Bauer Miklós (jogász)
Bauer Miklós (Budapest, 1921. január 20. – Budapest, 2008. június 12.) jogász, az ÁVO, majd az ÁVH kihallgatótisztje, alezredese, Bauer Tamás volt SZDSZ-es képviselő apja.
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Egy zsák-, és zsineg-nagykereskedő cég (Bauer és Rátz) társtulajdonosa fiaként született 1921-ben.
Tevékenysége [szerkesztés]
A második világháború alatt „Bem apó”[1] mozgalmi néven aktív részese volt a német- és nyilasellenes ellenállásnak, a háború után – feleségéhez és sógorához, Szendi Györgyhöz hasonlóan – belépett a kommunista pártba, majd 1945 januárjától az ÁVO, aztán az abból formált, már önálló ÁVH tisztje lett. Péter Gábor, a szervezet leghírhedtebb vezetője, a „legjobb munkaerők” között tartotta számon. A sors különös fintoraként 1953-ban a Péter Gábor ellen indított cionista per[2] előkészületei során őt is letartóztatta az ÁVH. 10 hónapig fogolyként volt az Andrássy út 60. lakója.[1] A koncepciós per végül Sztálin halála és a terror némi enyhülése folytán sosem jutott el az ítélkezési szakaszba, a vádakat ejtették, Bauer visszatérhetett – és vissza is tért – az ÁVH kötelékébe.
Az Andrássy út 60-beli kihallgatásai során a foglyok beszámolói szerint előszeretettel alkalmazta a körömletépést, mint eszközt a kívánt vallomás kicsikarására, innét ered gúnyneve is: „körmös Bauer”. Részt vett Ries István egykori igazságügyminiszter (bűne az volt, hogy 1947-ben a kékcédulás választások elleni tiltakozásul lemondott) kihallgatásában. Az eljárásba kéthónapos kínzását követően, Ries 1950. szeptember 15-én belehalt. Bauer (állítólagos) saját bevallása szerint helyben agyonverte.[3] Farkas Vladimir beosztottjaként szerepe volt a Rajk-perben folytatott koncepciós nyomozásban is. Állítása szerint bizonyos összefoglaló jelentések szerkesztésében vett részt, de Rajk Lászlóval ekkor már nem találkozott, sem őt, sem más vádlottat nem hallgatott ki.[4] Később, 1956 folyamán Riest, Rajkot és másokat is rehabilitálta, majd újratemetette a rendszer.
A testületben egészen az alezredesi rangig emelkedett (1950-ben léptették elő), jelentései alapján Péter Gábor, Rákosi Mátyás és Gerő Ernő is hozott súlyos döntéseket. Később, a desztalinizáció egyik folyományaként, az 1954-ben az ÁVH-s kegyetlenkedések feltárására indult vizsgálatok során az általa vezetett kihallgatásokon felvett tanúvallomások miatt szerepelt azon a listán is, amelyet az MDP vezetői számára készítettek 1955-ben a leginkább kompromittált kegyetlenkedő ávósokról.[5] Marosán György egy 1962-es nyilvános beszédében említette Bauert mint körömtépő ávóst. Vádaskodása azonban alaptalan volt, és csak aktuálpolitikai célokat szolgált: a nyelvzseni Bauer feladata az ÁVH-n belül a kiértékelés és összefoglalók írása volt, verőembernek nem őt használták. Felelőssége is más természetű.[2]
Rákosihoz többször küldött személyes jelentéseket, amelyek eredeti állapotban fennmaradtak. Az 1950. július 22-én készült eredeti okiratban így jelentett: „Beismerés előtt a sírás, a piszkosság okozta megalázottságot leszidással, leköpéssel és néhány pofonnal igyekeztem fokozni.” Amikor az egyik vizsgáló panaszkodott, hogy őrizetese nem vall, gúnyosan jelentette ki: „Nem tudtok kihallgatni. Látjátok, az én őrizetesem inkább meghalt.”[6] Ries Istvánról volt szó.
Bauer dolgozott az ÁVO III. alosztályán is. Ez az alosztály az egyházak felmorzsolásával foglalkozott. Páter Kiss Szaléz ferences-rendi szerzetest is kínozták az Andrássy út 60-ban, többek között az ő javaslatára vizet csöpögtettek a fejére, amivel azt akarták elérni, hogy az áldozat megőrüljön. Ugyanezt a célt szolgálta, hogy vödröt tettek a fejére, s azt gumibottal döngették. A harangzúgáshoz hasonló állandó hang rettenetes szédülést okozott. Ezek a kísérletek sem bírták szólásra Kiss Szalézt. Végül is gumibottal addig verték a veséjét, míg bele nem halt a szenvedéseibe. Bauer a kínzási módszereit többek közt ókori (pl. kínai) leírásokból adaptálta, több szemtanú szerint betegesen szadista módon.
A rendszerváltás után [szerkesztés]
A Komplex Külkereskedelmi Vállalattól ment nyugdíjba, a rendszerváltás után egy ma már jól menő ügyvédi irodát alapított (Eörsi Mátyás SZDSZ-es országgyűlési képviselő volt a társa), amelynek tulajdonosa volt.
A rendszerváltás után tetteiért senki sem vonta felelősségre.
Egy 2000-ben adott interjúban a fentieket nagyrészt cáfolta és „becsületes embernek” tartotta magát, aki „nyilvánvalóan sok hibát is elkövetett, de sokkal több jót cselekedett, mint rosszat, s úgy érzi, élete leltára egyértelműen pozitív”.[4][7]
Halála után a Fiumei úti temetőben hamvasztották el, földi maradványait egy urnába helyezték, amit kiadtak a családnak. Bauer Tamás apja haláláról nem értesítette a nyilvánosságot.[7]
Források [szerkesztés]
- ^ a b Visszapillantás a múltba, hazankert.com, 2000 (cikkgyűltemény más lapokból, könyvekből)
- ^ a b Politika és a jóizlés, Élet és Irodalom, XLIV. évfolyam, 14. szám, 2000. április 7.
- ↑ Gábor Róbert, 243. oldal
- ^ a b Bauer Miklós ügyvéd válaszol a vádakra – Magyar Hírlap Online, 2000. október 15.
- ↑ Szakács-Zinner: A háború megváltozott természete, Bp., 1997, 132. o.
- ↑ Gábor Róbert, 173. oldal
- ^ a b Mi történt Bauer Miklóssal? Kiderült, hogy meghalt – Magyar Nemzet Online, 2008. augusztus 17.
Irodalom [szerkesztés]
- Gábor Róbert: Az igazi szociáldemokrácia: Küzdelem a fasizmus és a kommunizmus ellen, 1944-1948, Budapest, 1999, Századvég kiadó, ISBN 963-9211-20-6
Külső hivatkozások [szerkesztés]
- Bauer Tamás megemlékezése édesapjáról a magyar Országgyűlésben – 2000. szeptember 26.
- Leköpve – Magyar Nemzet, 2008. augusztus 16.
