Bence György

Bence György emléktáblája egykori lakhelyén, a Katona József utca 27. szám alatt

Bence György (Budapest, 1941. december 8. – Budapest, 2006. október 28.) egyetemi tanár, filozófus, 1990 és 1994 között politikai tanácsadó, majd politikai kommentátor.

Családja

Édesapja Feledi Sándor jogi doktorátust szerzett, de a zsidótörvények miatt már nem vették föl a kamarába. A Don-kanyarban halt meg munkaszolgálatosként. Anyai ágon kispolgári családból származik. A nagypapa csilláros és bronzműves volt, iparrajz-iskolai végzettséggel. A nagymamával együtt túlélte a nyilas időket. Édesanyja a zsidó gimnáziumba járt egy ideig, de nem végezte el, a nagypapa üzletében dolgozott. Őt deportálták Ausztriába. Édesanyja a háború után férjhez ment a munkaszolgálatból hazatérve buzgó kommunistává lett Bence Pálhoz.

Életrajza

A budai József Attila Gimnáziumban érettségizett. 1966-ban diplomázott az ELTE Bölcsészkarán filozófiából. Az MTA Filozófiai Intézetének lett tudományos segédmunkatársa, ahonnan politikai okokból 1968-ban eltávolították. 1972-ben foglalkoztatási és publikációs tilalom alá került, így Lukács György és Márkus György témavezetésével 1972-ben elkészült disszertációját csak 17 évvel később, 1989-ben védhette meg. 1972-től a rendszerváltásig szerkesztőként és szabadfoglalkozású fordítóként dolgozott. 1983-ban, nemzetközi emberi jogi szervezetek nyomására kapott először útlevelet, így többször adhatott elő és kutathatott rövidebb ideig amerikai egyetemeken.

1977-ben Kis Jánossal együtt kezdeményezte a Charta ’77 melletti szolidaritási nyilatkozatot.

A rendszerváltáskor a korábbi foglalkoztatási tilalommal és annak következményeivel kapcsolatban rehabilitálták, ekkor nevezték ki docensnek az ELTE Bölcsészettudományi Kar Filozófiai Tanszékcsoportjánál, ahol 1990-től egyetemi tanárként modern társadalomfilozófiát és politikafilozófiát oktatott. Tudományos és tanári munkája mellett politikai konzultánsként és kommentátorként is tevékenykedett.

1986-tól kezdeményezte és gondozta a párizsi Magyar Füzetekben a Babér és Tövis címú kritikai rovatot.

1989-es alapításától 1995-ig a BUKSZ szerkesztőbizottságának tagja, 1991 és 1993 között a szerkesztőbizottság társelnöke, majd 1994–1995-ben a szerkesztőbizottság elnöke.

1992-ben Veér Andrással közösen megalapítja a Láthatatlan Kollégiumot. A Kollégium 2003-ig működött, 1997-ben a Kollégiumot Hannah Arendt díjjal tüntették ki.

1990 és 1994 között Orbán Viktor tanácsadója volt.

1992/93-ban a Woodrow Wilson International Center for Scholars (Washington, D.C.) meghívott kutatója (fellowja) volt.

2005-ben alapította meg a Metazin internetes szemlét, melynek haláláig főszerkesztője volt.

2006-ban az újrainduló Filozófiai Írók Tára: Harmadik folyam szerkesztőbizottságának tagja lett.

2007-ben posztumusz Szent-Györgyi Albert-díjjal tüntették ki.

Főbb munkái

• Kritikai előtanulmányok egy marxista tudományfilozófiához, Disszertáció, 1972, az 1989-ben lezajlott védés dokumentumaival. MTA Filozófiai Intézete, Budapest, 1990. ISBN 963 7065 199.
• Bence György, Kis János, Márkus György: Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? (1972), T–Twins, Budapest, 1993.
• Bence György és Kis János, Marc Rakovski álnéven: A szovjet típusú társadalom marxista szemmel (1977) Magyar Füzetek Könyvei, Párizs, 1986.
• Political Justice in Post-Communist Societies: The Case of Hungary, The Woodrow Wilson International Center for Scholars, Washington, D.C., 1991.
• Seymour Martin Lipset, György Bence: „Anticipations of the failure of communism”. Theory and Society 23 (1994):2, 169–210.

Külső hivatkozások

• Metazin.hu
• Bence György a Mindentudás Egyetemén
• ’Demagógia minden színben és méretben kapható’ (interjú, Index.hu, 2004. május 13.)
• Bence György, írások és interjúk gyűjteménye
• Betlen János-Kőszeg Ferenc vita Bence Györgyről
• Politikai filozófia.lap.hu - linkgyűjtemény