Berijev A–50

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A–50
Beriev A-50EI Mainstay2009.jpg
Indiai Berijev A-50 leszállás közben

Funkció Légtérellenőrző repülőgép
Gyártó Taskenti Repülőgépgyár
Tervező TANTK Berijev
Gyártási darabszám 40 db

Személyzet 15
Első felszállás 1978
Szolgálatba állítás 1984
Méretek
Hossz 49,6 m
Fesztáv 50,5 m
Magasság 14,7 m
Szárnyfelület 300 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg 75 000 kg
Max. felszállótömeg 170 000 kg
Hajtómű
Hajtómű 4 db Szolovjov D–30 gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő 4 × 117,68 kN
Repülési jellemzők
Max. sebesség 900 km/h
Hatótávolság 6400 km
Legnagyobb repülési magasság 12 000 m
Avionika
Rádiólokátor Vega-M

Az A–50 (NATO-kódja: Mainstay) szovjet gyártmányú légtérellenőrző repülőgép, melyet az Il–76 szállítórepülőgép alapján terveztek a Berijev tervezőirodában a hasonló feladatkörű Tu–126 gépek leváltására. Az első A–50 1978-ban szállt fel, majd 1984-től hadrendbe állították. 1992-ig összesen 40 darab készült belőle.

Szerkezet és kialakítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az A-50-et a Szovjet Légierő igényei alapján fejlesztette ki a taganrogi TANTK Berijev tervezőiroda az Il–76 szállító repülőgépből, az 1965 óta használatban levő Tu–126 légtérellenőrző repülőgép leváltására.

A repülőgéphez a radart egy 9 m átmérőjű, a törzs fölött elhelyezett, lencse alakú, forgó áramvonalas burkolatba építették be. Az NPO Vega cég által gyártott Vega-M radar hatósugara 400 km, de 230 km távolságig képes minden különösebb nehézség nélkül egyszerre 50 célpontot nyomon követni. A repülőgép elektronikai rendszereinek kifejlesztésében a Tyihomirov Intézet is részt vett. A gépek sorozatgyártása a Taskenti Repülőgépgyárban (TAPO) folyt.

A Szovjetunió felbomlása után az orosz katonai vezetés az A–50 folyamatos modernizálása mellett döntött, a jövendőbeli modernizált típusnak az A-50U kódot adva. A típus első prototípusa 2008. szeptember 15.-én szállt fel, de azóta is folyamatosan tesztelik. A várakozások szerint az új típus a mára már elavult, analóg radarrendszer helyett egy modern, digitális rendszert kap (melyet szintén az NPO Vega készít el), melynek köszönhetően a rendszer gyorsabb adatfeldolgozást, erősebb jelérzékelést és fejlettebb célpont-felderítést tesz lehetővé.

Az A–50 10 vadászgépet képes irányítani egyszerre. Légi utántöltés nélkül négy órát képes repülni, maximum 900 km/h-val, legfeljebb 170 tonna súllyal. A légi utántöltését Il–78-as gépek végzik. A tapasztalatok alapján az A–50 légi utántöltése eléggé veszélyes művelet, ugyanis a tanker által keltett turbulencia a törzs fölé szerelt radart elérve erős széllökéseket és rázkódást eredményez.

Típusváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A–50M - Modernizált orosz változat.
  • A–50U - Fejlesztés alatt levő változat.
  • 676-os gyártmány
  • 1076-os gyártmány - Speciális feladatok végrehajtására kifejlesztett változat.
  • A–50I - Izraeli Phalcon radarral felszerelt, Kína számára fejlesztett változat, a fejlesztési projektet az USA nyomására leállították.
  • A–50-EI - Licenc alapján gyártott indiai változat.
  • KJ–2000 – Módosított kínai változat.

Üzemeltetők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]