Baross utca (Budapest)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Baross utca a Horváth Mihály tér felé, háttérben a Szent József-templommal

A Baross utca Budapest VIII. kerületében található, a Szabó Ervin tér és az Orczy tér között húzódik. Keresztezi a Nagykörutat és áthalad a Horváth Mihály téren és a Kálvária téren is.

Története [szerkesztés]

A régi Józsefváros főutcája volt. 1889. július 30-án ezen az utcán indult meg az első rendszeres pesti villamosjárat. A 18. században először Kőbányai út volt a neve, amit később Stáció utcára változtattak a Kálvária téren elhelyezett kálvária stációról. Az utca Szentkirályi utca és Mária utca közötti szakaszán a SOTE klinikai épületei helyezkednek el.

Baross Gábor egykori közlekedési miniszter 1892. május 9-én, alig 44 évesen hunyt el. Emlékére pár nappal később, május 12-én nevezték át az akkori Stáció utcát, ami azóta is az ő nevét viseli. Az utcát még életében, 1891-ben egyszer már megpróbáltak elnevezni róla, mikor megkapta a Budapest díszpolgára címet, ám az erről kialakult vitát lecsillapítandó akkor maga írt egy levelet, amiben megköszönte a felvetést és jelezte, hogy nem tart igényt ilyen elismerésre.

Jelentősebb épületei:

  • 23. szám: II. Sebészeti Klinika, Kiss István tervei szerint épült 1900-ban.
  • 39. szám: II. Női Klinika, szintén Kiss István tervei szerint, 1897-ből.
  • 40. szám: egy emeletes, romantikus lakóház, íves virágfüzérdíszekkel és klasszicista folyosóráccsal. Az épületet Hild József tervezte 1843-ban, Kubinek Ferenc számára. Diescher József épített rá emeletet 1861-ben Thanhoffer Pál részére.

Budapesten ma ezen kívül még a III., IV., XVI., XVII., XVIII, XIX., XX., XXI. és a XXII. kerületekben is található Baross utca, valamint a XVI. kerületben egy Baross Gábor utca is.

Források [szerkesztés]