillye |
| Elhunyt | 1629. november 15. (49 évesen) Gyulafehérvár |
| Nyughelye | Gyulafehérvári érseki székesegyház |
| Édesapja | Bethlen Farkas |
| Édesanyja | Lázár Druzsina |
| Testvére(i) | Bethlen István |
| Házastársa | 1. Károlyi Zsuzsanna (1605) 2. Brandenburgi Katalin (1626) |
| Gyermekei | 1. házasságából: 1. Gábor (megh. fiatalon) 2. Mihály (megh. fiatalon) 3. N. (leány) (meghalt fiatalon) |
.png) | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Bethlen Gábor témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Iktári Bethlen Gábor (Marosillye, 1580. – Gyulafehérvár, 1629. november 15.) erdélyi fejedelem (1613–1629), I. Gábor néven megválasztott magyar király (1620–1621), a 17. századi magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége. Pályafutása kezdetén híven szolgálta Báthory Zsigmondot, Székely Mózest, Bocskai Istvánt és Báthory Gábort, majd amikor ez utóbbi a Habsburgokkal akart szövetségre lépni, szembefordult vele, és magát választatta fejedelemnek. Uralkodása alatt megszilárdította Erdély helyzetét, az ország gazdasága és kulturális élete egyaránt fejlődésnek indult – ezt az időszakot gyakran „Erdély aranykora” néven említik.
Élete[forrásszöveg szerkesztése]
Családja és gyermekkora[forrásszöveg szerkesztése]
Bethlen Gábor őseinek, a Neczpáli családnak Békés és Zaránd vármegyében voltak birtokai. A Bethlen család előnevét adó Temes vármegyei Iktárt[1] valószínűleg a 14. században szerezték. Bethlen Gábor azonos nevű nagyapja a mohácsi ütközetben hatszáz lándzsás vitézt vezetett, a csatavesztés utáni belviszályban Szapolyai Jánost támogatta Ferdinánd ellenében. Apja, Bethlen Farkas eleinte Ferdinánd híveként a török elleni harcokban szerzett hírnevet, majd János Zsigmond hívására Erdélybe települt, ahol országos főkapitány lett. Az 1575-ös kerelőszentpáli csatában Báthory István erdélyi fejedelem oldalán vett részt, az itt tanúsított érdemeiért 1576-ban nyerte a marosillyei uradalmat. Bethlen Gábor anyja, Lázár Druzsina gyergyószárhegyi székely lófő családból származott. Bethlen Farkas és Lázár Druzsina gyermekei közül Gáboron kívül csak az 1584-ben született István, a későbbi fejedelem, érte meg a felnőttkort.[2]
A két fiú az apa 1590-ben vagy 1592-ben bekövetkezett haláláig a marosillyei várkastélyban nevelkedett. Noha írni-olvasni megtanultak a szülői háznál, oktatásukban a gyakorlati és katonai tudnivalókra helyezték a hangsúlyt. Bethlen Farkas tervezte ugyan, hogy Gábort a kolozsvári jezsuita akadémiában taníttatja, erre azonban korai halála miatt nem került sor. Mivel Báthory Zsigmond a marosillyei birtokot elvette az árváktól, az özvegy fiaival Gyergyószárhegyre költözött bátyjához, Lázár Andráshoz. Az anya halála után a fiúkat Lázár András nevelte tovább; mivel katonai pályára szánta őket, művelődésükkel nem sokat törődött. Bethlen Gábor utóbb felemlegette, hogy latinra nem tanították; ezt később önerőből valamennyire pótolta.[3]
Pályafutásának kezdete[forrásszöveg szerkesztése]
Tizenhárom éves korában Gyulafehérvárra ment, hogy elvett birtokait visszakérje Báthory Zsigmondtól. Bocskai István és Lázár András ajánlására a fejedelem befogadta az apródok közé. 1595-ben részt vett a törökök elleni havasalföldi hadjáratban, 1596 nyarán pedig Temesvár sikertelenül végződött ostromában. 1597 elején tagja volt a fejedelmi kíséretnek, amikor Báthory Zsigmond Prágába utazott Rudolf császárhoz, hogy erősítse Erdély szövetségét a Habsburg Birodalommal.
Harcolt Mihály vajda ellen Sellenberknél (1599. október 28.), Miriszlónál (1600. szeptember 18.) és Goroszlónál (1601. augusztus 3.), ez utóbbi csatában már ötvenfős lovascsapatot vezetett. 1599-ben visszakapta apai örökségét, 1600-ban pedig megosztozott öccsével a családi birtokokon. Marosillyét megtartotta, a magyarországi, székelyföldi és szászföldi jószágokat átengedte öccsének, akit ezen felül 1000 arannyal is kárpótolt.[4]
1602-ben Székely Mózes körül tömörülő párthoz csatlakozott Giorgio Basta ellenében, majd a július 2-i vesztes tövisi csata után előbb Marosillyére, utána a török fennhatóság alatt álló Temesvárra bujdosott. 1602 elején részt vett Székely Mózes hadjárataiban, támogatta fejedelemmé választását, végül 1603 júliusában Székely Mózes seregében részt vett a Brassó melletti csatában, amely a fejedelem uralmának végét jelentette. A csata után újra török földre, Nándorfehérvárra távozott, hogy a török nagyvezérnél katonai segítséget kérjen, és kieszközölje a szabad fejedelemválasztást. 1603 végén az Erdélyből menekült nemesek Nándorfehérváron fejedelemmé választották, de Bethlen Gábor fiatal korára hivatkozva visszalépett.[5]
Noha a tizenöt éves háborúban még a török ellen harcolt; utóbb arra a felismerésre jutott, hogy a két nagyhatalom – a Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom – között Erdély számára előbbi a veszélyesebb: míg a bécsi uralom Erdély önálló állami létét veszélyeztette és nem volt képes megvédeni a külső támadásoktól, a törökök nem avatkoztak az ország belügyeibe. Arra törekedett, hogy olyan személy legyen Erdély fejedelme, aki képes és hajlandó fegyveresen szembefordulni a Habsburgokkal, ezért Nándorfehérvárról levelet írt Bocskai Istvánnak, felszólítva őt a fejedelemség és a török segítség elfogadására, illetve a felkelés megindítására: „…hazájának, nemzetének veszedelmét látván elközelíteni, serkenjen fel és kösse fel az harangot.” 1604 őszén, a Bocskai-vezette szabadságharc megindulása után Bethlen Gábornak fontos szerepe volt abban, hogy a porta jóváhagyta Bocskai fejedelemmé választását. Ezt nemcsak diplomáciai, hanem hadi eszközökkel is előmozdította: 1605-ben a bujdosók csapatával a Maros völgyében támogatta a Medgyes felé tartó hadvezért. Bocskai uralkodása alatt is külföldi hadjáratot vezetett a fejedelem megbízásából: Ieremia Movilă moldvai fejedelem segítségére kellett mennie hatezer főnyi lovassal.[6]
A Bocskai-szabadságharc alatt 1605-ben feleségül vette Károlyi Zsuzsannát, Károlyi László szatmári birtokos és Zrínyi Klára egyik árva lányát. A háború miatt az esküvő kitűzött időpontjára (április 24.) a vőlegény nem tudott megjelenni,[7] így a lakodalmat csak augusztusban Kolozsváron tartották meg. A házasság révén Bethlen rokonságba került az egyik legbefolyásosabb partiumi családdal, de magával Bocskaival is. A frigy anyagi gyarapodásához is jelentősen hozzájárult. Károlyi Zsuzsannában hűséges feleségre, gyakorlati segítőre, és lelki társra talált. Mély érzelmeikről egymásnak írt leveleik tanúskodnak, amelyekben „igaz szerelmesem”-nek, „szerelmes szívem”-nek illetve „szerelmes uram”-nak szólították egymást. Két gyermekük született, István és Kata, de mindketten még gyermekként meghaltak.[8]
Bocskai halála után Bethlen Báthory Gábor bizalmas tanácsadója és fejedelemségének előkészítője lett. Az Erdélyt Bocskai kormányzójaként átmenetileg irányító Rákóczi Zsigmondot nem tartotta alkalmasnak a fejedelemségre az ország nem-ismerése miatt, Báthory támogatásával pedig – másokkal együtt – azt remélte, hogy a tekintélyes Báthori-családból származó tehetséges ifjú fejedelem híres elődeihez méltó uralkodóvá válik. Ugyanakkor Bethlen saját befolyását is érvényesíteni akarta, és saját anyagi érdekeit sem vesztette szem elől. Rákóczi uralkodása idején Bethlen távozott Erdélyből, és Ecseden Báthory Gábor szolgálatába állt, a fejedelem lemondása után pedig ismét Báthory Gábor megválasztását segítette. 1608-ban Erdélybe utazott, és sikerült is Petki János kancellárt és a rendek nagyobb részét Báthory pártjára állítania, Báthory megválasztása és beiktatása után pedig a porta jóváhagyását és az ország három évi adójának elengedését is megszerezte neki.[9]
Báthory Gábor uralkodása azonban nem váltotta be az őt megválasztók reményeit: pazarlásával és felelőtlen életmódjával elégedetlenné tette a városi polgárságot, Nagyszeben elfoglalásával maga ellen fordította a szász univerzitást, meggondolatlan hadjárataival veszélybe sodorta az országot. Bethlen Gábor kezdetben jó hatással volt a fiatal fejedelemre, aki szolgálatai elismeréséül tanácsosává, 1609-ben az udvari lovasság főkapitányává, azaz főgenerálissá és Hunyad vármegye főispánjává, 1610-ben Csík-, Gyergyó- és Kászonszék kapitányává nevezte ki. Erdély külső helyzetének megszilárdítása érdekében több diplomáciai küldetést teljesített, de részt vállalt a belpolitikai feszültségek megoldásában is. Ott volt a fejedelem mellett Szeben elfoglalásánál, elkísérte a havasalföldi hadjáratba, részt vett a Radu Șerban havasalföldi fejedelem elleni brassói csatában is, és ő hívta Báthori megmentésére a temesvári pasát. Kitartott a fejedelem mellett annak ellenére, hogy helytelenítette életmódját és politikáját, mert nem akarta pártütésével az ország romlását okozni. Amikor azonban 1611-ben a fejedelem a Habsburgokhoz való közeledés politikáját kezdeményezte, és hadseregét a törökök ellen gyűjtötte össze, Bethlen figyelmeztette a temesvári pasát a várható fordulatra. Levele azonban Báthory kezébe jutott, így kegyvesztetté lett, 1612 szeptemberében pedig a fejedelem már meg is akarta öletni. Ekkor Bethlen Temesvárra menekült, és nyíltan szakítva Báthorival, Mehmed beglerbéggel kötött szövetséget a fejedelem eltávolítására.[10]
Bethlen Gábor levele Dóczy Andrásnak, 1613. október 22.[11]
A következő egy évben Bethlen Gábor saját fejedelemmé választását készítette elő. Először sorra látogatta a hódoltsági török pasákat (Temesvár, Kanizsa, Buda, Nándorfehérvár), mivel tudta, hogy a Porta döntéseit a területileg illetékes vezetők befolyásolják. Thurzó György nádornak levelet írt, amelyben elmagyarázta indítékait, és kérte támogatását. 1613 februárjában Drinápolyba érkezett, ahol pártfogói kieszközöltek számára egy kihallgatást I. Ahmed szultánnál. A szultánt Bethlen irányába hangolta egyrészt az a hír, hogy Báthory Gábor szövetséget kötött II. Mátyással, másrészt az Erdélyből folyamatosan érkező panaszok, de sokat nyomott a latban török támogatóinak a befolyása is. 1613 áprilisának végén a fővezér a dívánban Bethlent Erdély fejedelmének nevezte, és május 1-jén Bethlen megkapta az írásbeli döntést is. Szkender pasa, Magyar Ogli Ali szilisztrai pasa, Sahin Giráj tatár kán, valamint a moldvai és havasalföldi fejedelmek utasítást kaptak, hogy Bethlent kísérjék el Erdélybe. 1613. október 21-én a kolozsvári országgyűlés felmentette Báthory Gábort, és október 23-án Bethlen Gábort választotta fejedelemmé.[12]
Erdély fejedelme[forrásszöveg szerkesztése]
A hatalom megszilárdítása (1613–1619)[forrásszöveg szerkesztése]
A Bethlen uralkodása előtti huszonöt év külső és belső háborúskodással telt el, amely a lakosság számának csökkenését is eredményezte. A rendek nagy reménységeket fűztek Bethlenhez, ugyanakkor megválasztását kemény, addig példa nélkül álló feltételekhez kötötték, fenntartva maguknak az ellenállás lehetőségét. Bethlen türelemmel látott hozzá a belpolitikai helyzet stabilizálásához. Báthory Gábor híveit észérvekkel hódoltatta meg, a szász univerzitás jogait helyreállította, a katolikusok ellen 1610-ben hozott intézkedéseket enyhítette. 1616-ban kettő kivételével megkegyelmezett az ellene áskálódó uraknak (Keresztesi Pál, Kornis Zsigmond, Szilvási Boldizsár, Kálnoki János, Daczó Pál, Johann Benkner).[13]
1616. november végén hadjáratot indított az Erdélybe több ízben betörő hajdúk ellen. Miután elfoglalta Ecsed, Szilágysomlyó és Szilágycseh várát, fegyverszünetet kötött, és a magyarországi rendek megígérték, hogy a további támadásokat meg fogják akadályozni.[14]
.jpg)
Központosított államszervezetet épített ki, ezzel párhuzamosan arra törekedett, hogy pénzügyi helyzetét megszilárdítsa. A kincstári jövedelmekről pontos összeírást készíttetett, és felülvizsgáltatta az 1588 óta történt adományozásokat, csak azokat erősítve meg, amelyeket az ország szolgálatában szerzett érdemekért juttattak. A boszorkányperek során Török Katától, Iffju Katától és Báthory Annától elkobzott birtokok szintén a kincstárt erősítették.[15]
II. Mátyás eleinte nem akarta Bethlent fejedelemként elismerni, azonban sem a német rendek, sem a magyarországiak nem voltak hajlandóak Erdély megszerzéséért háborúba bocsátkozni. Így hosszas tárgyalások után, amelyeken az erdélyi fejedelmet Péchi Simon kancellár, Balassi Ferenc és Borsos Tamás képviselték, 1615. május 6-án megszületett az első nagyszombati egyezmény, amelyben Bécs elismerte Bethlen fejedelemségét, visszaadta Husztot és Kővár várát Máramarossal együtt, megtartotta viszont Nagybányát. Az 1617. július 31-iki második nagyszombati egyezmény lényegében megerősítette az elsőt, a részletes feltételeket az 1619. március 26-án lezárt nagykárolyi értekezlet rögzítette.[16]
A Porta jóindulatát 1616-ban Lippa várának átadásával biztosította; a sokáig halogatott, és végül kényszerűségből megtett lépés miatt számos kortárs és történetíró kritikáját vonta magára. Sikeresen kivonta magát azonban a törökök azon parancsa alól, hogy hadjáratot indítson Moldvába, a lengyelek által uralomra juttatott Alexandru Movilă ellen. A törökök által szintén követelt Jenő várának átadását is sikerült elkerülnie.[17]
Erdély aranykora (1619–1626)[forrásszöveg szerkesztése]
Külpolitika[forrásszöveg szerkesztése]
A harmincéves háború kitörése alkalmat adott arra, hogy megindítsa a harcot a Habsburgok ellen. 1619-ben, szövetkezve a cseh protestáns rendekkel, elfoglalta a királyi Magyarországot, és november 27-én csapatai már elfoglalták Bécs elővárosát, Ebersdorfot, megkezdődött Bécs körülzárása. Ekkor értesült arról, hogy Homonnai György Lengyelországból betörve hátbatámadta, és kénytelen volt visszavonulni, hogy szétverje a betörő hadakat. A besztercebányai országgyűlés 1620. augusztus 25-én magyar királlyá választotta, a csehek fehérhegyi veresége után azonban kénytelen volt a császárral béketárgyalást kezdeni. 1621. december 31-én a nikolsburgi békében lemondott a királyi címről, ennek fejében viszont megkapta a német-római birodalmi hercegi címet, valamint a hét felső-tiszai vármegyét és Oppeln-Ratibor sziléziai hercegségeket. Második Habsburg-ellenes hadjáratával, 1624-ben újabb eredményt nem ért el, 1624. május 8-án a bécsi békében lemondott sziléziai birtokairól.
Ezután kísérletet tett a bécsi udvarhoz való közeledésre, török elleni szövetséget ajánlott II. Ferdinándnak, ha kezébe adják az ország kormányzását és feleségül kapja a 13 éves Cecília Renáta Habsburg osztrák főhercegnőt (első felesége 1622-ben meghalt). Ajánlatát azonban elutasították.
Széles Habsburg-ellenes nemzetközi koalíciót próbált létrehozni a nyugat-európai országok és a kelet-európai népek között. A protestáns hatalmakkal létesített kapcsolatainak megszilárdítására 1626. március 1-jén feleségül vette György Vilmos brandenburgi választófejedelem húgát, Brandenburgi Katalint, és 1626-ban belépett a protestáns hatalmak westminsteri szövetségébe. Ugyanebben az évben Ferdinánd elleni hadjáratában kiszorította Magyarországról Wallenstein seregét, de a külföldi segítség elmaradása miatt meg kellett kötnie a pozsonyi békeszerződést, amely lényegében a korábbi békekötéseket erősítette meg. További terveinek megvalósítását, amelyek svéd és orosz szövetségben a lengyel korona megszerzésére irányultak, 1629. november 15-én bekövetkezett halála akadályozta meg.
Belpolitika és gazdasági élet[forrásszöveg szerkesztése]
Az ipar és a kereskedelem előmozdítására merkantilista jellegű gazdaságpolitikát kezdeményezett s országába külföldi iparosokat telepített (morva anabaptisták). Hatalmát nem az adózásra építette, hanem a fejedelmi hatáskör észszerűbb kihasználására. Tovább fejlesztette a nemesfémbányászatot, külföldről jó szakembereket hívott be. A kereskedelmet fellendítette, jó pénzt veretett, és a sokirányú áruforgalmat úgy szabályozta, hogy letiltotta a legfontosabb árucikkek kivitelét – maga járt elő jó példával a felvásárlásukkal-, hogy kedvezőbb áron tudják eladni külföldön, amikor hiány lép fel azokból.
Vallás és művelődés[forrásszöveg szerkesztése]
Gyulafehérvári udvarát politikai és művelődési központtá fejlesztette, ugyanitt 1622-ben református főiskolát is alapított. Támogatta a magyar diákok külföldi tanulmányait (peregrináció), főleg a polgári fejlődés élén járó Hollandiában és Angliában. Külföldről zenészeket, festőket, táncosokat és egyéb művészeket hívott be.
Halála és utódai[forrásszöveg szerkesztése]
Második házassága előtt öccsét Bethlen Istvánt szánta utódjának, neveltetéséről is ennek megfelelően gondoskodott.[18]
Felesége, Brandenburgi Katalin, akit 1626 májusában a gyulafehérvári országgyűlés utódlási joggal ruházott fel (öccsével, Bethlen Istvánnal együtt), férje halála után csak néhány hétig ült a fejedelmi székben.
Személyisége[forrásszöveg szerkesztése]
Emlékezete[forrásszöveg szerkesztése]
Makkai László[19]
.jpg)
Egyéniségét, politikáját és országa művelődési életét felvirágoztató cselekedeteit már uralkodása idején (1613–1629) magyar és latin nyelvű irodalmi és tudományos művek sokasága örökítette meg; ezek válogatott gyűjteménye a Cs. Szabó László és Makkai László szerkesztette Erdély öröksége IV. kötetében (A fejedelem 1613–1629) jelent meg 1941-ben. A romániai magyar irodalom hasznosította mindazt az információs anyagot, amit a barokk, a klasszicizmus, a romantika és a pozitivizmus korának művészete és tudománya a fejedelemről és cselekedeteiről feljegyzett.
A két világháború közötti években Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájával (1922–1935) és Szekfű Gyula Bethlen Gábor című monográfiájával (1929) egy időben Makkai Sándor Egyedül című nagyszabású tanulmányában (1929) kereste és lelte meg az eszmei eligazítást a fejedelem egyéniségének megragadásához.
A nagyenyedi Bethlen Kollégium fennállásának 300., illetőleg Bethlen halála 300. évfordulója alkalmával Áprily Lajos (A fejedelemhez), Dánér Lajos (Keserű szavak Bethlen Gáborhoz), Gergely Ferenc (Bethlen Gáborhoz), Kádár Géza (Bethlen Gábor), Maksay Albert (Bethlen Gábor), Reményik Sándor (Az álorcás magyar) verssel, Makkai Sándor regénnyel és elbeszéléssel (Ördögszekér, A fejedelem rózsái), Bánffy Miklós (Ellenségek), Gulácsy Irén (Bethlen Gábor, az ember), Gyallay Pap Domokos (Kölönte sípja) elbeszéléssel, illetve adomák füzérbe szedésével idézte emlékét. Bíró Vencel Bethlen Gábor és az erdélyi katholicizmus című tanulmányában a fejedelem egyház- és valláspolitikáját ismertette. Kristóf György két tanulmányban (Bethlen Gábor és a magyar irodalom, Bethlen Gábor alakja az egykorú német népköltészetben) a fejedelem személyiségét rajzoló szépirodalmi műveket vette számba annak uralkodásától egészen az évfordulóig.
Bitay Árpád a fejedelem gyermekkorára vonatkozó szegényes ismereteinket gyarapította (Egy adat a hároméves Bethlen Gáborról), Szabó T. Attila pedig a gyulafehérvári Batthyaneum tulajdonában levő Batthyány-kódex elemzése alapján írt a fejedelem ismeretlen kéziratos énekeskönyvéről (Bethlen Gábor elveszett kéziratos graduálja).
A fejedelem átgondolt, nagyvonalú művelődéspolitikáját illetően erdélyi levéltárak mélyéről roppant gazdag anyagot hozott felszínre Herepei János (Bethlen művelődéspolitikája és az új értelmiség kiképzése. Adattár a XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. I. Bp.–Szeged 1965). Bethlen Gábornak a székelységgel kapcsolatos politikáját az 1614-es katonai összeírás adatai feldolgozásával Imreh István és Pataki József ismerteti a Székely felkelés 1595–1596 (1979) című gyűjteményes kötetben (A székely falu gazdasági-társadalmi szerkezete a XVI. század végén és a XVII. század elején).
Bethlen Gábor emlékezete különösen elevenen él az 1622-ben alapított Bethlen Kollégiumban; az 1658-ig Gyulafehérvárott működő, majd 1662-ben Nagyenyeden újjászülető kollégium tanárai és tanítványai minden időben megkülönböztetett tisztelettel ápolták az alapító emlékét. Apáczai Csere János, Pápai Páriz Ferenc, Bod Péter, Szász Károly, P. Szathmáry Károly, Váró Ferenc nyomába szegődve, a kollégiumalapításnak egész Erdélyre kisugárzó művelődéstörténeti szerepét, századokon keresztül megőrzött és korszerűen továbbfejlesztett jellemformáló erejét Sütő András rajzolta meg Nagyenyedi fügevirág című vallomásos esszéjében.
Jakó Zsigmond és Juhász István Nagyenyedi diákok 1662–1848 című könyve a fejedelem halálának 350. évfordulója alkalmából a kollégiumi diákélet történeti alakulásának bemutatásával és az 1662 és 1848 között Nagyenyeden tanult diákok névsorának közzétételével arról tesz tudományosan megalapozott bizonyságot, hogy Bethlen iskolapolitikája Erdély általános pallérozódását, Európával való lépéstartását és a világi tanult réteg számának szüntelen gyarapodását eredményezte.
A Bethlen Gábort idéző munkák sorában tekintélyes helyet foglalnak el a könyvtárával és könyvgyűjtésével foglalkozó írások. A Szenczi Molnár Alberttől, Kemény János fejedelemtől reánk maradt tudósításokat egészítették ki és helyezték új megvilágításba a legújabb kutatások. Vita Zsigmond tanulmányai a Tudománnyal és cselekedettel (1968) című kötetben és az Utunk 1979/50-es számában (Bethlen Gábor szellemi arcképéhez, Bethlen Gábor könyvtára) és Jakó Zsigmondnak új, termékeny szempontokat érvényesítő dolgozatai az Írás, könyv, értelmiség (1976) c. kötetében (A nagyenyedi Bethlen Kollégium könyvtárának kezdetei és első korszaka 1622–1658, A nagyenyedi Bethlen Kollégium régi könyvtárának kéziratos ritkaságairól) a fejedelem könyvszeretetét, a fejedelmi könyvtár létrehozását és az ebből kifejlődő kollégiumi könyvtár történelmileg bejárt útját és a tudományos életben betöltött szerepét ismertetik.
Bethlen Gábor emlékét ápolják a fejedelem nevét felvett művelődési szervezetek és intézmények is (Bethlen Kollégium, Bethlen Könyvtár, Bethlen-nyomda).[20]
Alakjával a szépirodalomban is foglalkoztak. Bródy Sándor 1902-ben A fejedelem címmel színdarabot írt Bethlen korai éveiről. A darabból készült tévéfilmben a címszerepet Bessenyei Ferenc játszotta.
Származása[forrásszöveg szerkesztése]
| Bethlen Gábor (Marosillye, 1580.– Gyulafehérvár, 1629. nov. 15.) erdélyi fejedelem |
Apja: Bethlen Farkas (1530 körül– 1590 vagy 1592) |
Apai nagyapja: Bethlen Gábor |
Apai nagyapai dédapja: Bethlen Domokos |
| Apai nagyapai dédanyja: Kasza Ágnes | |||
| Apai nagyanyja: Kinisy N. |
Apai nagyanyai dédapja: n.a. | ||
| Apai nagyanyai dédanyja: n.a. | |||
| Anyja: szárhegyi Lázár Druzsina |
Anyai nagyapja: szárhegyi Lázár István |
Anyai nagyapai dédapja: Lázár János | |
| Anyai nagyapai dédanyja: Apaffy Klára | |||
| Anyai nagyanyja: Bogáthy N. |
Anyai nagyanyai dédapja: n.a. | ||
| Anyai nagyanyai dédanyja: n.a. |
Jegyzetek[forrásszöveg szerkesztése]
- ↑ Jelenleg Budinc faluval összevonva Ictar-Budinț néven Nagytopoly községhez tartozik, lásd Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
- ↑ Keserüi 1941: 1–2.; Veress 1914: 287–291.; Csetri 1992: 9–13.
- ↑ Veress 1914: 291.; Csetri 1992: 15–17.
- ↑ Veress 1914: 291–292.; Csetri 1992: 19–22.
- ↑ Acsády 1897: VI. könyv V. fejezet; Veress 1914: 292–294.; Csetri 1992: 22–26.
- ↑ ErdTört 1988: I. kötet 533., 536.; Csetri 1992: 27–30., 33.
- ↑ Április 20-án jelen volt a szerencsi országgyűlésen, ahol Bocskait Magyarország fejedelmévé kiáltották ki, l. Acsády 1897: VI. könyv VIII. fejezet.
- ↑ Bethlen 1980: 159., 162.; Csetri 1992: 31–32.
- ↑ Szilágyi 1867:3.; Acsády 1897: VI. könyv XI. fejezet; Angyal 1898: I. könyv IV. fejezet; ErdTört 1988: II. kötet 618., 627.; Csetri 1992: 34–35.
- ↑ Angyal 1898: I. könyv IV. fejezet; Trócsányi 1980: 25.; ErdTört 1988: II. 628–632.; Csetri 1992: 35–45.
- ↑ Bethlen 1980: 42.
- ↑ Szilágyi 1867: 4.; Angyal 1898: I. könyv IV. és VI. fejezet; ErdTört 1988: II. 633–641.; Csetri 1992: 46–52.
- ↑ ErdTört 1988: 644., 646.; Csetri 1992: 59–62., 68., 75.
- ↑ Csetri 1992: 76.
- ↑ ErdTört 1988: 651–655.; Csetri 1992: 66–67., 83.; Imreh 1992: 9.
- ↑ Csetri 1992: 63–66., 76., 81.
- ↑ ErdTört 1988: 643–644., 657.; Csetri 1992: 70–74., 81.
- ↑ ErdTört 1988: 688-689., Tóth 1995.
- ↑ Makkai 1941: V.
- ↑ Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés I. (A–F). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1981.
- ↑ Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal: II. kötet [Beökeös - Bülgözdy]. Pest: Friebeisz István. 1858. 70. o. és 7. kötet. 51-52. o.
Források[forrásszöveg szerkesztése]
- Acsády 1897: Acsády Ignác: Magyarország három részre oszlásának története (1526–1608). In A magyar nemzet története V. Szerk. Szilágyi Sándor. Budapest: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R. Társulat. 1897.
- Angyal 1898: Angyal Dávid: Magyarország története II. Mátyástól III. Ferdinánd haláláig. In A magyar nemzet története VI. Szerk. Szilágyi Sándor. Budapest: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R. Társulat. 1898.
- Bethlen 1980: Bethlen Gábor: Levelek. Válogatta, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta Sebestyén Mihály. Bukarest: Kriterion. 1980. = Téka,
- Csetri 1992: Csetri Elek: Bethlen Gábor életútja. Bukarest: Kriterion. 1992. ISBN 973 26 0281 3
- ErdTört 1988: Erdély története. Főszerk. Köpeczi Béla. Budapest: Akadémiai. 1988. ISBN 963 05 4883 6
- Imreh 1992: Imreh István: A fejedelmi gazdálkodás Bethlen Gábor idejében. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 1992. = Erdélyi Tudományos Füzetek, 211.
- Kemény 1941: Kemény János: Bethlen Gáborról. In Erdély öröksége: Erdélyi emlékírók Erdélyről. IV. A fejedelem. 1613–1629. Szerk. Makkai László. Budapest: Franklin Társulat. 1941. 66–124. o.
- Keserüi 1941: Keserüi Dajka János: Bethlen Gábor nemzetsége, jelleme és tettei. In Erdély öröksége: Erdélyi emlékírók Erdélyről. IV. A fejedelem. 1613–1629. Szerk. Makkai László. Budapest: Franklin Társulat. 1941. 1–6. o.
- Makkai 1941: Makkai László: Bevezetés. In Erdély öröksége: Erdélyi emlékírók Erdélyről. IV. A fejedelem. 1613–1629. Szerk. Makkai László. Budapest: Franklin Társulat. 1941. V–XVIII. o.
- Szilágyi 1867: Szilágyi Sándor: Bethlen Gábor fejedelem trónfoglalása. Pest: Magyar Tudományos Akadémia. 1867. = Értekezések a történettudományi osztály köréből,
- Takács 2004: Takács Tibor: Kétfelé folynak a vizek. Budapest, Zrínyi, 2004
- Tóth 1995: Tóth István: Ifjabb Bethlen István váradi udvara, avagy a Murányi Vénusz Váradon. Erdélyi Múzeum, 3–4. sz. (1995)
- Trócsányi 1980: Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690. Budapest: Akadémiai. 1980. ISBN 963-05-2327-2
- Veress 1914: Veress Endre: Bethlen Gábor fejedelem ifjúsága (Bethlen ifjúkori leveleivel). Erdélyi Múzeum, IX. évf. 6. sz. (1914. december 25.) 285–338. o.
További információk[forrásszöveg szerkesztése]
- Hernádi László: Bethlen Gábor bibliográfia 1613–1980. In Bethlen Gábor állama és kora. Budapest: ELTE. 1980. ISBN 963 461 357 8
- Bethlen Gábor fejedelem kiadatlan politikai levelei. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1879
- Bethlen Gábor fejedelem levelezése. M. Tud. Akadémia, Budapest, 1887
- Gindely Antal: Okmánytár Bethlen Gábor fejedelem uralkodása történetéhez. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1890
- Gindely Antal és Acsády Ignác: Bethlen Gábor és udvara 1580-1629. Magyar történeti életrajzok (20.). Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1890
- Copia eines Schreibens. Augsburg, 1621
- Deffaicte de l'Armee du Prince Bethleem Gabor Pres Vienne en Austriche. Párizs, 1620 Online
- Bojti Veres Gáspár dicsőítő éneke Bethlen Gábor tiszteletére / Casparis Weres Boithini panegyris in laudes Gabrielis Bethlen; ford. Tóth Béla, tan. Makkai László; Hazafias Népfront Bethlen-Emlékbizottsága, Bp., 1980
- Csetri Elek: Bethlen Gábor életútja; Kriterion, Bukarest, 1992
- Jeney-Tóth Annamária: "... Urunk udvarnépe ...". Udvar és társadalma Báthory Gábor és Bethlen Gábor fejedelemsége idején a kolozsvári számadáskönyvek tükrében; Debreceni Egyetemi, Debrecen, 2012 (Speculum historiae Debreceniense)
- Bethlen Gábor és Európa; szerk. Kármán Gábor, Kees Teszelszky; ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszéke–Transylvania Emlékeiért Tudományos Egyesület, Bp., 2013
- Bethlen Gábor képmása; szerk. Papp Klára, Balogh Judit; DE Történelmi Intézet, Debrecen, 2013 (Speculum historiae Debreceniense)
- Makkai Ernő: Bethlen Gábor országalkotó politikája; utószó Filep Tamás Gusztáv; Lucidus, Bp., 2013 (Kisebbségkutatás könyvek)
- Bethlen Erdélye, Erdély Bethlene. A Bethlen Gábor trónra lépésének 400. évfordulóján rendezett konferencia tanulmányai; szerk. Dáné Veronika; Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2014 + CD
- Varsányi Krisztina: "Hírlik, hogy Bethlen...". Bethlen Gábor fejedelem a Német-római Birodalom korabeli nyilvánossága előtt német nyelvű nyomtatványok tükrében; MTA BTK, Bp., 2014 (Médiatudományi könyvek)
- Molnár Dávid: "...az nagy tengerből való folyóvíznek sebessége...". Kolozsvári unitárius levéltári dokumentumok és nyomtatványok gyűjteménye Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelmek korából, 1613–1648; Magyar Unitárius Egyház, Kolozsvár, 2015 (A Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai)
| Előző uralkodó: Báthory Gábor |
|
Következő uralkodó: Brandenburgi Katalin |
| Báthoryak |  | |
|---|---|---|
| Habsburgok | ||
| Drăculeşti-ház | ||
| Siménfalvi Székelyek | ||
| Bocskaiak | ||
| Rákócziak | ||
| Bethlen család | ||
| Hohenzollernek | ||
| Rhédeyek | ||
| Barcsayak | ||
| Kemények | ||
| Apafi család | ||
| Thökölyek | ||
1Fivére távollétében csak mint vajda uralkodott. 2 Férje által kinevezett helytartó. 3Megválasztott erdélyi fejedelem, de beiktatásásra nem került sor. 4Ténylegesen nem uralkodott. | ||
.svg){kind=small}
|
Ez a történelmi vagy jelenkori Erdélyről szóló vagy Erdéllyel kapcsolatos lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |