Bernd és Hilla Becher

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hilla Becher (2011)
Hilla Becher (középen) saját és néhai férje munkájáról folytat beszélgetést a Sonnabend Galériában. Chelsea, New York City, 2010. október

Bernhard "Bernd" Becher (német: [ˈbɛçɐ]; 1931. augusztus 20. – 2007. június 22.), és Hilla Becher, született Wobeser (1934. szeptember 2.), kollaboratívan dolgozó német művészpár voltak. Legnagyobb ismertséget ipari épületekkel és struktúrákkal foglalkozó kültéri fotografikus képsorozataik, avagy tipológiáik, hozták meg számukra.

Életrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bernd Becher Siegenben született. Festészetet tanult a Staatliche Akademie der Bildenden Künste Stuttgart (kb. Stuttgarti Állami Képzőművészeti Akadémia) 1953 és 1956 között, majd tipográfiát Karl Rössing vezetése alatt a düsseldorfi Kunstakademie-n (kb. düsseldorfi Szépművészeti Akadémia) 1959 és 1961 között. Hilla Becher Potsdamban született. Még mielőtt Hilla fényképészetet tanult volna a düsseldorfi Kunstakademie-n 1958-tól 1961-ig, fotografusi gyakorlatott szerzett szülővárosában Potsdamban. Mindketten szabadúszó fényképészekként kezdtek dolgozni a düsseldorfi Troost Reklámügynökségnél, termékfényképezésre koncentrálva.

A szerelmespár 1961-ben házasodott össze.

Munkásság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Becher házaspár egyetemi évei alatt kezdett a közösen fotózni. Olyan, gyakran lebontás előtt álló indusztriális épületeket akartak dokumentálni, melyek tipikusak voltak keletkezési korukra nézve. Eljárásukra jellemző, hogy ugyanazt az objektumot hat, kilenc, tizenkettő esetleg ennél is több szögből fotózták le. Ezáltal gyári épületek tipológiáját hozták létre. A fotók megfogalmazásánál hangsúlyos a tárgyiasság. Jellemző továbbá, hogy a központi perspekívát előnyben részesítik, kerülik a torzítást és az emberábrázolást, a képek megvilágítását pedig felhők által tompított napfény adja. A részletek precíz viasszaadása végett nagyformátumú fényképezőgépet használtak. A kompozíció markánsan kiemeli a felületek textútáját és az épületek felépítését.

A 70-es 80-as évek acél- és szénválságainak idején sok olyan gyárépületet dokumentáltak, melyek nem sokkal utána eltűntek. Tevékenységük nyomán egy olyan gyűjtemény keletkezett, amely a maga sokrétűségében egyedülállónak számít. A Becher házaspár saját terminussal jelölte az indusztriális építészetet, ez pedig a „nomádépítészet” (nomadischer Architektur). Indoklásuk szerint ezen épületeknél mind az építés, mind pedig a lebontás a tőkehasznosítás és a profitszerzés érdekében történik. Ebben az értelemben Bernd és Hilla Becher az indusztriális építészet archeológusaiként értelmezik magukat. Munkájuk egyben nyomkeresés és kultúrantropológia.

A Becher házaspár életműve az új tárgyiasság műfajába tagozódik be. Képzőművészeti szempontból pedig munkájukat nem sok idő múltán a konceptualista művészettel kezdték rokonítani. Innen adódik, hogy a fotogáfián kívülről érkezők is ismerik valamint elismerik őket. A Düsseldorfban rendezett Prospect 69 tárlaton már minimalista és konceptualista képzőművészekkel állítottak ki. A Prospect 69 elhozta a Bechererék számára a nemzetközi elismerést is. Ez pedig egy olyan korban történt, ahol a fényképészetet Európa még nem ismerte el legitim művészeti médiumnak.

Hatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Becher iskola befolyásolt számos (főképp) német fényképészt, köztük a következőket: Laurenz Berges, Andreas Gursky, Candida Höfer, Axel Hütte, Simone Nieweg, Thomas Ruff, Thomas Struth és Petra Wunderlich.[1] A kanadai Edward Burtynsky szintén hasonló módon dolgozik. Alapvető dokumentarista és analitikus minőségein kívül a Bechner házaspár munkája hosszú távon figyelemre méltó kihatással volt a Minimalizmusra és a Konceptuális művészetre az 1970-es évektől fogva.[2]

Híres fotók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Industrial Facade #23, c1980. (Ipari Homlokzat #23)
  • Cooling towers, Wood n B, 1976. (kb. Hűtőtornyok) (Egy 2004-es aukción $150,000 ellenében kelt el. Egyike a pár legmagasabban megfizetett munkáinak.)[3]

Kiállítások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Becher házaspár első kiállítása galériában 1963-ban volt a siegeni Galerie Ruth Nohl, Ruth Nohl Galériában. Munkáik jobban ismertté váltak az Egyesült Államokban könyvük, az Anonyme Skulpturen (kb.: Anonim szobrok) 1970-es megjelenésével. Bemutatták őket a George Eastman House-ban és önálló kiállításon a New York-i Sonnabend Gallery-ben, 1972-ben. 1974-ben a londoni Institute of Contemporary Arts (Kortárs Művészetek Intézete) szervezett egy kiállítást a munkáikból, amely bejárta az Egyesült Királyságot. A házaspárt részvételre hívták a kasseli documentá-ra 5, 6, 7 és 11 kiállításra 1972., 1977., 1982., és 2002. során, és a Bienal de São Paulo-ra (São Paulo-i biennálé) 1977-ben. A eindhoveni Stedelijk Van Abbemuseum szervezett egy retrospektív kiállítást a munkáikból 1981-ben. 1985-ben a művészpárnak egy nagy múzeumi kiállítása volt, amely elutazott az esseni Museum Folkwang-ba, a Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris-ba és a belga Musée d’Art Moderne de la Ville de Liège-be. 1991-ben a művészpár megnyerte a Leone d’Oro szobrászatért járó díjat a Velencei biennálén. A velencei installációval újra dolgoztak később, 1991-ben, egy retrospektív kiállításon a Cologne-beli Kölnischer Kunstverein-ban. A Tipológiák installációjuk 1994-ben volt kiállítva az torontói Ydessa Hendeles Art Foundation-ben és a münsteri Westfälisches Landesmuseum für Kunst und Kulturgeschichte-ben (kb. Westfäliai Állami Művészeti- és Kultúrtörténeti Múzeum). A pár munkásságának további retrospektíveit szervezték a Cologne-beli Photographische Sammlung/SK Stiftung Kulture (1999 és 2003), a párizsi Centre Georges Pompidou (2005) és a New York-i Museum of Modern Art (2008).[4]

Gyűjtemények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Becher házaspár munkásságát világszerte reprezentálják a nagyobb gyűjteményekben, többek között a londoni Tate Gallery, Tate Galériában és a New York-i Museum of Modern Art, Modern Művészet Múzeumában.

Megbecsülés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2002-ben nekik adományozták az Erasmus Díjat (Erasmus Price) a Kunstakademie Düsseldorf, düsseldorfi Művészeti Akadémián végzett professzori munkájuk instrumentális szerepének megbecsüléseként. 2004-ben a Becher házaspár megkapta a Hasselblad Kitüntetést (Hasselblad Award).

Art market[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Becher házaspárt Konrad Fischer képviseli Düsseldorfban/Berlinben, a Sonnabend Gallery New York-ban, és Sprüth Magers Berlinben/Londonban.[5]

Bibliográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bernd és Hilla Becher-írta könyvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megj. ezek a könyvek az angol wikipédiáról lettek másolva, és az angol kultúra által ismert megjelenéseket tükrözik.

  • Anonymous Sculptures: A Typology of Technical Construction, 1970. (kb.: Anoním Szobrok: A Technikai Építkezés egy Tipológiája)
  • Water Towers, 1988. (Víztornyok)
  • Blast Furnaces, 1990. (kb. Nagyolvasztók)
  • Pennsylvania Coal Mine Tipples, 1991.
  • Gas Tanks, 1993. (Gáztankok)
  • Industrial Facades, 1995. (Ipari Homlokzatok)
  • Mineheads, 1997.
  • Framework Houses, 2001.
  • Industrial Landscapes, 2002.
  • Basic Forms of Industrial Buildings, 2004. ISBN 3-8296-0150-6. (kb. Az Ipari Épületek Alapvető Formái)
  • Typologies, 2004. ISBN 0-262-02565-5. (Tipológiák)
  • Cooling Towers, 2006. (Hűtőtornyok)
  • Grain Elevators, 2006.

Bernd és Hilla Becherről szóló könyvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső kapcsolódások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]