Bateau-Lavoir

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Bateau-Lavoir

A Bateau-Lavoir (Úszó mosoda) egy nyomorúságos épületegyüttes volt a párizsi Montmartre-on, a Rue Ravignan 13. szám alatt, a mai Émile Goudeau téren. Nevét Max Jacobtól kapta. Jelentősége azért nagy és emlékezete azért maradt fenn, mert a 19–20. század fordulóján fontos avantgárd művészek laktak és alkottak itt, akik komoly hatással voltak a modern művészet alakulására. Az épületeket állítólag bontási anyagból származó deszka- és gerendahulladékokból eszkábálták össze, talán életveszélyes is volt. Újjáépített részei még mindig állnak. Akkoriban „kelepce háznak” (Maison du Trappeur) is nevezték.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sötét és piszkos helyiségekbe először egy Maufra nevű festő költözött be az 1890-es évek elején, és itt fogadta barátait, például Aristide Briand-t és Paul Doumer-t, akik lapot alapítottak. Az első nevesebb festő, aki ide költözött, Kees van Dongen volt a századfordulón, majd 1904-ben Pablo Picasso volt a következő művész lakó. Addig – van Dongenen kívül – egy mosónő, egy zöldségárus és egy öreg képrestaurátor lakott itt. Ettől kezdődően azonban folyamatosan bohém művészek kezdték elfoglalni az épületet: Pier Mac Orlan, Juan Gris, Salmon, Gargallo, Max Jacob, Pierre Reverdy és mások. Belőlük aztán olyan baráti-művészi közösség alakult ki, aminek híre terjedt a párizsi művészvilágban. Eljárogatott ide Henri Matisse, Georges Braque, André Derain, Raoul Dufy, Marie Laurencin, Amedeo Modigliani, Jean-Paul Laurens, Maurice Utrillo, Jacques Lipchitz, Jean Metzinger, aztán az írói-költői körből Guillaume Apollinaire, Alfred Jarry, Jean Cocteau, Gustave Coquiot, André Warnod, a színészek közül Charles Dullin, Harry Baur, Gaston Modot, a műkereskedők közül Ambroise Vollard, Daniel-Henry Kahnweiler, Berthe Weill és sokan mások. Eben a pezsgő légkörben bontakozott ki a század legjelentősebb irányzata, a kubizmus, Picasso „Avignoni kisasszonyok”-jának megfestését követően. Számos emlékezetes esemény fűződik a Bateau-Lavoir-hoz. Az egyik az, amikor Modigliani – részegségében – barátai számos festményét semmisítette meg. A másik gyakran emlegetett esemény 1908-ban történt, amikor Picasso bankettet rendezett a vámos Rousseau tiszteletére, és a művészeti ügyek miniszterének szerepét a házban lakó fehér szakállú restaurátor játszotta el. A legenda szerint a sok-sok dicsérettől és talán a bortól megrészegült Rousseau ezt mondta az összejövetel végén Picassónak: „Szó, ami szó, te meg én, mi vagyunk a legnagyobb festők, én a modern, te meg az egyiptomi stílusban.”[1]

Az első világháború kitörése után a festők, művészek elhagyták a Bateau-Lavoir-t, és csak sok évvel később fedezte fel ismét a festők új generációja.

A Bateau-Lavoir nevezetes lakói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Maurice Raynal: Bateau-Lavoir. A modern festészet lexikona. 27–28. old.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A modern festészet lexikona. Corvina Kiadó, Budapest, 1974.